az éjszakában

már kábé 9-kor majdnem leestem a kanapéról a fáradtságtól, de aztán eszembe jutott, hogy ooooops, elfelejtettem egy mini fordítást és erre így maradtam. ébren. éjfélkor. már vagy fél órája megnyomtam a küldés gombot, de kicsit felébredtem tőle és itt ülök ebben a különös hangulatban. a fények gyönyörűek. az illatok jók. a hangok kevésbé :))))) tök menő lenne, ha leírnám, hogy valami andalító zene megy, de valójában a mosogép locsog és bé horkol a háttérben.

legalább ő tud aludni. szegény, nem tudom milyen éjszakája lesz a mini műtétei után, de drukkolok. és kicsit magamnak is, mert már nagyon rámférne egy JÓ alvás. de most tetszik a hangulat idelenn. karácsonyi hangulat alakul. jó lenne, ha több időm lenne rá és a készülődésre is. már novemberben igyekeztem elkezdeni, most meg mégis azt érzem, hogy kifogytam az időből. közös sütésre még mindig nem volt alkalmunk almával és a következő napokban sem lesz. holnap egész nap adventi koszorúkat fogok alkotni, azt mondjuk várom, aztán holnap után díszítés hajnaltól, leszedés estétől. almát nem tudtam megoldani ráadásul, így duplán izgalmas lesz.

de sebaj. megoldjuk. valójában mindig az ő kicsi göndör fejét sajnálom az egészben, bár nem tudja, hogy most épp mézeskalácsot kéne sütnünk és kézzel ajándékokat gyártanunk. imádom imádom imádom.

tegnap egy kis törött pogácsát és egy darab marcipánt szorongatott a kezében egész végig a kocsiban hazafelé a buliból. nem ette meg. hazaértünk és mondta, hogy ő ezt apának hozta... én meg a könnyeimmel küszködtem. olyan megható, olyan édes ez a gyerek és úgy általában véve az egész mindenség, ami körülötte van...

érzem, hogy most el fogok menni valami érzelgős irányba... félrehajtott fejjel ülök már... ismét majd' elalszom... megyek is...

hülye vagyok

ez a nap egyszerre volt szuper és rémes. azt hiszem már az elején elrontottam azzal, hogy nem aludtam ki magam és a hormonális háborúm sem sokat segített.

én most akkor elbújnék és átgondolnám, hogy hogy is van ez, amikor azt hiszem és ki is hangsúlyozom, hogy "óóó minden rendben", akkor valójában mennyire vagyok megroggyanva? asszem ez nem egészséges. mármint úgy csinálni, mintha minden rendben lenne. mert ahhoz vezet, hogy nem figyelek oda rendesen másra és ez így nagyon, de nagyon nincs jól. mert nincsenek kifogások.

de egy tuti. az alapvető legnagyobb igazság az, hogy az egészség a LEGfontosabb.
és az is, hogy nem vagyok valami elnéző magammal, ha bármilyen hibát vétek is :(

(ordít)

fel-alá mászkálok mint egy párduc a ketrecben, olyan ideges vagyok. abszolut nem vagyok hatékony itthon, nagy szám, hogy eljutottam odáig, hogy fő a leves. de a kupi érintetlen.
én értem, hogy kell a pénz. és értem, hogy ezért meg kell dolgoznom. és tudom, hogy nem lehet minden ügyfél tök jó fej... de vazze. EZ a stílus és EZ a pofa... nagyokat hallgattam a telefonban, annyira megrökönyödtem. aztán hazajöttem és szépen megírtam a véleményemet erről. teljesen normálisan. mert kell a pénz. de ha a szívemre teszem a kezem, nekem ÍGY nem kell pénz. se siker. se semmi. nem akarom, hogy a decemberem ilyen élményekkel legyen teli, mint anno a rendelőnél. azt semmi nem éri meg. én itt csendben elkészülődnék a karácsonyra inkább...
de egyelőre összeszorított fogakkal ülök. egyszer nyeltem. de azt érzem, hogy nincs az a pénz a világon, amiért még egyszer nyelek.

röviden

most úgy kiszaladnék a világból. nem értem, hogy vannak emberek, akik úgy akarnak a vállukat nyomó tehertől megszadulni, hogy átterhelik másra... volt ma egy pillanat, amikor csendben számoltam magamban tízig. gondoltam majd a kocsiban bőgök egy jót. de nem jött ki.

összekunkorodik.

háztartási puffogás

elhatároztam, hogy rendbe teszem a kisszobát, amiből - kb. egy perc alatt - eladtam a két komódot... a biztonság kedvéért nyomtam egy helyre szavót - ami hat mint az állat, de ki is füstöl, olyan büdös. tehát most itt lenn dekkolok a kanapén és várom, hogy behatolhassak.

megint azt érzem mint oly sokszor, hogy gátol a kupleráj mellettem. és itt most nem a ház méretére szeretnék panaszkodni, hanem pár egyszerű tényre:
- mi ezzel az alaprajzzal ketten kezdtünk... aztán leválasztottuk a gyerekszobát és kicsit átrendeztük az egészet..
- de ettől még nem lett pl. tároló a kertben. vagy úgy egyáltalán sehol. ezért a kis szobát, ahol régen aludtunk, beáldoztuk tárolónak. igen ám, de az egyik fala hajlamos a penészedésre, ha nagyon rápakolunk, ezért nem polcozható vagy rámolható rendesen. ennek a vége pedig mindig egy kupi
- amit normál esetben egy tárolóban tartanál... na az nekünk mindenütt van. pl. három bicikli volt eddig benn a kisszobában és az én gardróbomban. ezeket most préseltük be a kocsiba, hogy bé szüleinek garázsában teleljenek, és egészen új távlatok nyíltak előttem most, hogy pl. be is tudok menni a saját szekrényemhez... talán a kisszoba is fellélegzik két bicaj nélkül...
- alma és bé (no meg artúr) képtelen rendet tartani a ruhái között, így minden nap egy káosszal indul és végződik... én meg lassan bedilizek a látványtól. mindenhol száradó ruhák (mert persze azok is csak a nappaliban tudnak, hol máshol, remek látványt nyújtva) és mindenhol tiszta ruhák vagy elpakolva, vagy széttúrva. szemlesütve megjegyzem, hogy amíg a bicaj az én gardróbomban állt, nekem is gyűlt egy hegynyi ruha az étkezőasztal körül...

frankón azt érzem, hogy kéne egy konténer, amibe kivágnám a fél lakást, hogy több legyen a hely és kevesebb a cucc. és mindezt persze mostazonnal akarom. mert hiába lomtalanítok, nincs garázs, pince vagy tároló, ahová addig is tehetném a holmikat... tehát minden nap megvívom a harcomat egy férfi, egy gyerek és egy kutya cuccaival, hogy elpakoljak mindent - aztán estére pontosan ugyanazzal a látvánnyal szembesülek újból. szerintem annyira nem csoda, hogy unom és néha hozzá sem látok.

nnna. erről ennyit. nálam a nagy ikás átlátszó dobozok váltak be, mert a kisszobában veszélytelenül tudom őket egymásra pakolni és kb. látom mi van bennük. ennél többet most nem tudok tenni a saját érdekünkben. néha szomorúan nézem azt a 3-4 doboznyi konyvet, amit szintén nem áll módomban ebben a házban elhelyezni - de mi már ennek az átalakítására nem költenénk...

apránként számolok fel bermuda háromszögeket és érzem, hogy semmi kedvem kitenni a karácsonyi dekort, amíg ez az állapot van fenn... ma kivételesen van erre időm, de hogy mikor lesz legközelebb, nem tudom. nnnna. elmúlhatna már a szavó szaga, mert bevetném magam :)))))

morgós

úgy döntöttem, hogy hozok egy döntést. mondjuk kezdetnek azt, hogy lehiggadok. decemberhez nem passzol a feszültség, de valamiért a plafont veri a fejem pár dolog miatt.
viszont megpróbálom egy döntéssé átalakítani a helyzetet most, hátha el is hiszem a végén, és akkor tán jó irányba mennek majd a dolgok megint.

grrrrrrr...

hóm szvít hóm

ülök szemben az irgalmatlan kupival és egyelőre a káosz áll nyerésre. azt hiszem azt a pillanatot várom, amikor elkap az ihlet. amikor meg AKAROM csinálni. mert olyankor olyan gyorsan és fifikásan oldja meg az ember, hogy nem hogy nem megy el az életkedve közben, de még sikerélményként is éli meg.

na. ez a pillanat nem most van :) most akkor vagy magamra erőltetem, hogy túl legyen rajta, vagy várok tovább. de szerintem ez előbbi lesz. mert még egy jó habos kávéhoz sincs kedvem ilyen körülmények között... szóval irány a bőröndök. és az egész lakásban legyen rend és tisztaság. (hol a varázspálca?? :))

mindenesetre ma nagy dolog történt. bé elvitte a három bicajt anyukájáékhoz. mivel nálunk nincs semmilyen tároló, ez most azt jelenti, hogy mindkét gardróbba be fogok tudni menni. nem semmi - és ettől nagyon vigyorgok :))))))))))))))))

a life network-ön a "meztelenül is szép vagyok" c. műsor megy. az ilyen embereknek, akik ezeket vezetik béke nobel díjat adnék. olyan KEDVESEK azokhoz a távolról sem tökéletes nőkhöz, akik ebben szerepelnek, mindegy, hogy kövérek vagy más bajuk van, hogy döbbenet. miért nem jönnek rá az emberek, hogy kedvességgel és dícsérettel mennyivel többre mennek...??? hogy akkor nem erőszakolják rá a másikra azt a képet, amit ők szeretnének látni, hanem elérik azt, hogy a másik úgy szeresse magát ahogy van és ezáltal ő maga vágyjon többre... ez tényleg ennyire bonyolult? na mindegy. a lényeg az, hogy jó nézni. konkrétan feltöltődöm erről a sok kedvességtől és érdek nélküli bíztatástól.

aztán nekilódulok. de tényleg ;)

- off -

elkezdtem olvasni mosolyka könyvét azonnal... eddig frankón végigbőgtem szinte az egészet... most konkrétan le kellett tennem, hogy kicsit visszakerüljek a valóságba és mondjuk kipakoljam a másik komódot is a rumliszobában, hiszen holnap jönnek érte... hú.

az embernek TÉNYLEG fogalma nincs mennyire jó neki...

és most körbegyújtom a gyertyáimat. ahogy szoktam. CSAK ÚGY. régen még nappal is csak gyertyafényben zuhanyoztunk. és kezdem visszahozni ezt a dolgot (is)... a legfontosabb apróságokat.

néha így

elképesztő erőket próbálok arra fordítani éppen, hogy... nyitva tartsam a szemem? :) de most komolyan, próbálom összerakni magamban, hogy mit is kéne csinálnom, mikor, hányra, mit ne felejtsek el, mit csomagoljak hová, hogy kezdjem el kipakolni az eladott komódokat... és ehhez dolgok, de egyszerűen azon kapom magam, hogy hatalmasakat ásítva kókadozom és semerre nem lépek.

hát így mulat a magyar, miután éjjel 1-kor fekszik le (2-3 között alszik el, mert jár az agya) és 7-kor már fenn is van :)

najó, akkor én nyertem. kávé. utána újból nekifutok :))))

a dohányzóasztalt elfordítottam - vissza a méltó helyére. így ismét "felnőttes" a nappalink és már nem olyan mintha szorítottunk volna magunknak egy kis helyet egy játszóházban :) a lábam fenn, középen egy gyertya ég minden este... áááááh, mennyi minden múlik saját magunkon, na.

épp főznöm kéne, miután végre megjártam ma tatabányát is... (ez egyébként érdekes ügyfél lesz... :)))) de nincs kedvem, mert olyan fények vannak, amelyek kávéra és egy kicsi ablakon kibámulva gondolkodásra invitálnak, semmiképp sem hús szabdalásra meg ehhez hasonló földi dolgokra. jáááj.

imádom ezt a kuckózós fényt.

tegnap és holnap között

minden csak más dolgokhoz viszonyítva kap értelmet...
gyerekkorom óta rajongok a csillámporért. vannak ilyen képek a fejemben, ahogy kisgyerekként angliában az iskolában ünnepeltük a karácsonyt... és minden csupa csupa csillámpor volt mindig, kézműveskedtünk is vele, egyszerűen imádtam.
és amikor meglátom a virágpiacon nagyobb kiszerelésben egy egész különös érzés fog el, egyfajta gyerekkori izgalom, mintha vsszarepülnék az időben és megint alig várnám, hogy csillámos legyen minden...

kicsit ilyen volt a tegnapi napom is. a születésnapom teljes tudatában vigyorogtam és jöttem-mentem egész nap, anyunál pedig szuper esténk volt, csodás ajándékokkal...:o)

aztán jött a MA. és valahogy a 38 évem teljes súlya nyomta a vállamat egész nap, ettől kifejezetten nem voltam ma tevékeny, inkább egy ilyen fura hangulatban maradtam már reggel ébredéstől kezdve... azt láttam magam előtt, mintha lehullott volna a CSILLÁMPOR a tegnapi napról és csak egy puszta - számban kifejezett - tény maradt a csillogás helyén.

ezen a napon gondolom túl kellett lenni :)

hétfődélben

tegnap éjjel kettőig dumáltunk. és ezeknek az éjszakába nyúló beszélgetéseknek olyan puha, meleg hangulata van... amikor lefeküdtünk, még mindig folytattuk. asszem kicsit álmos vagyok :)

egészen megdöbbentem, hogy bé mennyire erősen érez bizonyos dolgokkal kapcsolatban. pl. a költözés... szóval holnap veszek egy lottót. ez tűnik a legbiztosabbnak ebben a pillanatban :)

azt hittem most tudok írni, de mégsem. majd. talán ebéd után támad ihletem. bár a rendetlenség láttán inkább mással leszek elfoglalva... a doki kimondta, hogy szerintem már jól leszek, nem ad több gyógyszert. így kezdhetem a végtelen próbálkozást a rendteremtésre, éljen.

kívánság

elpakolva, felmosva. takarítás csak módjával. (nincs kedvem kiköpni a tüdőm.) takaró alá visszatértem. jöhetnek nézni a házat. és meg is venni.

néha eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne, ha valaki bejönne simán közölné, hogy akkor meki ez kell és mikor tudunk kiköltözni. (hová??? :))) valahogy teljesen fatalista vagyok. hiszek abban, hogy akkor fogjuk eladni, amikor "eljön az ideje" és abban is, hogy nem tudunk "lekésni" semmilyen másik házat, mert ha lekéstük, akkor az nem a miénk volt. ezek a dolgok egyszerűen meg kell oldódjanak és kész.

ha végre felszárad, akkor elhaladok szépen reggelizni, mert arra még valahogy nem jutott idő és iszom utána egy kávét. azután pedig visszatérek a pihenéshez... ez a hűtő leeresztés tegnap... szuper vicces volt, elsősorban :)))) vinnyogva röhögtünk, amikor éjfél körül rájöttünk, hogy szó nincs arról, hogy "mindjárt készen leszünk". aha. fél háromkor. de akkor teljesen :))))) az egyetlen hátulütője az volt, hogy a köhögés miatt kicsit lefárasztott a dolog, de sebaj, majd kipihenem ma. remélhetőleg :) befejezek egy kis tennivalót és lehet, hogy még alszom is egyet. az gyógyít talán mind közül a legjobban.

ilyenkor mindig álmodozni támad kedvem... "az új házról"... igyekszem pontosan kívánni, megígérem :)

költői kérdés

most komolyan magamba kell néznem.
nem annyira vágom, hogy a ketrecnek melyik oldalán állok.

oszt

döbbenet ül az arcomon. hogy hová el nem tud fajulni egy - egyébként tökéletesen felesleges - veszekedés. úr isten. na látod. ha valaki, hát én aztán nem vagyok konfliktuskerülő. csak döntéshozó. mert van, amikor van értelme és van, amikor nincs. és bár huszonévesen nem voltam képes különbséget tenni, ma már érettebb fejjel tudok. és nem mindig akarom én. legfőbbképpen tényleg akkor, ha nem látom értelmét, mert nem fog előrébb vinni.

mindenhez a megfelelő partner kell - még a vitához is :) ahhoz a leginkább.

érték

néha egészen elszomorodom, amikor visszahallom/olvasom azok fröcsögését, akik a barátaimnak mondják magukat. nem a vélemények különbözőségéről van szó. hanem a sokat papolt szeretetről és tiszteletről. ami azt gondolom alapvető kellene legyen egy ilyen emberi kapcsolatban. az "ahogy"-ról. a lenézésről. arról a stílusról, ami véleményem szerint nem megengedhető. sokféleképpen el lehet mondani az embernek a véleményét. de az "őszinte vagyok" nem indokol semmit, ha valaki nem érti, hogy egyszerűen nem beszélünk így mások előtt arról az emberről, akit szeretünk. (mellesleg valakinek a háta mögött őszintének lenni nem nagy kunszt...)

és hogy mi van mindezek hátterében? sok minden. itt most egy pillanatra félmosolyra húzódott a szám... én azt gondolom, hogy sok minden van az életben, ami fontos. és sok minden van, ami nem olyan fontos, mint amilyen jelentőséget tulajdonítunk neki. meg lennél lepődve, hogy én miket sorolok a fontos és a nem fontos dolgok közé. ez egy elméleti lista és a való életben nem mindent tudunk tökéletesen kipipálni... de attól még fontos.

én nem hiszek a véletlenekben, soha nem is hittem. képes vagyok éveket eltölteni azzal, hogy embereket mentek fel és sajnálgatok, miközben ők abban lelik örömüket, hogy "cserébe" engem szapuljanak. én próbálom megérteni az okaikat, próbálom az ő szemszögükből látni, próbálom elfogadni, hogy bizonyos fokú nekikeseredés mire nem képes - és belül próbálok a lehető legkevésbé csalódott lenni mindeközben...

pedig bánt. hiszen én is emberből vagyok. nem az "amit". hanem az "ahogyan". és ilyenkor rájövök, hogy nekem nem kötelező ebben "részt vennem". volt már olyan kapcsolat, amelyet emiatt szakítottam meg. és nem, nem éreztem szükségét annak, hogy erről tájékoztassam a másik felet. szerinted mennyi a reális esélye annak, hogy felnőtt embereket tudok nevelni?! :) vannak dolgok, amelyek egyszer, talán gyerekkorban vagy bekerültek a rendszerbe, vagy nem. és itt, ezen a ponton már nem tudunk rajta változtatni. ha ez az alapvető tisztelet és egyenesség (nem őszinteség - egyenesség... nem ugyanaz ám... erről majd egyszer...) - szóval ha ez nincs benne valakiben, akkor ő úgy járt. én meg szintúgy: köszönöm nem. a képlet ugyanis egyszerű: ha valakit szeretek, nem alázom, legfőbbképp más előtt.
ilyenkor mindig eszembe jut a fodrász... aki a harmadik alkalom után közölte, hogy ő olyan párkapcsolatot szeretne mint az enyém, mert neki az összes vendége folyton panaszkodik, míg én a rosszabb történések közepette is olyan SZÉPEN beszélek bé-ről...

hát persze. mert ő a párom. és még ha gondunk is van, attól még szeretettel beszélek róla. hogy ez szimpla tisztelet-e vagy valami több, nem tudom. valamiféle cinkosság és betyárbecsület is, ami adódik a kapcsolatunkból, legyen az szerelem vagy barátság... (éppen ezért NEM tűröm, amikor valaki még őt is bántja...)

szóval az őszinteség jó palást. sok minden aláfér, sőt még bizonyos esetekben menő is, mert azt gondolja az ember, hogy húúú, egy újabb dolog, ami másoktól megkülönböztet, éljen. és hogy ebbe bármilyen stílus és fröcsögés belefér, hiszen csak "őszinte". de őszintének vagy egyenesnek lenni nem ugyanazt jelenti. a tisztelet az egyenességben rejlik. mert igenis van súlya a szavaknak. főleg az írottaknak, amelyek ott maradnak, nem csak a levegőben lógnak.

teljesen őszintén csak annyit tudok hozzáfűzni ehhez az egészhez, hogy nem tudom, hogy az emberek miért nem vigyáznak jobban az értékeikre...

üdv. a takaró alól :)
ezt mondjuk nem gondoltam volna múlt hétvégén, hogy még mindig így köhögök és szarul leszek... úgy tűnik ez az antibiotikum nem tudta legyőzni, akármi is ez... mellesleg tényleg nem tudom mi ez és annyi ember betegedett le körülöttünk hasonlóan, úgy, hogy alig tudták elmulasztani. kemény.

na szóval. rajtam a takaró, ölemben a világ (azaz a laptop internettel) és így próbálok valamit tevékenykedni, amíg a kisgöndör az oviban van. igen, így azért más... van pl. nyugalom is :)

egy bögre forró kávé a következő menetrendi pont.

kit érdekel?

vannak emberek, akik annyit nem kérdeznem tőlem, hogy hogy vagyok, mi újság, élünk-e egyáltalán. ha most spontán össze kéne hasonlítanom, hogy ki hányszor érdeklődött a másik felől - még én is félnék a végeredménytől.

én azt tanultam meg, hogy az azonos élethelyzetek azok, amelyek leginkább össze tudják hozni az embereket. ez így mind szép és jó, csakhogy az élethelyzetek hírhedten időszakosak. és akkor a korábban együtt csajozó két barát közül az egyik, akinek mégsem lett komoly barátnője már nem érti miért nem ér rá annyiszor a barátja, aki elvált nem biztos, hogy a boldog kapcsolatban élő barátnőjével akarja ezt megvitatni és a kapuzárási pánikkal küzdő háromgyerekes családanya részeges estéi sem biztos, hogy átmennek abban a társaságban, akik ezen már jó esetben huszonéves korukban túlléptek...

szóval én ezt értem, megértem, elfogadom. na nem mintha lenne választásunk, ez van.
csak néha sajnálom egy kicsit. mert valamiért én állok legtöbbször azon az oldalon, aki még keresi, kérdezi, érdekli mi újság, ha jó, ha rossz, ha más mint az én életem akkor is... néha azt érzem mindjárt elnézést fogok kérni, amiért az éppen (hangsúly azon, hogy semmi sem állandó) adott élethelyzetemből rákérdezek az övére.

erről most egyébként beugrott egy ex kollegám, akivel tök jóban voltunk egy ideig - természetesen a közös munkahely is egyfajta "élethelyzet", ezért amint ez a munka megszűnt, soha többé nem volt se kép se hang. egyszer felhívtam, hogy hogy van. és azt kérdezte MIÉRT hívtam. elismételtem. HOGY VAGY? és ezt nem tudta értelmezni, ezért elmondta, hogy mobil boltot nyitott és majd keres, hogy segítsek neki népszerűsíteni. tehát céllal. az, hogy én hogy vagy? ez a kérdés nem hangzott el. többé nem hívtam.

szóval - dátumhoz kötődően - tudom, hogy vár rám mostanában egy-két ilyen hívás. amit nem fogok ejteni. mert nekem fontos. számomra a virtuális képeslapok, az sms-ek és az fb bejegyzések nem valódi köszöntések, nem valódi fórumok. arra csak az emberi szó alkalmas... idő hiányában (?) legalább telefonon.

vagy lemaradtam valamiről?

sorsfordító

van ez a sorsfordító c. műsor a life network-ön... takarítom el a hétvégi romokat és közben hallgatom... mindig bőgök rajta, ahogy családok egyesülnek újra... elképesztően megható.
közben eszembe jut az elmúlt pár év, ami sajnos pontsan alma éveiben mérhető, a saját kis "történetünk" és majdnem elnevetem magam, hogy lassan mi is szerepelhetnénk egy ilyen műsorban és igen, tökéletesen értem, amikor valaki azt mondja, hogy a születésnapján azon gondolkodik, hogy vajon eszébe jut-e az elveszett családtagjának. vagy annak, aki elhagyta... holnap lesz alma születésnapja és nekem is eszembe jut, hogy vajon a bátyám gondol-e rá. de nem szeretek erre gondolni, mert mindig ott van az a keserű tény mellette, hogy a testvérem még sosem látta a kislányomat... aztán nemsokára lesz az ő születésnapja! és kíváncsi vagyok rá, hogy ő gondol-e arra, hogy én gondolok rá aznap. utána meg jön az én születésnapom, amin ugyanúgy néma marad a telefon mint minden más ünnepen, de nekem akkor is titokban eszembe fog jutni, hogy vajon gondol-e rám aznap...?

az élet nem egy fáklyásmenet... tudom. közben leparkoltam a kocsival a házunk elé és nem tudtam kiszállni, mert eszembe jutott a korábbi rossz hír, amit hallottam innen a saját környezetemből és annak ellenére, hogy alig van kapcsolatom ezzel az emberrel, hiába élt itt a közelemben eddig, annyira megrendültem, hogy délutn is csak ültem és néztem magam elé, azon töprengve, hogy ezt még így kívülállóként is nehéz átgondolni, de ott a két gyerek és a szerető férje... jézusom. mi alapjá osztja az élet a lapokat vajon...? ráadásul ez a történet felhozott bennem csomó nagyon mélyen eltemetett emléket az intenzív osztályról, apuról, a halál érezhető közelségéről, de még nagyiról is, amit láttam az arcán, ahogy végig kellett kísérnünk egy olyan úton, amiről pontosan tudtuk, hogy mi áll a végén... és fáj, hogy bárki, még olyan ember is, aki nem áll olyan közel hozzám, át kell essen bármi hasonlón, mert én tudom, hogy mit érezhet és ez rémes...

vannak dolgok az emberben mélyen eltemetve, amelyeket nem tud elfelejteni, tehát feldolgozásra várnak, de feldolgozni sem lehet, ezért ezeket egyszerűen eltemetjük mélyen... és akkor vannak ilyen napok, amikor ezek valamiért felszínre törnek és a nap csendes bőgéssel telik, ami most nem olyan jó, de tudom, hogy engedni kell, mert csak rosszabb lesz, ha visszatartom. majd holnap jobb lesz, tudom...

szeretnék megint gyerek lenni. ártatlanul és várakozással tekinteni mindenre, ami csak van az életben... ezek nélkül a rossz élmények nélkül. de már nem vagyok gyerek, ezek idebenn vannak és az élet... nos, nem könnyű.

akkor iszom egy kávét. hátha az változtat valamin.

:-/

biztos elfáradtam az elmúlt napok buli előkészületeiben és biztos kell egy kis pihenés a sok "ma csak jó kedvem lehet" nap után is - de egyelőre csak ülök és nézek ki a fejemből, aminek az oka sokkal inkább egy tegnap esti beszélgetés...

vannak a kemény és a kedves beszélgetések. a kemény beszélgetések szükségesek. a kedvesek meg jót tesznek a lelkemnek és sokkal többre sarkallnak, mint a kemények. de amikor simogató szavak jönnek, majd alig pár nappal később ennek az ellenkezője jön szóban... az nekem elég az összezuhanáshoz. ha azt érzem, hogy valaki nem hisz bennem, akkor elfogyok. mert vannak emberek, akiknek a véleménye igenis nagyon fontos.

még nem tudom mivel fakaszthatnám magamat mosolyra ma.
de igyekezni fogok. (a magam kedvéért.)

kávé előtt egy perccel

tyűha. olyan a mosolygók csoport mint egy blog, legalábbis kiélem magam és ritkábban támad vágyam, hogy írjak :) ezen változtatni fogok, mert ezek teljesen különböző dolgok.

most épp a kanapém kedvenc szegletén pipiskedem és hoztam egy döntést... tudom mivel szeretnék foglalkozni jövőre :))))) ez egy érzés. remélem, hogy egy MEGérzés is. de a dolgok remélhetőleg egyszer csak elkezdenek jó irányba haladni.

ma délig nagy dolgokat műveltem, sok volt a sikerélmény, majdnem mindent beszereztem, amit szerettem volna... és még egy jövő évi esküvős is felhívott. háááát :))) most ettem és elkókadtam, de mindjárt kapok egy kávét magamtól, összerámolok, megpróbálom elrejteni alma ajándékát, ami nagy és feltűnő (a teszveszről zsákmányoltam egy széket neki az íróasztalhoz - amit egyelőre kinn hagytam a kocsiban, mert lapraszerelve úgysem felismerhető, de legalább nehéz, majd bé behozza... a széket meg szerintem letakarom majd a kisszobában vagy valami. izgulok! :))))

az a rémes, hogy az íróasztalt semmi értelme fenn elhelyezni, mert mindig velünk van... akkor megy fel a kiskonyha és megint jön 3 nap átrendezés, hogy valamelyest megoldjam az összes bútort a kicsi helyen... szóval nagyon vágyom a HELYRE. de most ez van, így ebből kell a legtöbbet kihozni, nincs mese.

kávé. most.

friss levegő

rámolom el az esküvős cuccokat... kicsit úgy érzem ennek sosem lesz vége... de ha minden igaz, akkor ma este szépen kirámoljuk a cuccokat a volvo fenekébe és kész, elmennek isten hírével bé szüleinek pincéjébe, a "helyükre"... a lakás szerintem hangosan fel fog sóhajtani és nem sokkal kisebbet fogunk mi is. az étkezőasztal például már előkerült a hobby kellékek alól és már most mintha több levegő volna.

elképesztő, hogy néha mennyire egyszerű dolgokon múlik egy jó érzés...

(és most halálra bőgöm magam közben a sorsfordítón a life network-ön. tök ciki vagyok, komolyan :))

költői kérdés

amikor már konkrétan ki van támasztva a szemhéjam, olyankor miért nem megyek el aludni vajon?

ma

most ezerrel dolgozom azon, hogy RENDET rakjak magunk körül... nem annyira látom a fényt az alagút végén ebben a szent pillanatban, de bízom benne, hogy holnap ilyenkorra már teljesen letisztul a lakás és eltűnik (konkrétan bé szüleinek pincéjébe) az elmúlt nyár munkájának minden nyoma és ezzel lehetőségem nyílik végre szépen elpakolni... azt érzem, hogy ebben a káoszban sem dolgozni, sem pihenni nem tudok, ezért van dolgom bőven.

egyébként meg. ma voltam ritáéknál bébizni... és azon túl, hogy r. milyen remekül csinálja a dolgokat és a mini milyen édes, az volt az egyetlen gondolatom, hogy EZ az élet értelme, ez a kis csöppség, ez a kis csoda. minden más lényegtelen. minden gond és stressz megszűnik, csak ezek az édes kis új életek számítanak.

nnnna. szerintem megiszom egy liter kávét és rombolok tovább :)

na

jól megfáztunk és megjött. ismét fenn vagyok hajnalban, mert alvás helyett agyalok az esküvőkön. nem tudom van-e még valami, amivel tetézni tudnám ezt a hetet. de szépen meglesz ez is valahogy...

tegnap az az abszurd helyzet állt elő, hogy már hívtam valakit, aki kicsit segítene nekem mindeközben rendbe rakni a lakást és miközben ő tett-vett, én megállás nélkül centiztem, rendeltem, számoltam, terveztem háromfelé - így végül ő állt meg előttem és mondta azt, hogy ő ezt nem bírná csinálni. hmmm. roppant édes egyébként és nagyon boldog vagyok most vele - no meg azzal, hogy a tisztaság ismét kilépett a félhomályból :)

bé - totál betegen - itt horkol lenn a kanapén. úgy látszik lejött felpolcolni a fejét, mert nem kapott levegőt... neki is isteni éjszakája lehetett. megyek és lezuhanyzom... aztán bepattanok az autóba és elmegyek 5 helyre, majd minden szalvétát és ültetőt megcsinálok ma estig. rájöttem, hogy ezt csak így lehet... konkrét célokat kitűzve minden napra és egyszer csak kész lesz minden... (remélhetőleg :)))

aztán jöhet a tegnap esti program: elalvás a kanapén. bé szerint egyszerre horkoltam és nyögtem és ez cuki volt. szerintem a horkolás valami mélypontot jelez nálam, de sebaj :)

most jó

ez a legjobb, komolyan... feltett lábbal végignyúlni a kanapén az egész napos dekorálás után, a szuper-elégedett menyasszony mosolyával a fejemben és üveges tekintettel nézni az x-faktort. nekem most nagyon jó... bármelyik pillanatban el tudnék aludni, de azért most jó :)

apróság

egy apró probléma... szétesik a fejem úgy fáj és majd' elalszom, mert ettem. (a kávé ellenére. arra úgy tűnik immunis vagyok :))))

megjött a next szállítmányom... szerintem minden ember talál magának VALAMIT az életben, ami ennyire lenyűgözi. én vállalom, hogy nekem ez az. egyszerűen megzavarodom az ennyire jól kitalált, ennyire édes gyerekruháktól. minden egyes részletük csodás és percekig tudom vizsgálgatni... tiszta ciki, komolyan :) de nem, nem ciki. normális. kinek ez, kinek az. nem csoda, hogy ennyi cég utánozza. vagy legalábbis megpróbálja. de ilyen jól felépített márkát rég láttam. minden évszakban olyan színekkel és mintákkal rukkol elő, hogy MINDENT meg akarsz hozzá venni, rémes :))))) és ha anyagilag megtehetjük, én tényleg szeretnék is. nem voltam sosem márkaőrült, de a minőséget imádom. a napokban került a kezembe egy adag használt gyerekruha valakitől... ég és föld.

najó, akkor most szépen összekészítek mindent holnapra... amikor ott áll előttem tornyokban a sok doboz, amit viszek a gátra... szeretem azt a pillanatot. mert olyankor kicsit lenyugszom, hogy akkor ez is egyben van. majd valahogy lesz holnap. délután, este pedig szépen szétvagdosom a gallyakat és bontogatom a pompomokat... nyugiban. "mindenrendbenlesz" mantra.

thank god for ASPIRIN.

és most

lehiggadtam. eddig is mindig megoldottam valahogy mindent. most is így lesz.
"punktünk."

kijövős

most eljutottam arra a pontra, hogy elkezdtem bőgni és nem tudom abbahagyni. még dél sincs és már szétrohangáltam magam, közben 6 alkalommal majdnem elsírtam magam, tehát ez a dolog már érett.
próbálom úgy felfogni, hogy a sírás megtisztít és kicsit sok a stressz bennem most, tehát ez most nekem jó tulajdonképpen... csak abba kéne már hagyni.
annyi minden van ebben, biztos menstruálni is fogok és kialvatlan vagyok, meg bé is tökre megbántott reggel, tegnap meg ledagadtozott egy ismeretlen seggfej, ezen kívül nem látom át hogyan fogom megcsinálni időben a dolgokat úgy, hogy minden mindenkinek jó legyen.
gyenge szar vagyok, de lehet, hogy csak kimerült.

najó. abbahagytam. 90 pompomot kell kibontanom és 90 ágat szétvágnom holnapra.
az a jó az ilyen monoton feladatokban, hogy teljesen belassítják és lenyugtatják az embert.
fasza kis terápia, mi?

23.59

régen még fél éjszaka mentem volna tovább mint a gép... mostmár aludni vágyom éjfél tájban... most biztos valami jót akartam írni, de valójában elfelejtettem. az esküvőket még mindig szeretem... de a fáradtság kezd kezelhetetlenné válni és most nem viccelek. szarul alszom, gyakran a gyerekszobában a földön bé szűnni nem akaró horkolása miatt, fáj a hátam, a derekam, a vállam és nem látom magam előtt, hogy a közeljövőben ez a helyzet oldódna.
ma kereken 45 percet tudtam ülni és még tíz perce szedtem le 4 mosásnyi ruhát, miközben bé egy órája már nagyot ásított és azt mondta ő olyan fáradt... nyugi, lenyeltem, ami eszembe jutott :) a férfiak már csak ilyenek. fenn horpaszt, miközben én még mindig rámolok - szerintem tök fölöslegesen egyébként, hiszen hat tonna tiszta ruha és több száz szál virág van mindenfelé, a kutya bundájáról meg itt-ott lehullik egy-egy levél a kertből. na ezt képzeld akkor magad elé. a lakberendező lakása, mi? a káosz maga.

egyszerűen nem látom magam előtt, hogy utólérném magam - semmilyen szinten. se a háztartásban, se tervekben, pedig annyi minden van a fejemben, de nincs alkalmam papírra (vagy gépre) vetni, mert mindig ott a következő aktuális esküvő és menyasszony. a jövőheti vazze küldött nekem egy táblázatot, benne minden, amit megbeszéltünk, bekarikázott virágokkal és színmegjelölésekkel. ez ennyire ráér???? itt van a fejemben az egész, amit akar és amit meg fogunk neki valósítani. de persze, ez az ő nagy napja, nem haragszom, amiért ilyen lelkes, megértem... csak mosolyogtam magamban. ugyanakkor nekik sem lehet könnyű, mert sajnos nem vagyok képes 2-3 esküvővel előre gondolkodni, egyszerűen nem megy. szép sorjában oldom meg a dolgokat, egyenként lépkedek végig a hétvégéken...
még mindig hat esküvő van hátra.

szeretnék októberben legalább két napot aludni. elutazni valahová. kicsit nem sietni és nem aggódni azon, hogy minden megvan-e, hogy kész leszek-e, meglesz-e... szeretnék teljes figyelemmel lenni bé-re, almára, artúrra, dorkáék házára, szeretném ha nem is kéne mással foglalkoznom és nem ebből a káoszból próbálnék kifelé kacsintgatni.

ugyanakkor már csak pár hét és mehetek sárga tököket venni, kipucolhatom a lakást, rendbe tehetek végre magam körül mindent. például leszedhetném végre ezt a kurva szúrós koszorút, amit kitettem a kapura. én magam sem értem, hogy mi tetszett meg rajta egyébként :) a virágpiacon még jó ötletnek tűnt. aztán meg kinn maradt, mert mégis költöttem rá, no meg bé előtt be nem látnám, hogy tévedés volt.

holnap jön a kukásautó. mi lenne, ha elvinné a koszorút? :)

kedves naplóm. mivel igyekszem egy kanyi szót sem nyígni életbne, köszönöm szépen a lehetőséget, hogy itt kihisztizhettem magam. ámen.

nyí

szétvet az ideg. és ezt most nem is kívánom kifejteni. most valahogy estére sem higgadtam le, mert itt ülök egyedül és pánikhangulat lett rajtam urrá, ahogy az előttem álló tennivalókra gondolok... azt sem tudom mikor és hogyan. szeretném, ha kevésbé pánikolna a menyasszony egyébként, mert neki nincs rá oka - ellenben nekem annál inkább szerintem.na ilyenkor kell lehiggadni, tudom... bé tegnap számonkérte, hogy mit csináltam aznap. ma leírtam neki, így kiderült, hogy 8 különböző helyen jártam + rámolás, főzés, 4 adag mosás, gyerekért el oviba. tehát MOST ültem le a szombati dolgokat intézni. szerinted?
de legalább bevásároltunk almával a candy bar-ba... azt nemtom mit gondolt rólunk a nő, hogy ennyi cukorkát és édességet veszünk, de sebaj :))) legalább ezek is megvannak.

nnnna. akkor mély levegő, majd kifúj... hiszti befejez. majd lesz valahogy, mert mindig van. összeírom a virágokat holnapra és megcsinálom az ültetőket mondjuk... mittomén. aludni akarok.

bevásárlás közben

olyan érdekes dolog eza bevásárlás, nem?
áll előtted egy vadidegen krapek és kipakolja a cuccait a futószalagra...
elég másfél perc felmérni, hogy valószínűleg egyedül él, szereti a whisky-t, imád horgászni, talán még vadáaszni is és van macskája.

azt hiszem ebben az élményben az abszolut csúcs az volt, amikor egyszer éjjel álltam a tesco pénztárnál, előttem egy fiatal csaj, a futószalagon egy üveg pezsgő és egy csomag óvszer. amikor odaért a - szintén fiatal csaj - pénztároshoz, akkor mindhármunkból egyszerre robbant ki a nevetés :)))))))))))))))))))

én ma vettem hajfestéket, hófehérkés ragasztószalagot, egy bébi rugit és egy villám mcqueen papírzsepit. na ebből találják ki, hogy hány gyerekem van és mennyi idősek, vahahahahahaha.

pénteki felismerés félig virágnyelven

ez elég érdekes... az elmúlt év az életünkben több volt mint szétesés. nem is nagyon akarom részletezni, hiszen mindenkinek megvannak a maga nehézségei az életben, nem is ez a lényeg. mindenesetre az élet olyan, hogy néha nem veszed észre, ahogy "belecsúszol" olyan helyezetekbe, amelyekre régen - szigorúan ELMÉLETBEN - azt mondtad, hogy na te aztán ilyet soha... dehogynem.

így szépen szétcsúszik egy csomó olyan dolog is, ami addig "érintetlen" volt. hát ha lehet ezt mondani, lassan már nem maradt olyan, ami rendesen működne. aztán eltöltöttem pár kellemes délután pl. ritánál, aki 9 hónapos hasával tolatott fel-alá a lakásban 40 fokban és többet produkált mint én otthon, és egyszerűen elgondolkodtam. nem, inkább nyersen őszinte leszek: megláttam. hogy mennyi minden sikkadt el mostanában, ami korábban természetes volt. mindegy, hogy sok a munka, kevés az idő, jaj a gyerek. én én kellene legyek minden körülmények között.

bé elment dolgozni. érdekes, hogy ez is valahogy felébresztette bennem mindezt... ő össze volt eddig törve, én próbáltam benne tartani a lelket. már most pár nap után is erőre kapott és érzem, ahogy én is kihúzom magam mellette és kijjebb tolom a melleimet is. vazze, mennyire egyszerű törvények alapján működik az élet :)

ezért pár napja szinte észrevétlenül kúszott be a változás. hogy hiába van ezer dolgom, akkor is összepakolok, felmosok, holott most aztán tényleg indokolt lenne, hogy szétessen a ház - és hiába kellene már most munkálkodnom, előbb elszaladok almával a boltba és veszünk egy villámebédnek valót. hát így.

minden hat mindenre és sokszor sokkal mélyebb dolgok vannak hatással olyan erősségeinkre vagy gyengéinkre, hogy nem is gondolnánk. és ahogy ezek a dolgok hullámoznak, úgy tartanak velük egészen más részei is az életünknek... ezért remélem, hogy most ez a JÓ hullám, amire olyan régen vártunk már felkap minket és kicsit visszaráz a normálisba... vagy netán feljebb is repít :)

lávlávláv, sallala.

tyű

asszem ma egy kicsit elértem egy határt... ennek örömére tartok tőle, hogy igen rövid lesz számomra ez az este :)))) pedig mennyi tervem volt... pompomok, ültetés pontosítás, nyomtatás, újságolvasás... de tartok tőle, hogy az utolsó billentyű leütése után nem sokkal már dőlök is el horkolva...

megágyaztam magamnak alma szobájában a földön, mert muszáj aludnom, a fél éjszaka fennlét szemmel láthatóan nem megy. mindenesetre lehet, hogy ma estére egyszerűen elszakadok az egésztől és szépen bambulok egyet a kanapén, mert a ma délelőtti, kora délutáni ámokfutás után megérdemlem és kész. a virágok szépen elrendezve várják a szombat hajnalt... nyugodt vagyok, majd valahogy elkészül minden holnap. azt az egyet nem tudom, hogy almának mivel fogom elterelni a figyelmét, de majd megoldjuk.

ez egyébként tök érdekes, kíváncsi lennék mások érzéseire... ugyanis tök lelkiismeret-furdalásom van csomószor, hogy muszáj ugye készülnöm és nem tudok vele ilyenkor játszani. (sem.) ugyanakkor feltétlezem, hogy gyerekek felnőnek úgy, hogy a körülöttük lévőknek dolga van és nem 100% rájuk figyelnek egyfolytában, aminek mellesleg elég érdekes következményei lennének a felnőttkorban... akkor hát miért van lelkiismeret-furdalásom?! na erre varrjunk gombot gyorsan, közösen. köszönöm.

bé elment egy tejfakasztóra. ebből az lesz, hogy már a kanapén el fogok aludni :)))

ma így

ma harmadszorra bőgöm el magam - tévé, facebook bejegyzés, apukák, gyerekek... minden megérint. vicces ez a menstruálás, mi? a hormonok azért dolgoznak rendesen. na meg én valahogy így is maradtam már jó pár évvel ezelőtt, hogy elbőgöm magam mindenen :)

kiverekedtem magam a káoszból egy "röpke" 3-4 óra alatt... még felmosok szép illatosra, majd lefürdök és visszaülök dolgozni. jön ez a kis mancika is, kis drágám, hogy hiányzott! újra megtelik pónikkal a világ :)))))

na, ismét sírok. k.va life network, inkább kiteregetek gyorsan :)))))

hétfő délutáni idill

teszek-veszek, csinálom a dolgom, de érzem közben, hogy valami hiányzik. ja, hát írni akartam, persze! és már itt is vagyok...

bé elment egy kerti partira, amiről nekem eszembe sem jutott, hogy nem késő du./este lesz, ezért én sajna nem tudtam vele menni, egyszerűen nem tehetem most meg, annyi minden fog ezen a héten történni: dorkáék irodája, hétvégén százfős esküvő... így szépen bekapcsolt a kedvenc adómat, nézem a meztelenül is szép vagyok kedvencemet egyik szemgolyóval, másikkal szabom méretre a szalagokat a tempomdíszekhez és közben baromi jól elvagyok magamban... :)

nemtom, annyi minden van a fejemben. van, ami "titkos" és van, ami nem... valami formálódik bennem, ugyanúgy mint amikor évekkel ezelőtt éreztem, hogy nem az excel táblázatok az én utam, hanem valami sokkal több... az. amikor ott áll az ember az otthonában és hápog. hogy hát hú. de jó, hogy itt vagyok. amikor szombaton megkaptam reggel a szinte könnyező sms-t a menyasszonytól, hogy a csokra olyan gyönyörű... én, aki nem is vagyok virágos, csak próbálom tanulni magamtól... (youtube, how to? :))))

írni akarok. írni fogok. ÍROK. most is. de pár hete formálódik a fejemben egy gondolat. és ez a része az, amit itt és most nem fogok kifejteni. egyébként nem tudom mitől lesz egyik blog sikeres és a másik nem, nekem nem megy a könyöklés része a dolognak, tehát semmilyen hátterem nincs a népszerűsítéshez. kicsit úgy érzem, hogy ami meg akar történni, az meg is történik. van, ami kinövi magát a semmiből, van, ami erős hátszéllel sem. nem, még 38 évesen sem vesztettem el a lelkesedésemet a csodák iránt :)

na szóval, nekem ebben nincs semmilyen jártasságom. tehát TEGYÜK FEL, hogy lesz egyszer csak egy anyagom és valaki azt mondja, hogy ez jó és nem azzal leszek elfoglalva, hogy mások mennyivel jobban írnak, hanem én is elfogadom, hogy adott anyag jó, akkor mi van? bekopogok egy ajtón és azt mondom csóóókolom, ezt kiadná valaki nekem? és ha igen, mi van ha a kutya el sem olvassa? hmmm...

na mindegy, ez majd vagy elindul valamerre, vagy nem. én mindenesetre visszaindulok most a tempomdíszeim felé, mert ennek még ma készen kell lennie, sok más egyéb mellett :))))

ps. szeretnék egyszer egy medencét.

megoldandó

sík ideg vagyok... a kiba. hortenziák nagy része nem élte túl az elmúlt napokat... csak állok a szoba közepén és töröm a fejem... kifejezetten ezt kérte a leányzó... mégis honnan p.csából szedek ENNYIT? nem mellesleg jó sokat költöttem rá, de ez most nem érdekes. szóval akkor ezt most hogy is fogom megoldani??? :(((((( kész. nincs ötletem, komolyan... szegény bé indulhat majd VALAHOVÁ VALAMIT keresni... :(((((

najó. meg kell oldani. ennyi. és tudom, hogy "statisztikailag" is benne kell legyen ennyi virágozásban az, hogy egyszer beüt a baj... de vazze... van olyan hortenzia, amit kitettem a pultra megnézni hogy bírja víz nélkül... vazze, az jobb állapotban van!!!! :((((

akkor most telefon... bé hazafelé be kéne nézzen ide-oda...ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁHHHHHHH

rohanás közben leülős

leültem lihegni. azon gondolkodom, amit d. mondott, hogy mindig ráizgulok minden esküvőre. és tényleg. egyfelől ez adódik a személyiségemből, másfelől azt gondolom ez így van jól. amikor már nem izgulok, hogy az ő egyetlen napjuk, amelynek a leglátványosabb elemei rajtam múlnak rendben lesznek-e, akkor már nem fogom annyira élvezni. kicsit olyan horror filmes ez az egész. imádok félni, közben mégsem élvezem, mert ugyan ki élvezi. mégis szeretem. tiszta gáz :) ez megismételhetetlenség adja pont a kockázatát is a dolognak és ez az, ami minden alkalommal izgatottá tesz. ott reggel egy lehetőségem van megcsinálni például azt a csokrot, amelytől a nő elalél. amilyet képzelt gyerekkora óta magának. ezt márpedig nem ér elbaltázni :) és a virágokat - amelyeket csak csütörtökön lehet beszerezni - addig életben kell tartani, hogy szombaton ugyanilyen szépen viruljanak. én emiatt is szoktam kicsit izgulni, mert ha itt hiba csúszik be, akkor kicsit nehéz ugyanezeket a fajtákat és árnyalatokat spontán beszerezni.

szóval egy merő izgalom az egész, de most leültem kicsit kifújni magam és úgy örülök, hogy ma jön dr.p., hiszen imádom és vagyunk annyira jóban, hogy becsukja a szemét a ki nem takarított lakás felé amikor bejön pisilni - mert hogy csak a kertben vacsizhat, az is biztos :) most ez van és a barátok ezt elfogadják, ami jó. tehát vacsi közben én kinn fogom ragasztgatni a menüszalagokat és ez így lesz szép. őt nem fogja zavarni, én meg kicsit haladok, éljen.

ma óta pedig az egyszerű felsöprést nagytakarításnak tekintem, vahaha.

nane

a naplók arra vannak, hogy az ember ne csak összefoglalja mi történt aznap, hanem kicsit megpróbálja körülírni az érzéseit is talán...
azt hiszem nekem ez most viszonylag könnyű, mert sík ideg vagyok, már úgy fáj a lábam. tegnap éjjel sírt a szél, nyígott a gyerek, fájt a lábam... volt 4 és fél órám aludni a hajnali kelésig. ebből lett kb. 2-3 óra megszakításokkal. nemrég a gyerekkel az ölemben elbóbiskoltam a kanapén, így most kicsit jobb, de szerintem nemsokára megyek utána aludni... csak annyira fáj a lábfejem. nem tudom mitől lenne jobb, egy biztos: a mai egész napos rohangálás NEM segített rajta, sőt...
itt ülök a reggel itt hagyott "virágbolti" rumliban és hiába terveztem, hogy gyorsan összerántom, esélytelen. fekszem felpolcolt lábbal és próbálom siettetni, hogy jobban legyen, mert ez kiakaszt.

szóval visszatérve a lábfejemen kívüli érzésekre... én egy elég érzékeny csajszi vagyok, mindent látszat ellenére. egy reklámon el tudom bőgni magam és napokig filózom emberek - rám nézve - nem feltétlenül tiszta cselekedetein... és valahogy nem szeretem, amikor megbántanak. tények? ugyanmár. pont azért, mert ezek tények, talán fölösleges emlegetni, nem?! nem értem mi indítja az emberek a szándékos megbántásra, miért van szükségük a megjegyzésekre. most van fél percem bevallani, hogy mennyire, de mennyire végtelenül rosszul esik ez nekem. idegentől is, nem hogy valakitől, aki ennyire közel áll hozzám. hát nem bántják az embert eleget, miért kéne még egyet belerúgni?

na mindegy. ez a helyzet úgy tűnik soha nem fog változni és miután lejárt a fél percem, most azt hazudom, hogy leszarom. inkább elmegyek aludni szerintem.

semmikülönös

a virágokat lehoztam, velük együtt a ventillátort is... végre végre egy kis levegő. bár ma remekül szórakozott az egyész család egy spriccelővel, főleg alma :)))) a kisasszony lefeküdt, én meg lassan nekilátok a virágoknak... hajnalban folytatom. szeretem hajnalban a virágokat :)

alma - szerintem akaratán kívül - kicsit megbántott és kb. háromnegyed órát bőgtem. rég éreztem, hogy most sokkal több mindent sírok ki magamból, csomó dolgot, ami felhalmozódott... szóval végsősoron jó volt, bár azt nem mondanám, hogy jól esett. franc essen bele, hogy az emberben mi minden eltemetett sérelem jön elő ilyenkor.

a tubarózsa illata bódító. imádom, élvezem. de még mindig itt van bennem a drukk minden alkalommal, elvégre nem ez a tanult szakmám. ilyenkor eszembe jut a farky filmje, a vitorlázó, amelyben azt mondja, hogy ő mindig fejben kezdi meg a felkészülést: leül és megnézi a régi győztes futamokat. elhiszi, hogy képes nyerni. és mennyire igaza van! én ilyenkor az első októberi csokorra gondolok, amikor a menyasszony sírva fakadt, ahogy átvette és amelyre a fotós azt mondta, hogy a harminc esküvő közül ez volt a legszebb, amit látott. igen. ilyenkor megéri és elhiszem, hogy menni fog ezúttal is.

k.rva lámpaláz :))

ráadásul bé elment balatonra az együttessel, mert holnap fellépésük lesz és csak így tudták megoldani, de jó is lesz neki, hogy kapcsolódik hozzá 1-2 önfeledt nap a többiekkel, megérdemli.

péntek reggel

tegnap délutánra a sírás határán voltam... pedig csak annyi történt, hogy felvittem a ventillátort, hogy a virágoknak jobb legyen a helyzet, mert ez az időjárás NEM kedvez nekik, holott szombatig szuper állapotban kell maradniuk!!
namármost ezzel egy az egyben megszűnt a komfortérzetem, levegőért kapkodtam már két óra múlva és patakokban folyt rólam a víz... elviselhetetlen, komolyan. valami egészen nem normális történt a klímával, ami engem tökre megijeszt. amikor alma ennyi idős lesz, hány fok lesz nyáron, 50????

most arra az elhatározásra jutottam, hogy lehozom a virágokat és a ventillátort együtt. ez lesz a megoldás. végem van, komolyan. pedig én jól bírom a meleget és nem szoktam nyígni miatta, de ez nem normális, tényleg.

end.

egyébként meg. tökre megkönnyebbültem, hogy a "megveszlekkilóra" menyasszonyt megkértem, hogy keressen mást erre a feladatra. nincs az a pénz, ami miegéri nekem, hogy jogtalanul sértegessenek, majd bocsánatot sem kérve jöjjenek a pénzzel. hülyekurva. én pedig fellélegeztem, mert nyomasztott a dolog előtte. annyira sok ilyen dolog van az életünkben, amit nem tudunk vagy nem merünk lezárni. holott nincs semmilyen pénz vagy olyan körülmény, amely megérné, hogy az emberbe minden ok nélkül belerúgjanak. azt kívánom mindenkinek, hogy merje elengedni ezeket a dolgokat - akár egy huszárvágással.

így és úgy

hát nemtom. a napjaink IGEN tevékenyek. közben patakokban folyik mindenkiről a víz az egész országban, rólam is. listákat írok, helyszíneket mérek fel, fejben tervezek, mert másra nincs idő, a könyvesboltban hasalok a földön a nővel a legjobb matricáskönyvek után kutatva a gyerekeknek és töprengek, hogy egyformát vegyek-e nekik, hogy ne veszekedjenek vagy inkább különbözőt, hogy értelme is legyen.

és hallok néhány dolgot a hátam mögül, amelyben még ha nincs is rosszindulat, azért fenn tartom magamnak a jogot, hogy kicsit rosszul essen, ha tudtukkal vagy azon kívül megbántanak. ezt most le akartam írni, hátha elszáll az érzés. ugyanakkor ebben a világban tök mindegy, hogy kicsi vagy vagy nagy, ha bármiben is eltérsz a középvonaltól, beszédtéma leszel azok számára, akik unatkoznak vagy úgy vélik ők jobban tudják. hát ennyi. piszkos tények.

de volt azért jó is bőven. például dorka. ahogy fogad. ahogy örül nekem. bazi jól esik ... hát ki a francnak ne esne jól, ha szeretik :) láv.

alma mondta

a mai nap mélypontja azt hittem az volt, amikor délelőtt úgy dolgoztam, hogy alma a hátamon a nyakamon lógott - na így próbálj meg számolni és úgy egyáltalán, bármilyen szinten összeszedettnek lenni... de valójában az volt, amikor a gátra befelé sétálva megkérdezte miért kell annyit dolgozni. mondtam neki, hogy mindenki dolgozik, mert így lesz pénzünk... mire elgondolkodott és simán közölte velem, hogy ő nem szeretne pénzt, inkább ne vegyünk semmit (édesem, abban a szerencsés helyzetben van, hogy a számlák létezéséről nem tud), hanem inkább játsszunk együtt.

én majd' szétesem a szeretettől, na.
és én még otthon dolgozom, többet lehetek vele...
mit érezhet a többi dolgozó nő????????

ez a társadalom megfojtja az anyákat.

napi konklúzió

vannak emberek, akik konkrétan fordítva ülnek a lovon.

ezzel nem is lenne bajom, amíg a saját életük határain belül mozognak és nem folynak bele az enyémbe. de amint ott kopogtatnak az én kis világomban, máris megijedek: menj el, kérlek. én nem akarok már senkit megváltoztatni vagy elmagyarázni, hogy én azt látom, hogy önmagát áltatja miközben más életét jobban véli érteni mint a sajátját. engem nem érdekel már ha valaki a szemembe mosolyog és a hátam mögött elmond minden szarnak, mert ehhez nem áll elég közel már. nem, nem, légyszi menj el. legalább négy lépést, mert az pont eggyel több mint a három :)

igen, én is eljutottam ebbe a korba. félek tőle, hogy ez valóban korral és tapasztalattal jár. hogy már nem akarod megváltani a világot, csak annyit kérsz, hogy ne rúgjanak bele a tiédbe. ennyi. nem feltétlenül érdektelenség, hanem inkább egyfajta önvédelem. mert hiába szeretném hinni, hogy nem is érint meg, azért néha napokig filózom ám.

na most tök őszinte leszek. az elmúlt időszakban kicsit összegabalyodtak bennem egyes érzelmek, amelyeket az idő tartott a kezében leginkább. már nem vagyok olyan biztos semmiben és senkiben. mellesleg az a legvészesebb, hogy magamban sem.

de annyira mégis, hogy felmérjem ki az, aki jót akar és ki az, aki önmagát akarja csak igazolni. ismét ugyanaz a különbség: az egyik rólam szó, a másik őróla.

belefért az elmúlt napokba pár olyan élmény, ami nagy kérdőjeleket rajzolt a fejem fölött lévő kis buborék. én? ő? ők?

aztán ezek a dolgok valahogy mindig elsimulnak és maximum a tapasztalat marad hátra hagyatékként, amit pontosan abba a kis "fiókba" teszel el, amelyikbe akarod: megtartod, dédelgeted, tépkeded. vagy kicsit elrejted és nem nagyon nyitogatod, mert azért rosszul esik minden alkalommal.

az ember gyarló. belemar abba, aki közel áll hozzá. és nem mindig méri fel ennek a következményeit hosszútávon. én mindenesetre aszondom: nem pofázni, hanem felmutatni az eredményt. nincs? akkor tán hallgatni kellene inkább :)

pár felesleges körrel igazán lehetne kevesebb, mert mindig csökken egy kicsit a létszám körülöttem...

és este is

a napot úgy zárom, ahogy kezdtem: a kanapén dundózom :)
bazi meleg volt, sokat dolgoztam, mert eléggé le voltam maradva, most is itt gebedek még a gép előtt, de nemsokára hátradőlök és kicsit beleélem magam a holnapi napba... nos. eladni valamit nem csak a pénzről szól, mert az emlékeidet is eladod vele. a nagyi illatot... kicsit olyan hihetetlen az egész, de ott lesz egy ügyvéd is, amely tény azonnal visszarángat a valóságba.
nemsokára kezdődik egy szeretem-műsor, bé lelépett a diósdi pasikkal, konkrétan t-éknél ülnek a kertben (kicsit irigy vagyok :))) és ha nem menne a ventillátor a túlélés érdekében, akkor nagy lenne a csend.

ma belefutottam egy alma-hibába. és ahogy a harapós kutyánál is a gazda a hibás, rémes szembesülni azzal, hogy amikor ilyen homokszem csúszik a gépezetbe és a gyerkőc bizony nem olyan csodásan viselkedik a gyakorlatban ahogy én azt elméletben elvárnám, akkor nem ő a hülye, hanem én b.sztam el valamit. mindenesetre konkrétan beállítottam a sarokba és hagytam pár percig, majd megbeszéltük. néha nem tudom eldönteni, hogy mi az, ami majdnemötévesen lecsapódik... de próbálkozni mindig lehet. valahogy azt gondolom megértette mi volt a gond. vagy legalábbis reménykedem. de basszus annyira szeretem azt a göndör fejét, hogy áááááááááh - a legjobb dolog a világon, komolyan. láv láv láv.

ui: este szóláncoztunk. vazze, nincs még öt és értette és csomószor magától tudta, olyan büszke voltam rá! kis drágám...

itthon

itt bödönölök a kanapén... még mindenki alszik. persze, mert tegnap ollllllyan szuper kerti partiban voltunk :) így kell kérem hazajönni: bőröndök, táskák ledob, pisil, kutyának friss vizet ad, majd megy is rögtön tovább a bogrács fölé. pedig az ember a nyaralás végén inkább el szokott kunkorodni. na nekünk ez a rész most kimaradt, vahaha.

egyébként meg. elvileg nyaralni sem mentünk volna idén. aztán jött ez a spontán ötlet bé részéről, hiszen ott a nyaraló akaliban... és milyen jól tettük! :) szuper volt!!! ráadásul elképzelhető, hogy az utolsó lehetőség is egyben, amelyet méltán ki is használtunk, ugyanis érkeztek érdeklődők és úgy tűnik nagyon meg akarják venni! majd kedden kiderül... izgalmas.

és egyben szomorú is. lenyúltam két nagyi illatú hímzett párnát. egyébként meg sokat filóztam, hogy mik is ezek az illatok... a nagyi akali nyaralója illat. ami hiába nincs már köztünk és é. hiába költözött már be szinte, még mindig ott van a levegőben, mint a gyerekkori emlékeim jogos tulajdonosa...

hát igen. kicsit pityeregtem, na. mert az élet néha olyan látványosan vágtat tovább. ez a dolga... de akkor is.

gb

a napjaim azzal telnek, hogy titokban áhítozom anglia, legfőbbképpen london után... ajjjajjj... soha el nem múló szívszorító honvágy...

háztartási nyígás

két és fél óra (!) rámolás után elértem a síráshatárt. nagyjából ugyanúgy néz ki a teljes lakás, csak én látom mely bermuda háromszögeket sikerült felszámolnom, de hol van még a portörlés, a fürdőszoba suvickolás, a porszívózás...? nekünk lett ennyi cuccunk vagy tényleg valami nagy gáz van itt? semmi nem fér el, minden szanaszéjjel van, ennyi gyerekjáték gyakorlatilag nincs a földön, holott tudom, hogy almának messze nincs nevetséges mennyiségű cucca... (oké, max. ruhája, de van hozzá 2m gardrób, azok legalább elvannak) - szóval kezdek kétségbeesni... azt hiszem legfőbbképp attól a tudattól, hogy bé még nem hozott be öt köbméter esküvői dekorációs cuccot a kocsiból, így azokat végképp nem tudom hová fogom rakni, a nap meg csak megy, én itt gebedek és áááááááááááááááááááááhhhhhhhhhhh!!!!!!!

aki azt mondta, hogy a takarítónő luxus, az nem tudja miről beszélt, komolyan. ez egy VÉGTELEN folyamat és lassan megősülök attól, amitől nagyjából minden másik nő is: a fél napom megy el arra, hogy mások cuccait rámoljam el és letöröljem, majd felszedjem azt a koszt, ami egy nap múlva ugyanúgy megjelenik a szétszórt ruhákkal és egyebekkel együtt, hogy aztán kezdhessem elölről...

akinek takarítónő segít nem azért teszi, mert nem tanulta meg, hogy fentről lefelé takarítunk (bár van egy sejtésem, hogy ilyenek is vannak, akiknek gőzük nincs) vagy mert olyan lehetetlenül lusták - hanem egyszerűen felőrli őket maga a monotonitás és a körforgás, amiből lehetetlen kikerülni. azt gondolom a mai nőknek sajnos vagy nem sajnos, de az ezredik teregetés közben nem az jár az eszükben, hogy milyen finom illatú a lenor, ahogy a reklámok sugallják, hanem sokkal inkább hogy mennyi sokkal értelmesebb dolgokat csinálhatnának éppen... de ha egy, azaz csak egyetlen napot kihagysz, a lakás, benne egy ötévessel, egy férfival és egy kutyával olyan szinten szalad el, hogy csak a fénycsóvát látod utána.

és igen, annyi értelmesebb dologgal tudnék most foglalkozni... pedig előttem áll még vagy 2-3 óra őrület, mire elértem, hogy fél napra nagyjából jól nézzen ki a házunk... leszarom mások kioktatását és szemöldök felhúzását, és hogy ősanyáink kézzel mostak - te jó ég, mit érezhet az, akinek három gyereke van mondjuk???! ott mi lehet!

najó, akkor tul.képp lehetnék szerencsés is, nem? hogy legalább 8-10 óráig kitart az 5-6 óra alatt elért eredmény...? hm? tudom, minden csak hozzáállás kérdése. kihisztiztem magam, megyek tovább csendben... de segget riszálva, mert megy a zene és igyekszem nem lelkiismeret-furdalást érezni, hogy szegény alma is a kétszázadik rajzát készíti el amíg rám vár...

ebből súlyos fagyizás lesz. valamikor. órák múlva :)))))

jaj

elkezdtünk nézni egy thrillert. annyira kiakadtam rajta, hogy nem merek odanézni. inkább netezek. vááááá :) (mekkora egy hülye vagyok :)))

egyébként szuper napunk volt. imádtuk. egy nap CSALÁDI pihenés. anyu is ott volt, bé szülei is... annyira jól sikerült, hogy csak na. lávlávláv.

ígyjártam

na, a mai bőgés adagom is megvolt... valóban nem volt túl szerencsés, hogy bé elment edzésre balatonra, én meg itt maradtam a holnapi esküvő virágaival és almával egyedül, mert eddig pont semmit nem tudtam sajnos csinálni :( nem az a baj, hogy ráhúzok 2-3 órát a lefekvésig, hanem az, hogy utána kb. 5 perc múlva kelhetek is, mert a virágokat hajnalban kell kötni... hát szóval most így jártam, egész nap egyszer ettem, amikor bé a kezembe nyomta és most zombiként állok az oázis előtt, mert gőzöm nincs hogy oldjam meg... (tudod, amikor eltervezed, hogy kb. mennyi idő alatt leszel kész és már most látom, hogy ez bazira nem úgy van, ahogy én azt gondoltam... a rutin hiánya, basszus...)

akkor most összeszedem magam, iszom egy lájtos kis kávét és nekiesem, kész, majd lesz valahogy, mert valahogy mindig van :) a virágok egyébként csodásak. főleg ebben a mennyiségben. komolyan. ez is valami.

oké, kicsit azért várom a holnap délutánt :))

mindjárt egy óra

kb. most lettem kész így reggel óta... na nem ám mindennel... még mindig kell csomó dolog (pl. pompom???? de mikor???) - viszont a nagy része megvan + és nagyjából kiszámoltam a virágokat holnapra.
(most teljesen őszintén: mások, a "nagyok" mennyit kérhetnek egy-egy virágkölteményért, amit látok néha a neten????????? tekintettel arra, hogy már egyre jobban átlátom, hogy mi mennyi, valószínűleg lehasalnék egy-egy árajánlat láttán. bé szerint egyébként lúzer vagyok ebben. szerintem is.)

ebben a pillanatban olyan szinten várom a vasárnapot, hogy azt most nehéz szavakkal kifejezni :)

na de őszintén

büdös vagyok, éhes vagyok, el kéne pakolni, ki kéne takarítani, össze kéne készíteni mindent, ki kéne kefélni szegény artúr szőrét (az kb. 2 óra + egy zsák türelem), ki kéne találni, hogy holnap miből mennyit kell vennem, majd meg kellene tervezni egy gyerekszobát, egy üzletet és egy házat. mindezt jövő hét végéig...

őőő. kicsit várom ám ezt a balatont, na. az EGYETLEN szabad hétvége a nyáron. (ezt viszont bóknak veszem :)))

összevisszás

azt hittem kész vagyok, de most jutott eszembe, hogy kéne tán vagy 10 lila pompom... (vazzevazzevazze) lehet, hogy soha nem leszek készen? :) mindenesetre most leülök összeírni a virágokat... és ez a legnehezebb része basszus. (kicsit várom már a rutin eljövetelét :)))

mi volt ma? semmi, köszi. mivel ülök egy asztalnál és ezerrel készülök párhuzamosan két eseményre, így nem mondhatnám, hogy ma kifejezetten rápörögtem volna bármire is. szerintem még nem is gondolkodtam semmin. legalábbis nem rémlik ilyesmi tevékenység :)

a lakás viszont olyan mintha bomba robbant volna. jól jönne most egy takarítónő.

alma a spar felé menet már jelezte, hogy mi a szíve vágya: egy sellő barbi. meg kellett kapaszkodjak. de már van. és bazi drágák. se a lilinek is olyan van. (komoly érv :)) beértünk és már száguldott is a játék részlegre, egyenesen a sellő barbihoz: "itt van a szívem vágya!" - hát megzabálom vazze. nem is tudtam ellenállni. pedig úgy terveztem, hogy ma csak a doboz csokit kapja meg, elvégre mégis MA van a nagy nap és csak a vasárnapi családi ünneplésre visszük az ajándékot. de erről ennyit. mivel bé épp pasi buliban van pár utcával odébb, megtagadtam az átadást és feltettem holnap reggelig a polcra. éljen a nevelés :)

tán ennem kéne végre, nem?

egyedül

szerintem a leggyakrabban az történik, hogy nem változik igazán semmi, csak az ember hozzáállása. ez pedig a legtöbb amit tehetünk minden helyzetben. emellett még megtanultam újból, hogy az őszinteség sajnos valójában nem nyerő és nem feltétlenül érdemes állandóan céltáblát állítanom a saját lelkemből - egyszerűen nem éri meg. vannak, akik megértenek és vannak, akik nem. nekem viszont nem kell megkeresnem az előbbieket. így kevesebb eséllyel futok bele az utóbbiakba.

egyébként meg ezerrel csinálom a "kézimunkát" az esküvőkre... egyedül vagyok itthon, mert bé és alma elmentek nagymamázni, ott is alszanak... az az igazság, hogy baromi nehéz a majdnemötéves mellett dolgozni. de nem tudom mikor hiányzott utoljára ennyire. ő is és az apja is. pedig teljes a nyugalom itthon, kicsit elkapott a "szingli lány" fíling és hülyeségeket csinálok itt szabad perceimben, de akkoris. alig várom, hogy vége legyen ennek a hétnek és én kész legyek a dolgokkal, hogy legyen egy pár napom a kiscsajjal. mindenféle nyári dologra... :) majd megoldjuk valahogy. (az előbb egy pillanatra belegondoltam a valóságos tényekbe és majdnem elsírtam magam, de asszem ez innentől kezdve csak rám és bé-re tartozik és különben is, sikeresen eltereltem a saját figyelmemet, amire most nagyon büszke vagyok.)

sőt... még majdnem el is indultam "valahová", de kivételesen erőt vettem magamon és ellenálltam a kísértésnek. csak tudnám, hogy az ember eredendően miért a tilos dolgokban leli ilyenkor a megnyugvást? :))))

még fel kéne aprítanom 8kg barackot és legyalulni egy tököt is egy komplett háztakarítás és 80db meghívó elkészítése mellett. frankón nem vagyok valami jó az idő beosztásában. de legalább kimostam és kiteregettem már majdnem mindent :) felfújt szájú nők mennek a tévében, akik a legkevésbé sem hasonlítanak rám a maguk tökéletességében. néha elgondolkodom, hogy megfelelő havi pénz befektetés fejében mi mindent lehetne belőlem kihozni. és most nem a súlyomra gondolok, hanem mindenféle fincsi kezeléskére. (erről jut eszembe, egyet ki is próbálhatok nemsokára, hála zs-nek, jeee :)))

csapongok. még egy kicsit nézem a tévét és rámtör a roham, hogy elmenjek egy plasztikai sebészhez. vahahahahaha.

mindenesetre itt az idő egy jó kávéra.

jobban

ma egy csomó minden helyre került bennem és estére elpárolgott a napok óta érzett világvége hangulat - és ez már önmagában is szuper :))))

egy gondolat az "ajándékozásról"

én most neked adhatnám a telefonomat. szép és drága.
mondhatnám azt, hogy
- "tessék, fogadd szeretettel, szeretném, ha a tiéd lenne..."
de még külön be is csomagolhatnám, hogy szép is legyen ÉS szeretetteljes egyszerre...

ezek mind RÓLAD szólnának. hogy szeretlek és fontos vagy TE.

vagy a kezedbe nyomhatnám és hozzáfűzhetnék annyit, hogy
- "figyelj vazze. ez egy bazi drága telefon, vigyázz rá mint a szemed fényére, mert olyan jó fej vagyok, hogy most neked adom..."

így máris RÓLAM szólna az egész. hogy mennyire jó fej vagyok ÉN.

én adnék egy telefont, te kapnál egy telefont.
mindhárom esetben ugyanez lenne a végeredmény, ugye?
és mégis mennyire MÁS lenne a hozzá fűződő érzés...

(van egy kis hiányérzetem bizonyos területeken az életemben. szokás szerint csak virágnyelven.)

szombat délelőtti felismerés

a nagy titok mindig a következő: jól válogasd meg, hogy kivel osztod meg az örömödet és a bánatodat. bizonyos emberek és helyzetek nem változnak meg pusztán attól, hogy egy szebbik arcot mutatnak feléd.

38 éves leszek idén. legutóbb a 29 viselt meg, most valamiért ez is szíven ütött. mindenesetre hiába az éveim nem csekély száma, érzem, hogy mindig van új tanulnivalóm. de az a vicc, hogy mindig ugyanazt tanulom, amit pl. i. már kb. tíz éve megmondott: vannak igazi barátaid és vannak, akik bármikor elárulnának.

hát igen. az a poén, hogy - lehet, hogy csak azért, mert épp egy tök más helyzet van porondon - nem érzek csalódottságot, sokkal inkább csak azt, hogy "vazze, ez nem először fordul elő, én ezt tudtam" - ezért az is elég képmutató lenne, ha most meglepődnék :)))

tekintettel arra, hogy az életem nyitott könyv, én magam tartom a céltáblát: "ide lőjetek". ezért azt hiszem nem vagyok kellőképp kiakadva ezen, ahogy a hátam mögött elhangzó szavakon sem. sokkal inkább azt érzem, amit szintén megmondott már i. - szintén úgy tíz éve (vagy ami elég ciki, még annál is több éve). azt, hogy mindenkit a helyén kell kezelned. a saját helyén, önmagához viszonyítva. és figyeljem meg, hogy ezek a pozíciók ritkán változnak...

nos. 38 évesen jelentem: amit ő már kb. 20 évesen tudott, az mind igaz. ennyi :)
(még szerencse, hogy senki nem lát bele a szívembe.)

egy levél

- cenzúrázva -

egy őszinte bejegyzés

megnéztem a next oldalát... angliából már rendelhető az őszi kollekció... konkrétan majdnem megállt a szívem. az van, hogy mindenkinek van VALAMI, ami betalál. nekem, ki tudja miért, ennek a márkának a gyerekruhái azok. amelyek betalálnak. de annyira, hogy nagyon. nem hogy nem állt meg a szívem, de sokkal inkább éreztem, hogy hevesebben dobog. ezt nem szégyellem, sokkal inkább szórakoztat engem, hogy ilyen hatással legyen rám egy ruhakollekció, ami még csak nem is rám jó. de a kombinációi... fejet hajtok előttük. mélyen meghajolok, komolyan.

love next. (érdemes végiglapozni.)

alma mondta

négyésféléves alma vakarja az apja hátát (aki ezt nagyon élvezi), majd halál komoly fejjel ránéz: "apa, te HEDONISTA vagy? :o))))))))))))))))))))

ja, bocs :)

*************

nézi az aktívot a tévében, benne gombos edináék és miranda lányuk, akivel egy oviba jár... nézi, nézi, majd ismét komoly fejjel, kezével gesztikulálva felém fordul:
"hogy lehet az, hogy valaki igaziból létezik és a tévében is????!"

:o)))) (még jó, hogy szoktunk a telefonnal videót csinálni, így ezt viszonylag könnyű volt elmagyarázni neki :)

*************

esti komoly arc:
"apa. én most már nagyon szeretnék a nagyágyban aludni, mert három-egy-tizenkettő napja nem aludtam ott!"

:o))))))

24

"tudtam, hogy nem ismersz lehetetlent..." - ezt az imént kaptam egy levélben. pedig frankón nem tudom hogy fogom megoldani ezúttal... valahogyan. holnap megyünk medencézni a telekre a gyerekekkel, így holnap biztosan nem... ez azért elég laza. (vagy hülye?)

ugyanakkor stresszelek. a korom miatt. már egy ideje. nem történt semmi, ami ezt egyértelműen indokolná. egyszerűen csak felfedeztem, hogy idén 38 éves leszek. nincs gondom a matematikával és nem is hiszem azt, hogy 16 vagyok még mindig. de valahogy letaglózott ez a felfedezés.
évekig 24 éves voltam. mármint hosszú évekig. már 20 évesen is 24 voltam, de 29 évesen még mindig. szerintem 30 évesen is. aztán egyszer csak feltűnt, hogy ez már nem stimmel és hirtelen 32 lettem. már évek óta annyi vagyok. egészen a mai napig kitartott ez. ma mutattak egy embert a tévében, aki 32 éves és én mosolyogtam, majd lassan leesett, hogy a 38 az 6 évvel idősebb mint a 32... ami azért durva, hogyha azt vesszük, hogy mennyi minden történhet ennyi idő alatt.

úgy döntöttem, hogy inkább vissza kéne térnem a 24-hez. mert most úgy érzem magam, mint aki egy zárt dobozban ül és titokban középkorú felnőtté válik. legutóbb a 29. szülinapom viselt meg ennyire. pedig akkor még elvileg 24 voltam. hát nem tudom. mindenesetre kicsit ijesztő ez a november így július elején.

mélypont

kiültem bé-hez a kertbe. kussban. azt mondtam beszélgetni sincs most kedvem. nekem. aki ismer, érti. hogy ez már tényleg gáz.

egyébként ma remek napom volt. abból a szempontból, hogy végre nem vergődtem azzal, hogy úgy csináljak mintha minden rendben lenne. ültem mint egy lefosott kilométerkő és élveztem, hogy nem áltatom magam a szokásos lelki terrorral, hogy minden rendben lesz, majd lesz jó időszak is, a rosszból majd születik valami jó és hasonló f.szágok. mert a tököm tele van és ezt hadd éljem ki legalább egy szaros napon.

)remélem azért holnap jobb lesz a hangulatom.)

karácsonyi ajándék

nnnna. hát most úgy alakult, hogy ma este egyedül vagyok... almát lefektettem és elnyúltam egy kicsit a kádban és nagyon élveztem azt a pár perc csendet, csak az óra ketyegett és a szél fújt kinn...

tegnap tartottam egy hisztirohamot, teljesen spontán, valószínűleg a hormonok vesztek össze bennem, mert meg is jött... mindenesetre kétségbeesetten vágyom a nyugalomra. tudod, amikor "nincs semmi különös"... mindenki egészséges, senki nem akar éppen meghalni, van bevételünk, nem kell tépni a hajunkat a számlák miatt - hanem csak úgy egyszerűen vagyunk... csendben, nyugalomban...

délelőtt elmentünk hárman biciklizni, aztán kaptunk egy spontán jó kis ebéd meghívást... egész jó kis nap volt. majd érkezett az a telefon, amitől belül rettegsz és amit addig csak filmen láttál... "kislányom, ne ijedj meg, épp megyek mentővel a kórházba, adom a doktornőt..." - ?????? leblokk. dokinő határozott helyzetismertetésére blokk felold. indulás.

nem szeretem az intenzív osztályokat. túlzottan emlékeztetnek arra, ami apuval volt... így kifejezetten nem szerettem ma anyut látni ezer kütyüre kötve. kifejezetten szar volt. rajtam persze ilyenkor semmi nem látszik, mert képzeld az milyen lenne, ha még neki is állnék ott pánikolni. olyan nyugodt voltam, hogy még a dokit is megbámultam. jóképű, barnára sült... csak épp mintha 20 éves lenne. ez meg hogy lehet kardiológus??? :) aztán jött a lista, hogy mit vigyünk be. amikor elhangzott a KÖLNI, mint fontos tárgy, ami nélkülözhetetlen egy kórházban, akkor egészen megnyugodtan: jól van ám :)

de ettől függetlenül szeretném, ha már végre megoldódna ez az egész, ha végre valaki rájönne, hogy melyik gyógyszer utálja a másikat és mi okozza ezeket a rosszulléteket? na mindegy...

szóval most elnyúltam itthon és kicsit jó a csend...
én ezentúl nyugalmat kérek minden karácsonyra. nekem és minden szerettemnek.

szombat esti gyors

amikor épp nagyon örülsz, akkor véletlenül se tedd, hiszen azonnal az orrod alá dörgölik, hogy nem tart örökké. de szeretném megkérdezni, hogy ugyanezen az alapon ér azt feltételezni, hogy a rossz dolgok is véget érnek egyszer? nem csak azért, mert megérdemlem, hanem csak úgy. de tényleg.

szem becsuk, takarót a fejre húz, számol. tízig. megint. most nem olyan könnyű. de muszáj.

ps. kábé egy óráig érintett ez az fb topicos dolog, ahol az illető hölgy, aki hirdeti a szeretetet és a pozitív szemléletet egészen ellentétesen viselkedett mindezzel (ez már eleve nem jön be), majd miután kétszer személyeskedett is, amire meg végképp nem volt oka, főleg a saját tagjaival (legfőbbképp velem, aki csak megkérdeztem, hogy ezmostittmicsoda) úgy éreztem hirtelen, hogy nekem itt nincs keresnivalóm már. megsértett, megsértődtem és csalódtam. az eredeti elképzeléssel ellentétes viselkedésben.

így létrehoztam a sajátomat. és már majdnem mindenki ott van, akit szerettem volna :) ez mondjuk jó. élvezem. szeretem.

egyébként meg: több diplomám van, de csendben megsúgom, még káromkodni is szoktam. mert hogy f.szom a kultúrsznobizmusba.

én alapvetően szeretnék sokkal többet és többször írni... de most ilyen napok és hetek vannak. most gondoltam gyorsan írok pár gondolatot a tegnapról, de nem is csak azt, hogy mik történtek, hanem hogy miket gondolok, egészen érdekes dolgokat pedig... de alma ül velem szemben, megállás nélkül beszél, hiszen beígértem a fagyizást és ő menne máris, a gondolataim szanaszéjjel hevernek mindenfelé, én így nem tudom őket összeszedni...

levegőt.

gesztus és érdek

ma egy nagyon érdekes mondattal találtam szemben magam, amit azóta sem értek.
"tekintsük jövőbeni befektetésnek..."????? ez most komoly? miről beszélsz? ez egy egyszerű, mindenféle érdeket nélkülöző GESZTUS a részünkről, hogy ilyen kedvesen akarjuk hazafogadni a barátainkat. ennyi és nem több. hogy lehet jövőbeni befektetésnek (???) tekinteni ezt?

én néha nem értem az emberek gondolkodását. vannak emberek, akik egyszerűen nem értik a "csak úgy" kifejezést. amely mögött nincs más cél, mint hogy örömet és pár kellemes percet szerezz valakiknek. ennyi és nem több. oké, tudom, nem evilági. de akkor is.

csak pislogok.

csütörtök este

én ma szuper jól éreztem magam... csak az a kérdés merült fel bennem, amit úgy, de úgy megkérdeztem volna egy bizonyos embertől, akit nagyon kedvelek, hogy mondd, te mit látsz ebben a nőben, amit én annyira nem?! van itt valami rejtett érték, ami csak zárt ajtók mögött derül ki?
én ezt komolyan nem értem.

de mindegy is.

szóval szuper jó kis esténk volt, nagyon nagyon élveztem. szeretem-emberek :)

költői kérdés

az az ember, aki utálja a kutyákat, miért oszt meg az fb-n - vagy akárhol - kutyás képeket? látom a lelki szemeim előtt, ahogy magában mormolja, hogy "jajdeéééééédes" - miközben a valóságban max. távolról és némi undorral az arcán szemléli őket.

(a kisktyákat is. anno az enyémbe bele is rúgott kicsit... biztos, ami biztos. a vérengző fenevad.)

semmike

vannak emberek, akik OLYAN mértékben tudnak engem idegesíteni, hogy az szörnyű... az okoskodásuk, a tudálékosságuk... és az, hogy valójában mennyire nem értenek ahhoz, amihez azt hiszik értenek. és még kérkednek is vele. eszem-faszom megáll, mondta valaki.

olyan fáradt vagyok, hogy alig látok. de legalább nagyjából látom az alagút végét. a kutya most nem érti miért nem jöhet fel a hálóba... de vazze, az ágy körül temérdek virág mindenhol... :))))))) olyan mintha egy kertben aludnánk. (majd jól betépünk.)

alma kb. 10 perce kijött: "rosszat álmodtam..." - és teljesen magától értetődően helyezkedett el a mi ágyunkban. mi meg magától értetődően befogadtuk. kis cuki. az elégedett titok-mosolyával együtt :))))

elérkeztem ahhoz a ponthoz a mai napon, hogy kész vége, elegem van.
egészen egyszerűen elég.

most várom azt, hogy jöjjön végre valami JÓ!

ezvan

azt kell mondanom, hogy nagykovácsi egyszerűen lélegzetelállító. komolyan. amíg vártunk d-ékre, csak ültünk bé-vel a kocsiban és leeső állal néztünk körbe, csiripeltek a madarak, a tücskök (semmi más zaj), csodás erdős domboldalt láttunk. hát szóval... :) nekem mindig egy komoly feltöltődés ilyen helyen járni.

pedig jóóóó szar kedvem volt, amit tetézett az, hogy a telefon úgy lefagyott, ahogy még soha. gondoltam esetleg még ez is tönkremehetne... de aztán helyreállt a béke bennem, főleg, mert egy szuperédes család elterelte a figyelmemet :) aztán leültünk és ittunk egy egész finom kávét, igaz, hogy a főút mellett, mert mást nem találtunk, de olyan kedves volt a pincér, feledtetett mindent. közben ismét jött egy "külföldi hívás"... hát nem tudom. meglátjuk. még mindig kicsit hadilábon állok ezzel az egésszel...

aztán még haza sem értünk és jött az újabb balhé... most lesz ez az esküvő vagy nem lesz vagy mi lesz?! kicsit úgy éreztem egy idő után, hogy nekem kicsit sok a stresszből... most egyelőre úgy néz ki, hogy REMÉLHETŐLEG megoldódik a dolog... de vazze, tiszta para vagyok. mindegy, majd ez is szépen megoldódik.

asszem kicsit a végét járom idegileg, de majd helyreáll bennem a béke :o)
szóval panaszkodás helyett most egyik szemgolyóval szépen nekiállok a menüknek, a másikkal meg elmerülök valami bolond tévéműsorban... agy kikapcs.

pillanatok

minden napra egy jótett... ez lenne az ideális. persze ez nem minden nap jön össze, de azért igyekszünk :) persze néha látom mások arcán, hogy nekik kínos esetleg, hogy segítségre szorulnak... nem tudom, azt hiszem én is így szoktam megélni. pedig minket egyáltalán nem zavar, ha kicsit összekuszálódnak a programok egy-egy ilyen váratlan hívás miatt, sőt.

viszont tegnap megállt az idő egy pillanatra, amikor leszakadt az ég. m-ék háza olyan... olyan mint egy amerikai tengerparti ház. a pénz és a remek ízlés ritka találkozása, ahol egyszerűen JÓ lenni. ömlött az eső, dörgött az ég, jégdarabok pattogtak a fa teraszán, két fehér hintaszék ringatózott, mi mindannyian kinn álltunk és lestük a ki-be szaladgáló visítozó gyerekeket... ááááh... még a b. és e. kezében gőzölgő bögre kávé is megmaradt bennem... nem tudom hogy is vannak ezek a pillanatok, de tényleg beleégnek az emberbe, mint egy fénykép vagy egy illat, egy íz...

holnap délelőtt drukkoljon mindenki. hogy azért, hogy sikerüljön, vagy azért, hogy ne, azt még nem tudom... csak sodródom. vannak helyzetek ugyanis, amelyeket egyszerűen túl kell élni, mert muszáj.
(és még ki kell találnom, hogy mit tegyek a virágpiaci belépővel, ami a gáton az étteremben van - homokzsákok mögött. úgy szégyelltem magam, ahogy elállt a lélegzetem is, hogy HOL VAN????? hiszen az a fontos, hogy minden rendben legyen és ne essen bántódása az étteremnek... de tehetetlen voltam: akkoris leizzadtam azonnal, hiszen az esküvő attól még ott van, most akkor mit csináljak???

hát mit? a porblémák arra vannak, hogy megoljuk őket. akkor most gondolkodom :)

semmikülönös

szerintem nagyjából kész vagyok... mármint egy nappal előbb... wow. este még megkötöm a virágokat, majd kelés hajnali 4-kor a menyasszonyi csokor miatt... és 7 körül indítás kinn a gáton...
az ember nem is gondolná, hogy mekkora meló egy ilyenre előkészülni, és ez még egy tök egyszerű dekor. na mindegy, tökre izgulok :) :) :)

egyébként meg? nem lehetne, hogy mondjuk úgy egy napot átalszom? :) mire a nagy gondolataimhoz érnék - mert azért vannak - addigra nem megy a megfogalmazás, csak az ásítás. ellenben bé-vel olyan állásra jelentkező anti-motivációs levelet rittyentettünk, hogy csak na - elvégre veszítenivalónk úgysincs, hiszen a magyar munkaadók 99%-a nem is reagál a leveledre, nem? na ebben minden benne van, ami SZERINTÜNK fontos és úgy kezdődik, hogy "kit érdekel milyen iskolát végeztem, az ember 37 évesen erre már nem is emlékszik, hiszen a tapasztalat a fontos az életben és a munkában egyaránt..." és még almát is beleszőttem. szuper jó és vicces lett a végre, nagyon elégedett voltam. ezzel viszont ki is éltem az szóbeli alkotási vágyamat a hétre. vissza a pompomokhoz :))))

nemtudomnemtudomnemtudom

bé fél éve nem kap itthon munkát. mit munkát, még egy választ sem a jelentkezéseire...
bé fél éve minden héten kap egy külföldi ajánlatot, csillagászati összegeket, korrekt feltételekkel...
eddig ellenállt. ma jött egy újabb, ráadásul a volt kollegájával együtt mehetne, nem is egyedül és csak egy év meg minden... de itt pityergek. egyszerűen annyira, de annyira elegem van :(
mi az isten történt ezzel az országgal? és hová tart még?! nem tartom normálisnak, ami most van és nem tartom normálisnak, hogy ez kell legyen az egyetlen út...

olyan fáradt vagyok és még több órányi munka van előttem, ahogy mögöttem is, éljen.
a fejem szétrobban és gőzöm nincs mi lesz...

nyomtató mizéria

a hivatali patkányok című filmben volt egy olyan rész, amikor SZÉTVERTEK egy csomó irodai kütyüt... itt ez a nyomtató az asztalon, ami pár nappal az esküvő előtt eldöntötte, hogy beszívat... (közvetlenül miután elköltöttünk egy 10 ezrest új patronokra...) és én szívem szerint most elővennék egy hatalmas baseball ütőt és ordítva verném szét apró darabokra...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁHHHHHHHH

péntek

valaki jöjjön át és takarítson ki legyen kedves. mivel én most nyakig ülök esküvői meghívókban és szülinapra írt dalokban, a lakás elkezdett önálló életet élni - és egyelőre ő áll győzésre.
csak onnan tűnt fel, hogy ma van a névnapom, hogy már kaptam ezer cuki üzenetet - még az elmű is felhívott, hogy befizettem-e egy bizonyos számlát :)))) szóval i. azt mondta legyen nagyon szép napom . lesz is bébi. este pl. megyek fogorvoshoz, jeeee.

egyébként úgy elutaznék hawaii-ra mondjuk.

estés

ellentétben az eddigi gyakorlattal, már most elkezdem összerakni az első esküvőt... általában előtte 2-3 nappal őrülök meg és teszem össze villámgyorsan, amitől aztán teljesen kiakadok és lefáradok... de neeeeem, ezt most jó előre, eldöntöttem. holnap pedig megyek is ki a virágpiacra... említettem már, hogy imádom a virágpiacot? :)))) hát elkezdődik ez a "szezon" is. milyen csúnya szó ez a szezon.

ittam egy kávét. 8-kor. igen, ez elég kemény, de muszáj volt, mert olyan jó kis filmet néztem ki ma estére, nincs kedvem elaludni a legelején. bevackolunk szépen a takaró alá, ideális pihenés lesz bé-nek is (aki még mindig nem ért haza a telekről, szegény).

fáznak a lábujjaim.

jajdeszerettemategnapinapot... :)))))

vannak olyan apróságok... nem az árcímke a cider-en, mert az ebben az esetben nem érdekes. hanem a cider maga. a gesztus. hogy emlékszem ízlett neked, nektek, próbáljunk más ízűeket, különlegeseket... és mellesleg a telefon, hogy kérek-e valamit a boltból, mert hát mégis angol különlegességek... és a kedvenc csokim. háááát. szóval. ezek éltetik az embert, az ilyen kedves gesztusok. és a másik fél ölelés is. szóval a sok sok szeretet, ami itt lengett a konyhában valahol a csurig rakott hűtő és életem első - hála égnek nagyon jól sikerült - lasagnája között, teli gyerekzsivajjal és nagyon sok nevetéssel. a mini kert jól funkcionált és nagyon szerettem, büszke voltam rá: nagy kerttel könnyű varázsolni - na de kicsi kerttel kérem szépen... és minden belefért, a gyerekek imádták. most írnám azt, hogy a felnőtteknek meg tök nmindegy, mert a kerti asztalnál ülnek úgyis, de nem, legalább hárman fetrengtek szanaszéjjel a füvön... :) szóval a "birtok" jól szerepelt és szuper napunk volt.

a mai ébredés mondjuk távolról sem sikerült jól és emiatt kicsit morcos is vagyok, de majd elmúlik. és most irány i-ék :)))

byealex

igen, érzem, hogy nem vagyok elég trendi... mert a zenéhez NEM értők is bőszen hangoztatják, hogy mennyire nincs hangja, a kedvesem mindössze két akkord és a többi... én például onnan tudom, hogy hamiskás és zeneileg nem egy nagy kihívás ez a dal, hogy a férjem zenész. tehát azt valahol megértem, ha neki mindez nem tetszik. mert felháborítja, hogy semmilyen "tudással" is lehet valaki sikeres. oké, valahol megértem. és persze, a többieknek sokkal jobb hangjuk volt és mesterien komponált dalaik.

de vazze. én azokat untam. aztán jött ez a halál egyszerű dal és MOSOLYOGTAM tőle. ennyi. a mai napig mosolygok, ahányszor meghallom és ringatózom azzal a két akkorddal, bár tudnám mit is jelent ez. engem nem érdekel, hogy divatos-e szakértő módon szidni ezt a mátyásaházimanószerű emberkét, nem érdekel, hogy ő csinálta-e meg magát így vagy mások csinálták ilyenre szándékkal, nem érdekel, hogy szakmailag ki hogy ítéli meg - annyi van, hogy jó érzéssel tölt el és ha ezt CSAK két akkorddal és nulla énektudással is meg tudta tenni, akkor ehhez külön gratulálnom kell. ennyi.

egészen biztosan egyszerű vagyok mint a faék, de én eszerint alakítom ki a véleményemet: valami vagy jó érzéssel tölt el, vagy nem. és ha igen, akkor nem biztos, hogy el fogom tudni magyarázni miért. a többiek profizmuást le lehet mondani, szakkifejezésekkel is. oké. de ennek a tök egyszerű dalnak az engem megmosolyogtató hatását nem tudom elmagyarázni - kicsit mint a szerelem. ott is bajban vagy, ha meg tudod magyarázni miért varázsl el az az ember.

ezt leszámítva is drukkolok ennek a figurának, mert ha tetszik, ha nem (én speciel örülök), de ő képviseli az országunkat és kész. ám amiket olvasok a neten megint arról szólnak, hogy sajnos a mi népünknek megvan az a sajátos szokása, hogy nagyon nehezen képes összekapaszkodni... ám okoskodni annál inkább szeret. na mindegy. szóval tegnap fél füllel hallgattam a nagy előadásokat... és baromi unalmasak voltak. hol nők csókolóztak össze, mert hát mindent meg kell tenni a hatás érdekében, hol félmeztelenül énekeltek, hol hatalmas opuszok hangzottak el... voltak remek hangok és kevésbé érdekesek is. talán egy érdekes előadás volt még, a máltai, ami olyan egyszerű és természetesnek hatott. aztán jött ez az alex, ringott mellette a cuki gitáros és megint azt éreztem, hogy azt is leszarom, hogy hamis, amit még én is hallok. nem érdekel, mert megint mosolyogtam a dalától. és ez jó érzéssel töltött el, mert ugyebár egyszerű vagyok mint a százas szög, ezt már tisztáztuk néhányszor.

ha ezt bé olvasná, válóok is lehetne, de nem érdekel. ahányszor fikázza, akár jogosan, akár nem, nem tudom, mert én ehhez nem értek - én akkor is kitartok ama véleményem mellett, hogy engem ez a dal egy kicsit elvarázsol és nem érdekel, hogy ezt milyen eszközökkel és hány akkorddal éri el. egyszerűen szeretem, mert jó nekem. mellesleg meg kb. annak örülnék a legjobban, hogyha megnyerné, hadd bosszankodjon mindenki, nem érdekel. de most őszintén - ezen kívül hány olyan dal volt ott, ami érzéseket keltett benned egyáltalán és mosolyra fakasztott?

én így. és nem annyira érdekel, hogy menő dolog szidni és ciki kedvelni ezt a dalt. én imádom! :)

péntek reggel

nekem most jó... kint pötyög az eső, benn ülnek a kerti párnák a ládán és várják, hogy újra kisüssön a nap. (nem mellesleg a mosás is ugyanezt várja, mert mindig elcseszem, hogy mikor teregessek ki :)))) de most tényleg jó. mert tegnap fél éjfélkor még mindig dolgoztam, most viszont pontosan látom magam előtt, hogy mindazt, amit mára terveztem, könnyen meg is fogom tudni valósítani, kényelmesen, nem kell rohannom végre, este pedig nagyon jó kis dolgok várnak rám a csajszikkal, várom :)

szóval most hadd pötyögjön csak az eső szépen, én addig eltevékenykedem idebenn és néha meghallom majd, ahogy artúr lustán átfordul a másik oldalára a lépcsőn fekve... szeretemkutya.

egészen meg voltam hatódva szerda este, amikor az egész csapat felállt a premieren és bé-t is ott tapsolták... tetszett a film, tetszett az ÉLETÉRZÉS. tetszett, amit mondott f.: "élj úgy, ahogy szeretnél" - mert ez annyira, de annyira igaz - nem volna szabad hagyjuk, hogy bedaráljon minket ez a sok szabály alkotta akadályverseny, amin a mindennapi létezéshez kell állandóan keresnünk a helyünket. én törvényen kívüli szeretnék lenni. élvezni azt az egy életet, amink van, nem állandóan megfelelni másoknak és behajtani a fejem, valami magasabb hatalomnak, ami minden módon próbálja szabályozni az életemet. ugyanmár.

prédikálok :) és álmodozom. és szpen befejezem i. szülinapi ajándékát. a többi cucc már becsomagolva várja az estét - az egyik elég régóta - de ez még nincs készen... és külön öröm, hogy bár vettem neki egy szuper rucit is, aminek tudom, hogy nagyon fog örülni, ezúttal végre lesz kézzel készült ajándék is nálam... amit ismét pókerarccal bírtam ki tegnap, mert külön megemlítette, hogy ő szeretne ilyet és én egy kukkot sem szólktam, nem árultam el magam (ahogy múltkor zs-nél sem :))))))) fejlődöm. vagy nem.

mindenesetre most megyek dolgomra... :)

party

próbálok felmelegedni, úgy átfagytam - de olyan jó volt ez a délután, hogy csak na! :) almával egész délelőtt bödönöltünk - azaz én rámoltam a lakást és próbáltam közben tisztábbá varázsolni. aztán elmentünk bevásárolni, csináltam kaját és végül elmentünk kavicsot gyűjteni a szomszéd utcába, amiket le fogunk majd festeni... az a kis drága, ahogy a mosdó előtt állt a fellépőjén egy kicsi piros szűrővel és abban mosta egyenként a kavicsokat... hát nincs ennél édesebb érzés a világon, komolyan. egészen más dolgok a fontosak az életben, mint amit mi "felnőttek" hiszünk - erre világít rá mindig. imááááádoooooom...

aztán átmentünk szomszédolni - ezúttal nem a pincébe, hanem a kertbe. a férfiak a bográcsos halászlé körül sürögtek-forogtak, a gyerekek játszottak, mindannyian nagyokat nevettünk... olyan jó érzés ez, komolyan, amikor az embernek ilyen szomszédai vannak. megtelt a kicsi szívem mindenféle szuper jó érzéssel. csak kicsit fáztam már, de mivel almát azért 9 körül legkésőbb le kellett fektetni, ezért mi eljöttünk - bé még ott van. remélem nem fagytak még meg :))))

a hajam füstszagú, a szívem mosolyog végre kicsit.

fb

az fb-nek van olyan funkciója, hogy letiltsa nekem egy-egy ember postjait, ugye? erősen gondolkodom valakin, mert azt érzem, hogy ahányszor elolvasom, amiket írkál (és okoskodik), csendben felmegy a vérnyomásom - konkrétan idegesít. márpedig arra semmi szükségem. az ember ott segítsen magán, ahol tud.

bla bla bla

nem tudom megfogalmazni magamat mostanában...
ezért inkább leírom alma tegnapi nagy beszólását :))))

- "anyaaaa... mit vacsorázunk??"
- "hideget drágaságom"
- (...gondolkodik...) "akkor jégkrémet?"
:o))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
imádom a kis göndör fejét, na :)

és nem tudtam ellenállni ma sem, fillérre voltam kiszámolva a tescoban a mozizás után (mély levegőt vettem a két 3D rajzfilm jegy ára után), szóval a mobilomon adtam össze a tételeket előre, nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljek a pénztárnál... közben alma - aki nem szokott nyígni a boltokban - kifejtette, hogy ő szeretné megnézni a játékokat. jaja. én is. úgysem tudunk venni. és egyébként simán tovább mehettünk volna, mert alma nem árérzékeny. ha azt mondom, hogy egy dolgot választhat, neki tök mindegy, hogy ez egy 100 forintos csoki lesz-e vagy egy 10 ezres játék, ráadásul nem szokott rohamokat kapni a játékok láttán... de amilyen meggyőződéssel és gesztikulációval magyarázta, hogy tulajdonképpen az élet egyetlen értelme egy zsákbamacska filly sellő póni, ami nélkül nem élet az élet tovább, akkor egyszerűen térdre rogytam a meghatottságától és persze, hogy fogdoshatott egyet végig a kezében, egészen a pénztárokig... :))))) mert ÉN akartam. mert nekem ez jó. még akkor is, ha gőzöm nincs, hogy mi a franc az a sellő póni és melyik agyalágyult állat találta ki, hogy keresztezni fogja a két legfőbb kislány őrületet és létrehozza ezt a rémséget. én pontosan ugyanennyire szerettem ezeket a kis szarokat ennyi idős koromban - sőt sokkal tovább is, erre még én is emlékszem. mellesleg olyan párbeszédet folytatott a kocsiban (szigorúan suttogva) ezzel a lehetetlen lénnyel, hogy már ez megérte nekem - végigvigyorogtam az utat hazafelé :))))

ilyenek. hogy végre jót is mondjak. és dr.p. egyszerűen beállított ma egy biciklivel bé-nek. megzabáltam érte. bé kitette a ház fala mellé. én behozattam a lakásba. sehol nem tudjuk tárolni a bicikliket, csak benn, a szoba közepén... almáé az előszobában pompázik, bé-é most az étkezőasztal mellett. és nekem kutyakötelességem elmormolni az imát, hogy van egyáltalán házunk, étkezőasztalunk, stb. persze, tényleg. és ostorozom is magam a saját vágyaimért aktívan. ugyanakkor a vágyaink azok, amelyek megnyitják előttünk a kaput a fejlődéshez... mert annak az első - vagy talán inkább nulladik - lépése igenis az akarás.

vannak emberek, akiket nagyon nagyon szeretek.

ezaszarvanmost

valami kétségbeesett depresszió lett rajtam urrá pár napja... tudom, a hormonális háború... de nem tudom, egyelőre nem múlik. persze mindenkinek vannak azok a bizonyos "rossz napjai". amikor fel kéne lőni a holdra amíg kiheveri a világvége hangulatot, amikor minden nyomja: a világ összes éhező gyerekétől kezdve a gazdátlan kivert kutyákon át a saját kis nyomoráig...

szóval most szótlan vagyok. igen, ez egészen lenyűgöző azoknak, akik ismernek engem. de valahogy befordultam és kicsit nyalogatom a sebeimet és próbálom elnyomni magamban a rosszabb érzéseket.

ezért most inkább nem írok. szerintem egy napon belül elmúlik és újra normális leszek :)

egy szuper nap

ma az oviban kezdtünk - három nagyival felszerelkezve :) a gyerekek annyira, de annyira édesek voltak! alma volt az egyetlen, aki egy kukkot nem adott elő a versből, csak illegett-billegett és édesen nézelődött. csodaszép ajándékot kaptunk - de nekem az egész élmény nagyon jó volt... a legjobb :) utána irány haza, "szabadfoglalkozás" az unokával, majd finom ebéd, még finomabb kávé, kicsit később meg irány a játszóház, ahol ezer éve nem voltunk, pedig szeretünk nagyon. hazafelé még egy fagyi is belefért - mintha kb. gyereknap lenne :) este meg beugrottunk almával együtt a kádba, megmostam a haját, ő az enyémet (mellesleg szuper jól :)))) és kicsit le is vágtam a hajából, csak egész kicsit... életében először és bazira élvezte, pedig növeszti. szerintem olyan 20 év múlva lesz olyan hosszú szárazon, mint vizesen kihúzva, mert olyan szinten göndör - imádom :))) aztán még kapott éjszakára (!) egy hello kitty-s tetoválást is, mert az nagyon fontos és megengedtem, hogy a nagy ágyban aludjon, mert ha már egyszer ilyen napunk volt, akkor miért ne. háááát. szuper volt, komolyan, legalább annyira élveztem, mint ő :)))

ps. ezt leszámítva most nem tudnék sok jóról beszámolni... bé-nek még mindig nincs munkája, a laptopja nincs kész, a kocsija lepukkant, a hangulata (és idegállapota) rémes, két napja itthon sincs, mert a telket izélgeti az apjával, anyuval ismét sikerült összeveszni és bazira megbántott, de nem annyira vette észre, és kb. du. kettő óta megállás nélkül fáj a fejem - valami front van, vagy mi???
de remélem nemsokára mindezek a dolgok is jóra fordulnak. kezdeném mondjuk egy aspirinnel...

terápia

én imádok vásárolni. ez tény és sajnos gyanítom, hogy amolyan megváltoztathatatlan tény. egyszerűen elvarázsol, ezért nem utálom a plázákat sem (bocs, nem vagyok elég trendi, de ez van), elvégre ott sok szép ruha- és cipőbolt van, miért ne imádnám :) szeretem a lakberendezési áruházakat is és az abszolut gyengém ugye a gyerekruha...

menthetetlen vagyok és ezen nem változtat az a tény, hogy most sajnos nem tehetem meg, hogy vásároljak, mert túlélő fázisban vagyunk éppen. sőt, bé a minap úgy lecseszett, hogy alig álltam meg a lábamon. mentem papírt venni egy meghívóhoz és útközben kb. két másodpercre feltapadtam egy kirakatra, benne csodaszép táska. majd mentem tovább. ez olyan hétköznapi egy nőnél, hogy szinte észre sem vettem - ellenben bé teljesen kiakadt, mintha minimum direkt csinálnám, amikor ő ezt most nem tudja megvenni nekem és épp elég szarul érzi magát emiatt amúgy is, én meg erre direkt nézelődöm... direkt? nő vagyok. MINDEN kirakatot megnézek, főleg ha táska van benne. csendben megnyugtattam, hogy a nőknek ezen "tulajdonsága" teljesen független attól, hogy van-e pénzük vagy nincs... egyszerűen csak szeretjük a szépet és ez baromira nem függ össze azzal, hogy hány darab van otthon az adott tárgyból. az újabb mindig tetszik. ennyi. ezen szerintem nincs mit túlbeszélni.

mégis megrettentem attól, ahogy kikelt. és egyben kicsit örültem is. mert az idő nagy részében visszafojtja a szorongását - így legalább kiadta magából egy kicsit talán...

ja, hogy mi is a terápia? az, hogy tök rendetlen a gyerek szekrénye. felmegyek és szépen rendet rakok benne. kipakolom a nyári cuccokat... és az kicsit olyan lesz, mintha új dolgok is lennének. szeretem őket átnézni, fogdosni, megcsidálni, megsimítani... ez van. ha őrült vagyok, akkor is.
és ugyanígy fogom rendberakni a saját ruháimat és cipőimet... mintha újak lennének :))

ps. mellesleg soha ennél nagyobb gondunk ne legyen. de nő lévén azért ezt is "kezelnem" kell :))))

álmoska

na itten vagyok. mindenki alszik - én fenn. bé horkol... szerintem a szomszédok is arra ébredtek ma... és két utcával odébb is... őrület. imádom ezt az embert, de nagyon véget érhetne már ez a fajta stressz, ami miatt ennyire horkol... :(

mindenesetre tegnap nagyon jó volt nekem - a-val találkoztam a szertárban és tudtunk egy jót dumálni, a kisfia pedig... hát ilyet szerintem kevesen láttak, annyira jó és vidám gyerek, tündéri :)))) (és egy hangja nem volt) - sok ilyet még :)

tegnapelőtt pedig időutazásban volt részem - és ilyenkor szeretem a facebook-ot. megtalált egy londoni osztálytársam, elképesztő volt :)

mivel félig alszom, szemmel láthatóan nem vagyok most képes kifejteni ezeket élvezhető formában :) majd... később... visszajövök...

alma mondta

- "anya. mi az az alkohol?!"
- "őőő... az egy olyan ital, amit csa felnőttek isznak és nagyon vidámak és jókedvűek lesznek tőle..."
(gondolkodik, gondolkodik...)
- "akkor olyan mint a hello kitty fagyi, amit ettünk? attól is mosolygós és jókedvű lettem!"

ja oké :)))))))))))))))))))))))))))

ma is szép nap, ezúttal dr.p-ékkel, nagyon szerettem-nap, nagyon szeretem-család :)
itthon spontán elbőgtem magam, hogy mikor rendeződünk már (napi szinten) anyagilag. gyorsan összeszedtem magam és abbahagytam.

szeretem-nap

háááát... egész nap rámoltam, takarítottam, pakoltam, főztem... de megérte, mert imádom a családi ebédeket :) alma megkapta élete első legóját - és imádja. (remélem lesz majd folytatása :))) számomra csúcs volt, hogy é. és anyu is bementek trambulinozni almával, olyan édesek voltak. aztán, amikor elmentek, gondoltam bekapcsolom ezt a gyerek éneklős műsort, eldőlök a kanapén és kipihenem magam... sőt, még egy forró fürdő is megjelent lelki szemeim előtt. erre bé bejött és azt mondta: "nem megyünk át milláékhoz?" mi?? fél nyolc van... miért is? de basszus, menjünk :))) egyszerűen imádom a spontán dolgokat. felkaptam egy nadrágot, almának kiosztottam egy leggings-t és már indultunk is. szuper jót dumáltunk, nevettünk, grilleztünk még így este... a gyerekek meg konkrétan megzakkantak a gyönyörűségtől, hogy ilyen későn kinn lehetnek és sikítva rohangáltak körbe... úgy negyed 11-ig :) na igen. szuperanya verseny első néhány helyezettjei ülték körbe a kerti asztalt tangapapucsban... de basszus, a gyerekek is megérdemlik néha a bulit, nem? :))))

szóval nekem most nagyon jó. szeretem-érzés :)

ma

tegnap a történtek ellenére szuper jó napunk volt - ennek persze egy része abba "került", hogy olyasmire költöttünk, amire jelen helyzetünkben nem lett volna szabad. de ma mondjuk a számlákat is fel tudtam adni. (szerintem kb. utoljára, de sebaj, majd lesz valahogy :)) próbáltam bé-nek elhinteni, hogy azért ment tönkre a kocsija, mert kell a hely az újnak, de még mindig nem valami lelkes. mondjuk legalább nem volt alkalma összezuhanni, hiszen a kertet rendezzük napok óta, az pedig olyan kellemes lett, hogy még őt is megnyugtatja, amikor kiülünk. így a helyzet nem vészes. de nem is olyan jó, mint lehetne. eldöntöttem, hogy ezen a héten megoldódik a munka gondja. még két napja van a hétnek, hogy ezt be is tartsa. nekem jó a holnap is.

kint meg lehet gyulladni, felvettem egy mini itthonkát, ami nem áll jól rajtam, ellenben a világ legkényelmesebb kisruhája, kedvem is támadt lenyírni a füvet - és meggyulladni közben, de sebaj. egyébként épp esküvői meghívót kéne gyártanom, nem? ja, tényleg. akkor azt majd később. most feltett szándékom lángra lobbanni a napsütésben. a holnapi nap olyan szinten lesz pörgős, hogy megpróbálkozom azzal, hogy előre kipihenem. vahaha. ez szerintem is vicces.