napi jótanács

ha valami nem megy, akkor ne erőltesd. hagyd ott. csinálj mást. olyat, ami sikerélményt ad. tégy rendet magad körül és utána ülj neki újból.

most már csak meg kéne fogadnom.

a lakás foglya

mentem volna én - de jött a sürgős, mostazonnal munka és itt ragadtam. alma délután zoézik én meg addig reménykedem, hogy még ma készen tudok lenni az egésszel...
az van, hogy le vagyok eresztve. kifejteném, de mégsem.

egyszer réges régen olvastam egy cikket a "time management" című rejtélyről. akkor legyintettem, hogy ugyanmár, kinek van erre suüksége. nagyon csendben feltenném a kezem... már ha épp ráérek a folyamatos szétesés közben. hmmm... miért nem ilyesmiket tanítanak a főiskolákon?!

vannak még tanulságaim egyébként. de rájöttem, hogy nem tudom ide leírni. lehet, hogy álnévvel el kéne bújkálnom. még nem tudom.

grrr.

megint csak SZÍNÜLTIG vagyok mindennel... épp a kanapén melegszem, mert egy bő fél órát álltam szélben, hidegben j-vel, már a szememből folyt a könny, de közben örültem, hogy megint beszélgetünk... ugyanakkor ez sem lesz már olyan mint régen és közben azon filóztam, hogy azért, mert elhangzottak a hátunk mögött bizonyos dolgok, és történt egy s más körülöttünk, vagy ez az egész elmúlhat mintha sosem lett volna. mindenesetre jó volt, amíg be nem csatlakozott hozzánk egy fura csávó, aki egyébként jófej, mert aki felvállalja, hogy fura, az jó fej, de nem annyira esett jól, hogy megbeszélték milyen dagadt j. miközben én sokkal ducibb vagyok - ezt egyszerűen nem illik egy nő előtt. majd felhívta a felesége és ő bemondta a telóba, hogy mindjárt megyek, csak még dumálok j-vel, holott én is ott álltam. ismét szuper udvariatlanság, mert ha nem jutott eszembe a nevem, akkor is legalább mondja, hogy j-ékkel. mintha ott lennék. ráadásul ő jött oda hozzÁNK. szóval jó is volt meg nem is, kicsit megsemmisülve távoztam és gondolkodtam azon, hogy az emberek kapcsolatai úgy hullámoznak mint a tenger, komplett családok és kapcsolatok rendeződnek át viszonylag kevés idő alatt, a súlypontok pedig annyiszor változnak, hogy már elveszítik értéküket...

mindez nem úszható meg ennyire kicsi helyen. én ezt értem. de én alapból nem vagyok vidéki lyány, ezért nem tehetek róla, de erre akkor is mindig rácsodálkozom... az emberek alapból unatkoznak. és néha több bennük a rosszindulat, mint amit én értelmezni tudok.

vagy csak olyan ez a mai nap, hogy nem kifejezetten látom a dolgok napos oldalát. ez nem kimondottan jellemző rám, de kellenek ilyen napok is. talán. ezt sem tudom.


egyébként meg. tegnap valaki (g.) olyan néven szólított, amin már vagy 15 éve nem... és meglepődtem, ahogy azon kaptam magam, hogy percekkel később egy titkos jóleső mosollyal a számon ülök a kanapén, ahogy hallom a hangján ezt a nevet... ;))))))))))))))))))))))))))))))))))) ejnye-bejnye.

ez van

azért az ember emberből van, na. és hiába próbál félretenni dolgokat, rosszul esik neki, amikor a háta mögött kibeszélik, kifejezetten "csúnya" dolgokat mondva, hogy a gyereket idézzem. most azon filózom, hogy ha ezt most kiírom magamból, az segít-e nekem abban, hogy felül tudjak ezen kerekedni... mert nem fontos, most nem kéne, hogy fontos legyen.

de én is emberből vagyok ám...

talán az a jó, amikor az ember soha vissza nem hallja ezeket. csak hogy ez szinte lehetetlen... így most maradok kicsit szomorú. főleg, hogy ha tudná, hogy én még ennek ellenére is segíteni akartam, akarok...

na hát ez van. a valódi élet. cseszheted a jóindulatodat.