az éjszakában

már kábé 9-kor majdnem leestem a kanapéról a fáradtságtól, de aztán eszembe jutott, hogy ooooops, elfelejtettem egy mini fordítást és erre így maradtam. ébren. éjfélkor. már vagy fél órája megnyomtam a küldés gombot, de kicsit felébredtem tőle és itt ülök ebben a különös hangulatban. a fények gyönyörűek. az illatok jók. a hangok kevésbé :))))) tök menő lenne, ha leírnám, hogy valami andalító zene megy, de valójában a mosogép locsog és bé horkol a háttérben.

legalább ő tud aludni. szegény, nem tudom milyen éjszakája lesz a mini műtétei után, de drukkolok. és kicsit magamnak is, mert már nagyon rámférne egy JÓ alvás. de most tetszik a hangulat idelenn. karácsonyi hangulat alakul. jó lenne, ha több időm lenne rá és a készülődésre is. már novemberben igyekeztem elkezdeni, most meg mégis azt érzem, hogy kifogytam az időből. közös sütésre még mindig nem volt alkalmunk almával és a következő napokban sem lesz. holnap egész nap adventi koszorúkat fogok alkotni, azt mondjuk várom, aztán holnap után díszítés hajnaltól, leszedés estétől. almát nem tudtam megoldani ráadásul, így duplán izgalmas lesz.

de sebaj. megoldjuk. valójában mindig az ő kicsi göndör fejét sajnálom az egészben, bár nem tudja, hogy most épp mézeskalácsot kéne sütnünk és kézzel ajándékokat gyártanunk. imádom imádom imádom.

tegnap egy kis törött pogácsát és egy darab marcipánt szorongatott a kezében egész végig a kocsiban hazafelé a buliból. nem ette meg. hazaértünk és mondta, hogy ő ezt apának hozta... én meg a könnyeimmel küszködtem. olyan megható, olyan édes ez a gyerek és úgy általában véve az egész mindenség, ami körülötte van...

érzem, hogy most el fogok menni valami érzelgős irányba... félrehajtott fejjel ülök már... ismét majd' elalszom... megyek is...

hülye vagyok

ez a nap egyszerre volt szuper és rémes. azt hiszem már az elején elrontottam azzal, hogy nem aludtam ki magam és a hormonális háborúm sem sokat segített.

én most akkor elbújnék és átgondolnám, hogy hogy is van ez, amikor azt hiszem és ki is hangsúlyozom, hogy "óóó minden rendben", akkor valójában mennyire vagyok megroggyanva? asszem ez nem egészséges. mármint úgy csinálni, mintha minden rendben lenne. mert ahhoz vezet, hogy nem figyelek oda rendesen másra és ez így nagyon, de nagyon nincs jól. mert nincsenek kifogások.

de egy tuti. az alapvető legnagyobb igazság az, hogy az egészség a LEGfontosabb.
és az is, hogy nem vagyok valami elnéző magammal, ha bármilyen hibát vétek is :(

(ordít)

fel-alá mászkálok mint egy párduc a ketrecben, olyan ideges vagyok. abszolut nem vagyok hatékony itthon, nagy szám, hogy eljutottam odáig, hogy fő a leves. de a kupi érintetlen.
én értem, hogy kell a pénz. és értem, hogy ezért meg kell dolgoznom. és tudom, hogy nem lehet minden ügyfél tök jó fej... de vazze. EZ a stílus és EZ a pofa... nagyokat hallgattam a telefonban, annyira megrökönyödtem. aztán hazajöttem és szépen megírtam a véleményemet erről. teljesen normálisan. mert kell a pénz. de ha a szívemre teszem a kezem, nekem ÍGY nem kell pénz. se siker. se semmi. nem akarom, hogy a decemberem ilyen élményekkel legyen teli, mint anno a rendelőnél. azt semmi nem éri meg. én itt csendben elkészülődnék a karácsonyra inkább...
de egyelőre összeszorított fogakkal ülök. egyszer nyeltem. de azt érzem, hogy nincs az a pénz a világon, amiért még egyszer nyelek.

röviden

most úgy kiszaladnék a világból. nem értem, hogy vannak emberek, akik úgy akarnak a vállukat nyomó tehertől megszadulni, hogy átterhelik másra... volt ma egy pillanat, amikor csendben számoltam magamban tízig. gondoltam majd a kocsiban bőgök egy jót. de nem jött ki.

összekunkorodik.

háztartási puffogás

elhatároztam, hogy rendbe teszem a kisszobát, amiből - kb. egy perc alatt - eladtam a két komódot... a biztonság kedvéért nyomtam egy helyre szavót - ami hat mint az állat, de ki is füstöl, olyan büdös. tehát most itt lenn dekkolok a kanapén és várom, hogy behatolhassak.

megint azt érzem mint oly sokszor, hogy gátol a kupleráj mellettem. és itt most nem a ház méretére szeretnék panaszkodni, hanem pár egyszerű tényre:
- mi ezzel az alaprajzzal ketten kezdtünk... aztán leválasztottuk a gyerekszobát és kicsit átrendeztük az egészet..
- de ettől még nem lett pl. tároló a kertben. vagy úgy egyáltalán sehol. ezért a kis szobát, ahol régen aludtunk, beáldoztuk tárolónak. igen ám, de az egyik fala hajlamos a penészedésre, ha nagyon rápakolunk, ezért nem polcozható vagy rámolható rendesen. ennek a vége pedig mindig egy kupi
- amit normál esetben egy tárolóban tartanál... na az nekünk mindenütt van. pl. három bicikli volt eddig benn a kisszobában és az én gardróbomban. ezeket most préseltük be a kocsiba, hogy bé szüleinek garázsában teleljenek, és egészen új távlatok nyíltak előttem most, hogy pl. be is tudok menni a saját szekrényemhez... talán a kisszoba is fellélegzik két bicaj nélkül...
- alma és bé (no meg artúr) képtelen rendet tartani a ruhái között, így minden nap egy káosszal indul és végződik... én meg lassan bedilizek a látványtól. mindenhol száradó ruhák (mert persze azok is csak a nappaliban tudnak, hol máshol, remek látványt nyújtva) és mindenhol tiszta ruhák vagy elpakolva, vagy széttúrva. szemlesütve megjegyzem, hogy amíg a bicaj az én gardróbomban állt, nekem is gyűlt egy hegynyi ruha az étkezőasztal körül...

frankón azt érzem, hogy kéne egy konténer, amibe kivágnám a fél lakást, hogy több legyen a hely és kevesebb a cucc. és mindezt persze mostazonnal akarom. mert hiába lomtalanítok, nincs garázs, pince vagy tároló, ahová addig is tehetném a holmikat... tehát minden nap megvívom a harcomat egy férfi, egy gyerek és egy kutya cuccaival, hogy elpakoljak mindent - aztán estére pontosan ugyanazzal a látvánnyal szembesülek újból. szerintem annyira nem csoda, hogy unom és néha hozzá sem látok.

nnna. erről ennyit. nálam a nagy ikás átlátszó dobozok váltak be, mert a kisszobában veszélytelenül tudom őket egymásra pakolni és kb. látom mi van bennük. ennél többet most nem tudok tenni a saját érdekünkben. néha szomorúan nézem azt a 3-4 doboznyi konyvet, amit szintén nem áll módomban ebben a házban elhelyezni - de mi már ennek az átalakítására nem költenénk...

apránként számolok fel bermuda háromszögeket és érzem, hogy semmi kedvem kitenni a karácsonyi dekort, amíg ez az állapot van fenn... ma kivételesen van erre időm, de hogy mikor lesz legközelebb, nem tudom. nnnna. elmúlhatna már a szavó szaga, mert bevetném magam :)))))

morgós

úgy döntöttem, hogy hozok egy döntést. mondjuk kezdetnek azt, hogy lehiggadok. decemberhez nem passzol a feszültség, de valamiért a plafont veri a fejem pár dolog miatt.
viszont megpróbálom egy döntéssé átalakítani a helyzetet most, hátha el is hiszem a végén, és akkor tán jó irányba mennek majd a dolgok megint.

grrrrrrr...