húdekurvaszarkedvemvan.

sallala

ma eldöntöttem, hogy megnyerjük a lottót, a pénz egy részéből lakóparkot építünk a szeretteinknek és én a következő 1-2 évet ezeknek a meglepetés-házaknak a berendezésével fogom tölteni, bé pedig ellenőrzi közben a kivitelezést. jeeeee :)))))

munkamorál... avagy tanmese az elszivárgásról...

csak ha azt hinnéd esetleg, hogy az én munkám fenékig tejfel...

egyszer elmentem valahová felmérni egy lakást... azaz rendelőt. azt mondták nekem, hogy már dolgozott rajta egy lakberendező... egy évig. de nem voltak elégedettek vele, és a végén a nő egyszerűen "elszivárgott"... gondoltam is magamban, hogy hát micsoda lakberendező az ilyen?! elszivárgott??? na nézzük mit alkotott... hát kérem alásan, egyetlen tapétacsík díszelgett a legkisebb szobában. ennyi. slussz. hmmm... a hozzá betett fotelek és szőnyegek nem stimmeltek. erősen elgondolkodtam, hogy ez meg hogy lehet.

ezt a kisszobát egyetlen hét alatt berendeztük. készült egy terv, a fotelek kaptak új huzatot, a szőnyegnek mennie kellett, jött egy új, kerültek be kiegészítők. a megrendelő hölggyel pár óra alatt megvettünk hozzá mindent az ikeában (mert ha valaminek gyorsan és költséghatékonyan kell elkészülnie, akkor általában ott kötünk ki). pár nap múlva hívtak, hogy segítsünk összerakni akkor a szobát. még egy mondatot hozzátett a telefonban: "mert a megvásárolt dolgoknak a nagy részét úgyis vissza kell majd vinnünk..." ezen kicsit megrökönyödtem. ugyan az ikeában megkérdejelezte a döntésemet, hogy miért fehér asztalt akarok venni, nem hiszi, hogy jó lesz, hiszen az egyik fotel karfája nyír (és???) ezért ne vegyük meg a drágábbat, csak az olcsót, különben is úgyis vissza fogjuk hozni... (köszi.)

mindegy. összeraktuk. képek felkerültek a falra, a függöny is. az ominózus fehér asztal is a helyére került, ő hátrébb lépett egy lépést és azt mondta: "de hát ez tök jó!" - és semmit nem vittünk vissza. sőt. még hoztunk pár párnát és takarót, meg jó ízléssel vásárolt bele pár kiegészítőt. majd nem sokkal később megkérdezte tőlem, hogy miért ezt a gagyi asztalt választottam (! én !) - csak pislogtam. mondtam, hogy mert nem bíztál bennem és nem is akartad, hogy fehér legyen, azt mondtad ne a 20 ezres legyen, elég a 2ezres lack asztal. négyen voltunk ott. és ez tényleg így történt. őszerinte azonban nem. ő ilyenre nem emlékszik. az asztal lehetne kicsit minőségibb...

ezen a ponton már sejthettem volna, hogy miért szivárgott el a másik lakberendező...

később nagy nehezen összehoztuk a többi helyiség tervét is, kiválasztottuk a tapétát. mondtam, hogy szerintem egy tekerccsel többet kéne venni. mondta, hogy nem, mert a férje ki fog akadni az árakon így is, ha kell, akkor majd utánrendel. a tapéta megjött, a festés megtörtént, majd hívott a festő, hogy a tapétázáshoz hozzá sem kezd, mert nem elég, még egy tekerccsel rendeljünk. mire ő (a férje előtt!) hangosan felszisszent, hogy nnna, most várhatunk heteket az újabb tapétára, csúszik az egész, mert nem voltam képes rendesen kiszámolni. pislogtam. tessék? de én mondtam, hogy eggyel több legyen - önkéntelenül is ezt válaszoltam. mire ő: nem, én ennyit számoltam ki és tessék, most csúszik minden. pislogtam. ha ebbe most belemegyek, akkor megszégyenítem a férje előtt. ha nem, akkor ő hazudtol meg engem. ő az ügyfél. és hiába látom a férjén, hogy épp azon filózik ki tudom-e számolni a lamináltat az ő irodájába vagy sem, nem fogok mondani semmit... nem mondtam. hazafelé kicsordult egy könnyem. ember vagyok én is, így hogy valaki így megalázzon és meghazudtoljon... felhívtam bé-t. figyi, te is ott voltál a tapétaválasztásnál - én rosszul emlékszem??? nem, ez tényleg így volt, hogy ő nem akart eggyel többet rendelni. (ráadásul ott a boltban is ŐŐŐ kiválasztott egyet, hogy pont ilyenre gondolt, mire mondtam mosolyogva, hogy ezt már átküldtem neki korábban és örülök, hogy tetszik neki élőben is. rámnézett: én ilyet nem küldtem neki, ezt ő önállóan választotta ki. hazamentem és elküldtem neki újra az e-mailt, amiben benne volt. hátafaszom.)

a festő feltette a tapétát. ő azonnal hívott: "készen van..." (nagy hallgatás.) - én örök vidáman: "és szép, ugye???" :) nagy hallgatás. "hát nem tudom. olyan öregesnek hat." - mármint a fáradt narancs / arany (!) a tejeskávé színnel ötvözve????? azonnal megyek és megnézem. én egy magabiztos csaj vagyok, aki biztos szokott lenni magában. konkrétan zabszem volt a seggemben: vazze, rosszul választottam színeket? ne mááár!!! felmentem, megnéztem és önkéntelenül is azt mondtam: "de hát ez gyönyörű szerintem!"...
"tényleg? igen, végülis nem rossz..." - mi van????? most akkor rossz vagy nem rossz vagy most mi van???

terveztem neki hozzá fáradt narancs szőnyeget. konkrét színkóddal. csokibarna székekkel. ezért voltak a bútorok is sötétek... húzta a száját. nem biztos benne. elment és vett 25 nm-nyi csokibarna szőnyeget. letette és felhívott: "gyere nézd meg." - de hát ez nem is narancs, hanem sötétbarna! "igen... azt gondoltam ez jobb döntés lesz" (akkor most ki a lakberendező, te vagy én???) - nézi, nézi... "ez túl sötét, ilyen nagy méretben túl sok... főleg a sötét bútorokkal. ezt elrontottam, mi? mi a véleményed?" - őőő... azt, hogy a narancsos jobb lett volna... vidámabb a sötét bútorok mellett és a szép sötét székekkel hozzá... erre hol fogok nemtúldrágán (mert drágán minden van) narancsos székeket találni?!"

"és milyen relax helyet terveztél? eddig csak drágákat küldtél. tök érdekes, hogy van az ikeában ez a poang pihenőágy és fel sem vetetted, mint lehetőség, pedig elérhető áron van..." - "????? azt mondtad a legelején, hogy azt semmiképp sem szeretnéd..." - "én ilyet nem mondtam." - hazamentem és megkerestem az e-mailt. tudod, a szó elszáll, az írás megmarad. megtaláltam: "az ikeásat semmiképp sem szeretném..." - elküldtem. nem írtam hozzá semmit, csak, hogy ezt írtad nekem... (vállvonás - mindenki tévedhet. igen. tévedhet. de nem úgy, hogy közben lehúzza a másikat....)

majd jöttek a végtelen tervezgetések. és a bizalmatlanság. holott ott volt a kisrendelő készen, szépen, egyszerűen nem értettem az okát. párbeszédek...
- "nem elég funkcionális a váró..."
- "őőő... ez mit jelent? a váróban ülnek a seggükön és várnak. milyen funkciót hiányolsz?"
- "tárolóhelyet."
- "?????? mit szeretnél ott tárolni..???" (korábban lebeszéltem egy zárhat szekrény váróban történő elhelyezéséről, mert nekem nem lenne valami szimpi, ha ott "rejtegetnének" előlem valamit...)
- "elég közel lakunk és olyan kicsi a lakásunk, gondoltam áthozhatnám pl. az esküvői cipőmet..."
- ????????????????????????????????????????
(erre azóta sem tudtam reagálni...)

hetek, hónapok mentek el. megterveztem valamit, nem volt döntés, közben kivonták a forgalomból (!!!). ezen a ponton kezdtem azt is megérteni, hogy az előző lakberendező miért egy szem tapétacsíkkal rukkolt elő egy év leforgása alatt... hiszen mi is a félkész állapotnál tartottunk csak... ezer éve.

időnként kérdezett, én küldtem ezer linket, stb. nem jött válasz. azt kívántam, ne is jöjjön többé, ezért már nem kérdeztem vissza, hogy hahó, megkaptad-e az e-mailemet? hátha elszivároghatok én is... erre vágytam. ahányszor találkoztunk ugyanis, behúzott farokkal közlekedtem: nem bíznak bennem, többször meghazudtoltak... azt éreztem, hogy szeretnék elmenni, szeretném ha nem kellene itt lennem...

egyszer éreztem azt, hogy megérte. tavaly novemberben. állt a szobája ajtajában és nézte a "nem lesz túl zajos" zöld szőnyeget és minden mást és csak annyit mondott: "pont ilyet szerettem volna..." - ekkor madarat lehetett volna velem fogatni. kész. nekem ennyi is elég lenne, hogy szárnyaljak!!!

aztán azt kérte rajzoljak neki még... visszakézből leírtam, hogy nem. lassan két évet jubilálunk. én húzok egy vonást sem a papíron. zárjuk le. gyorsan.már csak a kiegészítők és lámpák kellenek... november végén kommunikáltunk utoljára. a levelemben ezer lámpa. válasz nuku. utána nagy hallgatás.
tegnapelőtt jött a kérdés: "mostmár tényleg jó lenne befejezni, főleg a lámpákat..." - visszaküldtem a novemberi levelemet, amire ugye nem kaptam választ... de kedves voltam most is mint mindig, csak azt éreztem, hogy már a neve láttán a levelezési listámban kiver a víz és tiszta ideg leszek.

valaki elmondaná, hogy mi az istent tenne a helyemben???? mert én már nem tudom. elvette az önbizalmamat, elszívta az energiámat, lehúzott az állandó megkérdőjelezésemmel. idegesít a látványa is. már a betűi is az e-mailben. azt érzem, ennek soha nem lesz vége. ÉN MIÉRT NEM SZIVÁROGTAM EL MÁR SOKKAL KORÁBBAN????

a fáradtszemű

egész nap a laptop képernyőjére tapadva ültem... végrevégrevégre frissítettem és kicsit kipofoztam a weboldalt... biztos valami tavaszi zsongás van rajtam, nemtom. mindenesetre ennek most örülök. és minden észrevételt szívesen veszek, mert folyamatosan pofozgatom még jó ideig...

sajnos mivel a gép előtt voltam, nem tudtam kihagyni valakinek a levelét, amitől kicsit elhagytam magam így hirtelen. na vazze, ez is képbe került megint, pedig azt hittem már nem hallok felőle többet, de jó lett volna - de az élet nem ennyire könnyű :) na mindegy, majd megoldom valahogy.

szóval most bazi fáradt vagyok, de még mindig a gép előtt bűvölöm a betűket és nézem a statisztikákat meg ilyenek... szerintem éjjel ezzel fogok álmodni.

kövér vagyok - és?

hát az van, hogy tegnap dumáltam zs-vel egy kávé fölött (alatt, mellett), amíg a kiscsajok balettoztak és olyat mesélt, hogy még mindig szedem fel az államat a földről. és tök őszintén le is fogom írni. mert a lényeg nem az, hogy rosszul esett-e vagy sem. hanem az, hogy soha nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen ilyesmivel fogok találkozni...

szóóóóval. nem akarom boncolgatni ezt a társaságot, ahogy legutóbb sem írtam le, hogy ez az ominózus ember nem is olyan rég mennyire felhúzott. eddig nem nagyon szóltam be semmiért, egyrészt, mert fölöslegesnek ítélem legtöbbször, nem én fogom megváltoztatni felnőtt emberek viselkedését nyilván... másrészt, mert nem éreztem, hogy olyan mély kapcsolatok ezek, ahol érdemes lenne ugrálnom. ráadásul ominózus hölgy viselkedése belefért volna akkor, ha bejön, levágja magát a kanapéra és annyit mond, hogy "szar napom volt csajok." - és ki sem kellett volna fejtenie. de az, hogy ennyi idősen rajtam tölti ki az adott gondját... ez már kevésbé ment át és nagyon berágtam. rajta kicsit látom, hogy sajnálja, mert azóta feltűnően kedves. de az ember ilyenkor legbelül egy gyűrűvel távolabb helyezi az illetőt a szívétől, még ha nem is mutatja, "mindössze" ennyi történik...

az indokokat nem értem (lévén többször segítettem neki már), a lakhelyem burkolt méltatását nem értem, úgy általában véve a sznobizmus bizonyos árnyalatait nem értem. én is sznob vagyok bizonyos értelemben, hát hogyne volnék, amikor a gyereken szinte csak a legújabb nextek vannak, ez is valahol az szerintem. de emberi vonalon nem vagyok az és soha nem is voltam, ezt bizton állíthatom. sem anyagiak, sem külsőségek nem vezéreltek engem soha a kapcsolataim megválasztásában, mindegy, hogy barátokról, vagy szerelmekről van szó. sőt, emlékszem általános iskolában még külön megvédtem a-t és r-t, amikor valamiért csúfolták őket. mert nem is értettem az okokat. és ha valaki duci, ahogy a. volt az, az kit érdekel?!

szóval az van, hogy engem nem sért meg az, ha valaki azt mondja dagi vagyok. soha nem is voltam különösebben vékony, mindig kaptam kritikát a súlyomért (sajnos korábban inkább otthonról...), és az is tény, hogy ilyen duci sem voltam még soha. épp ezért, ha valaki ezt észrevételezi - bár nem tudom minek, mert nem titok :))) - akkor nem sértődöm meg, sőt, ha ezen vergődik hónapok, évek óta (lásd r.), engem az sem zavar, max. nevetek az irigységén. (nem a seggemet irigyli nyilván. max. azt, hogy képes vagyok adott körülmények között is a lehető legjobban érezni magam, míg ő a kisebb seggével semmi ilyesmire nem képes...)

mégis tegnap, amikor zs. elmesélte ezt az egy szem mondatot, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez komoly. szóval ominózus hölgy még a kezdetek kezdetén méltatott minket. ennek a mondatnak persze soha nem kellett volna kiderülnie, mert azt is sejtem, hogy azóta ezen felülkerekedett már magában és tudom, hogy zs. pletykás kicsit, de mondjuk ezzel párhuzamosan baromi egyenes ember is, ezért biztos nem bírt magával és egyszer csak kiböffentette nekem oda az asztalra a habos kávé mellé, hogy a legelején, amikor az oviban még senki nem ismert senkit, akkor ez a leány megkérdezte őt, hogy miért barátkozik velünk, amikor a gyerekünk verekedős (ezen mondjuk csak nevetni tudok, mert annyira nem az, ezt hajlandó vagyok valami anyaorsozláni-félreértésnek betudni...) - és különben is: "hogy néznek már ki..." (mármint mi...)

ezt elhiszed? ez egy alap a véleményalkotásra? az befolyásolja, hogy milyen ember vagyok, hogy nagy-e a fenekem vagy nem? köpni-nyelni nem tudtam. (mellesleg magamért nem érzek sértettséget továbbra sem, de a többesszámban benne van bé is és azt nem tűröm, hogy rá bárki is rosszat mondjon!) azt is tudni kéne a teljes képhez, hogy ez a hölgy már előre leosztotta a lapokat, hogy ki kinek lesz a barátnője. ő kijelölt magának egy nagyon csendes és kedves lányt, akit én is nagyon bírok egyébként, magát a személyét nem vitatom... de a tulajdonságai között az is fellelhető, hogy nagyon tehetős család... igen kellemes körülmények között. közben viszont úgy hozta a sors, hogy a kettő helyett négy család jött össze, így szoktunk külön is találkozni. amit ő sértésnek vesz! ez nekem eddig csak vicces volt. tehát amikor elmentünk 4-en lányok moziba, és én felhívtam az ő által kiszemelt lányt telefonon, hogy merre jár, mert mi már itt vagyunk a parkolóban, majd a lány engem hívott vissza (nyilván, mert én voltam autóval és így is beszéltük meg), akkor ő kiugrott a kocsiból és azonnal számonkérte (!! csendben megjegyzem, hogy ne felejtsük el, harmincas nőkről beszélünk, nem az általános iskolában vagyunk...), hogy miért engem hívott vissza, miért nem őt... hát ez hülye, gondoltam magamban és baromi jól szórakoztam. hiába mondta már akkor is zs., hogy ez a nő sznob és nem véletlenül e-vel barátkozik... nem akartam elhinni, hogy túl azon, hogy a lányaik barátnők, vezérelheti egy olyan ok is, hogy e. egy elég szép, csinos lány, akik nagyon gazdagok...

azt kell mondjam, hogy a tegnap elhangzott dolog óta elhiszem mégis. sok minden ugrott a helyére a fejemben ezzel kapcsolatban egy pillanat alatt. én viszont még mindig olyan vagyok mint egy újszülött. rácsodálkozom. de komolyan rácsodálkozom arra, hogy vannak ilyen emberek. tényleg léteznek. napi szinten bírom ezt a csajt, de tudom azt is, hogy ma délután, amikor mind együtt elvisszük a csajokat moziba, tök másképp fogok ránézni. és azt is tudom, hogy - mivel azért én is emberből vagyok minden észérvem ellenére - óhatatlanul fel fog bennem merülni, hogy ha én kövér vagyok, akkor velem most kínos itt megjelenni...?

neked már eszedbe jutott VALAHA egy barátoddal kapcsolatban, hogy elég SZÉP-e ahhoz, hogy megjelenhessetek együtt? gondoltál már valaha arra, hogy kínos a jelenléte egy olyan embernek, akit kedvelsz, mert nem egy bombanő/pasi? bennem eddig soha nem merült fel, hogy valaki ilyet gondolna rólam. és ez a része bánt. nem a seggem terjedelme. hanem, hogy valaki ez alapján ítélne meg engem, akár egy percig is...

ugyanakkor sz. múltkor elmesélte, hogy a játszótéren megkérdezték tőle, hogy a down-kóros kislányától ez a betegség elkapható-e... ha ilyen emberek márpedig vannak, akkor persze, hogy ennyire sznobok is. és nem akarom azzal tölteni az időmet, hogy azon filózom, hogy elég "jó" vagyok-e valakinek... puszta külsőségek alapján. mert emberileg nem érzem, hogy szégyellnivalóm lenne közöttük.

sokat segítettünk már nekik és ők is nekünk, nem mellesleg az ő férjével vagyok a legjobban, aki ennek ellentéteként az oviban az első nap már olyan feltűnően szimpatizált velem, hogy majdnem félreértettem. és mi azóta is nagyon kedveljük egymást. ő maga is elnézését kért már a felesége viselkedéséért, pl. a legutóbbi alkalommal, de nem tudom őelőtte valaha elhangzott-e ez a mondat... mert sejtem, hogy ezért is elnézést kérne...

szóval nagyon megbántva érzem magam és nagyon elszomorított ez az egész... miközben nyilván felszínen tart sok más barátom és kedves ismerősöm, akik pont az ellenkezőjéről igyekeznek mindig meggyőzni - és ez mindig olyan jól esik. nem számít ennek a lánynak a véleménye (aki mellesleg lehet, hogy vékony, de nem egy matyóhímzés, ezt azért lássuk be...) - tudom. de most komolyan. soha, soha nem gondoltam volna, hogy 37 évesen ilyet hallok... és tényleg mélységesen elkeserített... :(

így jártam

régen bazi jól ment az éjszaka dolgozás... na most már öreg vagyok és fáradt és szarul megy.
aludni vágyom inkább, már most. szuper volt a délután / este, de munka szempontjából kétségtelenül nagyon megszívattam magam :)

inkább

k.va szar napom volt. gondolom ezt is meg lehet örökíteni néha, mert ilyen is kell legyen meg minden. nem tudom, de ez az érzés csak ívelt szépen felfelé egész nap... lehet, hogy meg fog jönni - lehet, hogy csak befeszültem a "nem tudjuk hogy lesz" helyzettől... ettől persze nem oldódik meg és a napjaimat kőkemény hárítással töltöm... de néha ér egy kicsit némán sikítozni, nem?

menjünk aludni inkább.

ö-v-e

fáradt álmos nyűgös... nincs semmi baj, csak kevés az alvás. nem találok egy megfelelő fotótapétát, pedig ezt az irodát a jövő héten el kéne kezdeni festeni. a szemem már kiesik a kutakodástól. a lakás szalad ezerrel, míg én az asztalnál görnyedek. éjjelente tíz méter mélyen alszom és arról álmodom, hogy végül összeáll a kép minden területen és nem lesz már ideges bé sem, hogy mi lesz velünk. kicsit arról is, hogy bevásárolnék már a next nyári cuccokból, mert az embert igenis a pótcselekvései tartják a felszínen, hiszen erre vannak.

olyan jó volt a szombati nap... a bolhapiac is vicces volt, de inkább arra gondolok, hogy utána hazamentünk a fiúkhoz (mert aznap biza a fiúk vitték a csajokat balettra - le is léptek közben kávézni :)) - szóval gyerekek ott visongtak csuda édesen és én azt hittem megyünk haza, de mint kiderült, t-éknél elmaradt valami családi ebéd és a nyakukon maradt egy csomó kaja, így áthívtak minket spontán ebédre... mondjuk az ő házuknak amúgyis van egy varázslatos hangulata, de az igazi varázslat az volt, hogy milyen jót dumáltunk mi felnőttek közben, mennyit nevettünk (és milyen finomat ettünk) - esküszöm megszervezni sem lehetett volna jobban és kit érdekelt, hogy én tréningalsóban vagyok a bolhapiac miatt vagy ilyesmi. szeretem-emberek, szeretem-helyek. (és szeretem-gyerekek :))

aztán később este alma megkérdezte, hogy velünk aludhat-e. bé direkt visszakérdezett: "miért?" - a válasz: "mert ti is ott vagytok és vigyázzátok az álmomat..." - megzabáltuk. és persze, hogy ott aludt. (cserébe újabban nem jön ki éjszaka.) annyira édes volt. feküdtünk később este a két oldalán és arról beszélgettünk hogy is van ez, hogy találkozik két sejt és ebből ilyen csodás kislány lesz... tudom, hogy mindenki azt gondolja, hogy az övé a legszebb és legédesebb gyerek. de valójában a miénk az :)) imádom imádom imádom. minden más pedig meg fog oldódni.

összevisszaeszterke.

fáradtka

üres tekintettel bámulok magam elé, bazi fáradt vagyok... órákig szelektáltam a gyerekruhákat, egyéb cuccokat (és a saját szekrényemhez még hozzá sem nyúltam!!) - minden bepakolva a volvo-ba... plafonig. holnap irány a bolhapiac. és nagyon nagyon boldog leszek, ha mindez elmegy, de jó is lenne! gőzöm nincs mit hogy illik ilyenkor árazni, de valahogy megoldottam. lesz asztalunk, pokrócunk... konkrétan izgi :) (még jó hogy jön z. anyukája segíteni, amíg a pasik elmennek a csajszikkal balettra (!) - egyedül nemtom hogy boldogulnék.

szóval most egyéb munka által betemetve, tök fáradtan pillogok és gőzöm nincs miről írjak a hangulatház blogba, pedig illene, de szívem szerint max. a vacsorával foglalkoznék, mert hogy mindezek tetejébe még éhen is halok mindjárt. (és még ki kéne forgatnom a saját szekrényemet is... aha... vááááá)

úszom

én olyan egyszerű vagyok mint egy bot. néha beállok alma szekrénye elé és szeretettel fogdosom (!!!) a ruháit. ugyanazzal a lelkesedéssel, amivel szép virágokat simogat és szaglászik az ember - mert SZÉPEK. ennyi. és én ebben örömömet lelem.

sok a rohangálás. új dolgok a láthatáron. egyik már biztosan (jippi :))

asszem most nincs ihletem írni, mert alkotnom kell. előbb rendet a lakásban (mission impossible), majd más dolgokat... :))))

ps. imádom, amikor alma azt mondja "ugyanegyforma" :)

morgós

most gondolom írnom kéne... minden ideális: bé buliban, én egyedül, alma alszik, a ház csöndes... de úgy felidegesített vki ma este, hogy nincs is kedvem leírni. mert minek. annyit tudok csak, hogy 37 évesen bazira nem vagyok kíváncsi arra, hogy valaki rajtam töltse ki a magánéleti gondjait. ezer éve nem veszekszem, nem szólok be, csak amikor TÉNYLEG úgy érzem, mivel ennél a társaságnál még csak nem is látom értelmét. de ez most nagyon súrolta a határt, hogy komolyan beszóljak.

nnna. és akkor ezt most le kell zárni. a többiek kicsit meglepődtek, mert még nem láttak ennyire mérgesnek azt hiszem. (tök jogosnak találták.) szóval ennyi és kész. nem érdemes ezen tovább filózni. sajnálom, hogy eddig is fortyogtam rajta.

mondjuk előtte is volt némi fejfájásom, egy újabb "ismerős" sztorival... hát baszki. néha olyan kellemetlenül érzem magam. és állandóan meglepődöm azon, hogy milyenek is az emberek valójában. mint egy újszülött, komolyan, nem lehet ugyanarra mindig rácsodálkozni... (de ezek szerint lehet.)

szóval most minden kikapcs. és elmerülök egy jó újságban azt hiszem.

ps. legalább a hajamat befestettem. az is valami.