napi konklúzió

vannak emberek, akik konkrétan fordítva ülnek a lovon.

ezzel nem is lenne bajom, amíg a saját életük határain belül mozognak és nem folynak bele az enyémbe. de amint ott kopogtatnak az én kis világomban, máris megijedek: menj el, kérlek. én nem akarok már senkit megváltoztatni vagy elmagyarázni, hogy én azt látom, hogy önmagát áltatja miközben más életét jobban véli érteni mint a sajátját. engem nem érdekel már ha valaki a szemembe mosolyog és a hátam mögött elmond minden szarnak, mert ehhez nem áll elég közel már. nem, nem, légyszi menj el. legalább négy lépést, mert az pont eggyel több mint a három :)

igen, én is eljutottam ebbe a korba. félek tőle, hogy ez valóban korral és tapasztalattal jár. hogy már nem akarod megváltani a világot, csak annyit kérsz, hogy ne rúgjanak bele a tiédbe. ennyi. nem feltétlenül érdektelenség, hanem inkább egyfajta önvédelem. mert hiába szeretném hinni, hogy nem is érint meg, azért néha napokig filózom ám.

na most tök őszinte leszek. az elmúlt időszakban kicsit összegabalyodtak bennem egyes érzelmek, amelyeket az idő tartott a kezében leginkább. már nem vagyok olyan biztos semmiben és senkiben. mellesleg az a legvészesebb, hogy magamban sem.

de annyira mégis, hogy felmérjem ki az, aki jót akar és ki az, aki önmagát akarja csak igazolni. ismét ugyanaz a különbség: az egyik rólam szó, a másik őróla.

belefért az elmúlt napokba pár olyan élmény, ami nagy kérdőjeleket rajzolt a fejem fölött lévő kis buborék. én? ő? ők?

aztán ezek a dolgok valahogy mindig elsimulnak és maximum a tapasztalat marad hátra hagyatékként, amit pontosan abba a kis "fiókba" teszel el, amelyikbe akarod: megtartod, dédelgeted, tépkeded. vagy kicsit elrejted és nem nagyon nyitogatod, mert azért rosszul esik minden alkalommal.

az ember gyarló. belemar abba, aki közel áll hozzá. és nem mindig méri fel ennek a következményeit hosszútávon. én mindenesetre aszondom: nem pofázni, hanem felmutatni az eredményt. nincs? akkor tán hallgatni kellene inkább :)

pár felesleges körrel igazán lehetne kevesebb, mert mindig csökken egy kicsit a létszám körülöttem...

és este is

a napot úgy zárom, ahogy kezdtem: a kanapén dundózom :)
bazi meleg volt, sokat dolgoztam, mert eléggé le voltam maradva, most is itt gebedek még a gép előtt, de nemsokára hátradőlök és kicsit beleélem magam a holnapi napba... nos. eladni valamit nem csak a pénzről szól, mert az emlékeidet is eladod vele. a nagyi illatot... kicsit olyan hihetetlen az egész, de ott lesz egy ügyvéd is, amely tény azonnal visszarángat a valóságba.
nemsokára kezdődik egy szeretem-műsor, bé lelépett a diósdi pasikkal, konkrétan t-éknél ülnek a kertben (kicsit irigy vagyok :))) és ha nem menne a ventillátor a túlélés érdekében, akkor nagy lenne a csend.

ma belefutottam egy alma-hibába. és ahogy a harapós kutyánál is a gazda a hibás, rémes szembesülni azzal, hogy amikor ilyen homokszem csúszik a gépezetbe és a gyerkőc bizony nem olyan csodásan viselkedik a gyakorlatban ahogy én azt elméletben elvárnám, akkor nem ő a hülye, hanem én b.sztam el valamit. mindenesetre konkrétan beállítottam a sarokba és hagytam pár percig, majd megbeszéltük. néha nem tudom eldönteni, hogy mi az, ami majdnemötévesen lecsapódik... de próbálkozni mindig lehet. valahogy azt gondolom megértette mi volt a gond. vagy legalábbis reménykedem. de basszus annyira szeretem azt a göndör fejét, hogy áááááááááh - a legjobb dolog a világon, komolyan. láv láv láv.

ui: este szóláncoztunk. vazze, nincs még öt és értette és csomószor magától tudta, olyan büszke voltam rá! kis drágám...

itthon

itt bödönölök a kanapén... még mindenki alszik. persze, mert tegnap ollllllyan szuper kerti partiban voltunk :) így kell kérem hazajönni: bőröndök, táskák ledob, pisil, kutyának friss vizet ad, majd megy is rögtön tovább a bogrács fölé. pedig az ember a nyaralás végén inkább el szokott kunkorodni. na nekünk ez a rész most kimaradt, vahaha.

egyébként meg. elvileg nyaralni sem mentünk volna idén. aztán jött ez a spontán ötlet bé részéről, hiszen ott a nyaraló akaliban... és milyen jól tettük! :) szuper volt!!! ráadásul elképzelhető, hogy az utolsó lehetőség is egyben, amelyet méltán ki is használtunk, ugyanis érkeztek érdeklődők és úgy tűnik nagyon meg akarják venni! majd kedden kiderül... izgalmas.

és egyben szomorú is. lenyúltam két nagyi illatú hímzett párnát. egyébként meg sokat filóztam, hogy mik is ezek az illatok... a nagyi akali nyaralója illat. ami hiába nincs már köztünk és é. hiába költözött már be szinte, még mindig ott van a levegőben, mint a gyerekkori emlékeim jogos tulajdonosa...

hát igen. kicsit pityeregtem, na. mert az élet néha olyan látványosan vágtat tovább. ez a dolga... de akkor is.

gb

a napjaim azzal telnek, hogy titokban áhítozom anglia, legfőbbképpen london után... ajjjajjj... soha el nem múló szívszorító honvágy...

háztartási nyígás

két és fél óra (!) rámolás után elértem a síráshatárt. nagyjából ugyanúgy néz ki a teljes lakás, csak én látom mely bermuda háromszögeket sikerült felszámolnom, de hol van még a portörlés, a fürdőszoba suvickolás, a porszívózás...? nekünk lett ennyi cuccunk vagy tényleg valami nagy gáz van itt? semmi nem fér el, minden szanaszéjjel van, ennyi gyerekjáték gyakorlatilag nincs a földön, holott tudom, hogy almának messze nincs nevetséges mennyiségű cucca... (oké, max. ruhája, de van hozzá 2m gardrób, azok legalább elvannak) - szóval kezdek kétségbeesni... azt hiszem legfőbbképp attól a tudattól, hogy bé még nem hozott be öt köbméter esküvői dekorációs cuccot a kocsiból, így azokat végképp nem tudom hová fogom rakni, a nap meg csak megy, én itt gebedek és áááááááááááááááááááááhhhhhhhhhhh!!!!!!!

aki azt mondta, hogy a takarítónő luxus, az nem tudja miről beszélt, komolyan. ez egy VÉGTELEN folyamat és lassan megősülök attól, amitől nagyjából minden másik nő is: a fél napom megy el arra, hogy mások cuccait rámoljam el és letöröljem, majd felszedjem azt a koszt, ami egy nap múlva ugyanúgy megjelenik a szétszórt ruhákkal és egyebekkel együtt, hogy aztán kezdhessem elölről...

akinek takarítónő segít nem azért teszi, mert nem tanulta meg, hogy fentről lefelé takarítunk (bár van egy sejtésem, hogy ilyenek is vannak, akiknek gőzük nincs) vagy mert olyan lehetetlenül lusták - hanem egyszerűen felőrli őket maga a monotonitás és a körforgás, amiből lehetetlen kikerülni. azt gondolom a mai nőknek sajnos vagy nem sajnos, de az ezredik teregetés közben nem az jár az eszükben, hogy milyen finom illatú a lenor, ahogy a reklámok sugallják, hanem sokkal inkább hogy mennyi sokkal értelmesebb dolgokat csinálhatnának éppen... de ha egy, azaz csak egyetlen napot kihagysz, a lakás, benne egy ötévessel, egy férfival és egy kutyával olyan szinten szalad el, hogy csak a fénycsóvát látod utána.

és igen, annyi értelmesebb dologgal tudnék most foglalkozni... pedig előttem áll még vagy 2-3 óra őrület, mire elértem, hogy fél napra nagyjából jól nézzen ki a házunk... leszarom mások kioktatását és szemöldök felhúzását, és hogy ősanyáink kézzel mostak - te jó ég, mit érezhet az, akinek három gyereke van mondjuk???! ott mi lehet!

najó, akkor tul.képp lehetnék szerencsés is, nem? hogy legalább 8-10 óráig kitart az 5-6 óra alatt elért eredmény...? hm? tudom, minden csak hozzáállás kérdése. kihisztiztem magam, megyek tovább csendben... de segget riszálva, mert megy a zene és igyekszem nem lelkiismeret-furdalást érezni, hogy szegény alma is a kétszázadik rajzát készíti el amíg rám vár...

ebből súlyos fagyizás lesz. valamikor. órák múlva :)))))

jaj

elkezdtünk nézni egy thrillert. annyira kiakadtam rajta, hogy nem merek odanézni. inkább netezek. vááááá :) (mekkora egy hülye vagyok :)))

egyébként szuper napunk volt. imádtuk. egy nap CSALÁDI pihenés. anyu is ott volt, bé szülei is... annyira jól sikerült, hogy csak na. lávlávláv.

ígyjártam

na, a mai bőgés adagom is megvolt... valóban nem volt túl szerencsés, hogy bé elment edzésre balatonra, én meg itt maradtam a holnapi esküvő virágaival és almával egyedül, mert eddig pont semmit nem tudtam sajnos csinálni :( nem az a baj, hogy ráhúzok 2-3 órát a lefekvésig, hanem az, hogy utána kb. 5 perc múlva kelhetek is, mert a virágokat hajnalban kell kötni... hát szóval most így jártam, egész nap egyszer ettem, amikor bé a kezembe nyomta és most zombiként állok az oázis előtt, mert gőzöm nincs hogy oldjam meg... (tudod, amikor eltervezed, hogy kb. mennyi idő alatt leszel kész és már most látom, hogy ez bazira nem úgy van, ahogy én azt gondoltam... a rutin hiánya, basszus...)

akkor most összeszedem magam, iszom egy lájtos kis kávét és nekiesem, kész, majd lesz valahogy, mert valahogy mindig van :) a virágok egyébként csodásak. főleg ebben a mennyiségben. komolyan. ez is valami.

oké, kicsit azért várom a holnap délutánt :))

mindjárt egy óra

kb. most lettem kész így reggel óta... na nem ám mindennel... még mindig kell csomó dolog (pl. pompom???? de mikor???) - viszont a nagy része megvan + és nagyjából kiszámoltam a virágokat holnapra.
(most teljesen őszintén: mások, a "nagyok" mennyit kérhetnek egy-egy virágkölteményért, amit látok néha a neten????????? tekintettel arra, hogy már egyre jobban átlátom, hogy mi mennyi, valószínűleg lehasalnék egy-egy árajánlat láttán. bé szerint egyébként lúzer vagyok ebben. szerintem is.)

ebben a pillanatban olyan szinten várom a vasárnapot, hogy azt most nehéz szavakkal kifejezni :)

na de őszintén

büdös vagyok, éhes vagyok, el kéne pakolni, ki kéne takarítani, össze kéne készíteni mindent, ki kéne kefélni szegény artúr szőrét (az kb. 2 óra + egy zsák türelem), ki kéne találni, hogy holnap miből mennyit kell vennem, majd meg kellene tervezni egy gyerekszobát, egy üzletet és egy házat. mindezt jövő hét végéig...

őőő. kicsit várom ám ezt a balatont, na. az EGYETLEN szabad hétvége a nyáron. (ezt viszont bóknak veszem :)))

összevisszás

azt hittem kész vagyok, de most jutott eszembe, hogy kéne tán vagy 10 lila pompom... (vazzevazzevazze) lehet, hogy soha nem leszek készen? :) mindenesetre most leülök összeírni a virágokat... és ez a legnehezebb része basszus. (kicsit várom már a rutin eljövetelét :)))

mi volt ma? semmi, köszi. mivel ülök egy asztalnál és ezerrel készülök párhuzamosan két eseményre, így nem mondhatnám, hogy ma kifejezetten rápörögtem volna bármire is. szerintem még nem is gondolkodtam semmin. legalábbis nem rémlik ilyesmi tevékenység :)

a lakás viszont olyan mintha bomba robbant volna. jól jönne most egy takarítónő.

alma a spar felé menet már jelezte, hogy mi a szíve vágya: egy sellő barbi. meg kellett kapaszkodjak. de már van. és bazi drágák. se a lilinek is olyan van. (komoly érv :)) beértünk és már száguldott is a játék részlegre, egyenesen a sellő barbihoz: "itt van a szívem vágya!" - hát megzabálom vazze. nem is tudtam ellenállni. pedig úgy terveztem, hogy ma csak a doboz csokit kapja meg, elvégre mégis MA van a nagy nap és csak a vasárnapi családi ünneplésre visszük az ajándékot. de erről ennyit. mivel bé épp pasi buliban van pár utcával odébb, megtagadtam az átadást és feltettem holnap reggelig a polcra. éljen a nevelés :)

tán ennem kéne végre, nem?

egyedül

szerintem a leggyakrabban az történik, hogy nem változik igazán semmi, csak az ember hozzáállása. ez pedig a legtöbb amit tehetünk minden helyzetben. emellett még megtanultam újból, hogy az őszinteség sajnos valójában nem nyerő és nem feltétlenül érdemes állandóan céltáblát állítanom a saját lelkemből - egyszerűen nem éri meg. vannak, akik megértenek és vannak, akik nem. nekem viszont nem kell megkeresnem az előbbieket. így kevesebb eséllyel futok bele az utóbbiakba.

egyébként meg ezerrel csinálom a "kézimunkát" az esküvőkre... egyedül vagyok itthon, mert bé és alma elmentek nagymamázni, ott is alszanak... az az igazság, hogy baromi nehéz a majdnemötéves mellett dolgozni. de nem tudom mikor hiányzott utoljára ennyire. ő is és az apja is. pedig teljes a nyugalom itthon, kicsit elkapott a "szingli lány" fíling és hülyeségeket csinálok itt szabad perceimben, de akkoris. alig várom, hogy vége legyen ennek a hétnek és én kész legyek a dolgokkal, hogy legyen egy pár napom a kiscsajjal. mindenféle nyári dologra... :) majd megoldjuk valahogy. (az előbb egy pillanatra belegondoltam a valóságos tényekbe és majdnem elsírtam magam, de asszem ez innentől kezdve csak rám és bé-re tartozik és különben is, sikeresen eltereltem a saját figyelmemet, amire most nagyon büszke vagyok.)

sőt... még majdnem el is indultam "valahová", de kivételesen erőt vettem magamon és ellenálltam a kísértésnek. csak tudnám, hogy az ember eredendően miért a tilos dolgokban leli ilyenkor a megnyugvást? :))))

még fel kéne aprítanom 8kg barackot és legyalulni egy tököt is egy komplett háztakarítás és 80db meghívó elkészítése mellett. frankón nem vagyok valami jó az idő beosztásában. de legalább kimostam és kiteregettem már majdnem mindent :) felfújt szájú nők mennek a tévében, akik a legkevésbé sem hasonlítanak rám a maguk tökéletességében. néha elgondolkodom, hogy megfelelő havi pénz befektetés fejében mi mindent lehetne belőlem kihozni. és most nem a súlyomra gondolok, hanem mindenféle fincsi kezeléskére. (erről jut eszembe, egyet ki is próbálhatok nemsokára, hála zs-nek, jeee :)))

csapongok. még egy kicsit nézem a tévét és rámtör a roham, hogy elmenjek egy plasztikai sebészhez. vahahahahaha.

mindenesetre itt az idő egy jó kávéra.

jobban

ma egy csomó minden helyre került bennem és estére elpárolgott a napok óta érzett világvége hangulat - és ez már önmagában is szuper :))))

egy gondolat az "ajándékozásról"

én most neked adhatnám a telefonomat. szép és drága.
mondhatnám azt, hogy
- "tessék, fogadd szeretettel, szeretném, ha a tiéd lenne..."
de még külön be is csomagolhatnám, hogy szép is legyen ÉS szeretetteljes egyszerre...

ezek mind RÓLAD szólnának. hogy szeretlek és fontos vagy TE.

vagy a kezedbe nyomhatnám és hozzáfűzhetnék annyit, hogy
- "figyelj vazze. ez egy bazi drága telefon, vigyázz rá mint a szemed fényére, mert olyan jó fej vagyok, hogy most neked adom..."

így máris RÓLAM szólna az egész. hogy mennyire jó fej vagyok ÉN.

én adnék egy telefont, te kapnál egy telefont.
mindhárom esetben ugyanez lenne a végeredmény, ugye?
és mégis mennyire MÁS lenne a hozzá fűződő érzés...

(van egy kis hiányérzetem bizonyos területeken az életemben. szokás szerint csak virágnyelven.)

szombat délelőtti felismerés

a nagy titok mindig a következő: jól válogasd meg, hogy kivel osztod meg az örömödet és a bánatodat. bizonyos emberek és helyzetek nem változnak meg pusztán attól, hogy egy szebbik arcot mutatnak feléd.

38 éves leszek idén. legutóbb a 29 viselt meg, most valamiért ez is szíven ütött. mindenesetre hiába az éveim nem csekély száma, érzem, hogy mindig van új tanulnivalóm. de az a vicc, hogy mindig ugyanazt tanulom, amit pl. i. már kb. tíz éve megmondott: vannak igazi barátaid és vannak, akik bármikor elárulnának.

hát igen. az a poén, hogy - lehet, hogy csak azért, mert épp egy tök más helyzet van porondon - nem érzek csalódottságot, sokkal inkább csak azt, hogy "vazze, ez nem először fordul elő, én ezt tudtam" - ezért az is elég képmutató lenne, ha most meglepődnék :)))

tekintettel arra, hogy az életem nyitott könyv, én magam tartom a céltáblát: "ide lőjetek". ezért azt hiszem nem vagyok kellőképp kiakadva ezen, ahogy a hátam mögött elhangzó szavakon sem. sokkal inkább azt érzem, amit szintén megmondott már i. - szintén úgy tíz éve (vagy ami elég ciki, még annál is több éve). azt, hogy mindenkit a helyén kell kezelned. a saját helyén, önmagához viszonyítva. és figyeljem meg, hogy ezek a pozíciók ritkán változnak...

nos. 38 évesen jelentem: amit ő már kb. 20 évesen tudott, az mind igaz. ennyi :)
(még szerencse, hogy senki nem lát bele a szívembe.)

egy levél

- cenzúrázva -

egy őszinte bejegyzés

megnéztem a next oldalát... angliából már rendelhető az őszi kollekció... konkrétan majdnem megállt a szívem. az van, hogy mindenkinek van VALAMI, ami betalál. nekem, ki tudja miért, ennek a márkának a gyerekruhái azok. amelyek betalálnak. de annyira, hogy nagyon. nem hogy nem állt meg a szívem, de sokkal inkább éreztem, hogy hevesebben dobog. ezt nem szégyellem, sokkal inkább szórakoztat engem, hogy ilyen hatással legyen rám egy ruhakollekció, ami még csak nem is rám jó. de a kombinációi... fejet hajtok előttük. mélyen meghajolok, komolyan.

love next. (érdemes végiglapozni.)

alma mondta

négyésféléves alma vakarja az apja hátát (aki ezt nagyon élvezi), majd halál komoly fejjel ránéz: "apa, te HEDONISTA vagy? :o))))))))))))))))))))

ja, bocs :)

*************

nézi az aktívot a tévében, benne gombos edináék és miranda lányuk, akivel egy oviba jár... nézi, nézi, majd ismét komoly fejjel, kezével gesztikulálva felém fordul:
"hogy lehet az, hogy valaki igaziból létezik és a tévében is????!"

:o)))) (még jó, hogy szoktunk a telefonnal videót csinálni, így ezt viszonylag könnyű volt elmagyarázni neki :)

*************

esti komoly arc:
"apa. én most már nagyon szeretnék a nagyágyban aludni, mert három-egy-tizenkettő napja nem aludtam ott!"

:o))))))

24

"tudtam, hogy nem ismersz lehetetlent..." - ezt az imént kaptam egy levélben. pedig frankón nem tudom hogy fogom megoldani ezúttal... valahogyan. holnap megyünk medencézni a telekre a gyerekekkel, így holnap biztosan nem... ez azért elég laza. (vagy hülye?)

ugyanakkor stresszelek. a korom miatt. már egy ideje. nem történt semmi, ami ezt egyértelműen indokolná. egyszerűen csak felfedeztem, hogy idén 38 éves leszek. nincs gondom a matematikával és nem is hiszem azt, hogy 16 vagyok még mindig. de valahogy letaglózott ez a felfedezés.
évekig 24 éves voltam. mármint hosszú évekig. már 20 évesen is 24 voltam, de 29 évesen még mindig. szerintem 30 évesen is. aztán egyszer csak feltűnt, hogy ez már nem stimmel és hirtelen 32 lettem. már évek óta annyi vagyok. egészen a mai napig kitartott ez. ma mutattak egy embert a tévében, aki 32 éves és én mosolyogtam, majd lassan leesett, hogy a 38 az 6 évvel idősebb mint a 32... ami azért durva, hogyha azt vesszük, hogy mennyi minden történhet ennyi idő alatt.

úgy döntöttem, hogy inkább vissza kéne térnem a 24-hez. mert most úgy érzem magam, mint aki egy zárt dobozban ül és titokban középkorú felnőtté válik. legutóbb a 29. szülinapom viselt meg ennyire. pedig akkor még elvileg 24 voltam. hát nem tudom. mindenesetre kicsit ijesztő ez a november így július elején.

mélypont

kiültem bé-hez a kertbe. kussban. azt mondtam beszélgetni sincs most kedvem. nekem. aki ismer, érti. hogy ez már tényleg gáz.

egyébként ma remek napom volt. abból a szempontból, hogy végre nem vergődtem azzal, hogy úgy csináljak mintha minden rendben lenne. ültem mint egy lefosott kilométerkő és élveztem, hogy nem áltatom magam a szokásos lelki terrorral, hogy minden rendben lesz, majd lesz jó időszak is, a rosszból majd születik valami jó és hasonló f.szágok. mert a tököm tele van és ezt hadd éljem ki legalább egy szaros napon.

)remélem azért holnap jobb lesz a hangulatom.)