hóm szvít hóm

ülök szemben az irgalmatlan kupival és egyelőre a káosz áll nyerésre. azt hiszem azt a pillanatot várom, amikor elkap az ihlet. amikor meg AKAROM csinálni. mert olyankor olyan gyorsan és fifikásan oldja meg az ember, hogy nem hogy nem megy el az életkedve közben, de még sikerélményként is éli meg.

na. ez a pillanat nem most van :) most akkor vagy magamra erőltetem, hogy túl legyen rajta, vagy várok tovább. de szerintem ez előbbi lesz. mert még egy jó habos kávéhoz sincs kedvem ilyen körülmények között... szóval irány a bőröndök. és az egész lakásban legyen rend és tisztaság. (hol a varázspálca?? :))

mindenesetre ma nagy dolog történt. bé elvitte a három bicajt anyukájáékhoz. mivel nálunk nincs semmilyen tároló, ez most azt jelenti, hogy mindkét gardróbba be fogok tudni menni. nem semmi - és ettől nagyon vigyorgok :))))))))))))))))

a life network-ön a "meztelenül is szép vagyok" c. műsor megy. az ilyen embereknek, akik ezeket vezetik béke nobel díjat adnék. olyan KEDVESEK azokhoz a távolról sem tökéletes nőkhöz, akik ebben szerepelnek, mindegy, hogy kövérek vagy más bajuk van, hogy döbbenet. miért nem jönnek rá az emberek, hogy kedvességgel és dícsérettel mennyivel többre mennek...??? hogy akkor nem erőszakolják rá a másikra azt a képet, amit ők szeretnének látni, hanem elérik azt, hogy a másik úgy szeresse magát ahogy van és ezáltal ő maga vágyjon többre... ez tényleg ennyire bonyolult? na mindegy. a lényeg az, hogy jó nézni. konkrétan feltöltődöm erről a sok kedvességtől és érdek nélküli bíztatástól.

aztán nekilódulok. de tényleg ;)

- off -

elkezdtem olvasni mosolyka könyvét azonnal... eddig frankón végigbőgtem szinte az egészet... most konkrétan le kellett tennem, hogy kicsit visszakerüljek a valóságba és mondjuk kipakoljam a másik komódot is a rumliszobában, hiszen holnap jönnek érte... hú.

az embernek TÉNYLEG fogalma nincs mennyire jó neki...

és most körbegyújtom a gyertyáimat. ahogy szoktam. CSAK ÚGY. régen még nappal is csak gyertyafényben zuhanyoztunk. és kezdem visszahozni ezt a dolgot (is)... a legfontosabb apróságokat.

néha így

elképesztő erőket próbálok arra fordítani éppen, hogy... nyitva tartsam a szemem? :) de most komolyan, próbálom összerakni magamban, hogy mit is kéne csinálnom, mikor, hányra, mit ne felejtsek el, mit csomagoljak hová, hogy kezdjem el kipakolni az eladott komódokat... és ehhez dolgok, de egyszerűen azon kapom magam, hogy hatalmasakat ásítva kókadozom és semerre nem lépek.

hát így mulat a magyar, miután éjjel 1-kor fekszik le (2-3 között alszik el, mert jár az agya) és 7-kor már fenn is van :)

najó, akkor én nyertem. kávé. utána újból nekifutok :))))

a dohányzóasztalt elfordítottam - vissza a méltó helyére. így ismét "felnőttes" a nappalink és már nem olyan mintha szorítottunk volna magunknak egy kis helyet egy játszóházban :) a lábam fenn, középen egy gyertya ég minden este... áááááh, mennyi minden múlik saját magunkon, na.

épp főznöm kéne, miután végre megjártam ma tatabányát is... (ez egyébként érdekes ügyfél lesz... :)))) de nincs kedvem, mert olyan fények vannak, amelyek kávéra és egy kicsi ablakon kibámulva gondolkodásra invitálnak, semmiképp sem hús szabdalásra meg ehhez hasonló földi dolgokra. jáááj.

imádom ezt a kuckózós fényt.

tegnap és holnap között

minden csak más dolgokhoz viszonyítva kap értelmet...
gyerekkorom óta rajongok a csillámporért. vannak ilyen képek a fejemben, ahogy kisgyerekként angliában az iskolában ünnepeltük a karácsonyt... és minden csupa csupa csillámpor volt mindig, kézműveskedtünk is vele, egyszerűen imádtam.
és amikor meglátom a virágpiacon nagyobb kiszerelésben egy egész különös érzés fog el, egyfajta gyerekkori izgalom, mintha vsszarepülnék az időben és megint alig várnám, hogy csillámos legyen minden...

kicsit ilyen volt a tegnapi napom is. a születésnapom teljes tudatában vigyorogtam és jöttem-mentem egész nap, anyunál pedig szuper esténk volt, csodás ajándékokkal...:o)

aztán jött a MA. és valahogy a 38 évem teljes súlya nyomta a vállamat egész nap, ettől kifejezetten nem voltam ma tevékeny, inkább egy ilyen fura hangulatban maradtam már reggel ébredéstől kezdve... azt láttam magam előtt, mintha lehullott volna a CSILLÁMPOR a tegnapi napról és csak egy puszta - számban kifejezett - tény maradt a csillogás helyén.

ezen a napon gondolom túl kellett lenni :)

hétfődélben

tegnap éjjel kettőig dumáltunk. és ezeknek az éjszakába nyúló beszélgetéseknek olyan puha, meleg hangulata van... amikor lefeküdtünk, még mindig folytattuk. asszem kicsit álmos vagyok :)

egészen megdöbbentem, hogy bé mennyire erősen érez bizonyos dolgokkal kapcsolatban. pl. a költözés... szóval holnap veszek egy lottót. ez tűnik a legbiztosabbnak ebben a pillanatban :)

azt hittem most tudok írni, de mégsem. majd. talán ebéd után támad ihletem. bár a rendetlenség láttán inkább mással leszek elfoglalva... a doki kimondta, hogy szerintem már jól leszek, nem ad több gyógyszert. így kezdhetem a végtelen próbálkozást a rendteremtésre, éljen.

kívánság

elpakolva, felmosva. takarítás csak módjával. (nincs kedvem kiköpni a tüdőm.) takaró alá visszatértem. jöhetnek nézni a házat. és meg is venni.

néha eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne, ha valaki bejönne simán közölné, hogy akkor meki ez kell és mikor tudunk kiköltözni. (hová??? :))) valahogy teljesen fatalista vagyok. hiszek abban, hogy akkor fogjuk eladni, amikor "eljön az ideje" és abban is, hogy nem tudunk "lekésni" semmilyen másik házat, mert ha lekéstük, akkor az nem a miénk volt. ezek a dolgok egyszerűen meg kell oldódjanak és kész.

ha végre felszárad, akkor elhaladok szépen reggelizni, mert arra még valahogy nem jutott idő és iszom utána egy kávét. azután pedig visszatérek a pihenéshez... ez a hűtő leeresztés tegnap... szuper vicces volt, elsősorban :)))) vinnyogva röhögtünk, amikor éjfél körül rájöttünk, hogy szó nincs arról, hogy "mindjárt készen leszünk". aha. fél háromkor. de akkor teljesen :))))) az egyetlen hátulütője az volt, hogy a köhögés miatt kicsit lefárasztott a dolog, de sebaj, majd kipihenem ma. remélhetőleg :) befejezek egy kis tennivalót és lehet, hogy még alszom is egyet. az gyógyít talán mind közül a legjobban.

ilyenkor mindig álmodozni támad kedvem... "az új házról"... igyekszem pontosan kívánni, megígérem :)

költői kérdés

most komolyan magamba kell néznem.
nem annyira vágom, hogy a ketrecnek melyik oldalán állok.

oszt

döbbenet ül az arcomon. hogy hová el nem tud fajulni egy - egyébként tökéletesen felesleges - veszekedés. úr isten. na látod. ha valaki, hát én aztán nem vagyok konfliktuskerülő. csak döntéshozó. mert van, amikor van értelme és van, amikor nincs. és bár huszonévesen nem voltam képes különbséget tenni, ma már érettebb fejjel tudok. és nem mindig akarom én. legfőbbképpen tényleg akkor, ha nem látom értelmét, mert nem fog előrébb vinni.

mindenhez a megfelelő partner kell - még a vitához is :) ahhoz a leginkább.

érték

néha egészen elszomorodom, amikor visszahallom/olvasom azok fröcsögését, akik a barátaimnak mondják magukat. nem a vélemények különbözőségéről van szó. hanem a sokat papolt szeretetről és tiszteletről. ami azt gondolom alapvető kellene legyen egy ilyen emberi kapcsolatban. az "ahogy"-ról. a lenézésről. arról a stílusról, ami véleményem szerint nem megengedhető. sokféleképpen el lehet mondani az embernek a véleményét. de az "őszinte vagyok" nem indokol semmit, ha valaki nem érti, hogy egyszerűen nem beszélünk így mások előtt arról az emberről, akit szeretünk. (mellesleg valakinek a háta mögött őszintének lenni nem nagy kunszt...)

és hogy mi van mindezek hátterében? sok minden. itt most egy pillanatra félmosolyra húzódott a szám... én azt gondolom, hogy sok minden van az életben, ami fontos. és sok minden van, ami nem olyan fontos, mint amilyen jelentőséget tulajdonítunk neki. meg lennél lepődve, hogy én miket sorolok a fontos és a nem fontos dolgok közé. ez egy elméleti lista és a való életben nem mindent tudunk tökéletesen kipipálni... de attól még fontos.

én nem hiszek a véletlenekben, soha nem is hittem. képes vagyok éveket eltölteni azzal, hogy embereket mentek fel és sajnálgatok, miközben ők abban lelik örömüket, hogy "cserébe" engem szapuljanak. én próbálom megérteni az okaikat, próbálom az ő szemszögükből látni, próbálom elfogadni, hogy bizonyos fokú nekikeseredés mire nem képes - és belül próbálok a lehető legkevésbé csalódott lenni mindeközben...

pedig bánt. hiszen én is emberből vagyok. nem az "amit". hanem az "ahogyan". és ilyenkor rájövök, hogy nekem nem kötelező ebben "részt vennem". volt már olyan kapcsolat, amelyet emiatt szakítottam meg. és nem, nem éreztem szükségét annak, hogy erről tájékoztassam a másik felet. szerinted mennyi a reális esélye annak, hogy felnőtt embereket tudok nevelni?! :) vannak dolgok, amelyek egyszer, talán gyerekkorban vagy bekerültek a rendszerbe, vagy nem. és itt, ezen a ponton már nem tudunk rajta változtatni. ha ez az alapvető tisztelet és egyenesség (nem őszinteség - egyenesség... nem ugyanaz ám... erről majd egyszer...) - szóval ha ez nincs benne valakiben, akkor ő úgy járt. én meg szintúgy: köszönöm nem. a képlet ugyanis egyszerű: ha valakit szeretek, nem alázom, legfőbbképp más előtt.
ilyenkor mindig eszembe jut a fodrász... aki a harmadik alkalom után közölte, hogy ő olyan párkapcsolatot szeretne mint az enyém, mert neki az összes vendége folyton panaszkodik, míg én a rosszabb történések közepette is olyan SZÉPEN beszélek bé-ről...

hát persze. mert ő a párom. és még ha gondunk is van, attól még szeretettel beszélek róla. hogy ez szimpla tisztelet-e vagy valami több, nem tudom. valamiféle cinkosság és betyárbecsület is, ami adódik a kapcsolatunkból, legyen az szerelem vagy barátság... (éppen ezért NEM tűröm, amikor valaki még őt is bántja...)

szóval az őszinteség jó palást. sok minden aláfér, sőt még bizonyos esetekben menő is, mert azt gondolja az ember, hogy húúú, egy újabb dolog, ami másoktól megkülönböztet, éljen. és hogy ebbe bármilyen stílus és fröcsögés belefér, hiszen csak "őszinte". de őszintének vagy egyenesnek lenni nem ugyanazt jelenti. a tisztelet az egyenességben rejlik. mert igenis van súlya a szavaknak. főleg az írottaknak, amelyek ott maradnak, nem csak a levegőben lógnak.

teljesen őszintén csak annyit tudok hozzáfűzni ehhez az egészhez, hogy nem tudom, hogy az emberek miért nem vigyáznak jobban az értékeikre...

üdv. a takaró alól :)
ezt mondjuk nem gondoltam volna múlt hétvégén, hogy még mindig így köhögök és szarul leszek... úgy tűnik ez az antibiotikum nem tudta legyőzni, akármi is ez... mellesleg tényleg nem tudom mi ez és annyi ember betegedett le körülöttünk hasonlóan, úgy, hogy alig tudták elmulasztani. kemény.

na szóval. rajtam a takaró, ölemben a világ (azaz a laptop internettel) és így próbálok valamit tevékenykedni, amíg a kisgöndör az oviban van. igen, így azért más... van pl. nyugalom is :)

egy bögre forró kávé a következő menetrendi pont.

kit érdekel?

vannak emberek, akik annyit nem kérdeznem tőlem, hogy hogy vagyok, mi újság, élünk-e egyáltalán. ha most spontán össze kéne hasonlítanom, hogy ki hányszor érdeklődött a másik felől - még én is félnék a végeredménytől.

én azt tanultam meg, hogy az azonos élethelyzetek azok, amelyek leginkább össze tudják hozni az embereket. ez így mind szép és jó, csakhogy az élethelyzetek hírhedten időszakosak. és akkor a korábban együtt csajozó két barát közül az egyik, akinek mégsem lett komoly barátnője már nem érti miért nem ér rá annyiszor a barátja, aki elvált nem biztos, hogy a boldog kapcsolatban élő barátnőjével akarja ezt megvitatni és a kapuzárási pánikkal küzdő háromgyerekes családanya részeges estéi sem biztos, hogy átmennek abban a társaságban, akik ezen már jó esetben huszonéves korukban túlléptek...

szóval én ezt értem, megértem, elfogadom. na nem mintha lenne választásunk, ez van.
csak néha sajnálom egy kicsit. mert valamiért én állok legtöbbször azon az oldalon, aki még keresi, kérdezi, érdekli mi újság, ha jó, ha rossz, ha más mint az én életem akkor is... néha azt érzem mindjárt elnézést fogok kérni, amiért az éppen (hangsúly azon, hogy semmi sem állandó) adott élethelyzetemből rákérdezek az övére.

erről most egyébként beugrott egy ex kollegám, akivel tök jóban voltunk egy ideig - természetesen a közös munkahely is egyfajta "élethelyzet", ezért amint ez a munka megszűnt, soha többé nem volt se kép se hang. egyszer felhívtam, hogy hogy van. és azt kérdezte MIÉRT hívtam. elismételtem. HOGY VAGY? és ezt nem tudta értelmezni, ezért elmondta, hogy mobil boltot nyitott és majd keres, hogy segítsek neki népszerűsíteni. tehát céllal. az, hogy én hogy vagy? ez a kérdés nem hangzott el. többé nem hívtam.

szóval - dátumhoz kötődően - tudom, hogy vár rám mostanában egy-két ilyen hívás. amit nem fogok ejteni. mert nekem fontos. számomra a virtuális képeslapok, az sms-ek és az fb bejegyzések nem valódi köszöntések, nem valódi fórumok. arra csak az emberi szó alkalmas... idő hiányában (?) legalább telefonon.

vagy lemaradtam valamiről?