összefüggés

baromi szar napom van és kurva ronda is vagyok ma.
franc sem érti, hogy ennek is minek kell összefüggenie...

grrrrrrrrrrrr

ez nagyon kemény. két órával ezelőtt értem haza és azóta igyekszem mindenki e-mailjére reagálni, miközben jönnek az újabbak és persze mindenki mostazonnal vár választ, illetve minden ügy olyan, amire tényleg kell is reagálni. grrrrrr.
egyébként is. valami olyan feszültség dolgozott ma délelőtt bennem, hogy a kika parkolóban a széllel szemben a kocsi felé sétálva kedvem lett volna hatalmasat ordítani és elrepülni a széllel valahová nagyon messze.

nem elég, hogy végighallgattam, hogy a pangasius filé mennyire egészségtelen amiatt, ahogy tartják és etetik és oltják a halakat, de még azt is kimondták helyettem a rádióban, amin napok óta gondolkodom - hogy az ember MEGPRÓBÁL egészségesen enni, nem venni mesterséges dolgokat... de basszus, ha már egy hal, egy hús, egy zöldség is tartalmazhat gyakorlatilag BÁRMIT a nagyobb haszon érdekében, akkor érdemes-e???

teljesen elkeseredtem és egy pillanatra a vállamon éreztem a teljes emberiség súlyát, ahogy önmagát írtja ki a kapzsiságával és nemtörődömségével...

(igen, megjött, na és? majd beveszek valami jó kis vitamint egy műanyag hordozón és lenyugszom, nem? :)

este

a mai napon a következő bölcsességek jutottak eszembe egyes dolgokat olvasva (hajvonalat feszegető szemöldökkel...)
1. persze fontos, hogy jó szakember legyél. de ha emellé nem vagy kevésbé beképzelt és sokkal kedvesebb, akkor b.szhatod az előbbit
2. még mindig az a legbutább, akinek sejtelmes sincs róla, hogy buta

egyébként meg. mindenki úgy csinálja a dolgait, ahogy neki jó.
kiváltképp ha ezek engem személy szerint nem érintenek.

******************

tudod mit csináltam az elmúlt napokban? elpihentem és gyerekeztem az időt. sokkal fontosabbnak éreztem, hogy almázzak és lehetőséget adjak almának játszani, mint hogy dolgozzak. a pihenés pedig kivívta magának a lehetőséget: elaltatott kanapén és mindenhol.

most aztán itt állok egy halom félig kész meghívóval és egyáltalán nem kész rajzzal, valamint találkozókkal zsúfolt napokkal, amelyekre nem vagyok kellőképpen felkészülve. tehát most minimum a ragasztópisztollyal a kezemben kéne ülnöm, ehelyett én itt lazulok és tudom, hogy utána simán lefekszem egy baromi jót aludni (köszönöm nasivin).

most akkor leszarom, vagy olyan laza vagyok mint a rigalánc?
mittomén. megjött, esik a hó, de nemtom minek (felborítja a pár hete beállt napirendemet a kutyával) és még a ruhatáramat sem látom át.

szerintem egyszerűen hülye vagyok :)

******************

viszont. néha elkalandozom. elvegyülök a hétköznapokban és papucsállatka üzemmódban működöm. ma azonban azt vettem észre, hogy de igenis képes vagyok változtatni és erre tök büszke voltam, mert néha úgy érzem könnyebb legyőzni egy másik ország hadseregét, mint a saját kis "megszokásainkat". apró lépés, de a saját szememben annál nagyobb. fejsimi nekem.

és még mindig gondolkodom. néha. és ezeket a gondolatokat ki is mondom. néha.

feltételezem, hogy ez a "néha" jelképezi a koromat és a fáradtságot :))))))))))))))))))))))

******************

felmerült bennem ma este, hogy vajon valaha eszébe szoktam-e jutni...?
csak merő kíváncsiságból.

óda a nasivin orrcsepphez

papucsállatka szintjén működöm, megóvva magamat minden mélyebben szántó gondolattól. most például arról szeretnék írni, hogy vettem megint orrcseppet, mert már minden itthon található cseppet feléltünk és rémes éjszakám volt. reggel gondot okozott egyszerre kávét inni és telefonon beszélni azzal a levegő mennyiséggel, ami bejutott.

nos. leszarom az összes fújókás (ami alig működik) és bio-tudományos-tengervizes szart (aminek a hatása legalább három pervig tart, pfff), nekem a jó öreg pipettás nasivin jön be, ami fél percen belül felszabadít engem és most itt röpködök körbe egy olyan dolog miatt, ami átlagos hétköznapokon teljesen magától értetődő: kapok levegőt!!!! :)))))))

(és a hangom sem tina turneres már, éljeeeen)

**************

minek esik a hó? én már itt vártam a tavaszt, bé-vel is elpakoltattam tegnap a bakancsát, vigye már innen, úgysem fog kelleni... erre reggel kinézek és ott is maradok tátott szemmel: ez meg mi? két nap múlva el fog olvadni az egész és marad megint egy k. nagy adag sár, ami az én kutyám szőrének NEM jó és nem akarom naphosszat azt takarítani. nnnna kérem. íme az önző indokom a tavaszvárásra.

és persze azért, mert már annyira megérdemeljük a madárcsicsergést :)

**************

és most leülök szépen az asztalhoz és befejezem az ÖSSZES meghívót még ma. délután pedig átmegyünk zoéhoz játszani és agyban még jobban kikapcsolom magam (ha egyáltalán van még lejjebb a jelenlegi állapotnál :)))

**************

ja, és a fa :)

szeretemdiósd

reggel átmentünk zoéékhoz, kaptunk kávét, majd bé-vel elmentünk egy megbeszélésre, utána vissza almáért (mellesleg még egy kis ebéd is maradt nekünk)... hát ilyen ez, amikor elkezdesz barátkozni :)) láv.
gondoltam felajánlom, hogy jöjjenek át hozzánk mindannyian (azaz liliék is 3 gyerkőccel) délután... bé elugrott a közértbe és összefutott lilla apukájával, hát őt is elhívta. így délután spontán kerekedett egy 7 gyerekes sikítós buli itt nálunk, elképesztő volt, amit műveltek, még mini játszóházat is csináltunk, az asztal alatt kiépítve a bunkert... cukik. és nagyon fáradt vagyok. és még mindig nem pakoltam el mindent :)

(szerinted mennyi kedvem van ezek után esküvői meghívókkal bíbelődni? :))))))))

hát így valahogy. érdekes, hogy ez az egész annyira lehiggaszt engem, hogy amikor a hülyepicsától jön a levél, akkor is nyugisan reagálok már. ki nem szarja le. mindent, ami a világban rossz. világítanak a csillagok az égősoron az ablakban és még ezeregy puzzle darabkát fogom összeszedni száz külön helyről... az élet így szép, sej :))))))))))))))))

csakúgy

(ehelyett bevágtam a kutyát a kádba és megfürdettem. nincs most pénz kozmetikusra? segíts magadon, isten is megsegít. és a kutya is tisztább lesz :)))))))

tök jó volt a mai "vendégség" :o) kifejtés helyett mindjárt elalszom.

ps. ja és a fa is ott virít a falon... eddig nagy sikerrel :))))) (bár bé szerint ő nem egyezett bele, ezért még duzzog, de már enyhül) - majd fénykép.

leszarom tabletta

tegnap este bevéve.
alma ma fél 7 előtt ébresztett, ezért nem mondom, hogy szuperül vagyok.
a kutyáról kb. fél tonna sár jött le az éjszaka folyamán. édes volt látni, ahogy tegnap egy órát játszott azzal a retrieverrel - de vazze, a szőre egy merő nyál és sár. luxus eb, mondom én :)
szóval napkezdésként sarat söpörtem össze. reggeliztünk. hisztiztünk.

most akkor visszamennék aludni :)

összegömbölyödve

itt ülök, letörve mint a bili füle. elég rendesen belenyúltam a szarba a saját igazságérzetem által vezérelve. tegnap kényszerültem egy szinttel magasabbra lépni a reklamációval, holott közben arra gondoltam, hogy inkább kiszállnék ebből az egészből, mert semmi mást nem érzek, csak végtelen szomorúságot amiatt, hogy magyarországon még mindig mennyire evidens az, hogy ha külföldi kér árajánlatot, akkor ő spontán dupla árat kap. meg úgy egyáltalán, az egész hozzáállás.
ráadásul mindeközben gondolom egy adag gengszter áll a hely mögött, tehát baromira nincs kedvem elüttetni magam egy nagy fekete mercédesszel - de a helyzet akkor is felháborító :(

itthon ülök és próbálok elszakadni az egész helyzettől. pár óra a kutyával, a gyerekkel, bé-vel... és olyankor mindig rájövök, hogy mennyire nem ezek a dolgok kellene, hogy meghatározzák a lelkiállapotunkat. persze minden csoda három napig tart, nyílván ez az ügy is el fog dőlni valamilyen irányba és egyszer túl leszünk rajta.

ezért én most leveszem a kardigánomat, felveszek egy kényelmesebbet és nekiállok egy szép kis fát pingálni a falra... tegnap mondtam bé-nek - ismét - hogy én oda arra a tátongó barna helyre odakívánnék egy szép krém színű fát, piros levelekkel... persze ismét a fejét rázta. aztán azt mondtam, hogy de hát úgyis nemsokára elköltözünk innen, nem mindegy? hadd próbáljam ki magam. ezen aztán úgy elkezdett nevetni, ahogy a fájó hasa bírta (elkapta vmi fosós vírus ugyanis) - nevetett az optimizmusomon. én nem, szimplán kész tényként kezelem a saját kívánságomat, hogy még ebben az évben eladjuk azt, amit el szeretnénk és találjunk egy nagyobb, kényelmesebb házikót magunkat lehetőleg itt diósdon, ami jobban megfelelne az életvitelünknek. (kétségtelenül olcsóbb megoldás lenne venni ide egy ajtót mondjuk :o))))))))))))

na mindegy. szóval megállítom egy kicsit a világot és kiszállok belőle egy ecsettel a kezemben, mert tudom, hogy ettől meg fogok nyugodni... aztán majd lesz valahogy minden.

kiszomjazva

komoly elhatározásom ellenére sajna nem vettem le a kesztyűt tegnap mégsem. nem értem, hogy ha egyszer tényleg nem az én pénzem, nem az én lelkiismeretem, akkor miért igazság-harcoskodom itt. de az igazságérzetemet mérhetetlenül bántja ez az egész ügy. nem szeretnek most engem - de rájöttem, hogy ez nem érdekel. vén koromra tán megtanulok végre szelektálni a fontos és kevésbé fontos vélemények között, ki tudja.

nemsokára indulok is tovább. a lelkesedésem a negyedére csökkent kábé - de sebaj, remélem nemsokára lesznek sikerélményeim is, nem csak falakba ütközöm mindenhol. voltaképp süt a nap, meglepően meleg van, szuper jót sétáltunk artúrral, utána a-val dumáltunk egy nagyot és már ideje menni dóóógozni - de tudod mire vágyom igazán? szeretném ha mostanában akadna valami - bármi - ami SIMÁN megy. ami sikerélményt és jó érzést okoz minden szempontból.

azt hiszem ki vagyok szomjazva erre az "apróságra".

érdekes

olyan szinten húztam ma fel a citadella éttermen, hogy az oviba menet még fröcsögött a nyálam - egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ennyire rohadt pofátlanok. aztán lassan csitultam, ahogy a gyerekek közé értem (persze ilyenkor muszáj is, mert nyilván nem káromkodok hangosan egy óvodában :) - utána elindultunk a bábszínházba (azaz a művelődési házba - vazze, ott sem voltam még) és szép lassan azon kaptam magam, hogy már nem is foglalkoztat annyira... az előadás szerintem rémes volt, de a gyerkőcök baromira élvezték és ez a lényeg. mi zoé-apukával néha egymásra néztünk majd fel az égre, mert nekünk kicsit kínszenvedés volt, ráadásul bazira fáztunk is, mert csak egy szőnyeg választott el a hideg kőtől - de a gyerek szeme, ahogy csodálattal néz egy bábot... hát ez mindent megér :) bevásárlás közben pedig már csak a vállam vonogattam. f.szom fogja ezzel idegesíteni magát este. elolvastam a két újabb levelét a nőnek (aki az ügyfele szerint "rúdra való", azaz kb. egy rúdon pörögve lehetne értelmezni inkább :) és már le sem szartam. nem az én pénzem egyébként sem, épp csak a pofámról leszakad a bőr a lehúzás miatt.
azt tudom, hogy én mit tennék: elmennék más étterembe és még fel is nyomnám őket a fogyasztóvédelemnél. de tartok tőle, hogy a pár annyira ragaszkodik a helyhez, hogy ezt nem fogják akarni, innentől meg nem érdekel az egész. csak kicsit szomorú vagyok az átlag magyar "b.sszuk át a külföldieket" hozzáállástól, de azt majd jól túlélem...

mindenesetre valószínűleg meg fog jelenni a neten a citadella panoráma étteremről egy több mint negatív hír...

mareggeles

alma oviban, kutya megsétáltatva a csodaszép időben (hála égnek az olvadásért, egy merő sár lett a lábától a lakás, grrr...) és kávé elfogyasztva a kedvenc öreg bácsikám társaságában. és ma még az újságos fiú is remekelt, nagyon édes volt.
úgy összességében egy nagyon szép napos reggel. bár én még mindig ugyanazon töröm a fejem. érdekes, hogy vannak dolgok, amelyeket látok magam előtt. majdnem kristálytisztán. látom, mert látni szeretném, hogy úgy lesz és ez mindig az első lépés afelé, hogy teljesüljenek az álmaink ;o)

egyébként meg. gyorsan nekilátok a mindenfélének, mert délután bábszínházba megyünk. én még nem voltam, mert nem is különösen szeretem, de mivel megy mindenki, így mi is megyünk, bé úgyis próbán lesz. hát, kíváncsian várom - a lényeg persze az, hogy a gyerekek élvezzék, a többi szerintem mellékes.

gyorsan kicsomagolom a sütit, amit reggel küldött nekünk lili-anyuka.. állítólag hello kitty-s. voltaképp tök mindegy, egyszerűen meg vagyok hatódva ezektől a cuki kis helyi gesztusoktól :o)

***************

kellene nekem egy hét. egy olyan hét, amikor nem stresszelek semmin, amikor épp úgy érzem, hogy utólértem magam annyira, hogy ezen a héten csak és kizárólag azzal foglalkozzak, ami nap mint nap jár a fejemben: hogy hogyan tudnám kellemesebbé tenni mindazt, ami most nem feltétlenül stimmel, hogy le tudjam mosni az ablakokat, hogy ismét felszámoljak pár bermuda háromszöget a lakáson belül, hogy kicsit rendbe rakjam odakinn a kertet, hogy rendszerezzem a dolgozószobát... és úgy összességében, hogy letisztuljon körülöttem minden. mert kell ez az érzés. nagyon. valamiféle tavaszi nagytakarításra vágyom kívül-belül már most, mert megtéveszt a napsütés, nem tudom, de már nem kell sokat várni, hogy állandósuljon a melegedő idő... de jó is lesz.

időt és kiérdemelt nyugalmat akarok és ahhoz az kell, hogy a jelenlegi dolgokkal készen legyek minél hamarabb.

(a nappalit betemették a játékok. segítséééééééég!!!!!)

simple

kicsit fáradtan, kicsit nyúzottan üldögéltünk, összekaptunk valami baromságon, olyasmin, hogy égve hagytam-e a fürdőben a villanyt, vagy hasonlóan "fontos" dolog miatt lógott a kés a levegőben... ekkor elővettem egy csokit, mert a csoki jó. megosztottuk és kíváncsian vártuk milyen lesz, mert még nem láttunk milkát szülinapi tortával az elején.

és akkor minden egyes falat felrobbant! :)))))) egymást túlszárnyalva, nevetve, tátott szájjal próbáltuk minél hangosabban "rágni" a csokiba töltött robbanócukorkát és egyetlen pillanat alatt párolgott el minden feszültség :o)

na. hát ennyire egyszerű.
a gyerekek nem véletlenül nem érzik át a fölösleges feszültség kínjait :o))))

gondolatok

9-kor ültem a forró tejeskávémmal a kezemben és bámultam ki a diósdi körforgalomba. gyerek leadva az oviban, kutya megsétáltatva, én meg lazítok egy kicsit mielőtt hazajövök dolgozni...
sűrűn töröm a fejem olyan haszontalan dolgokon, mint például "mi lesz". ennek legalább annyira nincs értelme, mint azon töprengeni, hogy "mi volt" vagy még rosszabb: "mi lehetett volna". ez van és kész. ez utóbbiról legalább leszoktam, az elsőről viszont úgy tűnik kicsit nehezebb.

azt vettem észre mostanában, hogy hiába akarom elsunnyogni a dolgot, de határozottan szöget ütött a fejemben, hogy valamit nem jól csinálok és abban lesz a dolog nyitja, ha megfejtem pontosan mi is az... mint amikor úgy érzed, hogy a megoldás az orrod előtt van, de van valami ami akadályoz abban, hogy tisztán meglásd. van egy utolsó lépés, amit még nem tettél meg felé.

na ilyen és ehhez hasonló dolgok kergetőztek a fejemben az ablakon kifelé bámulva.

időközben hazajöttem és nekifeszültem mindannak, amit ma meg kéne csinálnom mielőtt elhozzuk almát. (közben imádkozom, hogy össze ne fossa magát az oviban, mert épp megy a hasa a kis drágámnak :)

de munka helyett még mindig filózom. ezen az agy dolgon. hogy pontosan mennyi mindenre is vagyunk képesek és vajon miben rejlik a titok, hogy bevonzzuk azt, amire vágyunk. mert hogy ezt megtesszük, az biztos. kell merni kívánni és pontosan kell azt tenni. és el is kell képzelni magunkat a kívánt helyzetben.
olyan sok apróság erősíti ezt meg, hogy már-már ijesztő néha. legutóbb pl. pénteken...

besunnyogtam a dm-be és minden anyagi tiltás ellenére vettem egy új púdert magamnak, mert muszáj volt, alig van a régiben. közben szemügyre vettem az alapozókat is, de nem emlékeztem arra, hogy mi is a pontos színe annak, amit használok. alig egy kicsi van már csak az alján, de gondoltam ennek most nem futok neki, mert ennyit amúgy sem akartam költeni, majd kitalálok valamit.
délután, este vittük almát anyuhoz, aki egyszercsak bement a fürdőbe és kijött egy maréknyi dologgal: szempillaspirállal (pont nincs), szemrénckrémmel (pont nincs) és AZZAL AZ ALAPOZÓVAL, amit én is használok, csak ez félig teli! majdnem leestem a kanapéról.

ezek apróságok, de közben mégsem. apró jelei annak, hogy voltaképp minden kívánságunk teljesül a végén. (csak baromi pontosan kell kívánni :)))

*************

anyunál voltunk, anyu kezébe nyomtam egy almát és egy narancsot, majd néztem rá nagy szemekkel.
- "vágjam föl?" - kérdezte meg végül. és én hálásan lelkesen bólogattam.
én is fel tudnám vágni, de valahogy más érzés, ha megint gyerek lehetek öt percre és az anyukám vágja fel nekem a gyümölcsöt. hülyeségek, de láv :)))))

************

réges régen olvastam egyszer egy cikket "time management" címmel. akkoriban csóváltam a fejem, hogy ki az az idióta, akinek erre szüksége van, miért kellene listákat írogatni, egy intelligens ember igenis képes beosztani az idejét, stb. stb.

na, én nem vagyok képes, úgy tűnik.

hetek, sőt lehet, hogy hónapok óta foglalkoztat a kérdés, hogy vajon hogyan cseszem el az időt ennyire könnyedén? miért van az, hogy olyanokra sem találok sokszor időt, amelyekre azért kéne jusson és miért érzem állandóan, az utolsó percben kezdve mindent, hogy nem érem utól magam?

vannak olyan helyeztek az életben, amikor szigorúnak kell lennünk önmagunkkal szemben. amikor igenis kritikát kell megfogalmaznunk és át is kell gondolnunk ezeknek a dolgoknak minden következményét. nem vet rám pl. túl jó fényt ha azt mondom, hogy az alatt a fél óra alatt, amíg lecsekkoltam a facebookon az ismerőseim nem túl izgalmas híreit, addig bátran kivikszolhattam volna a konyhát. mert az az igazság, hogy az egyik legnagyobb időrabló az életünkben az internet.

a naplók, a facebook, mind fals módon azt a képzetet kelti bennem, hogy ha nem nézem át a "híreket", akkor lemaradok valamiről. na de miről is? hogy ki hogy ébrdt aznap? kinek játszott a gyereke a hóban? ki milyen képet tart viccesnek? ez tényleg fontos? fontosabb mint rendberakni magam és több időt hagyni más dolgokra, hogy a végén ne kergetőzzek körbe egy végtelen mókuskerékben a saját feladataimmal? pedig mennyivel jobban érezzük magunkat, amikor minden rendben van körülöttünk, nem?

tudom-tudom, nem nagyon van ilyen ember, valahonnan mindenki elvesz, ez másképp nem megy, legalábbis addig nem, amíg csak 24 órából áll egy nap és ebbe bele kéne passzírozni munkát, magánéletet, családod, háztartást és pár intim percet saját magunkkal is.

csak kíváncsi lennék, hogy miért érzem azt, hogy bár van, akinek ez szemmel láthatóan annyira sem megy mint nekem (bár a prioritások mindenkinél mások, ezt ne hagyjuk figyelmen kívül!) addig határozottan érzem, hogy valamit iszonyatosan elcseszek ezen a téren...

lehet, hogy pont ebben rejlik a megoldás az első felvetésemre... lehet, hogy pont ez az, amit meg kéne látnom (és oldanom) ahhoz, hogy sokkal jobban érezzem magam a bőrömben nap mint nap...

és lám, máris adtam magamnak egy kis gondolkodnivalót a meghívók pöttyözése közbenre :)

így

vasárnap reggel van, egy darabig még doromboltam az ágyban, de aztán csak kivetett magából. most jól hangozna, ha azt írnám, hogy forró kávéval a kezemben bámulom a havas kertet, ez olyan reklámba illő kép lenne. de én nem szeretem reggel a kávét, leghamarabb délben. meg délután és este. mondtam én, hogy fordítva vagyok bekötve :)

alma nagyizik, mert konkrétan el lett kérve a hétvégére - így mi tegnap úgy IGAZÁN tudtunk pihenni, isteni kis napunk volt, meghívó készítős, főzős, dumálós, kutyasétáltatós... amit egy iszonyúan jó filmmel zártunk - aki teheti, menjen és nézze meg az ÉLETREVALÓK c. filmet, mert tényleg elképesztően jó.

a ma délelőttöm azzal fog telni valószínűleg, hogy rábeszélem bé-t, hogy még egyszer menjünk el moziba mielőtt manciért megyünk, mert a két george clooney filmet sem szeretném kihagyni... majd megvesztegetem valami finom reggelivel :)))))

a jövő hét katasztrófa lesz szerintem, mert még mindig próbálom magam utolérni munkában... emiatt kreatívitás helyett inkább stresszelek, ami a lehető legrosszabb hatással van a munkámra. milyen hülyén is van kitalálva ez az egész világ, nem? gyakorlatilag minden körülmény csak elvesz tőlünk, a rohanásban és aggódásban nem lehet szárnyalni és élvezni amit csinálunk. mikor fogjuk észrevenni, hogy oltári rossz irányba ment el ez az egész? bé-n már tegnap elkezdtem felfedezni a "mi lesz" kérdés jeleit... 2 hónap múlva lejár a szerződésük és gőzünk nincs hogyan tovább.

csütörtök este a csajokkal a c&a-ban egy piros bogyós sál és egy szuper kockás blúz előtt állva majdnem sikítottam és toporzékoltam. igen, néha ennyire egyszerű vagyok, hogy baromira bánt, hogy még mindig semmit nem tudunk magunkra költeni jószívvel. a nő bennem ilyenek miatt sír, hogy szép műkörmöket szeretne megint, szoláriumba járni, kényeztetni magát, szép új ruhákat és cipőket venni... aztán mindig leállítom magam, hogy vannak ennél nagyobb gondok is a világon, most mindenki így áll és legalább a házat nem fogják eladni a fejünk felől, ami már önmagában nagy szám. de vágyom a kiegyensúlyozott nyugalmat a bizonytalanság helyett, na. és ha primitív vagyok, akkor vállalom, de ezek a női dolgok akkor is hiányoznak, ugyan kinek nem.

viszont ez a MI évünk lesz, ezt elhatároztuk, ezért bé aggódása ide vagy oda, egyszerűen nem vagyok hajlandó búslakodni semmi miatt és nagyon örülök a k. jóvoltából "kapott" piros sálnak, ami ugyan nem bogyós, de akkor is szép :) punktum.

kedves tél végi mikulás - én kiegyensúlyozottságot szeretnék kérni ajándékba az állandó bizonytalanság helyett. csak úgy, mindenféle alkalom nélkül, mert nem csak ünnepnapokon érdemlünk ajándékot, hanem bármikor.

a minap egy közértben kiszúrtam egy 10 az 1-ben királylányos puzzle-t almának, nevetséges áron. persze megvettük neki (na ezért nincs soha pénzünk :)))) és már alig várom, hogy ma délután, amikor megyünk érte, odaadhassuk. anyu ilyenkor mindig azt kérdezi, hogy de milyen alkalomra, miért, mit fog ebből megtanulni (egyébként meg bagoly mondja verébnek, ő is kényezteti rendesen :) - én meg leszarom az elméletet - egyszerűen örömet akarok neki szerezni, mindenféle ünnepnek kikiáltott napon kívül is. ebből tanulja meg szépen azt, hogy a "csak úgy" egy sokkal jobb alkalom mint bármi más. a gyerek nincs elkényeztetve, nem nyíg a boltokban csokik és akármik után, mert nem szoktam neki minden szart összevásárolni úgysem. ezért azt gondolom, hogy érteni fogja ő a lényeget. nekünk meg olyan mintha karácsony lenne és láthatjuk a kis göndör fejét teljesen felvillanyozódni :))))))

akkor most körülnézek, hogy milyen reggelit tudnék csinálni a ma éjjel NEM horkoló bé-nek és egészen egyszerűen lubickolok az érzésben, hogy nem kell sehová sietni, csak délután fogunk eltölteni egy jó kis estebédet almával, anyuval és rékával - várom :)

ps. volt egy post a facebookon, egy híres hegedűművészt kitettek az aluljróba zenélni és alig volt aki megállt, miközben teltházas méregdrága koncerteket játszik... azért ez tényleg elgondolkodtató volt, hogy egy átlag hétköznapon az emberek mennyire nem figyelnek oda az apró szépségekre.
én még mindig fel vagyok töltődve - a "helyi közösséggel" már játszóházban is voltunk együtt, tök jó volt. a gyerekek szépen összehozzák a felnőtteket és én még mindig értékelem mindezt és a jó érzést, amit ad... :o)))))

megéri?

egy apróság, ami kicsit kapcsolódik az előbbihez. hogy mennyire könnyen adjuk el a lelkünket hangosan kimondva, hogy "de hát kell a pénz..."

igen, kell. nagyon is. aki azt mondja nem számít, az hazudik.

de pont a napokban merült fel egy régesrégi "tartozásunk"... (az nem baj, hogy tőlünk nyúlták le a pénzt, tök logikus, hogy adjuk meg, nem?) mindegy, a lényeg, hogy mód nyílt rá, hogy egy részét "ledolgozzuk" egy bizonyos esküvőn. tehát a dekorral és a zenével fizetnénk ki egy részét és ez nagy könnyebbség lenne. én a csajt nem ismerem személyesen, de váltottunk pár levelet ezügyben... nem akarok előre ítélkezni, ezért bé-nek felolvastam, hogy ez itt az-e amire én gondolok és miért vagyok én megáldva olyan emberekkel néha, akik azt képzelik, hogy pl. egy virágcsokor ára úgy alakul, hogy a virág nagyker árát felszorzod a virágok számával és kész - a munkadíj mint olyan nem létezik, ráadásul ez egy szolgáltatás, tehát azt is felejtsük el, hogy itt adott egy olyan dekoráció, amit nekem a helyszínen több mint 2 óra összerakni...

szóval a napokban bé próbált előre gondolkodni és kérdezte tőlem hogy is legyen ez. mondtam mindegy, ez  van, ezt kell szeretni, lapos pofával megcsináljuk, mert sajnos nem mindegy, hogy százzal kevesebb vagy nem... ő meg csak töprengett, töprengett, húzogatta a körszakállát közben és végül így szólt, kiindulva az eggyel ezelőtti bejegyzésben taglalt dologból: "manó - neked megéri?"

megéri hallgatni ahogy fölényeskedik velem valaki? megéri végighallgatni, ahogy baromságokon alkudozik valaki? megéri lesütött szemmel tudomásul venni, hogy a pénz beszél és ki nem szarja le, hogy én hogy én hogy érzem magam mindeközben?

nem, nem éri meg. de kicsit "muszájnak" érzem. tudod, a pénz... erre az én drága kedves férjem azt mondta, hogy oldjuk meg másképp. menjünk el az esküvőre mint vendégek, fizessük ki valahogy az egészet még ha bele is gebedünk, de ne dolgozzuk le. ilyen megalázó módon ne. mert nem, szerinte nem éri meg. ő látja mit élek át már egy éve, szerinte nem érdemes. mert ez nem számszerűsíthető... majd megoldjuk valahogy másképp.

ér megkönnyebbülten felsóhajtani?
egyébként meg. ugye nem kell elmagyaráznom miért szeretem annyira ezt az embert? :)
annyira érzi a különbséget a jó és a rossz között, annyira finoman reagál mindenre, olyan figyelmes.

hát láv.

nademárpedig

vannak olyan emberek, akiktől ha e-mail érkezik, már érzem, ahogy nő a vérnyomásom... aztán elkezdem olvasni és azt érzem közben, hogy konkrétan ki fogom tépni a hajamat a nőtől. de komolyan. a szóhasználata, a szófodulatai... egyáltalán az egész mondanivalója. elképzelésem nincs hogyan lehet ennyire idegesítő valaki.

múltkor kiderült számomra, hogy a házukat más fogja tervezni - érdekes kettős érzés lett rajtam urrá. egyrészről egy kis "kudarc" érzés, hogy mér nem engem kért meg rá vajon, mert szerettem volna... NEM-et mondani. másrészről egy hallatlan megkönnyebbülést éreztem. ez egy titkos-gyilkos nő, aki látszólag kedves és normális - elképzelhető, hogy tényleg az is, amíg el nem kezdesz vele dolgozni... szóval emelem kalapom a következő "áldozat" előtt és csak annyit tudok mondani, hogy "hajrá"... :o)))))) amikor én bekapcsolódtam az irodákba, akkor meséltek egy korábbi kollegáról is, aki egy év alatt szinte semmit nem csinált, majd felszívódott (!) - ezt kicsit furcsállottam akkoriban. így több mint egy év elteltével viszont azt érzem, hogy ő okosabb volt mint én, és a puszta tény, hogy nem haladtak sem valószínű, hogy az ő hibája volt. (ezért ne ítélkezzen az ember előre.)

mivel én ezt már egyszer a tudtára adtam, nyíltan konfrontálódva vele, feltéve a kérdést, hogy ő miért ilyen, tudom valahol mélyen, hogy egyáltalán nem a szakmai rész, hanem ez a valódi indok: hogy átláttam rajta és meg mertem kérdezni tőle, miért frusztrált. ugyan ezzel feloldottam a saját feszültésgünket (mert kétségtelenül jól vette az akadályt), de egyben stresszessé is tettem őt, mivel pontosan az ellentéte vagyok. míg ő feszült és izzad, én olyan laza vagyok, hogy majd' szétesem és köcsög napjaimon külön jólesik hangsúlyozni ezt a különbséget. mosolygunk, de nem szeretjük egymást. pokol így együtt dolgozni, kényszeredett mosollyal.

néha gondolkodom rajta, hogy egyébként ha nem lenne köztünk munka kapcsolat, akkor valószínűleg kedvelném. így viszont úgy érzem túl sokat tudok és nem biztos, hogy át akarom venni mások gondjait. arra vágyom folyamatosan, hogy minél távolabb kerüljek mindettől, az első olyan munkámtól, amit majdnem visszaadtam lelki okokra hivatkozva.

azért ez mindenképp elgondolkodtató. hogy azt képzelem magamról, gyakorlatilag akárkivel képes vagyok együtt dolgozni, mert hamar megtalálom a közös hangot mindenkivel. és akkor azonnal jön az élet és elém tárja, hogy nem olyan egyszerű ez, lehetek én akármilyen türelmes - mindenki nem jöhet ki jól mindenkivel.

nem jó érzés egyébként, mert szinte mindegy a végeredmény, ami azért egyre tetszetősebb és sokan dícsérik is, ez jól esik, de nem fogom tudni soha sikerként elkönyvelni magamban az egészet. azt szeretném ha készen lenne végre.

szóval az ember sok mindenen felülkerekedik a szakmai és magánéletében egyaránt, mégis azt kell mondanom, hogy a legnagyobb akadályt általában mi magunk jelentjük: saját magunkon és a hozzáállásunkon a legnehezebb felülkerekedni néha, főleg ha a dolgok nem feketék vagy fehérek, hanem mint jelen esetben is, abszolut rajtunk múlik a saját megítélésünk, hogy miként könyveljük el magunkban.

valahogy így érzek most.

mai tanulság

amit lefelejtettem a mai nap margójáról, egy örökérvényű közhely, ami tényleg k.vára igaz:
nem szabad eröltetni a dolgokat és maguktól is képesek baromi jól alakulni, ha merjük magunkat egy kicsit is a sorsra bízni.

ezt majd egyszer kifejtem, de egyelőre alszom rá egyet :)

szépnap

ez annyira gáz, már megint a kanapén tértem magamhoz. tiszta ciki, komolyan. vagy esetleg inkább aludnom kellene egy bazi nagyot, nem? olyan gyógyulósat.

mindenesetre amennyire felhúztam magam tegnap egy bizonyos étterem egy bizonyos rúdtáncosra hajazó rendezvény szervezőjén, olyannyira pozitív volt a mai nap: minden oké volt a tortától kezdve a hajón át az éttermi ebédig. tegnap még a hajamat téptem, hogy ha én most épp nem ülnék itt ezen a tárgyaláson, csak ebben a pillanatban majdnem fél millió forinttal b.sznák át itt ezeket az embereket. engem ebben az étteremben most nem szeretnek, de ez engem nem érdekel, nem is az a célom, hogy barátkozzunk.
szóval ehhez képest úgy tettem ma ki a párt a szállodánál, hogy csupa jó érzés volt mindenkiben, éreztem, hogy mennyire jól érezték magukat és milyen hálásak és igen, jól esett jónak lenni ebben az egyébként szégyellnivaló történetben, ahol az átlag magyar célja a külföldi lehúzása. kaptam levegőt hála az orrcseppnek és indultam hazafelé bé után - majd spontán kiderült, hogy átmegyünk az ovis barátnőékhez. ahol még sosem voltunk. kicsit húztam a számat, hogy fázom, fáradt vagyok, beteg vagyok, nyígnyíg, de aztán elképzeltem a gyerekeket együtt... áááh :)

vannak emberek, akik olyan furák. akik nem egyertélműen szimpik elsőre, pedig nincs velük semmi baj, csak nem tudod azonnal eldönteni, hogy mi merre hogyan. aztán meleg szívvel meghívnak és eléd rakják a fél életüket, mindent, még üdítőből is vagy hatot, csak mi lenne kedvedre és én ezen olyannyira meg tudok hatódni, hogy az nem igaz. magán az önzetlenségen, a gesztuson - és akkor az addig aranyos, de fura emberek hirtelen a helyükre kerülnek bennem és melegséggel tölt el a tudat, hogy milyen kedvesek. a ház is otthonos, kedves, élettel teli, szeretem az ilyet.

amikor megérkezünk, már ott van a másik kislány is, aki szintén tündéri, egyébként a "na ők tök szimpik" egyik lánya. alma becsatlakozik a tüllökben és töndérszárnyakban rohangálók közé, majd hirtelen stressz kerekedik: szoknya még van, de több szárny már sajna nincsen. én szemem bé-re szegeződik. ugye hazaugrasz érteeeee? szempillarezegtetés. és ennyi önfeledt sikítva rohangálást és játékot. bé szeme legalább úgy csillog mint az enyém, közben mi felnőttek (mert szimpiék anyukája is befut és persze kiderül mennyire kicsi a világ, van egy közös ismerősünk) baromi jót dumálunk a konyhában, nappaliban...

én meg egész este szuperül érzem magam. úgy érzem, hogy ez olyan bensőséges, hogy új diósdi barátaink lettek és hirtelen még egy kicsit jobban szeretek itt lakni. és a gyerekek... hát nemtom, olyan semmiség volt ez az egész "spontán buli" - és mégis valahogy olyan sokat jelentett mindkettőnknek, ahogy később megbeszéltük.

láv :)

asszem ma már nem írok semmi hivatalosat viszont. megyek és megpróbálok aludni egy nagyot, hátha holnap este nem a kanapén végzem csorgó nyállal :o) holnap egyébként is itthon leszek egész nap és dolgozom. nyaff.

két alvás között

baromi jó estém volt - nagyjából este 10 óta aludtam a kanapén... és most mindjárt éjfél. megyek és folytatom az ágyban. így jár, aki betegen dolgozni próbál. azaz dolgozik is. a mínusz fokokban.
forró tea és pokróc. erre vágyom csak.
egészen holnap reggelig akkor aztán mehetek tovább, király. mondjuk külföldieknek nem mondhatom, hogy bocs, de én PONT MOST vagyok beteg, gyertek már vissza másik héten légyszi.

asszem nincs értelme megpróbálnom értelmesen írni és kifejteni a ma történteket (pedig kemény volt).
most inkább megyek és folytatom az alvást.
az alvás gyógyít. vagy mi. egyébént.

alma mondta

fürdőkádban sikítózik, ahogy bé fürdeti:
- "ne, apa ne!! LELUBICKOLOD a hajamat!"
márpedig a firzura az frizura - háromévesen is :o)))))

************

a nagycsarnokban kergetjük a libamájat, alma a kosártartón állva bámulja a csirke alkatrészeket, majd izgatottan felkiált a csirkelábak láttán:
- "nézd anya! ott vannak a KEZEK PÁRIZSIBÓL!"
szerinted az eladónő sikított a nevetéstől? :o)))))))))))))

*************

folytköv. ha eszembe jut a többi, de ezeket azonnal le kellett írnom.

nincsvége

és akkor most bé és én vagyunk dögrováson. csúcs. komolyan mondom. semmi másról nem szólt az elmúlt két hét, mint hogy kinek éppen hol kell fújni az orrát. jelenleg a sajátomat, miközben összeveszünk az orrcseppen. hangyányit fáradt vagyok és nem tudom utólérni magam.

szeretem, ha sok dolgom van, mert hasznosnak érzem magam. utálom ha sok dolgom van, mert annyira megcsúsztam az elmúlt hetekben, hogy gőzöm nincs mikorra lesz meg minden. márpedig toporognak körülöttem...

franc egye meg, hogy az ember nem tud nyugodtan betegeskedni, hanem közben is parázni kell.

********

ma este átadjuk l-nek a szülinapi szalámit. a holnap dimnek átadandó áhitott libamáj pedig épp egy tál tokajiban úszkál egy kis fokhagyma társaságában az esti sütést várva... tudunk élni, vazze :) kétszáz forintunk maradt, de a 40. születésnap az 40. "éljen a B oldal" ahogy bé mondta :)

"megéri" morzsák

az ember nyugtassa magát azzal, hogy ha utánozzák, az csak a saját egyéniségét erősíti.
(és ne legyen ideges emiatt.)
kérdés, hogy megéri-e egyedinek lenni azzal a tudattal, hogy mindig lesznek, akik ezt lemásolva próbálnak majd valamelyest kitűnni.

**********

farsang az oviban... konkrétan könnyekig hatódtam, ha ciki, ha nem. annnnnnnnyira édes volt az egész brigád, hogy az csak na és annyira örülök, hogy alma meggyógyult erre az egészre. kutyáját a hóna alatt szorongatva tündérszárnyakkal araszolt be a terembe, annyira édes volt, tiara a fején...

szóval az az igazság, hogy ez egyike volt azoknak a pillanatoknak, amelyek miatt megéri, amik igazi tartalmat adnak az ember életének, bármennyire is furcsán hangzik ez egy óvodai farsangról.

pedig de.

**********

utána utolsó ezresből kávézás - ahogy szoktuk. és egy nagyon spontán mély beszélgetés... hmmm. nem tudom most kifejteni. talán majd egyszer. mindenesetre határozottan megéri néha a rossz dolgokról is nyíltan beszélni, mert lehet, hogy épp a jó irányba vezetnek.

**********

tegnap este felhívtam egy stockholmi szállodát és megkérdeztem a recepcióstól, hogy ha én most küldenék egy word dokumentumot, kinyomtatná-e és betenné-e annak a vendégnek a szobájába, aki ippen ma 40 éves és nem tudott ma hazajönni az üzleti útról...? :) örült és boldogan segített. késő este jött bé telefonjára a hatás: "nem jut szóhoz a meglepetéstől, itt várta az ágyon egy borítékban..." - néha ennyire egyszerű örömet okozni valakinek. senki ne mondja, hogy ez pénzkérdés :))))) bár bé egy kicsit vitatkozott, hogy az e-mailt elküldhetnénk ennyi erővel neki is, én azt mondtam, hogy az ember lassabban változik mint ahogy a technika fejlődik. e-mailt kapni vagy egy nyomtatott levelet egy borítékban? a szívünk még mindig nagyobbat ugrik ez utóbbi láttán... és igazam volt :)))))))))))))))))))))))))

az ilyenektől megint csak megéri létezni.

hát így

gondolom ez így van kitalálva, hogy az anya akkor dől ágynak, ha a csemetéje már meggyógyult. de percre pontosan akkor ám! :) a tegnap estét a takaró alatt lázasan vacogva töltöttem. király. még nemtom mi lesz mára velem, de hogy most el KELL mennem, az tuti. egy hete áll minden körülöttem és őszintén szólva gőzöm nincs hogy érjem utól magam. tudom, apránként.

rohanok is...

jaj

katasztrofális napok állnak mögöttünk. szombaton én már azt gondoltam alma jól van. na vasárnapra ennek az ellenkezője bizonyosodott be. öt napja nem aludtam, de minden hűtőfürdő és egyéb lázkezelés közül az elmúlt éjszaka volt a legmeredekebb, mert a sok orrfújástól eleredt az orra vére is kétszer... hát kivagyok, komolyan. és nem is a nem alvástól, mert tegnap is lefeküdtem, amikor ő aludt, hanem az aggodalomtól - csak lenne már jól megint!!!!

az imént a kanapén összebújva megnéztünk egy sellő barbi filmet és tök jó volt. vazze, milyen alakjuk van, elképesztő, még rajzfilmen is jó volt nézni ezt a túlidealizált női alakot, ami nem volt anorexiás, hanem homokóra alakú, váááá. azon kaptam magam, hogy sellő barbi alakú akarok lenni :)))

hullik egy adag hó ismét az eddigire... kizárt, hogy mínusz tízben leviszem a dokihoz a gyereket a csomó beteg gyerek közé. remélem ki tud jönni. addig is konzultálás dr.v-vel.

a gondom az, hogy kétszer gurult el a gyógyszerem az elmúlt pár nap alatt, mert azt éreztem, hogy ha még egy nyafogást vagy "folyik-a-orrom"-at meghallok, felvágom az ereimet - de úgy általában a helyzet magaslatán vagyok. szóval tegnap már elkezdtem parázni, hogy ez az 5. nap és MINDEN munkám tolódik, azaz már inkább torlódik, lehetetlen lesz utólérni magam, hol és mikor...????? még a holnapot sem látom át hogy csináljam! szóval kicsit kivagyok, de összeszedem magam, mert ennek így nincs értelme.

viszont már most futkos a hideg a hátamon attól, hogy bárkinek is magyarázkodnom kelljen, hogy "bocs, de beteg a gyerek". miért kéne ezért bocsánatot kérnie az embernek?! elbaszott egy emancipáció ez, emberek.

na megyek orrot fújni :)

most

van valami megmagyarázhatatlanul romantikus és hangulatos abban, ahogy a hó csendben hullik odakinn, itt bent pedig mindenki alszik: apa, lány és kutyájuk, én meg lassan pislákolok csak körbe, élvezve ezt a kis nyugalmat, amit nagyon vártam, a délelőtti rohangálás után.

lázasból pörgősbe

azért a ma reggel kicsit fájt...

este eleve a nagy ágyba fektettük a kiscsajt, nekem az úgy jó, ha ilyenkor minden rezdülését figyelhetem. amikor felmentem hozzá, a takaró alatt reszketett, de konkrétan hangosan vacogott a láztól. éjszakai hűtőfürdő, némán gubbasztott a vízben, nem hisztizett, azt hittem MEGZABÁLOM, olyan édes volt, komolyan. aztán ágyba vissza, nurofen (ezúttal rendes adag) és szuszogás - azaz ő aludt, én meg lestem. ki tudja meddig. hát nemtom. féltem baromira, mert ez a magaslatokba szökdöső láz... ááááh. aztán egyszer csak rám telepedett egy jó érzés, hogy most már minden rendben lesz, éreztem is, hogy kicsit hült már az addig lángoló testecske, így én is lassan elaludtam... úgy hússzor voltam fönn megitatni, betakarni, megfogni a homlokát, pisilni, mittomén. erre mi a "hála"? :))) reggel 7-kor kipattan az ágyból mellőlem és rohan lefelé!!! ááááááááh. majdnem sírva fakadtam. tegnap dőlt jobbra-balra egész nap és az ölemben nyüszögött, édes volt. na most már nagyon virgonc a művésznő, én meg nem igazán tudok vele lépést tartani a pár óra alvásommal. király :) persze ilyenkor az a lényeg, hogy jobban van. mit jobban, SZUPERÜL - de én úúúúúgy aludnék egy kicsit... :) majd ha du. lefekszik, sztem én is ágynak dőlök.

hát most így vagyok. vagy nem vagyok. mindjárt rávetem magam a kávéra, pedig nem nagyon szeretem reggel, de most muszáj lesz :)

********************

fázom. meleg csokibarna pokróc alá vágyom egész nap.
de nem tudom eldönteni, hogy tényleg fázom-e (ugyanúgy 22 fok körül van a lakásban) vagy csak "kötelezőnek" érzem, amikor minden tévéadás erről szól?

"szivácsa"

bé így nevezte el a pogácsákat. lázas almának nem akartam poharat adni a kezébe és kerek szaggató híján szív alakú pogácsákat készítettünk - finomak, köszönöm!! :)

és a helyzet

a manci hol hisztizik, hol az ölemben pillog, hol rajzfilmet néz a youtube-on (ott legalább fixen van tom és jerry), hol segít nekem pogácsát sütni (!)... semerre nem mozdulunk, itthon elvagyunk - minden tervem mára és a hétre dőlt, de nemtom, mégis most olyan jó valahogy. nem szaladok ezerfelé, azonnal ki tudom próbálni a pogácsa receptet, kicsit össze tudok pakolni... és hát ahogy bújik... végem van, olyan édes :) (és olyan lázas, sajnos.)
most közölte, hogy ő akkor balra el és elvonult lefeküdni (így legalább csend van és bé is jobban tud aludni). kapott egy kis nurofent, mert lángolt a homloka, remélem kiizzadja a gonoszat mire felkel. megcsináltam a kedvencét ebédre és amint letántorog, tudunk pogikat szaggatni.

addig is kihasználom ezt a kis időt egy isteni jó kávéra...
tisztára olyan mintha karácsony lenne vazze.
ugye, hogy minden csak hozzáállás kérdése? :)))

a terv

megvolt mára is. de a kisasszony kicsit betegeskedik, ezért minden másképp lesz.
sebaj :) épp törökülésben ül a földön és olvassa fel a könyvét - tök halkan, mert bé ugye alszik... ideális egy helyzet az éjjel dolgozó és délelőtt alvó apa + a beteg hároméves egy légtérben... izgalmas napunk lesz :)

néha megtörténik

hogy ülsz a kávé fölött, olvasol egy cikket - majd egyszer csak beugrik. az ötlet. amit meg kell valósítanod. amit AZONNAL ki kell dolgoznod, ezért gyorsan lehörpinted a kávé végét, felugrasz és rohansz haza nekiesni az ötlet kifejtésének...

ez nagyon ÉN lennék. nagyon, de nagyon... :)
olyan izgatott vagyok, hogy majd' szétesem.