hát így

szar nap után szar éjszaka. gondolom ez így volt kerek.
akkor ha ér kívánni már, ennél sokkal jobbat szeretnék, de most úgy tényleg, mert megérdemlem és ilyenek.

meglátjuk, hogy egy finom meleg kávé tud-e segíteni azon, hogy ma jobb társaság legyek, mert ebben a pillanatban elég hervasztó a látvány és az arckifejezés is.

anno bé mondta mindig, hogy tilos kimondani a nap közepén, hogy "de szar napom van", mert ezzel eleve eldöntöd, hogy az lesz - és ebben szerintem igaza van. viszont így összegezve a tegnapot, mégis ezt a megállapítást kell tennem: elég pocsék volt. kórház, beutaló a hétfői izotópra, gyerekhez majd utána pár napig ne nyúljak, mert sugározni fogok (??) - király és ezt hogy oldjam meg? ez csak egy "biztonság kedvéért" vizsgálat, mégis kicsit feszültnek éreztem magam, azt éreztem, hogy szeretnék már mindenen túllenni, miközben csodálattal néztem dr.v. anyukáját és ámultam a figyelmességén és körültekintő gondoskodásán. néha ránézek és megpróbálom egy pillanatra elképzelni ahogy érezhet az ilyen témákkal kapcsolatban... lassan három éve lesz, hogy meghalt m., dr.v testvére. amikor anyuval ottültünk az irodájában a ct előtt és a kontrasztanayagot kellett innom, akkor a pici irodában óhatatlanul mindketten a polcot bámultuk. tele családi fényképekkel, a három testvér... majd egymásra néztünk és elbőgtük magunkat. hát akkor ezt hagyjuk abba, mondtam, mert bejön és mit fog gondolni. abbahagytuk. megint a polcra néztünk némán - megint elbőgtük magunkat. najó, akkor forduljunk háttal. mire anyu, komoly lélekjelenléttel, komoly figyelemelterelő hadműveletnek szánva tök komoly és összeszedett hangon megszólalt: "akkor most mesélek neked a shea vajról..." :o))))))))))))))))) abszurd, hogy milyen helyzetekben tud röhögőgörcsöt kapni az ember.

aztán nem jól választottam ebédre, így igazán azt sem élveztem. végül elmentünk nagyihoz, ami mindig szomorúvá tesz. a szokásos volt. vittem neki felkockázott gyümölcsöt és sütit. mindent megevett, miközben egyetlen mondatnak sem volt értelme és csak figyeltem a szép kezét és szemeit és arra gondoltam, vajon hová tűnt ő maga, odabenn... a nasizástól gömbölyű örök mosolygó nagymama helyén egy csontsovány ember ül, aki nem is biztos, hogy tudja, hogy én ki is vagyok... de amikor meglát örül és ez a lényeg. csak ennyi. mi meg majd jól túléljük valahogy.

aztán a virágos lemondta az esküvőt, mégsem tudja vállalni... két hét múlva lesz, temérdek mennyiségű virággal. azt hittem leesek a kanapéról... ne már... légyszi ne... de. sajnos. kívülálló okok, semmi baj. de én ezt most hogy oldjam meg?! nem tudom, nem tudom, nem tudom. fáj a fejem.

és még folytathatnám. de nem fogom. szépen főzök egy kávét és lemegyünk a helyi virágoshoz - ahhoz, akit úgy megjegyeztem magamnak pár éve, mert ő volt az egyetlen, aki igazán szép csokrot kötött nekem egy szerencsebambuszból, ő tudta értelmezni amit kértem... megkérdezem, esetleg volna-e kedve... meglátjuk.

szeretnék türelmesebb és jobb ember lenni azt hiszem.

hátánfekveröhögős

az intelligens szót hány l-lel is írják? :) :) :) :) :)

köcsög én.

az a biztos, ami sem

olyannyira elgondolkodtam valamin az imént, hogy majdnem hallottam, ahogy hangosan kattognak a kerekek odabenn...
a világ néha olyan átlátszó és egyértelmű, olyan végtelenül egyszerűnek látszik a maga gyarlóságában.
néha meg semmit nem értek belőle.

egy biztos: gőzöd nincs mi történik a zárt ajtók és mosolygó fényképek mögött.

most mondhatnám, hogy néha jó lenne ha befognám a pofám. 
de valójában arra gondolok, hogy a szememet is be kéne csuknom. 

mindjárt11kor

és befordultam a ház elé, nyomtam egy satu féket. mit keres itthon bé???? :o)
van, amikor az ember repülve teszi meg az utat a kocsiajtó és a kertkapu között, annyira megörül a másiknak. gyanusan szűkszavú volt a telefonban, mondván, hogy még mindig lomtalanít - miközben már rég itthon volt és várt. (ami azt illeti, jó sokáig - de az sosem árt a férfiaknak.) ééééédes.

én meg estig róttam a köröket a szekrények, a kanapék és a textilek körül, nem igazán voltam a helyzet magaslatán, de oscar díjas színésznő lévén, ezt csakis én tudtam. kicsit mondjuk felébresztett a kávé és meg is könnyebbültem, amikor a másik fél hozta fel az anyagiakkal kapcsolatos témát. az a poén, hogy ő egyébként egy tök jó ügyfél. pont annyira lelkes, amennyire kell, de nem okoskodó és legfőbbképp nem kételkedő. kerek perec megmondta nekem, hogy így a felújításon túl (miért nem előbb hívtál???) sokat csalódott azokban, akikkel együtt dolgozott és én vagyok hosszú ideje az első, akiben bízik... és ilyenkor nem a lakberendező énem örül (az majd később, amikor rábökök álmai ágyára és kiverem az eladóból, hogy de igenis lehet más méretben legyártatni), hanem egyszerűen az ember. mert ez nagy dícséret ám és dédélgetem is magamban a sötét autóban titkos mosoly kíséretében.
egyébként meg. mindig van nála csoki és háztartási keksz (az igazi túlélő) és bár kora alapján az anyám lehetne, kicsit úgy viselkedik néha mint egy-egy megszeppent menyasszonyom, aki nem a dekoratőreként, hanem emberileg kapaszkodik belém, mert fél, mert izgul, mert mert. már nagyon beköltözne.

mindenesetre az lett a végeredmény, hogy lassan szeretné ha nem csak ezt az egy szobát, de az egész lakást együtt csinálnánk meg... és ez jól esett :o)
(pezsgődurrogás)

most itt maradtam a csendben. már elmúlt 11.
és még csak most állok neki az e-maileknek...
meg gondolatban összerakni a holnapi napot.
fáradtcsendeseszterke.

és akkor

ma szigorú vagyok. legalábbis próbálok az lenni. vagy csak fáradt és álmos és inkább úgy aludnék? :)
mindenesetre még befejezem az elrámolást és egy nagy bögre kávét ölelgetve fogom szemügyre venni a gondolataimat.

hát lassan elérkezik az október vége, ami ebben a pillanatban nem csak azért izgalmas számomra, mert akkor kezdődik az ovi, hanem azért is, mert nem tudom hogyan tovább anyagilag. vicces ez az ország, ahol azt mondják szülj sok gyereket, de egy munkahelyen már akkor is megsértődnek ha akár egy van. minden főnök valahogy elfelejti, hogy ő is volt gyerek és neki is volt anyja - csak egy nagy adag lelkiismeret-furdalás okozva a nőknek, akik próbálnak egyszerre minden fronton tökéleteset alkotni. ami lehetetetlen. de ezt már sokan mások is megírták előttem, lerágott csont, ez van.

addig is, amíg ki nem találom, szerintem kicsit megpróbálok a lakberendezésen kívül ráfeküdni arra, amihez a legjobban értek: a gyerekruhákra. meglátjuk mi lesz belőle. én optimista vagyok :o)

semmi kedvem a mai randihoz. azt sem tudom hogy magyarázzam el szerencsétlen nőnek, hogy ő teljesen másra kért tőlem árat, és az ár arra vonatkozott, nem fér bele, hogy hetente több napot császkáljak vele a bútorok után... az egészen más tészta. meg kell tanulnom, hogy a jószívemből nem tudok megélni, az nem visz előre - szigorúbbnak kell lennem ebben is...

szigor, szigor, szigor...
nem túl rózsás kilátások.
szerintem inkább iszom egy kávét.

rövid összefoglaló

hogyénemkkoraegyFASZvagyok, így kiadni magam, ráadásul ennyi idő után.
hülyehülyehülye.

balra el.

vannak dolgok, amelyek velünk maradnak. bennünk. nem azért, mert még mindig foglalkozunk vele, vagy érdekel vagy ilyesmi, egyszerűen csak azért, mert olyan jó vagy rossz volt. na ez ennyire rossz volt. és én nem felejtek, ami nekem a legrosszabb. egy perc alatt feltépem a saját sebemet, holott már rég nem téma. hát akkor megérdemlem. ennyit erről.

hatalmas apróságok

sok apró kis változás... egy új "frizura" (egész éjjel két darab levél hagyta el a bundáját, reggel nem éreztem a szokásos "ezért minek takarítani" érzést és úgy látom ő is boldogabb fele akkora szőrével), némi lomtalanítás (több zsáknyi cucc távozott a lakásból és én ezt úgy éltem meg, mintha a kilóimnak intenék búcsút - most nagyon jó érzés bemenni a kisszobába vagy kinyitni az eddig utált sarokszekrényt a konyhában, mivel tök rend van bent és már nincs leszakadva az ajtaja sem), sok rendrakás (mondjuk nem görbül le a szám, ahogy a túlterhelt és túlhalmozott előszoba akasztósra nézek, mert alig van ott valami, csak ami kell, még a gyerek őszi cipői is katonás rendben sorakoznak) - szóval ezek apróságok és mégis bele sem gondol az ember, hogy hány ilyen hülyeség miatt facsarodik el napközben a szíve egyetlen másodpercre. nem légyegesek, de mégis. minden olyan dolog, ami egy percnyi bosszúságot is okoz egyszerűen fölösleges. és ha megoldod, elrakod, rendet teszel, kitakarítod, stb. akkor utána döbbenetes könnyebbség következik.

fura fura emberek :o)
néha olyan könnyű, ami nehéznek tűnik.

ps. bazi faráadt vagyok és ez még csak az első etap volt... de máris könnyebbnek érzem magam.

drágaságom :o)

az új kutyánk

teljesen végem van artúrtól :o)))))))) kirohantam az autóhoz, ahogy megjöttek, rég nem látott "fiamért", aki már reggel óta a kozmetikus karmai közt volt... olyan kíváncsi voltam MI fog kiszállni... hát szabályszerűen a nyakamba ugrott az ÚJ ARTÚR, aki nagyjából úgy néz ki mint fél éves korában, őrület, odavagyok érte :o)

úgy székaptam a konyhát, hogy ezt már nem lehet félbehagyni (lgalábbis ha még valaha használni szeretném a munkapultot, ami épp TELE van, akkor semmiképp) - de néha megállok megölelgetni és simogatni, annyira édes. este csinálok róla fényképet.

hát igen. azért közben kicsit elszomorodtam ám. elképesztően sok ápolást igényel a szőre. ettől nem féltünk, amikor megvettük, régen én fésültem minden héten, ahogy kell. aztán jött a terhesség és nem bírtam a szagát. később meg egyszerűen rászoktam a kutyakozmetikusra, ellustultam. de nem is a rasztásodás miatt kellett most levágni, hanem azt hiszem - ha ciki belátni, ha nem - a kert miatt. tavaly rontottuk el a dolgot. eddig is hoszú szőre volt a kutyának, mégsem voltak ilyen állapotok. idén tavasszal próbáltuk helyrehozni, de már nem tuduk, így csak ősszel lehet. egészen lehetetlen állapotok uralkodnak benne, amelyek párosítva ezzel a szőrmennyiséggel nem kicsit teszik nehézzé a benti takarítást. tehát ismét mi hibáztunk és nem a kutya. balga gyarló emberek.

(gyakran tervezzük fejben "az új házat", ahová majd EGYSZER beköltözünk... komoly kiindulási pont az ideális kert- és belső tér tervezés a KUTYA szempontjából. de ha egyszer szerelem... :o)))

beindult a gépezet

eljött az ősz, így a tavaszi (höh :o) nagytakarítás ideje is.
olyan régóta készültünk már erre és az elszántságunkat az is jelzi, hogy nem dőltünk hátra pusztán attól, hogy almára nem tudott ma vigyázni anyukám. akkor itthon van közben, rámol össze-vissza és max. kicsivel több rajzfilmet néz ma, túl fogjuk élni.
már vagy három bermuda háromszöget felszámoltunk a lakásban és még csak dél múlt. fejsimi nekünk. isteni érzés, ahogy tisztul körülöttünk minden, jobban átláthatóvá válik, a lomok lassan távoznak...

egyébként akárki akármit mond, nem olyan könnyű kivágni mindent. itt egy emlék, ott egy emlék, néha nehezen válsz meg egy-egy tárgytól, hiába csak egy porfogó. jövő héten vöröskereszt akció diósdon és lomtalanítás kispesten. lesz helye mindennek.

a másik nagy dolog, amire elszántuk magunkat... artúr szőre. na azt NEM engedem a kozmetikusnak, hogy teljesen levágja neki, a beardiek szőrét ugyanis nem vágják. vannak esetek, amikor muszáj (pl. ha túl rasztás már), akkor nyilván letolják nekik és túl azon, hogy édesek úgyis, nekem egy kicsit olyan "snautzer vagyok vagy sem?" kutyára emlékeztetnek, nem az igazi. de annyit megengedtem, hogy FELÉRE levágják a szőrét. ha nem jön be, tavaszra újra megnő ekkorára. de szerintem neki is kényelmesebb lesz és hátha kicsivel könnyebben kezelhetővé válik, no meg kevesebb falevél érkezik be este. meglátjuk :) már nagyon várom haza, állítólag úgy néz ki mint hathónapos korában, mint egy medve bocs :o)))) (ígérek majd képet róla :o))))
artúrnak amúgy is a nagyon nagyon hosszú típusú szőre volt a fajtáján belül is, így nem lesz vészes szerintem. jajdeizgulok. elsőszülöttszőrösgyermekem :o)

és holnap ellátogatunk a dns sportcentrumba is felmérni a terepet... még gyerekörzőjük is van :o)

most csupa jó érzés van bennem. olyan megtisztulós...

őszi gondolat

lassan ideérnek az ősz színei... lelki szemeim előtt narancssárga ajtódísz (megvan) és vidám narancssárga tökök népesítik be a kertet ilyenkor. a tökök már-már a mániáimmá váltak, ez kétségtelen :o)

artúr még mindig kardigánnál, egyszerűen nem tudtunk érte elmenni, majd ma...
tegnapelőtt este feküdtem az ágyban és zavart a nagy csendben valami. talán, hogy nem hallom, ahogy sertepertél körülöttem, ahogy kopognak a körmei a parkettán... pedig éjjel, amikor alszol ez zavaró is lehet. az életem is sokkal "könnyebb", mert nem hordja be a faleveleket a bundáján... és mégis, valahogy nem erek nélküle az egész, hiányzik.

ezt továbbgondolva megálltam megkérdezni magamban, hogy olyan sok ember miért mindig a KÖNNYEBB utat választja? a gyerek is egy "gond" végülis, nem? csupa szervezés, odafigyelés, állandó készenlét, kevesebb alvás, non stop aggódás... és mégis. van olyan, ami ennél teljesebb érzés? sok mindent megéltem már, de még nem találtam ilyet. miért olyan nehéz az embereknek elfogadni azt, hogy a szeretetért meg kell dolgozni? hogy tenni kell érte sokat, de a végén megéri! mert ott lesz egy szőrös fej egy hideg orral, akinek ugyan ott a bundáján a falevél, de olyan szeretettel bújik hozzád, hogy abban minden benne van. és ott a lányod, aki... áááh, nem akarok átcsúszni közhelyekbe, mert ez a bejegyzés nem erről szól.

tenni, tenni, tenni kell... még többet mint, még többet és ahelyett, hogy belefáradnánk, élvezni kell a gyümölcsét... (erről jut eszembe - szőőőőlőőőő... :o)

rájöttem, hogy én nagyon szeretem az őszt.

egy-null

most elolvastam ezt a levelet, álmosan a mézes kávémba kapaszkodva. pont leültem kicsit és gondoltam írok egy semmiséget arról, hogy mindjárt elalszom állva és mennyire nehéz alma mellett takarítani, pakolni (most mondjuk épp elvan, de azért nem mondanám, hogy ugyanúgy halad az ember), nem látom a végét és hasonló felületességek... aztán elolvastam.

és tökre szíven ütött a levél. én mindig tartom magam, nem engedem, hogy a szívemig hatoljon ez az egész. nem tudom hogyan vagy miért, de évente csak párszor tör elő belőlem a dolog, zokogással egybekötve. a leglehetetlenebb pillanatokban, helyszíneken, szituációkban. mindig amennyi idős alma, annyi ideje nem láttam a saját testvéremet... megszakított velünk minden kapcsolatot, de nem mondta el miért. nem akarta megbeszélni, tisztázni ami bántotta, egyszerűen eltűnt. van testvérem és mégsincs. és tehetetlen vagyok, mert annyira messze él és olyan sokat utaznak, hogy az sem megoldás, ha felszállok egy gépre és a küszöbére ülök. nem tudom. hogy mi a megoldás.

az ember olyan sokszor könnyelmű a szeretteivel. lehet, hogy megbántja őket, vagy egyszerűen csak természetesnek veszi a létüket, nem tudom. itt ülök a gép előtt takarítás helyett és bőgök. nem szoktam gyakran. de hiányzik, nagyon hiányzik. minden nap eszembe jut valamiről - elképzelésem nincs, hogy anyu hogy tudja ezt túlélni. miközben tehetetlenül ülünk és gőzünk nincs mit csináljunk.

nem volt ott az esküvőmön. nem volt ott másfél hete a ct-n. néha ránézek almára és ez az első gondolatom, hogy gyuri még sosem látta, sosem találkozott vele. ez hogyan lehetséges? hogy tudott ez történni velünk? mi miért nem tudtunk ennél jobb testvérek lenni? egyáltalán mi a baja? ha legalább tudnám miért fordult el, mi bántotta őt meg ennyire. de akármi is volt, egyszerűen nem hiszem el, hogy ne lehetett volna elénk állni és azt mondani, hogy beszéljük meg, mert ez vagy az így nem jó...

bé megtiltotta, hogy feltegyek képeket a facebookra almáról - túl sok a perverz és igaza van. én mégis megteszem. nem vágyom a fél világgal megosztani. csak az van mindig bennem, hogy hátha néha, legalább évente két percre ellágyul a szíve és legalább almára ránéz titokban... mindig ezt képzelem. ő aztán tényleg nem tehet semmiről. anyunál mindig megfogja gyuri fényképét és azt mondja: "ő gyuri. ő anya testvére. én őt nem ismerem sajnos." és nekem elfacsarodik a szívem. pedig hogy szeretnék egymást... ezt egyszerűen tudom.

vannak dolgok az életünkben, amelyeket nem kapunk meg. vagy elveszítünk. apu nem is találkozhatott már almával sajnos és ez mindig fájni fog nekem. és úgy tűnik a testvérem meg nem akar... pedig ott vannak a fantáziák a fejünkben, hogy milyen is lenne, ha mégis egyszer találkoznának... lehet, hogy elárulná, hogy anya sokszor elsírja magát, amikor szóba kerül ez az egész. lehet, hogy azonnal érezné, hogy imádják egymást és csak kicsit pislogna, mire a nyakába ugrana. nem tudom. de jó lenne egyszer látni.

jó lenne, ha egyszer, akármi is a gondja, felülkerekedne önmagán és tenne mégis egy lépést felénk. legalább azért, hogy elmondja mi bántotta meg ennyire. nem lehet olyan, amit ne lehetne megbeszélni. közben alma cseperedik... ma szülői értekezlet az oviban. (és ez véletlenül derült ki számomra, anyák gyöngye, mi?) óvodás nagylány lesz, aztán egyszercsak iskolába fog menni... visszafordíthatatlanul telnek az évek.

najó. akkor most szépen letörlöm a szemem és visszamegyek pakolni. a monoton dolgok állítólag segítenek. hát nem tudom.

KOSZ

olvasgattam... és hirtelen ihlettől duzzadva mégis visszakattintottam a saját naplómra.

ha körülnézek, akkor romokat látok. mindenhol ruhák, fürdőruhák, ma délután le akartam hajtani a farmer szárát a nagy hidegben és egy maréknyi homok ömlött ki belőle, gyorsan vissza is hajtottam inkább - kit érdekel a hideg. egyetlen napja még a parton ültünk a naplementében két egymásba gyönyörödött, enyhén hisztis kislánnyal, egy vigyorgó kisbabával, hátán fekve relaxáló zsanival és két ittas férjjel, akik fennhangon énekeltek és nem nagyon tudtak elszakadni a JAMASZ felkiáltástól, naplemente ide vagy oda :) végül megszavaztuk a gyros-t, mert különben lekéstük volna a buszt és simán jobbat kaptunk a kezünkbe az utcán 2 euróért, mint előtte egy étteremben egy kisebb vagyonért. na ennyit erről.

ugyanakkor romokat mégsem látok. hanem inkáb valamiféle fényt az alagút végén, amitől úgy érzem nem tántorít el az újabb "extra kiadás" sem. "megoldjuk". mondta bé. ahogy szokta. de a hogyanról nem esett szó, inkább kért két újabb rumos kólát vagy fantát vagy mit ("helyi baszást", ahogy ők nevezték :o) a bárban és ugrott egy fejest a medencébe. mert minden le van szarva ha süt a nap, boldogok a gyerekek és lassan peregnek a percek.

életem egyik legjobb nyaralása volt. pedig ez sem volt teljes, ahogy egyik sem az, mégis sokkal több volt benne. nem csak a legjobb barátaim és a férjem, de ez a csupa göndör kicsi lány, akit néha csak néztünk. és összenéztünk. és megint csak néztünk. ugyan elvesztettük erre a pár napra, hiszen a teljes napunk arról szólt, hogy "hol van vanda?" és "vagyunk barátok, vanda?" (szigorúan fordított szórendben), ebbe pedig nem fért bele se anya, se apa, de még egy pisi vagy egy kaki sem, nehogy egy percről is lemaradjon (volt ott izgalmas baleset és spontán fűbe fosás ko városának egyik fő parkjában, jó volt, bizony, anyának lenni jóóó :o))) már-már duzzogtam, hogy semmi más nem érdekli, holott csak gyerekkori önmagamat láttam benne, ahogy ilyen őszintén rajong az egy évvel idősebbért - de esténként azért magához húzott a kis szobájában - mert külön lakrésze volt ám, bizony - és belesuttogta a sötét meleg levegőbe, hogy "ugye azért, mi legjobb barátok vagyunk, anya?"

szerinted? nincs ennél édesebb a földön, egyszerűen nincs. a derekam kettétört a sok wc fölött tartástól, vízből ki- és beemeléstől, és ezen nem segített ezen a homokban lépdelő vágott szemű masszőr sem, akit bé szabályszerűen rámerőszakolt szeretetből (ok, előző két éjjel 30 eurót pókerezett el a srácokkal, szerintem vezekelni akart :o) nyögve kúsztam át majdnem minden hajnalban zsani mellé a szomszéd szobába, úgy horkolt sokat-ivott-keveset-pihent bé, de együtt kezdtünk aludni el és mindig átmentem, mire felébredtek.

kit érdekelt, hogy nagy-e a seggem a fürdőruhában, kit érdekelt, hogy az már nem fehér mint régen - előző életemben szigorúan csak hófehér vagy krémsíznű lehetett a sötét hajamhoz, a barna bőrömhöz - és nem azért, mert igénytelennek éreztem magam, hanem a sok hibával együtt is sokkal kerekebbnek - szó szerint és átvitt értelemben egyaránt - mint korábban, amikor még sokkal nagyobb köröket futottam magam körül (és magam elől)... nem érdekelt saját tökéletlenségem és nem foglalkoztam túl sok olyannal, ami zavart volna. kikapcsoltam. mindent. ahogy i. mondta az elején: "min gondolkodom? SEMMIN" és én ezt kívánom mindenkinek, aki nyaral, aki pihen, hogy ezt tehesse meg. hogy ennyire el tudjon szakadni és ilyen jó emberekkel legyen körülvéve, akiket ezer éve szeret.

oké, a gyerekek persze azt is feltételezik, hogy túl azon milyen cukin visítoznak a vízben, valaki le is kell fektesse őket... ez van. ezen sem érdemes kiakadni - mi egyszerűen kiültünk hárman lyányok a teraszra és jókat dumáltunk este.

nem mindenkinek tetszett a viselkedése és nem volt minden tökéletes (a kaja szerintem speciel igen, de nem is ilyesmire gondoltam ám) - de kit érdekel? ott voltunk, együtt voltunk, külön is voltunk, össze is bújtunk, szét is estünk, nagyokat is beszélgettünk két "anyaaaaaa" között és ez sokkal többet ért minden napszemüvegnél, amit vettünk. (összesen ötöt, vazze :o)

 a "kirándulós nap" (mert ez biztos kötelező, nemtom) koronája pedig a hegyi étteremben, ziában a naplemente volt. fenséges. w.nek mondtam is, hogy "itt a két lányod, a frappé és ott megy le a nap. minden kívánságod így teljesüljön" és ő hozzátette "és a szerelmem" - és átölelte, megcsókolta i-t, amitől még én is meghatódtam. ugyan minden hónapban egyszer válni akarnak valami hülye vita miatt, amit nagyjából mindig ugynaaz, mégis nagyon szeretik ők egymást. ennek hatására mi is szerelmesen néztünk egymásra bé-vel... majd alma leesett a székről, vanda pedig feltette a talpait az asztalra, hogy megnézzük milyen koszosak - odalett a varázs, de annál nagyobb volt a nevetés és ez így volt tökéletes ott fönn a világ tetején :o)

ki a tengert szereti (én is, csak kicsit zavar a homok és a só :o)))), kinek a medencénél jobb - kit érdekel? mindenhol jó volt. egyetlen fátyolfelhő merészelt megjelenni a héten, legalább két percig az égbolton tartózkodott és majdnem megharagudtunk rá :o) a bárban szólt a görög pultos kedvenc orosz (!!!) slágere, alma és vanda meztelenül riszáltak rá mint a gogo táncosok, mosolyt csalva christos arcára, holott ez addig csak a jóseggű fiatal túristalányoknak sikerült, és utolsó nap rájöttem, hogy nem is a csokis kekszett kellett volna a 4-5ig tartó "snack" időben választanom a fagyihoz, hanem azt az édes kenyérkét, mert az finomabb.

nyakig a kék vízben nincsenek gondok. maximum annyi, hogy illik-e a vízbe pisilni vagy vánszorogjak le a vécére és különben is, hol a gyerek karúszója? ja, mert hogy már egyedül nyomja karúszóban a mélyvízben, ehhe. (szigorúan felnőtt kísérettel, nyugi.)

benyomások, képek. emlékek. és nagyon szép tiszta, kifehéredett körmök. ezt külön bírom ilyenkor. többet kéne áztatnom itthon. vagy csináltatni egy medencét. igen. nem érdekelnek az esküvői virágok csokrok, az idősebb ügyfél hirtelen bolondulása egy fiatalos textilért, amelyre az egész szobáját építenem kell. nincs munka, csak lebegés és a bokámat csipkedő halak.

*****************

ma egyébként visszakaptam almát :) tegnap este 11-kor még pörgött, a kis göndör fejével nézett ki a gép ablakán, ahogy száll fel a gép (majd utána megkérdezte, hogy "és most miért álltunk meg?" - majdnem bepisiltem a nevetéstől, kis drágám, olyan sötét volt kint, eltűntek a lenti fények és nem tudta mihez viszonyítani a gép haladását :o)))) aztán elfeküdt az ülésében, nyögve kereste a megfelelő pózt és bealudt. olyannyira, hogy leszállás után is csak egy percre nyitotta ki a szemét, majd lógott tovább a nyakunkban, édes puha meleg csomagként. a taxit nem észlelte, csak azt, amikor már itthon voltunk, átöltöztettük és ágyba fektettük... reggel pedig bebújt mellém és egész nap tündérien ficánkolt itthon. imádomszeretemdenagyon.

minden apuka fején megfigyeltem ezt az "én gyerekem" érzést... a kicsattanó büszkeséget és az elképesztő szeretetet. most mondd, képes lennél kicsit is rosszul érezni magad ezzel körülvéve? (neeeem. de az utolsó napra azért elfáradtam. megjött, alig aludtam és különben is egyedül voltam a világ ellen a hormonális háborúban, szigorúan vesztésre állve :o) de kit érdekel? csodálatos hetünk volt!

*******************

és nincs jobb mint éjjel fáradtan bebújni a saját ágyadba és OTTHON lenni.
jamasz -   ha már ezt a zenét hallgattuk egész héten :o) 

http://www.youtube.com/watch?v=yn02YUmLMPI

jaj

ülök a romokon, a lakásban mindenfelé egy csodálatos nyaralás nyomai (csak a teregetésen nem, mert ma még esett persze az eső) - ennyi napsütés után furcsa is volt ez az idő, de csak még barnábbnak tűnt a tengeri levegőn lesült vállam, ehhe :) (pozitív hozzáállás, mi?)

tudnék nagyon regélni... de most nem tudok, mert fáradt vagyok.
ISTENI volt. isteni volt. isteni volt.
még még még.
(most)

jajdejóvolt. majd később részletesen.

mindenféle semmiségek

bevettem a leszarom tablettát: megcsináltam a rajzokat mondjuk úgy 75%-osan és letettem a tollat. hátafaszom. holnap utazunk, engem ez most nem érdekel :o) késő este elviszem a rajzokat és holnap már csak pakolnunk kell! (meg a kocsit elvinni szervízbe, meg eurót váltani, meg csekkeket befizetni, meg bankba menni...)

tegnap sikeresen végignéztem egy 9/11-es filmet - így repülés előtt. mintha nem izgulnék eléggé :o) régen a cseresznyefa tetején olvastam délutánonként. később egyszer megkért apu, hogy másszak fel cseresznyét szedni. felmentem, lejöttem és közöltem, hogy szedjen ő, nekem TÉRISZONYOM van. öregszem vazze. már az is gondot jelent, hogy anyunál lenézzek a folyosóról. gyerekkoromban rengeteget repültünk london oda-vissza, kanada, nyaralások... erre most meg vén fejjel be vagyok szarva. király :o)

bé és alma elhúztak balatonra artúrt leadni erre a hétre. kis szőrmókom... már most hiányzik nekem. szeretem, hogy itt szöszmötöl körülöttem, nyög nagyokat, alszik a lépcsőn... csak úgy egyszerűen VAN az ő kis neszeivel... láv kutya.

összerámolás, fürdés, szépítkezés - addigra kb. vissza is érnek - és aztán indulás tovább, családi ünnepelni.

*****************

alma mondta.
a szobájában szöszmötölve, valamit nagyon ügyeskedve...
- "akkor ezt ide BEBONYOLULTKODJUK"... :o)

előtte

épp festem a hajam, amikor alma besétál a fürdőszobába. ilyenkor azért megremeg a kezem, annyira megijedek, mivel elvileg alszik és erre nem számítok. nem tud aludni, mert kopácsolnak. és lám, meg lehet vele beszélni, hogy délután buli lesz és próbálja meg mégegyszer. olyan édes, olyan nagyon édes... love.

most itt ülök festett hajjal, várom a hatást, aztán fejes a kádba és nemsokára indulás. holnap is buli. nem mondanám, hogy kifejezetten pihenősre vettük a figurát így az utazás előtt :o)

a lakás rendberakása lehetetlen feladatnak tűnik most nekem. ahogy azt sem látom át, holnap estére hogyan leszek készen több rajzzal... pedig muszáj lesz, mert megígértem és ez a szó (meg mindaz amit képvisel) nagyon erős.

most nincs mit fejtegetnem. még mindig sokat töprengek.

nagyon

most jó. olyan nagyon jó.

bé tegnap körbe-körbe simogatta a hátamat, mert tudja, hogy azt szeretem, mert attól megnyugszom. lassan. kedvesen. ki fogunk simulni. mert összetart(oz)unk.

ma pedig elkényeztették a lábaimat, amit nagyon élveztem. minden ilyesmit. mostanában ritkán jut. de lesz majd ez másképp is, amikor gyakran lesz és punktum. alma végig tök jól bírta a strapát, mindenkit szórakoztatott és én olyan büszke voltam a kiscsajra, hogy majd' szétestem.

az este pedig? hát mit mondjak. a parkolóban kifelé m-mel az út közepén guggoltunk, mert majdnem bepisiltünk a nevetéstől - mint amikor gyerekek voltunk :o))))))))))))) a film előtt ettünk, dumáltunk, majd csoportosan levonultunk a hádába k. buzdítására (mondanom sem kell, hogy mindenki egy zsákkal jött el - kivéve k. :o))) rengeteg mindent felpróbáltunk, egymásra aggattuk a ruhákat - de a legnagyobb sikert kétségtelenül egy farmerkabát aratta. bombasztikus volt - és senkire nem volt jó :o))))) talán még zs-n volt a legjobb, így nem kis tanakodás és sok emberről való letépés után csak megvette azt is. persze csak azért, hogy majd nekem adhassa amikor belefogyok :o) mi voltunk az utolsók a boltban a zárás előtt, az eladók ilyenkor már mennének haza... de még ők is jól szórakoztak rajtunk :o)

aztán megnéztük ezt az őrült dilis szerelmet, aminek volt azért mondanivalója, de inkább limonádé volt mint nem és nem vágyom még ezerszer megnézni, mint anno az igazából szerelmet - de ettől függetlenül nagyon szórakoztató és jó humoros volt, a "nő hazamegy kufircolni a bomba pasival" rész pedig egyenesen tarolt, na azt nagyon eltalálták - konkrétan fájt már a hasam a nevetéstől - de ez is ilyen társaságban esik jól igazán. akárki akármit mond, a CSAJOS ESTÉK felülmúlhatatlanok. egyszerűen nem ugyanazokat a megjegyzéseket teszed, ha ott a párod, nem olyan az egész.

jaj, nagyon jó volt, köszönöm, köszönöm... főleg az elmúlt napok feszültsége után.
lelazultam. hűdelaza vagyok.

a hádás zacsimat a táskámban csempésztem be. válóok lehetne :o)))))))))))))))

mély levegő - benn tart - kienged

mindig azt gondoltam, hogy egy CT vizsgálat halálra fog ijeszteni. gőzöm nincs, hogy tényleg ennyire hittem a megérzéseimben, hogy nem lesz baj, vagy egyszerűen csak lezsibbadtam már és fáradt voltam (azért 1.5 liter kontrasztanyagot meginni két óra alatt kemény :)) de nem féltem. néztem az álmennyezetet tágra nyílt szemekkel és éreztem, ahogy az infúzióból újabb adag kontrasztanyag áramlik belém, ezerrel szalad át a hasamon, nagyon furcsa volt...

azt kell mondanom, hogy ha egy főorvos és az egyik legjobb (szintén orvos) barátnőd fogja a könyököd és úgy irányít végig mindezen, akkor nem vészes a magyar egészségügy. akkor nem kell hónapokat várni az időpontra és a főorvos azonnal referál, megkímélve újabb három óra vért izzadástól, hogy vajon mi az eredmény.

de még sokkal több volt ez a mai nap. édes drága aggódó anyukámmal, félholt-fáradt, de a kedvemért felkelt bé-vel, hogy igenis ott legyen velem, csodás ember és doki dr.v-vel és anyukájával... én tudtam, hogy ők jó emberek és azt is sejtem, hogy jó orvosok, bár ehhez nem értek. de amit nagyon tudnak, az az emberséges bánásmód, ami iszonyatosan sokat jelent mindenkinek ilyen helyzetben. (igen, elbőgtem magam a telefonban hazafelé, amikor megint megköszöntem a segítségüket.)

nem voltak ezek olyan könnyű napok. vannak a megérzéseink és az ijesztő gondolataink, hogy akármi is lehet... a kedvenc szavam ma a "jóindulatú". megfogadtam, hogy leiszom magam. de nem fogom. csak sok minden került a helyére bennem az elmúlt időben. hogy mi fontos, mi nem. de legalábbis kapisgálom végre...

holnap nyaralás előtti pedikűr és csajos mozi. mert megérdemlem.

fellélegez.

...

nagyon fellélegzős.

.

nagyon drukkolós.

ehh, a megszokás

azon gondolkodám, hogy amikor ideges vagyok, vajon miért nem tudom magam valami ÉRTELMES dologgal lekötni kivételesen? :)

*o*

most úgy jólesne most írni valamit. de nem tudom mit fejtegessek.
tök ideges vagyok, nyílván a bizonytalanság a legkeményebb fából faragott embereket is azzá teszi.
azt szoktam mondani, hogy a bizonytalanságnál a biztos rossz is jobb.
persze minden rendben lesz, de ezen a fonalon elindulva ma azon gondolkodtam az egyik piros lámpánál (volt pár, mivel reggel zsigerből indultam el a hetesen, holott nem is arrafelé volt találkozóm az úgyféllel :o))) hogy hogyan is lehetne azt definiálni, hogy ROSSZ?

mert lehet, hogy itt van a kutya elásva. az a bizonyos "látszat csal" dolog. hogy nem minden jó, ami annak tűnik, mert még ha pillanatnyilag jó is, lehet, hogy hosszútávon rosszat tesz nekünk. és nem is biztos, hogy minden rossz, amit elsőre annak vélünk, bármi is legyen az, mert lehet, hogy csak kicsit finomabb erőszakkal próbál egy másik útra áttéríteni, egy olyan útra, ami helyesebb neked és te hiába időzöl a kereszteződésben már jó ideje, mégis csak téblábolsz.

ugyanakkor ki az, aki ennyire előre tud gondolkodni - ha tudnánk hosszútávon előre gondolkodni, kicsit egyszerűbb lenne az életünk :o) éppen ezért nem erőszakolok magamra több filozófiát, és ennek kapcsán nem is filozofálom túl a dolgokat.
majd szerdán úgyis okosabb leszek és ez a lényeg.

pont

tragikomikus.

alvás előtt

első lépésként kitakarítottam.
majdnem készre.
bazi fáradt vagyok.
(úgy tűnik, ezt fontos volt közölnöm :o)))

így

napjában ezernyi gondolat fordul meg a fejemben és annál kevesebb időm van ezeket megörökíteni.
mostanában rengeteg fejtörést okoz a valóság például. ha kicsit butább lennék és nem látnám jól a helyzeteket, az sokat segítene. de sajnos az önkritikám elég fejlett és látom a saját életemet, a saját pótcselekvéseimet, a saját döntéseimet - és azt is, hogy ezek nem feltétlenül jók. és ha már egyszer ezzel tisztában vagyok, nehéz szemet hunynom önnön gyengeségem felett, mert az már több lenne mint önámítás.

persze tele a padlás fogadalmakkal meg minden - nem, itt gyökereiben kell megváltoztatni mindent, minden más csak felületes tüneti kezelés lenne. és soha nem késő elkezdeni.