lassan ideérnek az ősz színei... lelki szemeim előtt narancssárga ajtódísz (megvan) és vidám narancssárga tökök népesítik be a kertet ilyenkor. a tökök már-már a mániáimmá váltak, ez kétségtelen :o)
artúr még mindig kardigánnál, egyszerűen nem tudtunk érte elmenni, majd ma...
tegnapelőtt este feküdtem az ágyban és zavart a nagy csendben valami. talán, hogy nem hallom, ahogy sertepertél körülöttem, ahogy kopognak a körmei a parkettán... pedig éjjel, amikor alszol ez zavaró is lehet. az életem is sokkal "könnyebb", mert nem hordja be a faleveleket a bundáján... és mégis, valahogy nem erek nélküle az egész, hiányzik.
ezt továbbgondolva megálltam megkérdezni magamban, hogy olyan sok ember miért mindig a KÖNNYEBB utat választja? a gyerek is egy "gond" végülis, nem? csupa szervezés, odafigyelés, állandó készenlét, kevesebb alvás, non stop aggódás... és mégis. van olyan, ami ennél teljesebb érzés? sok mindent megéltem már, de még nem találtam ilyet. miért olyan nehéz az embereknek elfogadni azt, hogy a szeretetért meg kell dolgozni? hogy tenni kell érte sokat, de a végén megéri! mert ott lesz egy szőrös fej egy hideg orral, akinek ugyan ott a bundáján a falevél, de olyan szeretettel bújik hozzád, hogy abban minden benne van. és ott a lányod, aki... áááh, nem akarok átcsúszni közhelyekbe, mert ez a bejegyzés nem erről szól.
tenni, tenni, tenni kell... még többet mint, még többet és ahelyett, hogy belefáradnánk, élvezni kell a gyümölcsét... (erről jut eszembe - szőőőőlőőőő... :o)
rájöttem, hogy én nagyon szeretem az őszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése