2011. szeptember 8., csütörtök

nagyon

most jó. olyan nagyon jó.

bé tegnap körbe-körbe simogatta a hátamat, mert tudja, hogy azt szeretem, mert attól megnyugszom. lassan. kedvesen. ki fogunk simulni. mert összetart(oz)unk.

ma pedig elkényeztették a lábaimat, amit nagyon élveztem. minden ilyesmit. mostanában ritkán jut. de lesz majd ez másképp is, amikor gyakran lesz és punktum. alma végig tök jól bírta a strapát, mindenkit szórakoztatott és én olyan büszke voltam a kiscsajra, hogy majd' szétestem.

az este pedig? hát mit mondjak. a parkolóban kifelé m-mel az út közepén guggoltunk, mert majdnem bepisiltünk a nevetéstől - mint amikor gyerekek voltunk :o))))))))))))) a film előtt ettünk, dumáltunk, majd csoportosan levonultunk a hádába k. buzdítására (mondanom sem kell, hogy mindenki egy zsákkal jött el - kivéve k. :o))) rengeteg mindent felpróbáltunk, egymásra aggattuk a ruhákat - de a legnagyobb sikert kétségtelenül egy farmerkabát aratta. bombasztikus volt - és senkire nem volt jó :o))))) talán még zs-n volt a legjobb, így nem kis tanakodás és sok emberről való letépés után csak megvette azt is. persze csak azért, hogy majd nekem adhassa amikor belefogyok :o) mi voltunk az utolsók a boltban a zárás előtt, az eladók ilyenkor már mennének haza... de még ők is jól szórakoztak rajtunk :o)

aztán megnéztük ezt az őrült dilis szerelmet, aminek volt azért mondanivalója, de inkább limonádé volt mint nem és nem vágyom még ezerszer megnézni, mint anno az igazából szerelmet - de ettől függetlenül nagyon szórakoztató és jó humoros volt, a "nő hazamegy kufircolni a bomba pasival" rész pedig egyenesen tarolt, na azt nagyon eltalálták - konkrétan fájt már a hasam a nevetéstől - de ez is ilyen társaságban esik jól igazán. akárki akármit mond, a CSAJOS ESTÉK felülmúlhatatlanok. egyszerűen nem ugyanazokat a megjegyzéseket teszed, ha ott a párod, nem olyan az egész.

jaj, nagyon jó volt, köszönöm, köszönöm... főleg az elmúlt napok feszültsége után.
lelazultam. hűdelaza vagyok.

a hádás zacsimat a táskámban csempésztem be. válóok lehetne :o)))))))))))))))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése