semmikülönös

ma sikítani van kedvem. lehet, hogy meg fog jönni :)
mindenesetre azért sikítok egyet gyorsan...
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁHHHHHHHHH

az elmúlt hetek tanulsága az, hogy az emberek különbözőek, de alapvetően rémesek tudnak lenni. ezt emésztgetem itt magamban... és fura a hangulatom úgy amúgy is. látszólag persze remek. de valahol idebenn felőröl kicsit a bizonytalanság. ezt legyőzendő eldöntöttem, hogy mégis csak feldíszítem a lakást karácsonyra. úgyis tehetetlenek vagyunk addig, amíg nem lesznek hírek a papírokról. egyelőre úgy tűnik már itt karácsonyozunk, nem hiszem, hogy addig történne valami komoly. én mindenesetre megvettem a mappát és füzetet a lakás dolgaihoz, amit bé kért tőlem. és remélem ez jó omen és azért van itt mellettem a kanapén, mert hamarosan elkezdhetjük megtölteni :)

most csak ennyi. már megint mást kéne persze csinálnom éppen...

az elengedés és a lényeg

elmondom miért nem szoktam már nagyon írni. mert a vége mindig az lesz, hogy végiggondolom, hogy ezt kivel közölném vagy kivel nem, áh, akkor inkább ez is virágnyelvű legyen, biztos, ami biztos - és a végén mi születik? egy kiba. nagy semmi. na ennyi. ennek vajon mi értelme van? inkább másképp kérdezem: van-e értelme? van-e így bármilyen létjogosultsága ennek a naplónak már nem nevezhető izének?

ezen még gondolkodni fogok azért. egyelőre nem engedtem el. de filózom rajta.

ellenben hála a 39 éves kornak elég sok mindent megtanultam elengedni. bizonyos hisztiket és legfőbbképp embereket. megadom a dolgoknak azt a mennyiségű próbálkozást, amelyet reálisnak tartok (én. mások szerint ez talán több mint reális, de nehezen adom fel...) és egyszer csak eljön a pillanat, amikor elfogadom: ennek tovább nincs értelme. megjegyzem régebben ez a pillanat néha évekig kitartott. mostmár önző picsa vagyok és gyorsabban végzek. szóval ilyenkor elköszönök. már nincs bennem vágy, hogy tájékoztassam róla a másikat. és az sem érdekel, ha nem lát magába és nem látja az okaimat... sőt, egyetlen rossz percet sem okoz, hogy végiggondoljam, vajon egyáltalán észrevette-e a "távozásomat" az életéből :D
hát valahogy így fejlődik a szenvtelenség. és ez nem feltétlenül az én bölcsességemet mutatja, sokkal inkább szomorú...

ma csupa olyan dolgot csinált, amelyet szerettem volna. (majdnem.) ennek kapcsán jutott eszembe, hogy londonba fogok menni. megyek és kész. még nem tudom mikor és nem tudom hogyan, de mennem kell. padokon kell ülnöm a parkokban és asztaloknál a pubokban. néznem kell az embereket és be kell szívnom az ottani levegőt. ez van. az ember ne töltse várakozással az egész életét.

ma egy idős párral együtt néztem egy filmet a moziban. (már colin firth angol kiejtése is megérte :))))) mivel csak mi hárman voltunk a moziban, befelé menet köszöntem nekik. ők olyan lelkesen köszöntek vissza, hogy azt hittem megzabálom őket. hatvanvalahány évesek lehettek, közöttük a férfi botja. a nő lelkesen mondta, hogy mostmár nem kell félnem, mert nem leszek egyedül a moziban. a pasi is nevetett: enyém az előkelő dobogós harmadik hely. (és tényleg ennyien voltunk, anti-szociális énem imádta :))) kifelé menet megtárgyaltuk, hogy a film tetszett. már csak ezért megérte jegyet váltani és menni... ezért a két emberért, ahogy a nő várta, hogy a férfi a bottal lemenjen a lépcsőn, ahogy vigyázott rá, ahogy jófej módon viccelődtek, amilyen kedvesek voltak... az élet apróságai. a lényeg.

lesz

egyre többen kérdezik, hogy hogyan lehetünk ilyen türelemmel... türelemmel? miért? hatalmas kaland küszöbén állunk, olyasmi dolog ez, amire egyébként NEM lenne pénzünk, ez a nagy igazság. nem véletlenül nézegettünk mindig is ikerház feleket. és akkor megtaláltuk EZT és ne legyünk türelmesek? hát hogyne lennénk. kivárjuk és megoldjuk. oké, hogy ez most így nem annyira egyszerű és még azt sem látom hol (és hogyan) leszünk karácsonykor, ezért idén először nincs nagyon hangulatom feldíszíteni a lakást, mert nem tudom jót teszek-e vele, vagy csak extra meló lesz villámgyorsan leszedni mindent, ha költözni kell - na meg nem tudom hol a karácsonyos doboz :) ahogy bé télikabátja is valahol a garázs mélyén van... elképzelésem sincs, hogy fogjuk kioperálni a garázsból. pedig muszáj lesz. de ez legyen a legnagyobb gondunk :D

néha úgy érzem, hogy annyi ideje várjuk a hírt, hogy rendeződtek a ház papírjai, hogy alszik bennem a lelkesedés és csak élem a mindennapokat. aztán egyszercsak teljesen sárgává válnak a ház előtti nyírfa levelei és én tátott szájjal bámulom és megint átjár az izgalom, megint elkezdek képzelődni, hogy majd milyen lesz és jaj, hát tényleg bele fogunk majd vágni... mert LESZ. és ha ez az ára, akkor kivárjuk :)

november eleje

hol is kezdjem? :)

az élet tele van buktatókkal. egy hónapja írtam utoljára. most arra gondoltam, látva a bejegyzést, hogy te jó ég, már egy hónap eltelt? tudod miért? mert akkor ott, azt hittem levert a lábamról a dolog. most meg azt érzem tovbb tudtam lépni. még rossz és bánt és persze én is örülnék, ha NEM lennének problémáim - de vannak. és kinek nincsenek? ennyi. ráadásul azóta részem volt egy nagyon fontos beszélgetésben, ami csak megerősítette bennem azt a közhelyet - ami annyira igaz és annyira nehéz cselekvéssé alakítani át - hogy senki és semmi nem tökéletes, a gondjainkat pedig meg kell és meg is lehet oldani.

(nem, nem oldottam még meg... de elég merész lenne azt hinni, hogy ami évek alatt jött létre, azt majd én jól letudom pár nap alatt.)

egy hetet nyaraltunk. ebből összesen kb. kétéjszakányi órát aludtam bé ismeretlen horkolási gondja miatt, de ezt leszámítva nekünk most nagyon jó volt :) és sok jó ember is körülvett, ezt külön élveztem. meg egy érdekes érzést is, amit fura volt feldolgozni... hogy mennyire kedvelek valakit, akit egyébként nem kéne kedvelnem. hát fura az élet, na :D

amikor leülök írni, már nem jönnek a gondolataim úgy mint régen. ráadásul virágnyelven is írok, mert mindenki tudja miért. a generált félreértésekre semmi szükségem. egyre inkább vágyom az incognitora... hogy tényleg bármit leírhassak... mint régen... mert ez így nem az igazi.

de most előbb rendet rakok... sok értelemben. kacérkodom sok dologgal. sok "szemét" kiszórásával az életemből. túl gyakran érzem azt, hogy csak kapkodom a fejem a sok haszontalan dolog között.... (ebbe sajnos beletartozik pár haszontalan ember is - de ez magától megoldódni látszik) - én nem tudok és nem is akarok mindenkire és mindenre figyelni már. olyan, mint amikor az ember mindenkihez ért egy kicsit, de semmihez sem ért igazán. le akarok ülni olvasni egy jó könyvet. úgy, hogy rend legyen körülöttem minden szempontból. most nyíghatnék, hogy ugyan hogy rakjak rendet, ha nemsokára megint költöznünk kell, de ez az a dolog, ami miatt NEM nyígok, mert ha arra gondolok, hogy MIÉRT is kell költözni és mi lesz annak a végeredménye, már indulok is a dobozokért :) inkább a bizonytalansági faktor az, ami kicsit megrémít, mert ma is álltam a teszkóban a karácsonyi gömbök előtt és azon filóztam, hogy már november van és még azt sem tudom, hogy hol leszünk karácsonykor. de a cél... a cél egy ajándék. így mindenen felülkerekedünk majd.

szóval kezdjük kicsiben... mondjuk rendet rakok a lakásban. és nem csak a bőröndöket számolom föl :D :D :D