karácsonyi ajándék

nnnna. hát most úgy alakult, hogy ma este egyedül vagyok... almát lefektettem és elnyúltam egy kicsit a kádban és nagyon élveztem azt a pár perc csendet, csak az óra ketyegett és a szél fújt kinn...

tegnap tartottam egy hisztirohamot, teljesen spontán, valószínűleg a hormonok vesztek össze bennem, mert meg is jött... mindenesetre kétségbeesetten vágyom a nyugalomra. tudod, amikor "nincs semmi különös"... mindenki egészséges, senki nem akar éppen meghalni, van bevételünk, nem kell tépni a hajunkat a számlák miatt - hanem csak úgy egyszerűen vagyunk... csendben, nyugalomban...

délelőtt elmentünk hárman biciklizni, aztán kaptunk egy spontán jó kis ebéd meghívást... egész jó kis nap volt. majd érkezett az a telefon, amitől belül rettegsz és amit addig csak filmen láttál... "kislányom, ne ijedj meg, épp megyek mentővel a kórházba, adom a doktornőt..." - ?????? leblokk. dokinő határozott helyzetismertetésére blokk felold. indulás.

nem szeretem az intenzív osztályokat. túlzottan emlékeztetnek arra, ami apuval volt... így kifejezetten nem szerettem ma anyut látni ezer kütyüre kötve. kifejezetten szar volt. rajtam persze ilyenkor semmi nem látszik, mert képzeld az milyen lenne, ha még neki is állnék ott pánikolni. olyan nyugodt voltam, hogy még a dokit is megbámultam. jóképű, barnára sült... csak épp mintha 20 éves lenne. ez meg hogy lehet kardiológus??? :) aztán jött a lista, hogy mit vigyünk be. amikor elhangzott a KÖLNI, mint fontos tárgy, ami nélkülözhetetlen egy kórházban, akkor egészen megnyugodtan: jól van ám :)

de ettől függetlenül szeretném, ha már végre megoldódna ez az egész, ha végre valaki rájönne, hogy melyik gyógyszer utálja a másikat és mi okozza ezeket a rosszulléteket? na mindegy...

szóval most elnyúltam itthon és kicsit jó a csend...
én ezentúl nyugalmat kérek minden karácsonyra. nekem és minden szerettemnek.

szombat esti gyors

amikor épp nagyon örülsz, akkor véletlenül se tedd, hiszen azonnal az orrod alá dörgölik, hogy nem tart örökké. de szeretném megkérdezni, hogy ugyanezen az alapon ér azt feltételezni, hogy a rossz dolgok is véget érnek egyszer? nem csak azért, mert megérdemlem, hanem csak úgy. de tényleg.

szem becsuk, takarót a fejre húz, számol. tízig. megint. most nem olyan könnyű. de muszáj.

ps. kábé egy óráig érintett ez az fb topicos dolog, ahol az illető hölgy, aki hirdeti a szeretetet és a pozitív szemléletet egészen ellentétesen viselkedett mindezzel (ez már eleve nem jön be), majd miután kétszer személyeskedett is, amire meg végképp nem volt oka, főleg a saját tagjaival (legfőbbképp velem, aki csak megkérdeztem, hogy ezmostittmicsoda) úgy éreztem hirtelen, hogy nekem itt nincs keresnivalóm már. megsértett, megsértődtem és csalódtam. az eredeti elképzeléssel ellentétes viselkedésben.

így létrehoztam a sajátomat. és már majdnem mindenki ott van, akit szerettem volna :) ez mondjuk jó. élvezem. szeretem.

egyébként meg: több diplomám van, de csendben megsúgom, még káromkodni is szoktam. mert hogy f.szom a kultúrsznobizmusba.

én alapvetően szeretnék sokkal többet és többször írni... de most ilyen napok és hetek vannak. most gondoltam gyorsan írok pár gondolatot a tegnapról, de nem is csak azt, hogy mik történtek, hanem hogy miket gondolok, egészen érdekes dolgokat pedig... de alma ül velem szemben, megállás nélkül beszél, hiszen beígértem a fagyizást és ő menne máris, a gondolataim szanaszéjjel hevernek mindenfelé, én így nem tudom őket összeszedni...

levegőt.

gesztus és érdek

ma egy nagyon érdekes mondattal találtam szemben magam, amit azóta sem értek.
"tekintsük jövőbeni befektetésnek..."????? ez most komoly? miről beszélsz? ez egy egyszerű, mindenféle érdeket nélkülöző GESZTUS a részünkről, hogy ilyen kedvesen akarjuk hazafogadni a barátainkat. ennyi és nem több. hogy lehet jövőbeni befektetésnek (???) tekinteni ezt?

én néha nem értem az emberek gondolkodását. vannak emberek, akik egyszerűen nem értik a "csak úgy" kifejezést. amely mögött nincs más cél, mint hogy örömet és pár kellemes percet szerezz valakiknek. ennyi és nem több. oké, tudom, nem evilági. de akkor is.

csak pislogok.

csütörtök este

én ma szuper jól éreztem magam... csak az a kérdés merült fel bennem, amit úgy, de úgy megkérdeztem volna egy bizonyos embertől, akit nagyon kedvelek, hogy mondd, te mit látsz ebben a nőben, amit én annyira nem?! van itt valami rejtett érték, ami csak zárt ajtók mögött derül ki?
én ezt komolyan nem értem.

de mindegy is.

szóval szuper jó kis esténk volt, nagyon nagyon élveztem. szeretem-emberek :)

költői kérdés

az az ember, aki utálja a kutyákat, miért oszt meg az fb-n - vagy akárhol - kutyás képeket? látom a lelki szemeim előtt, ahogy magában mormolja, hogy "jajdeéééééédes" - miközben a valóságban max. távolról és némi undorral az arcán szemléli őket.

(a kisktyákat is. anno az enyémbe bele is rúgott kicsit... biztos, ami biztos. a vérengző fenevad.)

semmike

vannak emberek, akik OLYAN mértékben tudnak engem idegesíteni, hogy az szörnyű... az okoskodásuk, a tudálékosságuk... és az, hogy valójában mennyire nem értenek ahhoz, amihez azt hiszik értenek. és még kérkednek is vele. eszem-faszom megáll, mondta valaki.

olyan fáradt vagyok, hogy alig látok. de legalább nagyjából látom az alagút végét. a kutya most nem érti miért nem jöhet fel a hálóba... de vazze, az ágy körül temérdek virág mindenhol... :))))))) olyan mintha egy kertben aludnánk. (majd jól betépünk.)

alma kb. 10 perce kijött: "rosszat álmodtam..." - és teljesen magától értetődően helyezkedett el a mi ágyunkban. mi meg magától értetődően befogadtuk. kis cuki. az elégedett titok-mosolyával együtt :))))

elérkeztem ahhoz a ponthoz a mai napon, hogy kész vége, elegem van.
egészen egyszerűen elég.

most várom azt, hogy jöjjön végre valami JÓ!

ezvan

azt kell mondanom, hogy nagykovácsi egyszerűen lélegzetelállító. komolyan. amíg vártunk d-ékre, csak ültünk bé-vel a kocsiban és leeső állal néztünk körbe, csiripeltek a madarak, a tücskök (semmi más zaj), csodás erdős domboldalt láttunk. hát szóval... :) nekem mindig egy komoly feltöltődés ilyen helyen járni.

pedig jóóóó szar kedvem volt, amit tetézett az, hogy a telefon úgy lefagyott, ahogy még soha. gondoltam esetleg még ez is tönkremehetne... de aztán helyreállt a béke bennem, főleg, mert egy szuperédes család elterelte a figyelmemet :) aztán leültünk és ittunk egy egész finom kávét, igaz, hogy a főút mellett, mert mást nem találtunk, de olyan kedves volt a pincér, feledtetett mindent. közben ismét jött egy "külföldi hívás"... hát nem tudom. meglátjuk. még mindig kicsit hadilábon állok ezzel az egésszel...

aztán még haza sem értünk és jött az újabb balhé... most lesz ez az esküvő vagy nem lesz vagy mi lesz?! kicsit úgy éreztem egy idő után, hogy nekem kicsit sok a stresszből... most egyelőre úgy néz ki, hogy REMÉLHETŐLEG megoldódik a dolog... de vazze, tiszta para vagyok. mindegy, majd ez is szépen megoldódik.

asszem kicsit a végét járom idegileg, de majd helyreáll bennem a béke :o)
szóval panaszkodás helyett most egyik szemgolyóval szépen nekiállok a menüknek, a másikkal meg elmerülök valami bolond tévéműsorban... agy kikapcs.

pillanatok

minden napra egy jótett... ez lenne az ideális. persze ez nem minden nap jön össze, de azért igyekszünk :) persze néha látom mások arcán, hogy nekik kínos esetleg, hogy segítségre szorulnak... nem tudom, azt hiszem én is így szoktam megélni. pedig minket egyáltalán nem zavar, ha kicsit összekuszálódnak a programok egy-egy ilyen váratlan hívás miatt, sőt.

viszont tegnap megállt az idő egy pillanatra, amikor leszakadt az ég. m-ék háza olyan... olyan mint egy amerikai tengerparti ház. a pénz és a remek ízlés ritka találkozása, ahol egyszerűen JÓ lenni. ömlött az eső, dörgött az ég, jégdarabok pattogtak a fa teraszán, két fehér hintaszék ringatózott, mi mindannyian kinn álltunk és lestük a ki-be szaladgáló visítozó gyerekeket... ááááh... még a b. és e. kezében gőzölgő bögre kávé is megmaradt bennem... nem tudom hogy is vannak ezek a pillanatok, de tényleg beleégnek az emberbe, mint egy fénykép vagy egy illat, egy íz...

holnap délelőtt drukkoljon mindenki. hogy azért, hogy sikerüljön, vagy azért, hogy ne, azt még nem tudom... csak sodródom. vannak helyzetek ugyanis, amelyeket egyszerűen túl kell élni, mert muszáj.
(és még ki kell találnom, hogy mit tegyek a virágpiaci belépővel, ami a gáton az étteremben van - homokzsákok mögött. úgy szégyelltem magam, ahogy elállt a lélegzetem is, hogy HOL VAN????? hiszen az a fontos, hogy minden rendben legyen és ne essen bántódása az étteremnek... de tehetetlen voltam: akkoris leizzadtam azonnal, hiszen az esküvő attól még ott van, most akkor mit csináljak???

hát mit? a porblémák arra vannak, hogy megoljuk őket. akkor most gondolkodom :)