mareggeles

kész a kert (najó, majdnem) és én olyan fáradt voltam este, hogy egyszerűen elaludtam a kanapén a megasztár felénél (ez nem jellemző rám, mert szeretem nézni) - még most is kótyagos vagyok, szerintem már-már túlaludtam magam a több mint 9 órámmal :) isteni jó kinézni az ablakon... már csak a trambulin hiányzik és akkor jóval kevesebb látszik majd, de sebaj. kisház alábetonozva (azaz betonlapozva - bé alig tud megmozdulni), homokozó elásva, paradicsomaplánták elültetve, meglocsolva. nyamm.

irány a diósdi tavaszköszöntő :)))))

ps. majd. mivel most épp mindenki alszik még, olyan édesek - alma persze megint bekúszott valamikor hajnali 5 körül az ágyunkba, édes kis puhatalpú bongyorella... most együtt horkolnak az apjával. olyan kis meghitt hangulatban vagyok mindettől - csak tudnám mi a sz.rt veszek ma fel, azt sem tudom, hogy a nyári papucsaim hol vannak. (édes kérdések ezek így az áprilisi 27 fokban :)))))

tízenegy

alma keresztben fekszik a nagyágyon és mélyen alszik. olyan édes a kis szívecskés takarója alatt... alig várom, hogy bebújjak mellé. ez megy hónapok óta: minden második éjjel, azaz inkább hajnaltájt megjelenik mellettem és csendben bekúszik közénk. simán elalszik a saját szobájában, de már nem is kérdez, amikor megjön, van hogy olyan csendben csúszik be közénk, hogy csak reggel veszem észre, hogy ő is ott szuszog velünk.
általában visszaviszem az ágyába, mert hát mégse alugjon ott meg minden. de azért itt titokban bevallhatom, hogy pedig olyan jó, olyan édes, szeretem amikor ott göndörödik a haja az orrom előtt (a talpa pedig bé arcán, ehhe :)))))
ma kiszúrta azonnal, hogy apa nincs itthon. szempillarezegtetés: ilyenkor "hivatalosan" velem alhat. cserébe megígéri, hogy más alkalmakkor nem jön ki hajnalban, mert hát a gyereknevelés meg minden. áh, ki nem szarja le. annyira, de annyira édes, hogy már az is egy öröm, ahogy néha felmegyek hozzá, nem mintha tudnám mit "ellenőrzök", hiszen nem csecsemő már, de kicsit meghallgatom, hogy szuszókál, kicsit megsimogatom, kicsit beszívom az illatát... kicsit imádom. nem kicsit!!!!

elképesztő, hogy ennyi szeretet létezik a földön, amit egy ilyen kis csöpp kivált belőled, nem győzök betelni vele, lehetetlen!

ps. gondolkodtam. egyszer le fogok ülni egy "szakemberrel" és kikezeltetem magamból ezt a halálfélelmet, ami azóta ül rajtam, amióta végignéztem apu halálát. tudom, hogy "egész jól viseltem" (frászt, majd beledöglöttem, csak már nem emlékszem rendesen, mert jótékony az ember memóriája) és tudom, hogy nem lenne normális, ha nem hagyott volna bennem nyomot. vazze, de kemény dolgok ezek... na mindegy, nem is filózom ezen. majd egyszer valakivel beszélgetek róla pénzért, mert az úgy egészen más, úgy több mindent mond el az ember...

hormonális hiszti

fáj a hasam, fázom, nyűgös és baromi fáradt vagyok.
komoly kérdést vet föl, hogy mindezt vajon érdemes-e megörökítenem?
mittomén.

nyakig ülök a gyerekruhákban és úgy összességében nem vagyok összeszedett.
kicsit szétesett inkább. hormonálisan mindenképp :)

a csúszda ma hazaért, éljeeeen. kertben hátul elrejtve várja a nagy leleplezést...
most a trambulint fogom várni. már utána olvastam a homokozó telepítésnek is.
izgulok a saját kis "játszóterünkért" :)

idehallom, hogy bé horkol - fáradt is, meg is fázott... nem valami rózsás kilátások.
most úgy kiszaladnék a világból érzésem van éppen - remélem kialszom magamból.
kis szemetek ám az ember hormonjai, mi?

vasárnap van vagy mi

érdekes, félkómában kéne lennem a fáradtságtól, de nem vagyok. (egyelőre.) mondja már el nekem valaki, hogy ha fél 3-kor fekszem le, akkor ugyan mi a tosztól ébredek fel fél 9-kor????? bé már rég balatonon (este hozzák hazafelé manci csúszdáját is! :) szegény a maga 3,5 óra alvásával szintén remekül lehet. mancikámért délután megyek anyuhoz, addigra top formában kell lennem, mert valami jó kis programot tervezek vele.

a tegnapi nap kicsit lohasztó volt. nem is, valójában nem, mert közben tök jó is volt minden - de mégis. először is, reggel jöttek házat nézni. a ház a SZÍVEMBEN most épp nem eladó. itt a tavasz, virágzik az orgonáM, családi összefogással veszünk almának csúszdát és trambulint (mini-kert feláldozva a játszótér oltárán), muskátlikat szeretnék tenni az ablakba, mellesleg gőzöm nem lenne, hogy merre mennénk tovább. ennek megfelelően remélem hatott a negatív kisugárzásom a vevőkre, hehehehehehehehe. csak viccelek, tök édesek voltak, de két gyerekkel jöttek, ami itt lehetetlen. aztán mamika, utána spontán mozi, bé nagyon meg szerette volna nézni a farkasos filmet... ("the grey", azaz a fehér pokol) - meg kell mondanom, hogy a moziban a szőnyeg mintája remek volt, bé pulóvere sem volt rossz belülről... ugyan nagyon örültem neki, hogy azt nézzük, amit ő szeretett volna, de konkrétan végigfostam az egészet :)

viszont isteni estebédet készített nekünk d. - jaj de finom volt minden! :) ismét megállapítottam, hogy mindenkinél mást jelent egy vendéget VÁRNI - de az ember minél idősebb úgy fogadja el, hogy mindenki más és más. (és mindenki ahogy anyukájától látta - vagy nem látta, nem? láv mamika :) a lényeg az, hogy milyen szeretettel készült a hús és mennyire, de mennyire finom volt! (most mi jövünk a pisztránggal - remélem már a kertben.)

utána nyomás bé fellépésére, ahol két dolog derült ki számomra: az egyik, hogy már régesrég kiöregedtem én a szórakozóhelyekről, a másik pedig hogy ez még ráadásul egy másik világ is volt, kicsit olyan, mint amikor farmerban becsöppensz a felső tízezer tűsarkúi közé... (ahogy konkrétan ez is történt egyébként) és több óra várakozás után, mire felléptek, életemben először vártam már nagyjából a harmadik számtól, hogy legyen már vége... én azt sem tudom, hogy kinek az ötlete volt, hogy itt fellépjenek (azért tudom), de kicsit olyan volt, mintha egy jegesmedvét bedobnál a pingvinek közé és várnád, hogy beleolvadjon a környezetébe. aki tuctuc zenéért ment le egy helyre, nem fogja élvezni a hangulatos élőzenét, az egyébként jó zenekar egy retro csontváznak fog hatni a színpadon - és hiába próbálkoztak olyan magyar slágerekkel is, amelyek mindenkit minimum éneklésre késztetnek... na ezek még ezt sem élvezték. (ezért én önmagában nem hibáztatok egyébként senkit, hiszen mindenkinek más az ízlése, és mivel én is szeretem a "tuctuc" zenét, így nekem sokkal élesebben kirajzolódott ez a különbség - itt nem a közönség a hibás, hanem aki beerőszakolja ide ezt a műsort, az nem gondolkodik.) közben a főrendezőnő olyan fejjel szaladgált mögöttem, hogy én szívem szerint arra kértem volna bármelyik arra járó hímneműt, hogy dugja már meg gyorsan, mert még nekem is fáj látnom ezt a besavanyodott arcot. vagy legközelebb gondolkodjon előre és ne a koncert közben bökdösse a zongorista hátát, hogy játsszanak már modern slágereket. mindegy. vége lett. elpakoltunk, hálásan beültünk az autóba és jötünk hazafelé. HAZAFELÉ... milyen jó érzés is ez, főleg éjjel kettőkor, ilyen fáradtan...

csak tudnám most miért vagyok fönn?
ááááh... lehet, hogy azért, hogy kiüljek a kertbe és ebben a csodás időben elfogyasszam a kávémat a napsütésben? :))))))))))))))))))))))))))

ps. ha nagyon szigorú lennék és aszondanám, hogy "korán" szültem volna, pl. 20 évesen, akkor a zenekar fölött vonagló tizenéves magamutogatós kis spiné a GYEREKEM is lehetne - ilyenek jártak a fejemben éjjel az inkább 30-as, kocsányon lógó szemekkel bárpultot támasztó pasik közt állva. te, ez nagyon kemény, amikor az emberben néha így hirtelen tudatosul a saját kora :)

alma mondta...

bé ismeretterjesztő ötpercet tart:
- "és tudod mi ez?" - mutat a korsójára.
- "na mondjad!" (höh??? mi az, hogy na mondjad???)
- "KOR-SÓÓÓÓ" - tagolja bé.
a háromésféléves rezzenéstelen arccal nézi:
- "ja, sörös?"

ez honnan tud ilyeneket??????? :o))))))))))))))))))))))))

bé mondta

lassan bé aranyköpéseit is kell gyűjtenem :)
az előző bejegyzés aljára akartam biggyeszteni, de az annyira kerek egész ahogy van, hogy végül nem akartam bántani, így külön írom le.

bé tegnap a telenorban fizeti be a számlákat... a fiatal tyúkocska mosolyogva mondja mit kell csinálni:
- "légyszíves okézd le az összeget és a csipogás után üsd be a telefonszámot..."
erre bé pókerarccal:
- "csip-csip!" - és megnyomja a gombokat.
:o))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
(ezúttal nem pisiltem be, csak annyit tudok mondani, hogy majdnem :o)))))

*****************

ez régi, de akkor itt a helye.
amikor alma még icipici volt, bé elment a helyi gyógyszertárba valami megfázás elleni gyógyszert venni nekem. lelkesen megkérdezte a gyógyszertárost, hogy mit ajánl, mire a nő visszakérdezett:
- "szoptat?"
erre bé ismét póker arccal:
- "nem ő már nem, én viszont igen." - ezt így zsigerből :o)))))))))))))))))))
azt mondta, hogy látszott a nőn, hogy kikerekednek a szemei és nem hiszi el, amit épp hallott, főleg bé pókerarcára nézve - cserébe én itthon majdnem bepisiltem a röhögéstől, amikor mesélte :o)))))

generációk

hétvégén voltunk v.néniéknél... 88 és 90 évesek, l.bácsi egy az egyben úgy néz ki mint nagyi, csak férfiben, elképesztő. és nem csak a profilja, hanem a gesztusai, a mosolya, mindene. tündériek. de ugyanakkor olyan elszomorító látni, hogy mennyire megöregszik az ember...

ugyanakkor létezik a földön méltóság is. l.bácsi konkrétan kiküzdi magát a kisszobából, hogy kezet tudjon csókolni (!), lehuppan (najó, ez azért túlzás) a fotelbe és elbűvölve nézi almát. v.néni még arról is gondoskdik, hogy ha négyen vagyunk, ne egybe, hanem két kis tálba tegye a sós mogyorót (alma legnagyobb örömére :) hogy mindenki elérje és mosolyogva kér elnézést a kávé felszolgálásakor, hogy a tálca nem a kék szervízhez (???) illő darab. (itt mondjuk úgy éreztem magam, mintha én azt mondanám vkinek, hogy almán ma a lime-türkíz kislányos szett van, és ugyan tökéletesen passzol a lime csíkos harisnya hozzá, de ez valójában nem a szett része - szerinted ezt tudja rajtam kívül bárki más?????? :))))

szóval megható volt a gondoskodás, erről már írtam. imádok átmenni emberekhez és otthon érezni magam (kvázi akár turkálni a hűtőjükben, ehhe), ez semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy viszont mennyire, de mennyire jól esik az embernek az, amikor látja, hogy valaki ennyire KÉSZÜL az ő érkezésére és szabályszerűen körülugrálja. mint amikor g-ékhez mentünk és ott voltak a pici lakás pici szobájának a (pici) sarkában egy tálcán fejjel lefelé fordítva a poharak és az üdítő BEKÉSZÍTVE. apró gesztusok - de én köztudottan imádom az apró gesztusokat.

bé azt mondta, hogy v.néni kicsit tiborc, mert állandóan panaszkodik. én felmentettem: 88 évesen ez nagyjából az össz történés és életükben, hadd mondja. ugyanakkor l.bácsi nem ereszti bő lére a kínjait. inkább nobel-díjas atomfizikusoktól idéz, ha úgy adja a téma és mélyen lát át dolgokat - egy konkrét élmény vele beszélgetni, sokkal mélyen szántóbb és izgalmasabb mint a legtöbb korunkbelivel, pedig 90 éves létére nem a saját életével traktál - hanem egyszerűen felemelő, ahogy látja az összefüggéseket, amihez kell a kora, de az elképesztő műveltsége is.

amikor megyünk el, l.bácsinak megpuszilom az arcát és ő úriemberként azt mondja nekem:
- "köszönöm szépen, hogy eljöttetek, elhoztátok a kicsi almát és hogy ilyen értékes beszélgetést folytattunk, mert úgy gondolom, hogy az ember mindig egy kicsit több lesz egy jó beszélgetés után."
és a fiatal marharépák még azt hiszik, hogy az idősebbekkel nem jó beszélgetni??? - vazze, még most is meg vagyok hatódva ezen a kedves (és nagyon is igaz) búcsún.

szóval van az idős kor és van a méltóság. a szigorúan ziegler ostya az ezüst tálcán (ami ugye nem a kék szerviz része :)) az aranyozott porcelán kávés készlet, az egységes kiskanalak... az igényesség, kortól függetlenül. és bár nem szokták említeni a legkiemelkedőbb tulajdonságok között, én mégis fejet hajtok ezennel a tiszteletreméltóság előtt. igenis úgy érzem, hogy igaza volt l.bácsinak: ezzel a két órával mi is többek lettünk.

alma mondta 2

bé-vel mennek vásárolni, mancika útközben figyeli a táblákat...
- "mi az a fehér és piros, ami ÁTILLESZKEDIK MAGÁTÓL?"

hö?????????? :))))))))))))))))))))))))))))))))

(a megfejtés, ha véletlenül nem jöttél volna rá: sorompó :)))))))))

alma mondta

bé és alma pisztrángot pucolnak - majd' bepisilünk a nevetéstől alma megjegyzésein közben:

- "milyen a bőre?"
- "nyálkás!"
- "nyálkás? és azért nyálkás, mert LENYALTÁK???" :))))))))))))))))))))

**************

- "ez a halacskának nem fáj?"
- "nem dehogy, hiszen meghalt!"
- "meghalt? akkor úgy fogom hívni, hogy PUBA!"
- "puba?"
- "ami meghalt már, azt pubának fogom hívni, ami még él, azt nem fogom pubának hívni!"

őőőő, oké :)))))))))))))

**************

doktor alma:

- "a szemét is meg lehet enni?"
- "nem, azt nem szoktuk."
- "ja, azért mert az már tényleg fájna neki." (kijelentő mód, nem kérdéses :))))

*************

rámolom jobbra-balra az eladandó ruhákat, előkerül egy pár hónapos korában hordott krém színű mellényke, ami egyébként uniszex - de semmiképp nem csajos rózsaszín. alma felkapja:
- "ez az én mellényem volt?!"
- "igen cica, kisbaba korodban hordtad."
nézegeti jobbról, balról, mert tényleg nem elég csajos a jelenlegi mércéi szerint...
- "AMIKOR MÉG FIÚ VOLTAM?"

:)))))))))))))))))))))))))

... mondta

kezdte alma f-éknél: a két kiscsaj órák óta csaocsrászott, rohangált. majd egyszercsak leültek az asztalhoz és némi gagyorászás után néma csend támadt. néztek maguk elé mindketten, hosszú percekig. már el is indultam feléjük, hogy mi lehet a baj, amikor alma odahajolt f-hez és tök komolyan megkérdezte:
- "te is épp töröd a fejed?"
és itt végem volt!! :)))))

 ********

megasztárt nézünk, bé-t kirázza a hideg a bereckitől (én bírom, de mindegy), sorra gyártja neki a gúnyneveket, csak néhány a legjobban közül:
- döglött lazac
- reszelt répa
igazán kedves :)))

********

aztán pár perce nyílik fenn az ajtó, alma kislisszol rajta és zsupsz, beugrik a mi ágyunkba. kérdem én, az nem zavarja, hogy mi baromira nem vagyunk ott? :) bé felmegy, kihúzza az ágyból:  bújnak, ölelkeznek, majd elindul vele vissza a szobájába... és azzal a mozdulattal megy neki fejjel az ajtófélfának! :)))) ezt mondjuk látni kellett volna. csak annyit mondok, hogy ezúttal nem tudtam visszatartani és konkrétan bepisiltem a nevetéstől :)))))))))))))))))))

********

jó kis nap ez :o)

töprengés a seggek méretén

néha eltöprengek - pl. felmosás közben - hogy az emberek milyen tévesen definiálják maguknak a szabadságot és mennyire rabjai a saját szorogongásaiknak. ismerek valakit, aki az álmait simán valóra váltja, egyszerűen csak azért sikerül neki talán, mert mindig kész az első lépést megtenni és túlfilózás helyett inkább arra figyel, hogy mire is vágyna, majd aszerint cselekszik. ennyire egyszerűnek tűnik - és van, akinek az is, mert tényleg nem bonyolult.

szerintem néha már odáig is nehéz eljutni, hogy felismerjük ama bizonyos álmot, amit szeretnénk megvalósítani. mert van, aki már ott elakad, hogy mi van, ha ez a dolog nem megszokott, az emberek furcsán néznének rá, nem biztoságos és jaj, mi lesz ha... és ha ezen nagy nehezen túl is lendül és ki meri mondani, hogy mire is vágyik, akkor is ott van a következő lehetőség, ahol elbukhat a dolog megvalósítása: ismét ott a lehetőség ráparázni. hogy túl vékonyak, vastagok, magasak, alacsonyak, nyitottak, zárkózottak vagyunk hozzá... és nem történik semmi.

néha szeretném ezt a sok energiát, amit egyesek a szorongásaik palástolására emésztenek fel, összegyűjteni és mondjuk ellátni belőle a házunk (vagy diósd?) teljes áramfogyasztását. még mindig értetlenül állok az előtt, hogy mitől ennyire különbözőek az emberek, hogy az egyiknek a saját nemével támad kedve lefeküdni, akkor simán megteszi, akkor is ha nagy a feneke, míg a másik a strandon a fürdőkendőjét a víz partjáig nem képes levenni, mert jaj mi lesz akkor és az egész napját szorongással mérgezi.

értem a másik oldalt.: a örök kritikus pocakos férfiakat, a magazinok irreális címlapjait - mindent. de sokkal inkább lenyűgöz, hogy erre mennyiféleképpen és milyen szintig reagálunk, mennyire vagyunk képesek vagy képtelenek elfogadni önmagunkat - és ennek megfelelően mit sugárzunk mások felé.

most ide kéne biggyesztenem valami frappánsat a végére, holott valójában a padlót lesem közben, hogy felszáradt-e már és gőzöm nincs mit is tehetnék még ehhez hozzá. rengeteg mindent. például azt a kaján örömöt, amit skorpió énem érzett tegnap, amikor kimondva hallotta: azért piszkál (igaz, a hátam mögött, mert az úgy szép), mert irigy. a magabiztosságodra.

igen. a magabiztosság sokkal messzebbre visz és több mindent tesz lehetővé egy elfogadottan nagyobb seggel, mint az állandó szorongás az egyébként egész jó fenék miatt, hogy az miért nem tökéletes - így töltheti egy helyben toporogva az életét az illető.

nevezzem ezt eszter törvényének? :)

bakancslista

azért ez a film mindig elgondolkodtat...
és talán minden alkalommal másképp. a húsvéti családi körút után jóleső melegség van bennem. mert szerencsések vagyunk. mert szeretet vesz körül minket, így tulajdonképpen mindenünk megvan, bármennyire is bárgyún hangzik ez. és ez a puha ölelő érzés gyakorlatilag automatikusan szüli bennem az ellenállást a stressz felé. ösztönösen, zsigerből érzem, hogy a legnagyobb kár, amit tehetünk az életünkkel az az, ha hagyjuk, hogy mások befolyásolják és elrontsák. gyönyörű elmélet, ami nem mindig kivitelezhető persze.
de én vágyom törényen kívülinek lenni, az egyetlennek, aki ezt idejében megérti.

legbelül érzem, ahogy közeledem valami mérhetetlenül távoli cél felé, ami mégis teljesen közel van, annak megértése, hogy bármi is történik a hétköznapokban, mi is számít igazán. és nevetséges, hogy ezt leggyakrabban a játszótéren állva vagy ilyen filmek után, és a jövő héten rám váró munka megbeszélések előtt értem meg, ha pusztán rövid pillanatokra is.

artúr erre idejött és idebújt.
láv lájf. megyek aludni ;o)

relaxálás UTÁNI gondolat

teljesen ellazultam zsanni csodamasszázsától :)
érdekes, utána ültem dunaharasztiban a napon egy padon és vártam, hogy bé is "elkészüljön" és valahol az olvasás és a telefonálás között félúton sokkal jobban hallottam a madarak csicsergését is. hát valahogy így.

komoly beszélgetésekre készülök holnap és a jövő héten, de az a megdöbbentő, hogy érzelmileg ezúttal kívül helyezkedem el a dolgokon és ez egyszerűen csodálatos.

nemsokára elmegyek a manciért az óvodába - ami egy olyan hely, ahová belépsz és simán elhiszed arra a negyed órára amíg odabenn vagy, hogy a világon igazából semmi más nem IGAZÁN fontos, csomó dolog, amit annak vélsz vagy véltél valójában nem sokat tesz hozzá az életedhez és teljesen fölösleges energiát pazarolsz arra, hogy parázz rajta.

a családom, a barátaim,a gyerekek - és még a kutyám is - ilyen hatással vannak rám :)

és

ez itt a felpofozás helye.
ideje kicsit magamhoz térnem! *

* játszótér előtti gondolat :) 

---

most azt hiszem azt várom, hogy lenyúljon a felhők közül egy nagy kéz, megsimogassa a fejemet és úgy mellesleg meg is mentsen. vagy biggyessze előre a MUTATÓujját és mutassa az irányt. arra, amerre mennem kéne, mutasson rá arra, hogy mit is kellene tennem. feladni vagy nem, új lendületet venni vagy beadni a derekam az aktuális anyagi helyzetnek. mert néha az álmaink megvalósítása nem puszta elhatározás kérdése. mert mindez pénzbe kerül. dödörgök és dödörgök. miközben tudom, hogy mit diktál az ész, a megélhetés és mit diktál a szívem. jaj, de nyálasan hangzott.

egyszerre szoktam magamat baromi alkalmasnak és teljességgel alkalmatlannak érezni - a világra, az anyaságra, a munkámra, a párkapcsolatra - mindenre egyszerre. és amikor épp alkalmatlan vagyok a saját szememben, akkor kicsit összedől a világ, hiába tudom, hogy az önsajnálat nem visz előre. lásd most sem. itt pampogok magamban titok-könnyekkel a szememben, mint amikor a somorjaiból el kellett költöznöm, de NEM tettem meg a leglogikusabb lépést, ami az lett volna, hogy visszaköltözöm a visegárdi utcába, nem, mert az visszalépésnek tűnt volna és inkább mentem tovább, holott azt sem tudtam mi lesz... (nem is volt semmi, csak évekig a tépelődés egyedül, de erről most ne beszéljünk :)))

szóval amikor az ember meg is hozza a maga döntését és ki is áll mellette, akkor sem garantált a fejsimi az élettől, hogy de jó fej vagy eszterke, hogy kiállsz az álmaid mellett, még ha éhen is pusztulsz közben - maximum te magad érzed jobban magad. és igen, közben éhen halsz belőle, de szabad vagy.

most akkor mondja meg őszintén valaki, hogy mi a jó? meg sem próbálni? "csak" a pénz miatt? bevágódni egy olyan állásba, amit nem szeretünk és lenyesni a szárnyainkat cserébe a biztosabb megélhetésért?

napok óta dödörgök, bé-vel sokat beszélgetünk és tudom, hogy megérti, mert ő is volt már így. és akkor én is megráztam őt. most ő rázkod engem, mert ez a dolga. én is ezt tenném a helyében.

de ettől még nem lesz jobb kedvem... mert valójában nem ezt akarom :(

-

és egyszer csak arra ébredsz, hogy elvesztetted a lelkesedésed, már nem hiszel magadban és azt sem tudod mit csinálj. hát ez nem jó érzés.

(és milyen nehéz beismerni, amikor valamit nem jól csinálunk. vagy nem elég jól. mittomén.)
a fura hangulatok arra valók, hogy kialudjuk őket magunkból. asszem.

az ideális napkezdet :)

ovi, kutyasétáltatás, kávézás, munka egymással szemben egy asztalnál, közös főzés abból, ami van a hűtőben (csirkemell kockák sörös-szójás-citromos-mézes szószban ropogós cukkinival, hagymával és gombával - szerinted??? :), edzés együtt (kaptunk kölcsön egy elipszis trénert vagy mit - nekem tökre bejön, amíg bé súlyzózik :), közös ebéd kint a kertben, munka...

elégedett mosoly :)