néha eltöprengek - pl. felmosás közben - hogy az emberek milyen tévesen definiálják maguknak a szabadságot és mennyire rabjai a saját szorogongásaiknak. ismerek valakit, aki az álmait simán valóra váltja, egyszerűen csak azért sikerül neki talán, mert mindig kész az első lépést megtenni és túlfilózás helyett inkább arra figyel, hogy mire is vágyna, majd aszerint cselekszik. ennyire egyszerűnek tűnik - és van, akinek az is, mert tényleg nem bonyolult.
szerintem néha már odáig is nehéz eljutni, hogy felismerjük ama bizonyos álmot, amit szeretnénk megvalósítani. mert van, aki már ott elakad, hogy mi van, ha ez a dolog nem megszokott, az emberek furcsán néznének rá, nem biztoságos és jaj, mi lesz ha... és ha ezen nagy nehezen túl is lendül és ki meri mondani, hogy mire is vágyik, akkor is ott van a következő lehetőség, ahol elbukhat a dolog megvalósítása: ismét ott a lehetőség ráparázni. hogy túl vékonyak, vastagok, magasak, alacsonyak, nyitottak, zárkózottak vagyunk hozzá... és nem történik semmi.
néha szeretném ezt a sok energiát, amit egyesek a szorongásaik palástolására emésztenek fel, összegyűjteni és mondjuk ellátni belőle a házunk (vagy diósd?) teljes áramfogyasztását. még mindig értetlenül állok az előtt, hogy mitől ennyire különbözőek az emberek, hogy az egyiknek a saját nemével támad kedve lefeküdni, akkor simán megteszi, akkor is ha nagy a feneke, míg a másik a strandon a fürdőkendőjét a víz partjáig nem képes levenni, mert jaj mi lesz akkor és az egész napját szorongással mérgezi.
értem a másik oldalt.: a örök kritikus pocakos férfiakat, a magazinok irreális címlapjait - mindent. de sokkal inkább lenyűgöz, hogy erre mennyiféleképpen és milyen szintig reagálunk, mennyire vagyunk képesek vagy képtelenek elfogadni önmagunkat - és ennek megfelelően mit sugárzunk mások felé.
most ide kéne biggyesztenem valami frappánsat a végére, holott valójában a padlót lesem közben, hogy felszáradt-e már és gőzöm nincs mit is tehetnék még ehhez hozzá. rengeteg mindent. például azt a kaján örömöt, amit skorpió énem érzett tegnap, amikor kimondva hallotta: azért piszkál (igaz, a hátam mögött, mert az úgy szép), mert irigy. a magabiztosságodra.
igen. a magabiztosság sokkal messzebbre visz és több mindent tesz lehetővé egy elfogadottan nagyobb seggel, mint az állandó szorongás az egyébként egész jó fenék miatt, hogy az miért nem tökéletes - így töltheti egy helyben toporogva az életét az illető.
nevezzem ezt eszter törvényének? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése