generációk

hétvégén voltunk v.néniéknél... 88 és 90 évesek, l.bácsi egy az egyben úgy néz ki mint nagyi, csak férfiben, elképesztő. és nem csak a profilja, hanem a gesztusai, a mosolya, mindene. tündériek. de ugyanakkor olyan elszomorító látni, hogy mennyire megöregszik az ember...

ugyanakkor létezik a földön méltóság is. l.bácsi konkrétan kiküzdi magát a kisszobából, hogy kezet tudjon csókolni (!), lehuppan (najó, ez azért túlzás) a fotelbe és elbűvölve nézi almát. v.néni még arról is gondoskdik, hogy ha négyen vagyunk, ne egybe, hanem két kis tálba tegye a sós mogyorót (alma legnagyobb örömére :) hogy mindenki elérje és mosolyogva kér elnézést a kávé felszolgálásakor, hogy a tálca nem a kék szervízhez (???) illő darab. (itt mondjuk úgy éreztem magam, mintha én azt mondanám vkinek, hogy almán ma a lime-türkíz kislányos szett van, és ugyan tökéletesen passzol a lime csíkos harisnya hozzá, de ez valójában nem a szett része - szerinted ezt tudja rajtam kívül bárki más?????? :))))

szóval megható volt a gondoskodás, erről már írtam. imádok átmenni emberekhez és otthon érezni magam (kvázi akár turkálni a hűtőjükben, ehhe), ez semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy viszont mennyire, de mennyire jól esik az embernek az, amikor látja, hogy valaki ennyire KÉSZÜL az ő érkezésére és szabályszerűen körülugrálja. mint amikor g-ékhez mentünk és ott voltak a pici lakás pici szobájának a (pici) sarkában egy tálcán fejjel lefelé fordítva a poharak és az üdítő BEKÉSZÍTVE. apró gesztusok - de én köztudottan imádom az apró gesztusokat.

bé azt mondta, hogy v.néni kicsit tiborc, mert állandóan panaszkodik. én felmentettem: 88 évesen ez nagyjából az össz történés és életükben, hadd mondja. ugyanakkor l.bácsi nem ereszti bő lére a kínjait. inkább nobel-díjas atomfizikusoktól idéz, ha úgy adja a téma és mélyen lát át dolgokat - egy konkrét élmény vele beszélgetni, sokkal mélyen szántóbb és izgalmasabb mint a legtöbb korunkbelivel, pedig 90 éves létére nem a saját életével traktál - hanem egyszerűen felemelő, ahogy látja az összefüggéseket, amihez kell a kora, de az elképesztő műveltsége is.

amikor megyünk el, l.bácsinak megpuszilom az arcát és ő úriemberként azt mondja nekem:
- "köszönöm szépen, hogy eljöttetek, elhoztátok a kicsi almát és hogy ilyen értékes beszélgetést folytattunk, mert úgy gondolom, hogy az ember mindig egy kicsit több lesz egy jó beszélgetés után."
és a fiatal marharépák még azt hiszik, hogy az idősebbekkel nem jó beszélgetni??? - vazze, még most is meg vagyok hatódva ezen a kedves (és nagyon is igaz) búcsún.

szóval van az idős kor és van a méltóság. a szigorúan ziegler ostya az ezüst tálcán (ami ugye nem a kék szerviz része :)) az aranyozott porcelán kávés készlet, az egységes kiskanalak... az igényesség, kortól függetlenül. és bár nem szokták említeni a legkiemelkedőbb tulajdonságok között, én mégis fejet hajtok ezennel a tiszteletreméltóság előtt. igenis úgy érzem, hogy igaza volt l.bácsinak: ezzel a két órával mi is többek lettünk.