---

most azt hiszem azt várom, hogy lenyúljon a felhők közül egy nagy kéz, megsimogassa a fejemet és úgy mellesleg meg is mentsen. vagy biggyessze előre a MUTATÓujját és mutassa az irányt. arra, amerre mennem kéne, mutasson rá arra, hogy mit is kellene tennem. feladni vagy nem, új lendületet venni vagy beadni a derekam az aktuális anyagi helyzetnek. mert néha az álmaink megvalósítása nem puszta elhatározás kérdése. mert mindez pénzbe kerül. dödörgök és dödörgök. miközben tudom, hogy mit diktál az ész, a megélhetés és mit diktál a szívem. jaj, de nyálasan hangzott.

egyszerre szoktam magamat baromi alkalmasnak és teljességgel alkalmatlannak érezni - a világra, az anyaságra, a munkámra, a párkapcsolatra - mindenre egyszerre. és amikor épp alkalmatlan vagyok a saját szememben, akkor kicsit összedől a világ, hiába tudom, hogy az önsajnálat nem visz előre. lásd most sem. itt pampogok magamban titok-könnyekkel a szememben, mint amikor a somorjaiból el kellett költöznöm, de NEM tettem meg a leglogikusabb lépést, ami az lett volna, hogy visszaköltözöm a visegárdi utcába, nem, mert az visszalépésnek tűnt volna és inkább mentem tovább, holott azt sem tudtam mi lesz... (nem is volt semmi, csak évekig a tépelődés egyedül, de erről most ne beszéljünk :)))

szóval amikor az ember meg is hozza a maga döntését és ki is áll mellette, akkor sem garantált a fejsimi az élettől, hogy de jó fej vagy eszterke, hogy kiállsz az álmaid mellett, még ha éhen is pusztulsz közben - maximum te magad érzed jobban magad. és igen, közben éhen halsz belőle, de szabad vagy.

most akkor mondja meg őszintén valaki, hogy mi a jó? meg sem próbálni? "csak" a pénz miatt? bevágódni egy olyan állásba, amit nem szeretünk és lenyesni a szárnyainkat cserébe a biztosabb megélhetésért?

napok óta dödörgök, bé-vel sokat beszélgetünk és tudom, hogy megérti, mert ő is volt már így. és akkor én is megráztam őt. most ő rázkod engem, mert ez a dolga. én is ezt tenném a helyében.

de ettől még nem lesz jobb kedvem... mert valójában nem ezt akarom :(