mindennapos bölcsesség

a szar minőségű vécépapírral többször találkozol egy nap mint hinnéd.
légy jó magaddal és ne ezen spórolj.

na én ma - kényszerből - valami ilyesmit vettem. két perc alatt fog elfogyni a silány minőségű tekercs, némi halk káromkodást hagyva maga mögött, hogy most akkor melyik is a drága? az, amelyikből keveset használsz, mert olyan jó, vagy az, amelyik olyan mintha a kezeddel törölnéd a segged, ezért kétszer annyit tekersz a fele olyan vastag gurigából?

na ugye. én köszönöm, hogy megoszthattam eme fontos kérdést érintő értekezést.
(egyébként tényleg fontos, ha már naponta többször ülsz a klotyón, nem?)

apró örömök

amikor egy váratlan inkasszó miatt kétezer forintunk marad, akkor mi a teendő? elmondom: megfogod a gyereket, a kutyát, beteszed őket a tankolandó autóba, áthajtasz velük budaörsre és beülsz a kedvenc kávézódba fagyizni és jegeskávézni. borravalóval együtt pontosan kétezer. élni tudni kell - érted, vazze :)

hát valahogy így gondoljuk mi és ne kérdezd meg miért, valamiért ez nagyon jó érzés.

aztán bé elmegy a gyümölcsökért, a gyerek alszik és én a kanapén olvasom az éva magazint, elvégre vasárnap van és én pont valami ilyesmi csajos programra vágytam. az élet apró örömei, na :)

nyaralás utáni gondolatok

hazaérni a nyaralásból eléggé lohasztó. már hisztérikus állapotban voltam az indulás előtt, minden perc várakozás egy órának tűnt, el akartam merülni nyakig a vízben abban a biztos tudatban, hogy nincs semmi, de SEMMI dolgom aznap... és így is volt. olyan szép volt a környezet és olyan jó volt a társaság. mégis azt érzem most így itthon, hogy nem emlékszem, hogy valaha elrepült-e volna ilyen gyorsan egy kis pihenés, ráadásul nem tudom, hogy ez most hiszti-e vagy tényleg így van, hiszen mire belejössz abba, hogy tényleg ki lehet kapcsolódni, már csomagolsz is és jössz haza. hmmm... tehát a tanulság: legközelebb tíz napra megyünk, nem ötre. de azért olyan nagyon jó volt nyakig a vízben ülni egy koktéllal vagy frappéval a kezemben, a kacsákat etetni a gyerkőcökkel, jókat dumálni a kis tó közepén... és úgy egyáltalán. olyan meleg volt, hogy sikerült úgy eltöltenünk ezt a kevéske időt, hogy ki sem mozdultunk a szőlőszem farm falai (azaz kerítései közül), mert minden autóút egy kegyetlenség lett volna a gyerekekkel szemben 35 fokban. csoda idő - épp, ahogy rendeltük :)

sok olyan benyomás ért azonban, ami azóta is elgondolkodtat. olyan sok minden változott. és olyan furán viselkedett az én kislányom. hisztisen. állítólag ez a dackorszak. erről már olvastam, hogy van ilyen, de soha nem tudtam elképzelni, hogy mi olyan nagy szám benne. lehetek őszinte? most úgy kiszállnék egy kicsit a világból, amíg ez el nem múlik... :)))))))))))

és hát annyit változtak a viszonyok, az emberek, régi és új családok alakultak ki, rengeteg minden van, amivel kapcsolatban az az érzésem, hogy megállt az idő és ezek mindig fix pontok lesznek, de sok olyannal is találkoztam, ami elszomorított kicsit, ami kérdéseket vetett fel bennem, hogy ez most miiii?

ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy minden kapcsolatban és barátságban vannak magaslatok és mélypontok. a gyerekek, a családok nyilván nem teszik lehetővé azt, hogy a kapcsolatok ugyanolyanok maradjanak. és nem azért, mert nem akarod, ez nem annak a kérdése, hogy arra van időd és energiád, amire akarod, blabla. hiszen ez a sok kis dolog is felemészti a 24 órát egyszercsak. nem. ilyenkor a kapcsolatok megváltoznak és sajnos pont a mélyebb beszélgetések tűnnek el legelőször... mert már kevesebb az idő együtt, valahogy olyan necces lenne, ha azt a keveset azzal tölteném, hogy nyavalygok... de ezáltal pont a dolgok mélysége vész el. hmmm.

de szerintem ez így normális talán, mert tök mindegy mit olvasol a magazinokban, el kell fogadni ezt a tényt,  hogy az emberek az életedben folyamatosan változnak körülötted, azoknak akik állandók pedig meg kell bocsásd azt, hogy a korszakaitok nem mindig érnek egybe. el fognak telni az évek, amikor már könnyebb lesz megint és több időnk marad egymásra is, ez így van rendjén. szóval teljesen elfogadom, csak kicsit mellbevágott, hogy már így, amikor együtt vagyunk valahol is nehéz tényleg EGYÜTT lenni, hiszen valakinek mindig a szavába vág egy cérnahang és egyik gyerek tutira elszalad valamerre, lehet menni utána.

hát ilyesmi és még sok minden más, ami mind felerősíti bennem a hiányérzetet, a régi nagy beszélgetések iránti nosztalgiát és a "még több idő" iránti olthatatlan vágyat. én ettől függetlenül büske vagyok magunkra. a telefonhívásokra, a csajos estékre, a közös nyaralásra. mert addig, amíg legalább próbálkozunk, minden rendben van - és attól barátok a barátok, hogy az ilyen kapcsolati "mélypontokat" is túléljük együtt.

*************

tűz a nap megint, két napja mosok, most legalább egy napig fogom leszedni a tiszta ruhákat, de jó és még a két kocsit is ki kellene takarítani. már csak az a kérdés, hogy a gyereknek mit mondok ezekre az "izgi" programokra :)))))

*************

egyébként meg. alig alszom. a hétvégi esküvőkön pörgök folyamatosan, csak legyünk túl rajtuk rendben, minél hamarabb - elképesztő hét áll előttem és az a nagy mákom, hogy még lesz ovi a jövő héten, így legalább eygy pici esélyem van rá, hogy mindennel kész legyek...

éjjel egy óra

de legalább kész vagyok mindennel... hát, majdnem mindennel. de a maximalizmusomnak ezennel vége. aludni vágyom. kiteregettem közben két adagot és a paradicsomokat is meglocsoltam. még a muskátlikat is meg kéne, de kizárt. megyek bújok be az ágyba, jézusom, de várom.

ma lehiggadtam - és nem tudom, hogy ez tudatos döntés volt-e vagy volt-e rá hatással a reggeli "ranidim" ex-kedvenc ügyfelemmel a saját házában, ahol minden centit, színt, burkolatot, bútort, függönyt én terveztem... fura volt belépni az "én gyerekembe", kíváncsi voltam mit fogok érezni ennyi idő elteltével. ez a naplóm és lehetek őszinte: büszkeséget. jó érzés volt nagyon. rég áhítottam.

aztán amikor ovi után a kispockot elvittem fagyizni, összemosolyogtunk egy nővel. na nem "úgy", hanem valami azonnali szimpátia lehetett, nem tudom, csak éreztem. aztán ő, a barátnője és a gyereke elmentek, mi meg ott maradtunk a fagyinkkal és pogácsánkkal. és a nő telefonja is az asztalon, kifele menet vettem észre, így beadtam a pultba. amikor kisétáltunk és mentünk a kocsihoz, akkor láttam, hogy a nő lélekszakadva fut befelé, szóltam neki, hogy megvan a telefonja, leadtam a pultba. azon a két méteren, ami még hátravolt szerintem tízszer kiabált oda, hogy nagyon köszöni. amikor jött ki a telefonjával, akkor azt éreztem oda akar jönni, de mi már indultunk és valami jó kis érzés motoszkált bennem, hogy nnnnnna, megvan a mai jócselekedetem is, éljen és én tulajdonképpen minden nap szeretném, ha lenne egy ilyen jó kis érzés, hogy valakinek segíthettem vagy örömet okozhattam. banális, de így van.

és akkor most beájulok a kiscsaj mellé, aki kivételesen ott aludhat mellettem és odabújok hozzá, mert ő egy kis csoda. nappal és éjjel is. (említettem már, hogy ez a dac-korszak vagy mi több mint kemény...? :o))))

megörökítendő

amikor nyomot hagysz. amikor látod, hogy van egy nem fogadott hívásod és mellette egy üzenet: "csak eszembe jutottál" és elmosolyodsz, mert ez a gondolat az általad elhintett magvakból nőtt ki, egyszer te említetted, hogy "sokkal többször gondolok rá, hogy hogy vagy, mint amennyiszer valójában felveszem a telefont és felhívlak, csak akartam, hogy tudd." és mostmár én is tudom és ez olyan édesen rövid, de sokat mondó üzenet, ami megmelengeti az én fáradt szívemet.

azt gondolom, hogy egy közös múlt valakivel komoly alapot biztosít. olyat, amit tényleg évekig, évtizedekig tart felépíteni és ezek egy eltéphetetlen kapcsot alakítanak ki két ember között. de a jövőért nem lehetnek felelősek. azt építeni és ápolni kell. például ilyen kis apró gesztusokkal :o)

nyí

most hadd nyígjak egy kicsit, mert nincs itt senki, akinek mondhatnám. csak tudnám, hogy miért találok ki olyan dekorációt, ami egy komplett ember hadot igényelne, hogy időben elkészüljön (vagy az én éjszakáimat) - mindezt azért, hogy a saját kedvemre tegyek a külcsínben. szánalmas, komolyan :) olyan feszült vagyok, hogy az nem igaz, már én is unom magam... még mindig sok a tennivaló, de közben egyedül vagyok almával, a kutyát el kell vinni állatorvoshoz, holnap el kéne mennem kőbányára és még éjszakai műszakban befejezni mindent... vááááá. a helyzet tehát változatlan. pisiszünet és teregetés. a lakás szalad, de már nem szaladok utána, mert nincs mikor. előbb legyen meg az esküvő. utána lesz egy estém és egy reggelem becsomagolni hármunknak és kitakarítani az egész lakást. szerinted erre mennyi esélyem van?

éhes vagyok.

(nnnnna. sokkal jobban érzem magam így, hogy leírhattam, ehhe. most szépen eszem valamit, iszom egy kávét és elviszem a kutyát a dokihoz - aztán újult erővel hozzáfogok mindenhez. ebből a pénzből meglesz a nyaralás. ezt mantrázom magamban közben: vasárnap már pihenhetsz, varsárnap már pihenhetsz... :o))

sikítófrász

na most van az a pillanat, hogy össze kell szednem magam, mert elhatalmasodott rajtam az úr isten, hogy leszek kész ennyi mindennel szombatra fíling, ráadásul bé sem lesz itthon segíteni, mindjárt sírok, komolyan. persze nem, de mégis. épp feszülök. és most akkor vissza az újságokhoz... (olyan, de OLYAN újságpapír virágot rittyentettem a menyasszonyi csokorba, hogy csak na :))))

ugyanaz

tízenöt papír koszorú, két új árajánlat és piros meg újságpapír pomonok között ülve azt mondom, hogy mostmár kicsit fáradt vagyok... :) a lakás elszaladt kicsit, de majd holnap megpróbálom utólérni.
ugyanazt kántálom közben magamban: annyira, de annyira várom a nyaralááááást... :o)

jaj

konkrétan görcsben áll a kezem, de már legalább összeállt a kép a fejemben végre a szombati esküvővel kapcsolatban és a főpróba (terítés) is megvolt az étkezőasztalon - jeee :) kicsit tán pihennem kéne... (kérek időt, sokat.)

a ragasztó stift édes, ha nem tudnátok. az imént nyaltam le az ujjamról véletlenül. vazze.

nem vagyok elég trendi

ma a reggeli kávézás közben hirtelen izgalomba jöttem. mint a gyerek, aki kapcsol, hogy "már csak ötöt kell aludni" és megyünk nyaralni, vááááá. kicsit megremegett a kezem és mintha a kávét is gyorsabban kavargattam volna. elképesztően várom. és nem csak azért, mert rémes hét vár rám addig. bé előtte való nap még fellép + esküvőt dekorálunk, így nagyon kiérdemelt lesz a vasárnap kezdődő pihenés...  én meg itthon fogok trónolni és ezerrel gyártom az újságpapírkoszorúkat, jee. zs. kérdezte reggel, hogy minek szívatom magam ilyenekkel? mondom azért. mert. mert ezeket a dekorokat általában mind magamnak csinálom... a saját szépérzékem kedvéért, no meg ha valami tetszik, akkor megcsinálom és kész, még ha bele is gebedek. úgyhogy hajrá újságpapír, pár napig össze leszünk kötve egymással :)

*******************************

egyébként meg. a ZÖLDBORSÓRÓL akartam értekezni. meg valami olyasmiről, hogy nagyon XXI. századi vagyok úgy tűnik. már a spenót is feszegette a határokat, amikor két zacskónyit főztem két nagy lábosban, mert másképp be sem fértek, így egy óra múlva lett egy alig-valamennyi fonnyasztott spenótom és újabb óra múlva egy alig-valamennyi főzelékem... három lábos és két óra az egyébként 20 perces melóra? nem, nem vagyok elég trendi öko bio mittomén, de én ezen fennakadtam.
aztán a hétvégén ugye bé beállított a zsák zöldborsóval. aminek és nagyon örülök és friss, zsenge, bio és minden más, de vazze, mutasson már valaki egy embert, aki 2012-ben ráér arra, hogy két órát eltöltsön azzal, hogy egy kisebb lábosnyi zöldborót kioperáljon a héjából főzés előtt, így az egyébként szintén 20 perces főzelék főzési idejét egy olyan 3 órára növelve... és nem, nem ciki ezt bevallani. én magamban dörmögtem, bé persze segített (kettőnknek majdnem másfél óra volt - szerinted???), bé meg szórta az igét, hogy ne nyafogjak és anyáink ezt így csinálták, meg milyen friss, stb. aha. fél óra múlva csendben dolgozott... háromnegyed óra múlva pedig odaszóltam neki, hogy nyugodtan mondja ki hangosan amire gondol, hogy a picsába kívánja az egészet :)))))) (a mosolyából értettem: így van, de juszt sem fogja kimondani.)

szóval kérem alásan, én az elmélettel tök egyetértek és én is nagyon örülök neki, hogy friss volt meg minden. de baszki. ha a következő fél éveben valaki elém tesz egy szem zöldborsót, valószínűleg megfojtom :)

(nevelési célzattal egyébként megtartottam párat megmutatni almának, együtt kiszedtük, nagyon tetszett neki. gondoltam, azért ne higgye már a gyerek, hogy a zöldborsó a befőttesüvegben terem. erről beugrott egy kép, hogy kiskoromban mennyire élveztem a zöldborsó kiszedését... ez azt jelenti, hogy én csináltam. na anyám sem volt teljesen hülye, jól van :))))))))))))))

őszinte nem-vagyok-elég-trendi bejegyzésemet olvashattátok.

vannak dolgok

amelyek a végletekig fel tudnak húzni.
és akkor történik valami.

vannak emberek, akik olyan egyszerűen jók. nincsenek túlbonyolítva a szónak a jó értelmében: kedvesek, értelmesek és nem filóznak túl dolgokat, ezáltal azzal sincsenek elfoglalva, hogy állandóan önmagukat elemezzék, megmagyarázzák és istenítsék. ők csak úgy vannak a maguk tiszta valójában és nekem tetszik ez a fajta "egyszerűség" ha szabad ezt a szót használnom - ismét csupa jóra gondolva és nem pejoratív értelemben.

régen is ugyanez volt a véleményem. a jó pasinak, nőnek nem kell önmagát sztárolnia, mert az nekem mindig sántít... az, hogy mi milyen csodálatos, izgalmas és érdekes emberek vagyunk vajon szintén hirdetni kéne? nem hiszem.

és amikor a fent említett ember nemes egyszerűséggel összefoglalja a mondanivalóját ugyanerről, akkor hirtelen rájövök, hogy nem lehet véletlen az azonos vélemény. hát persze. mert így van ez. kevesen értékelik az ön-sztárolást és a legtöbbünk átlát rajta.

a legélesebb különbség ex-patrick és ex-béla anyukája között volt. ex-p-anyuka mindig hangoztatta: "jaj, én olyan kis őrült vagyok" és szentül meg volt győződve róla, hogy ő a legkülönlegesebb lény a földgolyón. viszkettem tőle és idétlennek hatott. ex-b-anyiuka viszont? ő nem tartotta fontosnak, hogy bármit is mondjon. egyszerűen őrült volt - különleges és csuda jó fej.

hát ennyi a különbség... ég és föld.
és mégsem mindenki számára elérhetetlen talán.
de mindig lesz, aki nem érti.

körbenézek

és valahogy nem látom magam előtt, hogy holnap itt rend lesz és tisztaság plusz isteni ebéd is... márpedig 4 órára pontosan ennek kell lennie. hmmm...

azért megpróbálok még ma valamit tenni ennek érdekében :o)
(mondjuk nagyon nézem vagy ilyesmi.)

naplo-pó

és megtettem. lesz "munka-blog" is. nemsokára. elkezdem írni azt is... :o)

egyébként meg. amit imádok, az a spontaneitás. a mai társas fagyizás "valahol tétényben", ahogy zs. fogalmazott. retro bódészerűség, műanyag kerti bútor, a gyerekek körülöttünk rohangálnak a fűben, koszosan mint a föld, pont ahogy szeretem látni a maszatos arcukat, kezüket, térdüket (igen, most feltetted magadban a kérdést ha ismersz, a válaszom az hogy játszóruhában :o)))), a fiúk tízpercenként mennek be egy újabb adagért, l. baba a virágok tövébe kakál, mert ő laza kislány, mi nők meg pletykálunk egy kicsit.

az ilyen napokat nem lehet tervezni szerintem, nagyon élveztem. és hazafelé még lett sok-sok "chili-garlic" szószom is az aldiból, meg ecset készletem, ha kedvem támadna még további motívumokat festeni a falakra... érdekes volt egyébként, amikor zs-nél festettem. ott mindig olyan jó masszázs zene megy, a vérnyomásom tehát alapból kettő, közben festem az indákat a falra és sorban jönnek a nők arcmaszkkal az arcukon vagy csavarókkal a fejükön megnézni az alkotást, úúúúznak, áááznak és ez nekem mind nagyon jól esik, ahogy zs. öröme is a fal láttán. majd jön a főnöknő és megrendel (!) egy hasonlót otthon a nappali falára. pénzért. mosolygok magamban. a végén még ezzel fogok foglalkozni, ehhe :o) és közben arra gondolok, hogy mennyivel szívesebben festenék tíz ilyet egy hónapban kötetlen munkaidővel mint egy irodában gürizzek.

közben telefon két aktuális munkámról, hogy haladnak a dolgok mégis csak és ez elégedettséggel tölt el. holnap már nekiállok kis újságpapír rózsákat gyártani a következő esküvőre, ami elég bevállalós lesz, márpedig én nagyon szeretem a bevállalósat. (krém-vörös-újságpapíros, nyami)

így lesz mit feltöltenem szép sorjában az új naplómba... amit még pofozgatnom kell és nem is nagyon tudom honnan induljak vagy hogy válasszam szét benne a falfestést, a lakberedenzést és az esküvői dekorációt, részben mert nem értek a blog szerkesztéséhez, részben mert még nem állt össze a kép a fejemben, de miért is ne írnék arról, amit szeretek csinálni, miközben írni is imádok? :o) ennyi.

négy kartonnyi dekor cucc áll az étkező asztal kellős közepén.
azt hiszem engem az állandó rámolás fog elvinni, na.

tökjó és töknemjó

amit alma tegnap produkált, egészen érdekes volt. bár én "érdeklődés" helyett inkább ráparáztam és a békesség kedvéért még egy nyalókát is kapott tőlem. (a másodikat életében.) olyan hisztit és kínlódást vágott le, hogy bárki átgondolta volna, hogy akar-e gyereket, ennek láttán. végül 3/4 8-kor (!!!) lefeküdt és egyben aludt 12 órát. lehet, hogy csak fáradt volt :)

mindenesetre mi nagyon jót dumáltunk hajnalig, utána alig aludtunk, mert alma szerintem 20-szor rugta vesén v-t éjjel, mivel megfigyelés alatt volt és köztünk aludt (romantikus, mi? :))) ettől függetlenül nem vagyok most fáradt. élveztem a délutánba nyúló reggli bundáskenyerezést és a mély beszélgetést... több szempontból is.

lecsapódott bennem két nagyon fontos dolog:

1. hogy erre mennyire ki vagyok éhezve. mert le a kalappal a mi kis csapatunk előtt, hogy bár már majdnem mindenkinek van családja, szoktunk külön is találkozni "csak csajok" - de olyankor csak elvihogunk, ami baromi jól esik és KELL minden nőnek. viszont nincs helye a komolyabb beszélgetéseknek. ha meg családostul találkozunk, erre esély nincs, mert minden mondat közepén elesik egy gyerek, levizezi magát, enni vagy inni kér... és ez így szép és kerek. de ma azért be kellett látnom, hogy nekem már szinte csak bé maradt ezekre a beszélgetésekre. aki messze nem egy "csak", hanem egy szuper társ és jó barát is egyben. de másképp - és mást - beszélget két nő, ezt lássuk be! ezért most kiváltképp feltöltődtem. és a felismerést is elraktároztam magamban...

2. a másik pedig pár kimondott dolog, amivel igenis foglalkoznom kéne... néha nehéz megtalálni a határt a nyígás és az elfojtás között. én, aki kifejezetten szeretem kimondani ami bánt, érdekes módon, erről a két témáról nem tudok, vagy nem akarok (?) beszélni. és akkor csapjunk hozzá még egy harmadik témát is, most, hogy belegondolok. nem hiszem, hogy a nyígás ez esetben segíteni. viszont a nagy hallgatásom szerintem némi elfojtásba torkollott, ami még rosszabb. király. nem tudom mi a teendő. mostanában túl sok mindennel kapcsolatban vagyok ilyen bizonytalan amúgy is... (én. pont én.)

szóval az van, hogy az ember egy nagy darab lélek, amit ápolni kell, na. ez az egy biztos.

úgyhogy nagyon szép és tartalmas napom volt, köszönöm :)

kicsit össze-vissza

vannak olyan szép pillanatok, olyan szép napok... ágnes tanya tápiógyörgyén. mit is keresünk itt teljesen spontán meglátogatva i-éket? mintha a nagymamádnál lennél... nyári konyha, csipketerítők, tollaslabda, szalonnasütés és végtelen szántóföld... hát rég volt ilyen jó napunk.

és a dekoráció. nem az én világom, nem az én színeim... de szeretem, amikor valaki VALAMILYEN. nem szeretem a semmilyen embereket. nem nekem kell tetsszen, hanem a párt kéne tükröznie. mert nem elég ha valami szép vagy ünnepélyes. benne kell legyen a pár maga is. és ebben maximálisan benne voltak, szóval én valahol elégedett vagyok vele mégis. a lecsúszós harisnyát leveszem és a zsúrba már mezítelen lábfejjel megyek.

piros kordkanapé. frissen mosva. limonádé és csokitorta, boldogan szaladgáló gyerkőcök, lelkes ünnepelt, finom leves. pillangók a mennyezeten. fáradtak vagyunk, de lelkesek, mikor is voltunk itt utoljára sally-éknél. de régen volt. hiányoztak. egyetlen egy szomorú látvány van számomra. a látványos megbánás. a körön kívül maradás. valaki, akivel szinte csak mi beszélünk... de a kanapéról szemlélve a fájó lábaimat pihentetve minden szép - szép gyerekzsúr... pont ahogy szeretem :)

munka leadás. topogok a cél felé, a táskámban bélyegző és számlatömb. végre. pontosan tudom, hogy utána kávét érdemlek és pihenést. igaz, két órája válaszolgatok a menyasszonyoknak, de nem baj. ma szótlanul figyeltem a két gyereket. alma ezt a kislányt választotta. én nem értem miért, de hiába van bennem egy nagy kérdőjel, magamban úgy döntök, hogy megbékélek ezzel. ez van, elfogdom. ennek egyik legfőbb oka, hogy nem nagyon van más választásom. az ég alja sötétül, nagy vihar jön. szeretem a nagy viharokat. ketten ülünk a kádban almával és játszunk, kint dörög az ég. ezek azok a pillanatok, amelyek megmaradnak bennünk, nem a szép ruhák. (vagy azok is?)

a lakás kicsit elindult, mennék utána, de inkább az ágy felé húz az álmos fejem. holnap reggeltől késő du.ig úton leszek... a lakás tehát nagyjából így marad. remélem v. megbocsátja ezt nekem. de miért ne tenné. szőke énem rég volt már itt - egy kis gyerekezés, egy kis esti dumálás szigorúan saláta mellett, egy kis délelőtti csajos program. várom-program.

előtte még egy kicsit újszülöttezem egy boldog babával és festek zs. új masszázs szobájának a falára. nem lesz azért rossz napom, na :) csak tudnám mikor érem utól a lakást.

*************************

ma egyébként volt egy pont egy telefonbeszélgetésben, ahol azt éreztem, nem tudok tovább udvariaskodni. ennek megfelelően nem is tettem, asszem.
utána kicsit befordultam. nem tudom, mostanában nem vagyok topon... pedig kaptam egy meglepő munka telefont... nem kicsit szaladt az égbe a szemöldököm... hát. legalább az emlék jó. aztán majd lesz valahogy.

szóval utána bé jelentkezett a fura hírekkel kintről és kicsit nyígtunk egymás vállán - virtuálisan, ahogy azt mostanában modernül szokták. szeretempasim. ja, a férjem.

szóval hová is akartam kilyukadni? egyértelmű: bazita várom a nyaralást.

gyorsan

ezt megszívtam... még egy órát aludhattam volna, de felébredtem (felébresztettek, de ha azt írom, hogy bé pont fél 7-kor találta ki, hogy horkolnia kellene, akkor úgy tűnne, hogy nem örülök neki, hogy végre itthon aludt, pedig de :))) éjjel fél 1-kor még kint ültünk a kertben és csodáltuk az új trambulint. tulajdonképpen viszonylag nehéz bármi mást csinálni, mert maga a kert nem sokkal nagyobb ugyebár, így az ember kénytelen bámulni :) tegnap az egész napot végigrohantam és dolgoztam, és azon filóztam, hogy a jövő hét is remeknek látszik, mert mindent, amire most nem volt idő, áttettem oda. király lesz.

és akkor nemsokára irány a virágokért, irány a dekoráció... :) az eget lesem, ne essen, de legfőbbképpen ne fújjon a szél, ha lehet, de ki tudja, hogy lehet-e, majd ott derül ki, csak akkor koncepciót kell váltanom majd a szalvétákkal, ami elég nehéz lesz. megoldjuk. mindent megoldunk. utána rohanás zsúrba. ami egyébként nagyon várok. főleg a leülök és elégedett tekintettel nézem a gyerekeket részt :) (láv)

és akkor nem tudok tovább írni, mert felkeltek. ennyi. majd :)