pénteki felismerés félig virágnyelven

ez elég érdekes... az elmúlt év az életünkben több volt mint szétesés. nem is nagyon akarom részletezni, hiszen mindenkinek megvannak a maga nehézségei az életben, nem is ez a lényeg. mindenesetre az élet olyan, hogy néha nem veszed észre, ahogy "belecsúszol" olyan helyezetekbe, amelyekre régen - szigorúan ELMÉLETBEN - azt mondtad, hogy na te aztán ilyet soha... dehogynem.

így szépen szétcsúszik egy csomó olyan dolog is, ami addig "érintetlen" volt. hát ha lehet ezt mondani, lassan már nem maradt olyan, ami rendesen működne. aztán eltöltöttem pár kellemes délután pl. ritánál, aki 9 hónapos hasával tolatott fel-alá a lakásban 40 fokban és többet produkált mint én otthon, és egyszerűen elgondolkodtam. nem, inkább nyersen őszinte leszek: megláttam. hogy mennyi minden sikkadt el mostanában, ami korábban természetes volt. mindegy, hogy sok a munka, kevés az idő, jaj a gyerek. én én kellene legyek minden körülmények között.

bé elment dolgozni. érdekes, hogy ez is valahogy felébresztette bennem mindezt... ő össze volt eddig törve, én próbáltam benne tartani a lelket. már most pár nap után is erőre kapott és érzem, ahogy én is kihúzom magam mellette és kijjebb tolom a melleimet is. vazze, mennyire egyszerű törvények alapján működik az élet :)

ezért pár napja szinte észrevétlenül kúszott be a változás. hogy hiába van ezer dolgom, akkor is összepakolok, felmosok, holott most aztán tényleg indokolt lenne, hogy szétessen a ház - és hiába kellene már most munkálkodnom, előbb elszaladok almával a boltba és veszünk egy villámebédnek valót. hát így.

minden hat mindenre és sokszor sokkal mélyebb dolgok vannak hatással olyan erősségeinkre vagy gyengéinkre, hogy nem is gondolnánk. és ahogy ezek a dolgok hullámoznak, úgy tartanak velük egészen más részei is az életünknek... ezért remélem, hogy most ez a JÓ hullám, amire olyan régen vártunk már felkap minket és kicsit visszaráz a normálisba... vagy netán feljebb is repít :)

lávlávláv, sallala.

tyű

asszem ma egy kicsit elértem egy határt... ennek örömére tartok tőle, hogy igen rövid lesz számomra ez az este :)))) pedig mennyi tervem volt... pompomok, ültetés pontosítás, nyomtatás, újságolvasás... de tartok tőle, hogy az utolsó billentyű leütése után nem sokkal már dőlök is el horkolva...

megágyaztam magamnak alma szobájában a földön, mert muszáj aludnom, a fél éjszaka fennlét szemmel láthatóan nem megy. mindenesetre lehet, hogy ma estére egyszerűen elszakadok az egésztől és szépen bambulok egyet a kanapén, mert a ma délelőtti, kora délutáni ámokfutás után megérdemlem és kész. a virágok szépen elrendezve várják a szombat hajnalt... nyugodt vagyok, majd valahogy elkészül minden holnap. azt az egyet nem tudom, hogy almának mivel fogom elterelni a figyelmét, de majd megoldjuk.

ez egyébként tök érdekes, kíváncsi lennék mások érzéseire... ugyanis tök lelkiismeret-furdalásom van csomószor, hogy muszáj ugye készülnöm és nem tudok vele ilyenkor játszani. (sem.) ugyanakkor feltétlezem, hogy gyerekek felnőnek úgy, hogy a körülöttük lévőknek dolga van és nem 100% rájuk figyelnek egyfolytában, aminek mellesleg elég érdekes következményei lennének a felnőttkorban... akkor hát miért van lelkiismeret-furdalásom?! na erre varrjunk gombot gyorsan, közösen. köszönöm.

bé elment egy tejfakasztóra. ebből az lesz, hogy már a kanapén el fogok aludni :)))

ma így

ma harmadszorra bőgöm el magam - tévé, facebook bejegyzés, apukák, gyerekek... minden megérint. vicces ez a menstruálás, mi? a hormonok azért dolgoznak rendesen. na meg én valahogy így is maradtam már jó pár évvel ezelőtt, hogy elbőgöm magam mindenen :)

kiverekedtem magam a káoszból egy "röpke" 3-4 óra alatt... még felmosok szép illatosra, majd lefürdök és visszaülök dolgozni. jön ez a kis mancika is, kis drágám, hogy hiányzott! újra megtelik pónikkal a világ :)))))

na, ismét sírok. k.va life network, inkább kiteregetek gyorsan :)))))

hétfő délutáni idill

teszek-veszek, csinálom a dolgom, de érzem közben, hogy valami hiányzik. ja, hát írni akartam, persze! és már itt is vagyok...

bé elment egy kerti partira, amiről nekem eszembe sem jutott, hogy nem késő du./este lesz, ezért én sajna nem tudtam vele menni, egyszerűen nem tehetem most meg, annyi minden fog ezen a héten történni: dorkáék irodája, hétvégén százfős esküvő... így szépen bekapcsolt a kedvenc adómat, nézem a meztelenül is szép vagyok kedvencemet egyik szemgolyóval, másikkal szabom méretre a szalagokat a tempomdíszekhez és közben baromi jól elvagyok magamban... :)

nemtom, annyi minden van a fejemben. van, ami "titkos" és van, ami nem... valami formálódik bennem, ugyanúgy mint amikor évekkel ezelőtt éreztem, hogy nem az excel táblázatok az én utam, hanem valami sokkal több... az. amikor ott áll az ember az otthonában és hápog. hogy hát hú. de jó, hogy itt vagyok. amikor szombaton megkaptam reggel a szinte könnyező sms-t a menyasszonytól, hogy a csokra olyan gyönyörű... én, aki nem is vagyok virágos, csak próbálom tanulni magamtól... (youtube, how to? :))))

írni akarok. írni fogok. ÍROK. most is. de pár hete formálódik a fejemben egy gondolat. és ez a része az, amit itt és most nem fogok kifejteni. egyébként nem tudom mitől lesz egyik blog sikeres és a másik nem, nekem nem megy a könyöklés része a dolognak, tehát semmilyen hátterem nincs a népszerűsítéshez. kicsit úgy érzem, hogy ami meg akar történni, az meg is történik. van, ami kinövi magát a semmiből, van, ami erős hátszéllel sem. nem, még 38 évesen sem vesztettem el a lelkesedésemet a csodák iránt :)

na szóval, nekem ebben nincs semmilyen jártasságom. tehát TEGYÜK FEL, hogy lesz egyszer csak egy anyagom és valaki azt mondja, hogy ez jó és nem azzal leszek elfoglalva, hogy mások mennyivel jobban írnak, hanem én is elfogadom, hogy adott anyag jó, akkor mi van? bekopogok egy ajtón és azt mondom csóóókolom, ezt kiadná valaki nekem? és ha igen, mi van ha a kutya el sem olvassa? hmmm...

na mindegy, ez majd vagy elindul valamerre, vagy nem. én mindenesetre visszaindulok most a tempomdíszeim felé, mert ennek még ma készen kell lennie, sok más egyéb mellett :))))

ps. szeretnék egyszer egy medencét.

megoldandó

sík ideg vagyok... a kiba. hortenziák nagy része nem élte túl az elmúlt napokat... csak állok a szoba közepén és töröm a fejem... kifejezetten ezt kérte a leányzó... mégis honnan p.csából szedek ENNYIT? nem mellesleg jó sokat költöttem rá, de ez most nem érdekes. szóval akkor ezt most hogy is fogom megoldani??? :(((((( kész. nincs ötletem, komolyan... szegény bé indulhat majd VALAHOVÁ VALAMIT keresni... :(((((

najó. meg kell oldani. ennyi. és tudom, hogy "statisztikailag" is benne kell legyen ennyi virágozásban az, hogy egyszer beüt a baj... de vazze... van olyan hortenzia, amit kitettem a pultra megnézni hogy bírja víz nélkül... vazze, az jobb állapotban van!!!! :((((

akkor most telefon... bé hazafelé be kéne nézzen ide-oda...ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁHHHHHHH

rohanás közben leülős

leültem lihegni. azon gondolkodom, amit d. mondott, hogy mindig ráizgulok minden esküvőre. és tényleg. egyfelől ez adódik a személyiségemből, másfelől azt gondolom ez így van jól. amikor már nem izgulok, hogy az ő egyetlen napjuk, amelynek a leglátványosabb elemei rajtam múlnak rendben lesznek-e, akkor már nem fogom annyira élvezni. kicsit olyan horror filmes ez az egész. imádok félni, közben mégsem élvezem, mert ugyan ki élvezi. mégis szeretem. tiszta gáz :) ez megismételhetetlenség adja pont a kockázatát is a dolognak és ez az, ami minden alkalommal izgatottá tesz. ott reggel egy lehetőségem van megcsinálni például azt a csokrot, amelytől a nő elalél. amilyet képzelt gyerekkora óta magának. ezt márpedig nem ér elbaltázni :) és a virágokat - amelyeket csak csütörtökön lehet beszerezni - addig életben kell tartani, hogy szombaton ugyanilyen szépen viruljanak. én emiatt is szoktam kicsit izgulni, mert ha itt hiba csúszik be, akkor kicsit nehéz ugyanezeket a fajtákat és árnyalatokat spontán beszerezni.

szóval egy merő izgalom az egész, de most leültem kicsit kifújni magam és úgy örülök, hogy ma jön dr.p., hiszen imádom és vagyunk annyira jóban, hogy becsukja a szemét a ki nem takarított lakás felé amikor bejön pisilni - mert hogy csak a kertben vacsizhat, az is biztos :) most ez van és a barátok ezt elfogadják, ami jó. tehát vacsi közben én kinn fogom ragasztgatni a menüszalagokat és ez így lesz szép. őt nem fogja zavarni, én meg kicsit haladok, éljen.

ma óta pedig az egyszerű felsöprést nagytakarításnak tekintem, vahaha.

nane

a naplók arra vannak, hogy az ember ne csak összefoglalja mi történt aznap, hanem kicsit megpróbálja körülírni az érzéseit is talán...
azt hiszem nekem ez most viszonylag könnyű, mert sík ideg vagyok, már úgy fáj a lábam. tegnap éjjel sírt a szél, nyígott a gyerek, fájt a lábam... volt 4 és fél órám aludni a hajnali kelésig. ebből lett kb. 2-3 óra megszakításokkal. nemrég a gyerekkel az ölemben elbóbiskoltam a kanapén, így most kicsit jobb, de szerintem nemsokára megyek utána aludni... csak annyira fáj a lábfejem. nem tudom mitől lenne jobb, egy biztos: a mai egész napos rohangálás NEM segített rajta, sőt...
itt ülök a reggel itt hagyott "virágbolti" rumliban és hiába terveztem, hogy gyorsan összerántom, esélytelen. fekszem felpolcolt lábbal és próbálom siettetni, hogy jobban legyen, mert ez kiakaszt.

szóval visszatérve a lábfejemen kívüli érzésekre... én egy elég érzékeny csajszi vagyok, mindent látszat ellenére. egy reklámon el tudom bőgni magam és napokig filózom emberek - rám nézve - nem feltétlenül tiszta cselekedetein... és valahogy nem szeretem, amikor megbántanak. tények? ugyanmár. pont azért, mert ezek tények, talán fölösleges emlegetni, nem?! nem értem mi indítja az emberek a szándékos megbántásra, miért van szükségük a megjegyzésekre. most van fél percem bevallani, hogy mennyire, de mennyire végtelenül rosszul esik ez nekem. idegentől is, nem hogy valakitől, aki ennyire közel áll hozzám. hát nem bántják az embert eleget, miért kéne még egyet belerúgni?

na mindegy. ez a helyzet úgy tűnik soha nem fog változni és miután lejárt a fél percem, most azt hazudom, hogy leszarom. inkább elmegyek aludni szerintem.

semmikülönös

a virágokat lehoztam, velük együtt a ventillátort is... végre végre egy kis levegő. bár ma remekül szórakozott az egyész család egy spriccelővel, főleg alma :)))) a kisasszony lefeküdt, én meg lassan nekilátok a virágoknak... hajnalban folytatom. szeretem hajnalban a virágokat :)

alma - szerintem akaratán kívül - kicsit megbántott és kb. háromnegyed órát bőgtem. rég éreztem, hogy most sokkal több mindent sírok ki magamból, csomó dolgot, ami felhalmozódott... szóval végsősoron jó volt, bár azt nem mondanám, hogy jól esett. franc essen bele, hogy az emberben mi minden eltemetett sérelem jön elő ilyenkor.

a tubarózsa illata bódító. imádom, élvezem. de még mindig itt van bennem a drukk minden alkalommal, elvégre nem ez a tanult szakmám. ilyenkor eszembe jut a farky filmje, a vitorlázó, amelyben azt mondja, hogy ő mindig fejben kezdi meg a felkészülést: leül és megnézi a régi győztes futamokat. elhiszi, hogy képes nyerni. és mennyire igaza van! én ilyenkor az első októberi csokorra gondolok, amikor a menyasszony sírva fakadt, ahogy átvette és amelyre a fotós azt mondta, hogy a harminc esküvő közül ez volt a legszebb, amit látott. igen. ilyenkor megéri és elhiszem, hogy menni fog ezúttal is.

k.rva lámpaláz :))

ráadásul bé elment balatonra az együttessel, mert holnap fellépésük lesz és csak így tudták megoldani, de jó is lesz neki, hogy kapcsolódik hozzá 1-2 önfeledt nap a többiekkel, megérdemli.

péntek reggel

tegnap délutánra a sírás határán voltam... pedig csak annyi történt, hogy felvittem a ventillátort, hogy a virágoknak jobb legyen a helyzet, mert ez az időjárás NEM kedvez nekik, holott szombatig szuper állapotban kell maradniuk!!
namármost ezzel egy az egyben megszűnt a komfortérzetem, levegőért kapkodtam már két óra múlva és patakokban folyt rólam a víz... elviselhetetlen, komolyan. valami egészen nem normális történt a klímával, ami engem tökre megijeszt. amikor alma ennyi idős lesz, hány fok lesz nyáron, 50????

most arra az elhatározásra jutottam, hogy lehozom a virágokat és a ventillátort együtt. ez lesz a megoldás. végem van, komolyan. pedig én jól bírom a meleget és nem szoktam nyígni miatta, de ez nem normális, tényleg.

end.

egyébként meg. tökre megkönnyebbültem, hogy a "megveszlekkilóra" menyasszonyt megkértem, hogy keressen mást erre a feladatra. nincs az a pénz, ami miegéri nekem, hogy jogtalanul sértegessenek, majd bocsánatot sem kérve jöjjenek a pénzzel. hülyekurva. én pedig fellélegeztem, mert nyomasztott a dolog előtte. annyira sok ilyen dolog van az életünkben, amit nem tudunk vagy nem merünk lezárni. holott nincs semmilyen pénz vagy olyan körülmény, amely megérné, hogy az emberbe minden ok nélkül belerúgjanak. azt kívánom mindenkinek, hogy merje elengedni ezeket a dolgokat - akár egy huszárvágással.

így és úgy

hát nemtom. a napjaink IGEN tevékenyek. közben patakokban folyik mindenkiről a víz az egész országban, rólam is. listákat írok, helyszíneket mérek fel, fejben tervezek, mert másra nincs idő, a könyvesboltban hasalok a földön a nővel a legjobb matricáskönyvek után kutatva a gyerekeknek és töprengek, hogy egyformát vegyek-e nekik, hogy ne veszekedjenek vagy inkább különbözőt, hogy értelme is legyen.

és hallok néhány dolgot a hátam mögül, amelyben még ha nincs is rosszindulat, azért fenn tartom magamnak a jogot, hogy kicsit rosszul essen, ha tudtukkal vagy azon kívül megbántanak. ezt most le akartam írni, hátha elszáll az érzés. ugyanakkor ebben a világban tök mindegy, hogy kicsi vagy vagy nagy, ha bármiben is eltérsz a középvonaltól, beszédtéma leszel azok számára, akik unatkoznak vagy úgy vélik ők jobban tudják. hát ennyi. piszkos tények.

de volt azért jó is bőven. például dorka. ahogy fogad. ahogy örül nekem. bazi jól esik ... hát ki a francnak ne esne jól, ha szeretik :) láv.

alma mondta

a mai nap mélypontja azt hittem az volt, amikor délelőtt úgy dolgoztam, hogy alma a hátamon a nyakamon lógott - na így próbálj meg számolni és úgy egyáltalán, bármilyen szinten összeszedettnek lenni... de valójában az volt, amikor a gátra befelé sétálva megkérdezte miért kell annyit dolgozni. mondtam neki, hogy mindenki dolgozik, mert így lesz pénzünk... mire elgondolkodott és simán közölte velem, hogy ő nem szeretne pénzt, inkább ne vegyünk semmit (édesem, abban a szerencsés helyzetben van, hogy a számlák létezéséről nem tud), hanem inkább játsszunk együtt.

én majd' szétesem a szeretettől, na.
és én még otthon dolgozom, többet lehetek vele...
mit érezhet a többi dolgozó nő????????

ez a társadalom megfojtja az anyákat.