2013. augusztus 15., csütörtök

rohanás közben leülős

leültem lihegni. azon gondolkodom, amit d. mondott, hogy mindig ráizgulok minden esküvőre. és tényleg. egyfelől ez adódik a személyiségemből, másfelől azt gondolom ez így van jól. amikor már nem izgulok, hogy az ő egyetlen napjuk, amelynek a leglátványosabb elemei rajtam múlnak rendben lesznek-e, akkor már nem fogom annyira élvezni. kicsit olyan horror filmes ez az egész. imádok félni, közben mégsem élvezem, mert ugyan ki élvezi. mégis szeretem. tiszta gáz :) ez megismételhetetlenség adja pont a kockázatát is a dolognak és ez az, ami minden alkalommal izgatottá tesz. ott reggel egy lehetőségem van megcsinálni például azt a csokrot, amelytől a nő elalél. amilyet képzelt gyerekkora óta magának. ezt márpedig nem ér elbaltázni :) és a virágokat - amelyeket csak csütörtökön lehet beszerezni - addig életben kell tartani, hogy szombaton ugyanilyen szépen viruljanak. én emiatt is szoktam kicsit izgulni, mert ha itt hiba csúszik be, akkor kicsit nehéz ugyanezeket a fajtákat és árnyalatokat spontán beszerezni.

szóval egy merő izgalom az egész, de most leültem kicsit kifújni magam és úgy örülök, hogy ma jön dr.p., hiszen imádom és vagyunk annyira jóban, hogy becsukja a szemét a ki nem takarított lakás felé amikor bejön pisilni - mert hogy csak a kertben vacsizhat, az is biztos :) most ez van és a barátok ezt elfogadják, ami jó. tehát vacsi közben én kinn fogom ragasztgatni a menüszalagokat és ez így lesz szép. őt nem fogja zavarni, én meg kicsit haladok, éljen.

ma óta pedig az egyszerű felsöprést nagytakarításnak tekintem, vahaha.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése