láv jórszelf

azert ipadrol sem konnyu irni, na... ekezetekkel most nem bajlodnek. lusta en, az "irodalom" bantalmazoja :)
tegnap kitort rajtam a rendralasi mania... ezeket a pillanatokat ugy gondolom ki kell hasznalni... egyebkent ebbol is latszik, hogy epp elek es nem tulelek, kicsit visszautalva a tegnapi gondolataimra. felszamoltam harom olyan dolgot, ami minden nap bantotta a szememet. olyan rendet vagtam, hogy meg en is meglepodtem. vannak ezek a bermuda haromszogek minden lakasban. minden nap, ahanyszor csak ranezunk, tiszta idegek leszunk tole...megis ugy maradnak sokaig, mert tul melos nekiesni. na de amikor eljon a kedv es meg ki is tudjuk hasznalni?! :))) a szemem es ezaltal a lelkem is kisimult. odanezek es a rendezettseg megnyugtat a korabbi allapot idegesito mivoltaval szemben... es akkor jon a kerdes mint oly sok mindennel kapcsolatban az eletben: ezzel miert vartunk idaig?

idorol idore visszaterek a blogomban, tehat a fejemben ehhez a nagyszeru tenyhez, hogy amikor szet vagyunk esve (ej, de szep magyar mondat), akkor a kornyezetunk elrendezese elkepesztoen simitja ki a haborgo lelkunket is. tegnap azonban inkabb azon filoztam, hogy milyen furcsa, hogy honapokig, evekig nezunk el olyan korulmenyeket, amelyek zavarnak, pedig nem lenne bonyolult megoldani oket - az apro bermuda haromszogektol kezdve a nagy es fontos kerdesekig... de mire varunk?

na elmondom mire: semmire. es hidd el, eleg sok idot szenteltem ennek a valasznak a felkutatasara :) lustak vagyunk es kenyelmesek, de ugyanakkor az ahitott allapot elott nem is vagyunk kepesek felmerni, hogy mennyire is zavar valami es mennyivel jobb lesz utana. mint amikor fozesnel megy az elszivo es lovesed nincs mi zavar, am amikor kikapcsolod azon kapod magad, hogy hangosan felsohajtasz... hu, de jooo... na igy valahogy. annyira nem zavar, hogy valtoztass, am amikor megteszed, rajossz, hogy ez az aprosag is mennyire sokat ad es mennyit szamitott megis.

szoval igy van ez az aprosagokkal. nem csak orulni kell minden pici boldogsagnak: eszrevenni es megelni (es hangosan kimondani, dobbenetesen sokat segit egyebkent - csak lehetoleg ne mas elott, mert kicsit furan fognak rank nezni :)))), hanem az igazan apso bosszanto tenyezoket is erdemes felszamolni par perc alatt, a kis rendetlenseget, a mini lyukat bevarrni, a foltot letorolni... es meg fogunk lepodni milyem jot teszunk magunkkal. (tehat mindjart lemegyek es mindenki elott kimondom hangosan, hogy de jo, hogy elpakoltam azt a halom papirt az asztalrol vegre :)))

legyel joban magaddal. okozz magadnak oromet. en birom am magamat, meg ha furan is hangzik, de ez az egyik legnagyobb kincsem meglepo modon: kiegyensulyozotta tesz. na persze van mogotte melo, mert emeberileg elegedettnek lenni onmagunkkal nem jon am csak ugy magatol... de en joban vagyok magammal es meg szoktam lepni magamat aprosagokkal, kezdve egy rendesen szepen elfogyasztott kavetol az uj cipoig mindenfelevel. amikor elsimitom a lelkem egy ilyen apro rendrakassal, azzal is. orom adni es orom kapni, egyszerre. two in one bazz, ez eleg meno, nem? :))). viccet felreteve ez nem vicc. 40 eves lettem es mar regota tudom, hogy nem masok szereteteert kell versengenem, hanem a sajat elismeresemert. mert en mindent tudok magamrol, itt nincs titok vagy megjatszas, pont ezaltal valik a legnagyobb dicserette a sajat elegedettsegem.

meg valami. az onbizslom. ami megyjegyzem tok ugyaninnen fakad... amikor bizonytalan vagyok nem tudok jol teljeseiteni. asszem ez magatol ertetodo. tegnapelott az autoban (ne nevess, de hangosan) elmagyaraztam magamnak, hogy en ebben jo vagyok es siman megy nekem. mire odaertem mar mindent tudtam, magabiztos voltam es meg en is meglepeodtem mennyi otletem tamadt, amelyek lelkes tamogatasra is talaltak... es szentul hiszem, hogy ez azon mult, hogy elhittem igy lesz. igy is lett.

hogyapicsaba valtam oravecznorava a bejegyzes vegere? az onbizalom tuning kozhelyesse tesz vagy mi? egyaltalan hogy jutottam el idaig a furdoszoba polc elpakolasatol? :) habos csikos kavemat mar megittam. egy puszi a sajat kezedre mara. be good to yourself mondotta a bolcs.

saját korlátaink

akkor megfogalmaztam. a vécén. mert mindig ott jönnek a jobb gondolatok. előtte dumáltunk bé-vel és valahogy ott ért a felismerés, hogy el tudom mondani mi zavar.
van, amikor az ember még számszerűsíteni is tudja, hogy mekkora kárt okoztak neki... én ki tudnám számolni és százezrekben tudnám mérni, hogy mekkora gondot okozott nekünk az az egy és egynegyed év, amit a tátika utcában töltöttünk a házra várva... de most már el tudom mondani azt is, ami mindezek mögött áll, mi az a bizonyos érzés, amit most is érzek nap mint nap, lassan két éve...

amikor az ember belevág valami nagyba, a cél érdekében sok mindent elvisel, mert rálegyint, hogy csak X időt kell így vagy úgy kibírni, utána jó lesz, ezért pillanatnyilag nagyon is megéri. nem baj, hogy félig a föld alatt lakunk vagy a wc-n át vezet az út a konyhába, nem baj, hogy mind egy szobában alszunk (ami mellesleg egy gardrób), nem baj, hogy a fél életünk dobozokban... majd túl leszünk rajta és minden jó lesz... és így hónapok, majd több mint egy év megy el. utána költözés és bár a körülmények jobbak, az érzés megmarad: előbb-utóbb lesz otthonunk, addig meg majd leszünk valahogy.

na ez az. az "addig kibírjuk". így NEM szabad élni. hogy szinte várod minden nap végét, ami közelebb visz a célodhoz - ami egyébként olyan hétköznapi, hogy majdnem nevetséges: egy saját otthon. ezeket a napokat sem volna szabad "túlélni" és "eltűrni", mert ez is a mi időnk, a mi napjaink...

és ez az, amit a zsuzsa elvett tőlünk, ami sokkal jobban fáj nekem, mint a sok százezernyi kár: az lemúlt majdnem 2 év mindennapi élvezete. iszonyatosan nehéz az elvesztegetett időn túllépni, mert visszahozhatatlan. tetézve volt ugye a bolttal, ahol még a napi rutinért is esdekelni kellett, annyi volt a teendő.

négy hét telt el azóta, amióta nem a miénk... és én megvadultam a szabadságtól. első héten fodrász (kétszer is), műköröm, 6 pár új cipő (mondom, hogy megbolondultam), rucik, szabadság, repkedés. második héttől intézkedés és újabb öröm a felszabadultság miatt. (harmadik-negyedik héten szembesülés az okozott anyagi károkkal, arc visszavétel és lapos kúszásban közlekedés, de ez most mindegy :))))

most kezdem megint érezni, hogy élek. egy és háromnegyed év "TÚLélés" után a körülményektől függetlenül is elkezdtem megint MEGélni... ennél felszabadítóbb érzésben pedig azt hiszem még nem volt részem.