most megint nehezemre esik írni. kicsit úgy alakult, hogy a vidám dolgokat beleírm a mosolygók csoportba, a bénákat meg ide... ezen épp ideje lenne változtatni (és nem úgy, hogy ott is nyígok :))) - többet kellene írnom.
most mindenesetre 24 órája egy olyan jelenetet élek át, mint egy filmen. mindig lejátszódik bennem tökéletesen ugyanaz a mondat, amit bé mondott tegnap. lelkemre kötve, hogy senkinek sem mesélem el, így bennem ragadt és belülről rág. persze teljesen érthető a diszkréció kérése - mert ez nem a mi csatánk... de vazze.
minden nap, amikor hazajövök ránézek a fölöttünk lakó csaj autójára... és olyan hihetetlen, hogy ő már nincs. olyan emberek kálváriája visel meg, akik nem is állnak hozzám a legközelebb. de mégis. egyszerűen nem akarom elhinni ezt már megint.
és tudod mit érzek? hogy hiába van ennek az embernek a rovásán, hiába nem kedvelem bizonyos dolgait... mindez nem felmentést ad neki, hanem bennem rendeződnek át a dolgok és csak annyit tudok nyüszíteni: "kit érdekel?" mert ezek nem fontos dolgok. ilyenkor látszik igazán, hogy mennyire nem azok. voltaképp semmi nem érdekes ehhez képest.
és még egy kedves gesztus sem megengedett, mert hivatalosan nem tudok semmit, ugyebár... pedig itt ficánkolok, hogy valamit úgy tennék. valami apróságot. egy apró kedvességet. egy semmiséget. épp csak egy mosolyra valót... és jó lenne ezt megosztani valakivel, aki esetleg segítene ebben... vagy mittomén. bé segítene. csak feltűnőek lennénk. jaj, nem tudom hogy csináljuk.
najó, akkor megpróbálok kicsit leszakadni erről, de állandóan előttem a kép, ahogy bé ül szemben és ezt mesélni... megőrült a világ, komolyan.
2014. január 29., szerda
2014. január 13., hétfő
törvényszerűségtelenség
itt a remek példa arra, hogy egy tökéletes jónak ígérkező nap hogyan tud tökéletesen szar hangulatú nappá változni egészen kevés idő alatt - szigorúan a saját gondolataink és lelki folyamataink mentén.
ha én lennék a szépségkirálynő (hahaha), bevezetném, hogy mindenkinek járjon legalább három szabadnap évente, amikor világvége hangulata van és szabadon ejtőzhet forró vizes kádakban vagy vízpartokon egy doboz csokival és bámulhat maga elé mindenféle kötelezettség nélkül.
tökre várom az estét, hátha kicsit feldobódom.
ha én lennék a szépségkirálynő (hahaha), bevezetném, hogy mindenkinek járjon legalább három szabadnap évente, amikor világvége hangulata van és szabadon ejtőzhet forró vizes kádakban vagy vízpartokon egy doboz csokival és bámulhat maga elé mindenféle kötelezettség nélkül.
tökre várom az estét, hátha kicsit feldobódom.
2014. január 10., péntek
nincs címe (nincsenek szavaim)
szuperanya verseny első helyezett. bekapcsoltam almának egy barbie filmet a laptopon, mert eléggé el volt szontyolódva, hogy ő nem ment a barátnőkkel, és ez volt a nagy kérése... én meg arra gondoltam, de jó, tudok tovább pakolni...
közben itt ülök vele szemben a kanapén és csak bámulok a semmibe. egy kamionnal a mellkasomon. nem. egy egész kamion parkolóval. épülettel együtt...
mert ennyi egy ember élet.
mi meg itt vagyunk és azon sopánkodunk, hogy kinek nagyobb a segge, veszünk-e új cipőt, a gyereknek cuki-e a szoknyája, hová menjünk moziba, kifésüljük-e a kutyát, veszekedjünk-e vagy sem, de jó lenne egy nagyobb ház... és persze a pénz, pénz, pénz... kinek van több, kinek kevesebb, miért annyi, miért nem ennyi, ki kapott többet az élettől, ki kevesebbet, ennek miért ennyi vagy annyi és neked miért nem lesz több... mintha mindez nem lenne tökéletesen mindegy.
persze ezt most könnyű mondanom, mert én sem tudok minden nap örülni, hogy van két lábam és tudok járni, amikor majd' leszakad a hátam a pakolástól nyilván nem örömkönnyeket hullajtok, hogy de jó, hogy ennyit mászkálhattam ma. ne legyünk álszentek. az élet zajlik tovább. akármi is történik.
de.
de. lesújtva ülök. nem érdekel a pakolás. vagy de. lehet, hogy még jobban érdekel. nem is tudom. csak azt tudom, hogy itt állnak a könnyek a szememben szép sorban... két kicsi gyerek és egy apuka maradt. és mosolyognak. mert ők hisznek. hogy ez most így jobb. és minden tiszteletem az övék, mert hinni tudni kell.
szívem szerint felcsörtetnék egy nagy ölelést adni, holott alig ismerjük egymást, de valahogy ezt kívánnám, hogy tudják mennyire velük érzek. és valahogy szeretném azt is elmondani, hogy becsülöm őket ezért a hitért.
hát ennyi. nagyon nehéz elhinni... de ennyi... :(
közben itt ülök vele szemben a kanapén és csak bámulok a semmibe. egy kamionnal a mellkasomon. nem. egy egész kamion parkolóval. épülettel együtt...
mert ennyi egy ember élet.
mi meg itt vagyunk és azon sopánkodunk, hogy kinek nagyobb a segge, veszünk-e új cipőt, a gyereknek cuki-e a szoknyája, hová menjünk moziba, kifésüljük-e a kutyát, veszekedjünk-e vagy sem, de jó lenne egy nagyobb ház... és persze a pénz, pénz, pénz... kinek van több, kinek kevesebb, miért annyi, miért nem ennyi, ki kapott többet az élettől, ki kevesebbet, ennek miért ennyi vagy annyi és neked miért nem lesz több... mintha mindez nem lenne tökéletesen mindegy.
persze ezt most könnyű mondanom, mert én sem tudok minden nap örülni, hogy van két lábam és tudok járni, amikor majd' leszakad a hátam a pakolástól nyilván nem örömkönnyeket hullajtok, hogy de jó, hogy ennyit mászkálhattam ma. ne legyünk álszentek. az élet zajlik tovább. akármi is történik.
de.
de. lesújtva ülök. nem érdekel a pakolás. vagy de. lehet, hogy még jobban érdekel. nem is tudom. csak azt tudom, hogy itt állnak a könnyek a szememben szép sorban... két kicsi gyerek és egy apuka maradt. és mosolyognak. mert ők hisznek. hogy ez most így jobb. és minden tiszteletem az övék, mert hinni tudni kell.
szívem szerint felcsörtetnék egy nagy ölelést adni, holott alig ismerjük egymást, de valahogy ezt kívánnám, hogy tudják mennyire velük érzek. és valahogy szeretném azt is elmondani, hogy becsülöm őket ezért a hitért.
hát ennyi. nagyon nehéz elhinni... de ennyi... :(
lomtalanítás
mivel minden - legalábbis részben - el van pakolva, amikor körbenézel és arra gondolsz, hogy kicsit kiszedegetem a számunkra fölöslegessé vált tárgyakat, arra számítasz, hogy seperc alatt kész leszel... aztán a 3-4. nap környékén, amikor még felsorolni is fárasztó, hogy az otthonodnak mely bermuda háromszögei vannak még hátra, másképp gondolod... pillanatnyilag csak az jár a fejemben, hogy egyszer csak kész leszek vele és a lakás fel fog lélegezni és jajdejólesz meg ilyenek...
egészen biztos vagyok benne, hogy már attól is jobb lesz majd a helyzet, ha a dobozokat kivisszük, mert most inkább a felfordulást látom, nem a megkönnyebbülést. a telefon mindig máshol cseng. ha magasan állok, akkor lenn, ha leülök, akkor fenn... izomlázam van az emelgetéstől és tüsszentek a portól. de majd UTÁNA milyen jó lesz... :D
ami a szigort illeti... nem is tudom. lehetnék szigorúbb. de azért így is büszke vagyok magamra. tárgy és ruha márpedig ide vissza már nem jön. csak üres dobozok. hű, de várom... kicsit olyan érzés, mintha költöznénk (a pontos kívánás érdekében itt hozzá kell tennem, hogy a kinézett új házikónba) és ez lélekben közelebb visz a terveinkhez... a legjobb érzés a világon :) szóval kitartás eszterke.
egészen biztos vagyok benne, hogy már attól is jobb lesz majd a helyzet, ha a dobozokat kivisszük, mert most inkább a felfordulást látom, nem a megkönnyebbülést. a telefon mindig máshol cseng. ha magasan állok, akkor lenn, ha leülök, akkor fenn... izomlázam van az emelgetéstől és tüsszentek a portól. de majd UTÁNA milyen jó lesz... :D
ami a szigort illeti... nem is tudom. lehetnék szigorúbb. de azért így is büszke vagyok magamra. tárgy és ruha márpedig ide vissza már nem jön. csak üres dobozok. hű, de várom... kicsit olyan érzés, mintha költöznénk (a pontos kívánás érdekében itt hozzá kell tennem, hogy a kinézett új házikónba) és ez lélekben közelebb visz a terveinkhez... a legjobb érzés a világon :) szóval kitartás eszterke.
2014. január 8., szerda
tegnapi mosoly
tegnap késő esti (vagy majdnem éjszakai) mosolyom: egy gesztus. bé majd' elalszik a kanapén, kérdezi megyünk-e aludni. mondom, én még kiolvasnám a könyvet, de menjen nyugodtan. ő meg vár. félárbócos szemekkel. kérdem miért nem megy már? "mert szeretek veled együtt lefeküdni. megvárlak." ennyi és imádom <3
összevissza
napi jó hír: két nap után először nem fáj a fejem.
(egyelőre.)
a másik, hogy főztem.
a harmadik nem tudom mi, mert ma nem ment a szelektálás.
rémes, hogy ehhez is ihlet kell. szóval nem haladok, így ez nem annyira illik most a jóhírek közé :)
*****************************
az élet egyik nagy igazsága az, hogy a pénz beszél. amennyi örömet tudsz vele okozni magadnak, ha jól és jóra használod fel, annál még nagyobb kárt képes okozni. és én ezt most nem fejtegetném tovább.
*****************************
falom a könyveket. tévé és számítógép nem érdekel, csak a betűk, történetek és életek, amelyek előttem kirajzolódnak. imádok olvasni. és milyen régen nem tettem. na de most... :)))
*****************************
a csoportom elindult egy irányba, amelyet nem értek. egészen pontosan értem én az eszemmel, hogy több ember "összezárva" egyszer csak befeszül, mert a személyiségek súrlódnak. csak a szívem nem érti, hogy bizonyos rosszabb indulatú dolgoknak nem tudom mi értelme van...
egy megoldást látok csak egyelőre: napi apró örömökkel továbbra is tartani magam ahhoz, ami a célja és bízni benne, hogy visszatalálnak. nem akarok csalódni.
*****************************
2014. vékony combokat szeretnék, égszínkék farmereket, fehér blúzokat - és a lehető legkevesebb rosszindulatot és bántást az életembe, annál több egészséggel karöltve. (ez legyen mindenkinek, akit szeretek.)
*****************************
költői kérdés: ha kiírnék magamból egyes dolgokat, akkor vajon ellapulnának kicsit? de jó lenne.
(egyelőre.)
a másik, hogy főztem.
a harmadik nem tudom mi, mert ma nem ment a szelektálás.
rémes, hogy ehhez is ihlet kell. szóval nem haladok, így ez nem annyira illik most a jóhírek közé :)
*****************************
az élet egyik nagy igazsága az, hogy a pénz beszél. amennyi örömet tudsz vele okozni magadnak, ha jól és jóra használod fel, annál még nagyobb kárt képes okozni. és én ezt most nem fejtegetném tovább.
*****************************
falom a könyveket. tévé és számítógép nem érdekel, csak a betűk, történetek és életek, amelyek előttem kirajzolódnak. imádok olvasni. és milyen régen nem tettem. na de most... :)))
*****************************
a csoportom elindult egy irányba, amelyet nem értek. egészen pontosan értem én az eszemmel, hogy több ember "összezárva" egyszer csak befeszül, mert a személyiségek súrlódnak. csak a szívem nem érti, hogy bizonyos rosszabb indulatú dolgoknak nem tudom mi értelme van...
egy megoldást látok csak egyelőre: napi apró örömökkel továbbra is tartani magam ahhoz, ami a célja és bízni benne, hogy visszatalálnak. nem akarok csalódni.
*****************************
2014. vékony combokat szeretnék, égszínkék farmereket, fehér blúzokat - és a lehető legkevesebb rosszindulatot és bántást az életembe, annál több egészséggel karöltve. (ez legyen mindenkinek, akit szeretek.)
*****************************
költői kérdés: ha kiírnék magamból egyes dolgokat, akkor vajon ellapulnának kicsit? de jó lenne.
2014. január 7., kedd
fejfájás
két napja... megjött, font van, keveset aludtam és sajna az idegeim is érintettek...
kicsit olyan állítságokmegavilágotkiakarokszállni hangulat...
kicsit olyan állítságokmegavilágotkiakarokszállni hangulat...
2014. január 4., szombat
imádom-könyv
vannak írások, amelyek könnyedek és szórakoztatóak... és néha egy egyszerű limonádénak ható könyv is lehet elképesztően inspiráló. a lényeg, hogy mit szólít meg a saját életedben a mondanivalója. és akkor igenis százszor érzékesebb lehet számodra ez a mű, mint bármely híresen jónak kikiálltott írás. az ember önző és szubjektív: az érdekli, ami önnön magát is foglalkoztatja. (ráadásul én leszarom a kultursznob embereket, sőt, külön idegesítenek.)
tévé kikapcsolva, a gépet is csak valaki más kedvéért kapcsoltam be - rövid időre - és már merülök is vissza ebbe a világba, amely sok választ tartogat olyan kérdésekre, amelyeket még fel sem tettem...
tévé kikapcsolva, a gépet is csak valaki más kedvéért kapcsoltam be - rövid időre - és már merülök is vissza ebbe a világba, amely sok választ tartogat olyan kérdésekre, amelyeket még fel sem tettem...
2014. január 3., péntek
sleepy
ma az alig-alvásommal együtt tényleg igyekeztem helytállni... ez a lendület pont délután háromra fogyott el, amikor is elsötétült a moziterem és én azon kaptam magam, hogy jó negyed órára elaludtam a rajzfilm alatt. hát itt tartunk kérem szépen: szuperanyu :)
most itt ülök és farkasszemet nézek a lakással... és szerintem én pislogtam először.
most itt ülök és farkasszemet nézek a lakással... és szerintem én pislogtam először.
2014. január 2., csütörtök
fiatalító kúra
erről most több minden jutott eszembe, de szép sorjában.
egy nevető fej, ahogy elmondtam, hogy ilyesmi volt a karácsonyi ajándékom. valószínűleg az egyetlen, aki nem értette, hogy ha ez ciki volna, akkor nem mesélném, tehát nem ezért kaptam, hogy kuncogjunk eszteren. ugyanakkor mit vártam. már előre vigyorogtam magamban, hiszen ez ugyanaz az ember, aki szerint ez határoz meg engem, a "hogy néz ez ki", így nem bírtam ki, hogy ne dobjam elé ezt a koloncot. sikerrel :D
a másik fiatalítókúra viszont átvitt értelemben értendő... kicsit úgy érzem most magam mint gimiben, amikor üres tekintettel bámultam a táblát a tinik világmegváltó gondjaival a fejemben és azon filóztam, hogy vajon kit érdekel mindez, amikor nekem ennél sokkal nagyobb problémáim vannak?!
csak ahogy akkor sem, úgy most sem áll meg az élet és nem igazán érdekel senkit, hogy mi az, ami teljesen megbénított ma... viszont egészen megdöbbentő, hogy az ember 38 évesen is képes úgy érezni magát mintha egy kb. 8 éves gyerek lenne...
olyan páncélokat növesztek magamon, amelyeket azelőtt sosem.
és nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy rossz.
jó, hogy meg szeretném védeni magam. rossz, hogy van miért.
egyébként meg két gyerekkel ülök itt és ez nem segít kordában tartani az érzéseimet.
már egyszer úgy kihúzták a gyufát, hogy a hajukat leüvöltöttem. majd lejöttek bocsánatot kérni és rajzoltak nekem. ez viszont teljesen meghatott. érzelmileg fel-le ugrálok egész nap és ettől már most olyan fáradt vagyok, mintha lefutottam volna egy maratont.
(életemben nem futottam le maratont - ezt meg vajon honnan tudnám?)
mostanában nem szoktam írni eleget. bennem reked csomó minden, miközben elég sok dolgot megélek a mosolygók csoportban. mintha kielégítene az, ha oda írok és utána nem maradna sem időm, sem indíttatásom a "többire"... pedig kellene.
most mindenesetre visszavonulok a kávémmal a kezemben, hátha kevergetés közben elszállnak a gondjaim. (ennél nyálasabb már nem is lehetnék, komolyan.)
egy nevető fej, ahogy elmondtam, hogy ilyesmi volt a karácsonyi ajándékom. valószínűleg az egyetlen, aki nem értette, hogy ha ez ciki volna, akkor nem mesélném, tehát nem ezért kaptam, hogy kuncogjunk eszteren. ugyanakkor mit vártam. már előre vigyorogtam magamban, hiszen ez ugyanaz az ember, aki szerint ez határoz meg engem, a "hogy néz ez ki", így nem bírtam ki, hogy ne dobjam elé ezt a koloncot. sikerrel :D
a másik fiatalítókúra viszont átvitt értelemben értendő... kicsit úgy érzem most magam mint gimiben, amikor üres tekintettel bámultam a táblát a tinik világmegváltó gondjaival a fejemben és azon filóztam, hogy vajon kit érdekel mindez, amikor nekem ennél sokkal nagyobb problémáim vannak?!
csak ahogy akkor sem, úgy most sem áll meg az élet és nem igazán érdekel senkit, hogy mi az, ami teljesen megbénított ma... viszont egészen megdöbbentő, hogy az ember 38 évesen is képes úgy érezni magát mintha egy kb. 8 éves gyerek lenne...
olyan páncélokat növesztek magamon, amelyeket azelőtt sosem.
és nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy rossz.
jó, hogy meg szeretném védeni magam. rossz, hogy van miért.
egyébként meg két gyerekkel ülök itt és ez nem segít kordában tartani az érzéseimet.
már egyszer úgy kihúzták a gyufát, hogy a hajukat leüvöltöttem. majd lejöttek bocsánatot kérni és rajzoltak nekem. ez viszont teljesen meghatott. érzelmileg fel-le ugrálok egész nap és ettől már most olyan fáradt vagyok, mintha lefutottam volna egy maratont.
(életemben nem futottam le maratont - ezt meg vajon honnan tudnám?)
mostanában nem szoktam írni eleget. bennem reked csomó minden, miközben elég sok dolgot megélek a mosolygók csoportban. mintha kielégítene az, ha oda írok és utána nem maradna sem időm, sem indíttatásom a "többire"... pedig kellene.
most mindenesetre visszavonulok a kávémmal a kezemben, hátha kevergetés közben elszállnak a gondjaim. (ennél nyálasabb már nem is lehetnék, komolyan.)
2014. január 1., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)