a sikerről

néha kicsit féltékenyen, irigyen, vagy mittomén melyik nem olyan jó jelzővel illessem, ahogy egyesek weboldalait nézegetem. ilyenkor teljesen életképtelennek és sikertelennek érzem magam, aki fényévekre el van maradva a saját életétől...

ugyanakkor nem tehetek róla, de elgondolkodtat az a plusz infó is, amit tudok a siker hátteréről... nevezetesen a bébiszittert, aki még akkor is ott van, amikor anya is, mert anya ugye dolgozik és nem nagyon ér rá... mert ezt már nagyon nagyon régen megtanultam, hogy olyan nincs, hogy valaki több időt kap ajándékba - valamitől el kell ehhez vennie. és akkor egy kicsit máris megkérdőjelezem a siker szócskát, főleg amikor visszaemlékszem rá, hogy ő maga mesélte milyen szar volt gyerekkorában, amire felnőtt fejjel is emlékszik, hogy az anyja ott ült tőle karnyújtásnyira, de soha nem foglalkozott vele, mert dolgozott és ő mennyire szerette volna elnyerni a figyelmét... és lám, most ő maga is - bevallottan - tök ugyanezt csinálja.

szóval itt ez a kis szó, hogy "siker", ami főleg a mai világban fordult ki önmagából teljesen és én néha a sötétben tapogatózom, hogy mit is tekintsek annak elsősorban és mitől éri meg elvenni ahhoz, hogy elégedett legyek a saját "sikeremmel"... de őszintén szólva nem mindig tudom.

nevem napján

a végső konklúzió a következő: ahogy megy az idő és én megyek vele, egyre kevésbé érdekel az ajándékok tárgyiasult formája. (és nem, ez nem egyenlő azzal, hogy NEM örülök mondjuk egy 100 ezres vásárlási utalványnak, mivel nőből vagyok :)))) de a végletekig meghatnak a nekem szervezett dolgok és a gesztusok is.

anyu ma szuper ebéddel várt minket, és persze nagyon finom volt a kaja, de ami igazán meghatott az az volt, ahogy készült a terítéssel és minden aprósággal és utána még a talpamat is névnapi masszírozta...

szóval szuper volt :) (láv)
(csak ne lennék ilyen fáradt és álmos, akkor jobban ki tudtam volna mutatni persze)

szerintem szép nap volt ez a mai.

háromkor sem késő

néha az ember fejben fogalmaz napközben... aztán mire a gép elé ér, nagyjából az egészet elfelejti. pedg olyan sok mindenen szoktam töprengeni, olyan hülye pillanatokban. és - ez biztos korral jár - ha akkor azonnal nem osztom meg, később már nem ugyanolyan, mert a gondolat talán megmarad, de a pillanat hangulata száll el.

az imént legyűrtem a fordítás új részének az első negyedét, majd gondoltam ezt megünneplem egy jó kis kávézással a kertben. kb. két perc múlva jött egy nagy fekete felhő és hatalmas cseppek kezdték el a vállamat verdesni, szinte a semmiből, nagyon gyorsan. és tudod mit? visítva nevetve rohantunk be artúrral, egyetlen percig nem jutott eszembe, hogy "jellemző - pont amikor kiültem", hanem szép volt és élveztem, hogy kicsit eláztam :o)

a lakást apránként rendberakom, a munka is készül folyamatosan, előbb-utóbb csak megszáll a nyugalom, hogy minden rendben lesz. (bár ha az előttem álló délutánra gondolok, ez korántsem olyan biztos - az egyik végtelennek tűnő munkám újabb végtelen darabja, jaaaj...)

döbbenetes dolgot fogok ma este csinálni: szerintem vasalni fogok. az a nagy helyzet, hogy a gyerekruhák szeretete még erre is képessé tesz :) ez tényleg lenyűgöző. és ha már kivasalom neki, akkor magunknak is. igen, én is le vagyok zsibbadva magamtól néha.

tegnapelőtt két és fél órát ültünk a hagyatéki tárgyaláson. ma délben pedig elsírtam magam egy csomó öreg néni láttán, akik az eurovízión énekeltek... nem mondom, hogy gyorsan ér agyat nálam az információ. de valahol mindig megvisel, hogy milyen lelki teher egy ember halála és mégis milyen gyakorlati problémák jelentkeznek utána: "mi legyen a kanapéval?" - és ezt a kettőt mire az agyad és aszíved összeegyezteti... hát nem csoda, hogy nem megy azonnal, na.

egyébként meg. szerintem mégis elviszem ma magammal a mancit. basszus. hiányzik a kis lüke feje :)

kedd

a mai nap mérlege: egy finom kávé, egy (sajnos jogos) leb.szás felém, bocsánatkérés (szar érzés), egy spontán találkozó egy barátnővel, aki azt mondta a végére, hogy teljesen feldobtam, pedig nagyon szar időszaka van (nagyon jóóó érzés) és a kisszoba teljes kirámolása, majd miután rájöttem, hogy ez napokba telne, félig készen visszapakolása... de azért nagyjából látom a fényt az alagút végén. viszont egyet mondok, bárkinek aki költözik vagy építkezik... gondoskodjon péncéről, padlásról, garázsról, kerti sufniról, mert RÉMES, amikor nincs egyik sem és minden olyan "egyebet" is bent a lakásban kell tárolni valahol és valahogyan, amit egyébként tökéletesen elnyelne egy ilyen helyiség. csomó mindent csoportosítottam, kidobtam, elrámoltam szépen és rendesen - de sok van még, amivel sehol nem tartok - márpedig ezt egyszer kell jól megcsinálni... :o)

konkrétan olyan fáradt vagyok, mint aki lefutott egy fél maratont, de még vissza is kellett rámolnom legalább annyira, hogy a hálón át tudjunk haladni, így zs. elhozta nekem almát az oviból és mindjárt megyek utánuk... náluk aztán semmit nem fogok csinálni, csak kicsit ülök és nézek ki a fejemből egy kávé fölött, amíg a gyerekek sikítozva rohannak körbe. imádom ezt a kis almafejűt :o) a folyamatos rámolást nem szeretem.

sokat szoktam ezen filózni egyébként - három ember + egy kutya bazi sok mindent halmoz fel az évek során, naná, hogy az ember kinövi a lakást előbb vagy utóbb. a lomtalanítás és a szelektálás persze szuper ötlet és az is, hogy "ne gyűjtögess" (feltenné a kezét, aki TÉNYLEG nem teszi el a dolgokat és ezáltal maradéktalanul elfér?) - de valójában szerintem csak költözéskor képes az ember TÉNYLEG lomtalanítani... na meg a lakás csak bizonyos szintig tud a változó élethelyzethez alkalmazkodni. ide pedig ketten költöztünk be, sajnos már nem mindenben passzol az életvitelünkhöz... ettől függetlenül szeretem és örülök, hogy van persze. de ha adódik rá lehetőségünk, akkor keresni fogunk egy kicsit nagyobbat, más elosztásút. (alma már rajzolja "az új házunkat" - tele van szívárvánnyal. a kis pozitív, ezt jó jelnek veszem :))))

bé-vel csomót tudunk levelezni, chatelni, skype-olni és még telefonálni is, tök jó! remélem jól fog alakulni minden, majd szépen meglátjuk. hiányzik a feje neki is :)

zsibog a lábam a fáradtságtól. de az a fajta fáradtság, aminek van némi produktuma is legalább, és ez jó érzés. nem tudok most értelmes gondolatokat írni. majd talán este...

attitude

tudod, hogy mi az egyik dolog, ami lenyűgöz? az értetlenség és a vakság. amennyire igaz az, hogy általában az nem veszi észre magát, aki csinálja.

a napokban sokszor támadt ugyanaz a gondolatom: nem esik jól, amikor megbántanak. nem esnek jól a hátam mögött fröcsögött szavak. nem esik jól a (minden háttér tudást nélkülöző) okoskodás. nem esik jól a kioktatás. nem esik jól a lenézés és nem esik jól, ha valaki egyszerűen igazságtalan velem.

nem vágyom rá, hogy alanya legyek mindennek. hogy mások okoskodjanak az én helyzetemen (szigorúan a hátam mögött, mert azt úgy illik), nem vágyom rá, hogy megbántsanak egy vita hevében, vagy azon kívül és nehezemre esik elhinni, hogy vannak emberek, akik évtizedek után sem értik, hogy ha erőszakkal igyekszünk egy témához nyúlni, akkor annak szoigorúan elfordulás lesz a vége. ugyanmár, ki a tököm élvezi az állandó számonkérést és kioktatást?!

kinek mi köze hozzám kívül és belül? a külsőmhöz? a belsőmhöz? az otthonomban található tárgyak és cipők számához? mégis milyen jogon szól bele bárki, BÁRKI az életemben, milyen alapon mondja akárki a másiknak, hogy az ROSSZ, ahogy te csinálod és az a JÓ, ahogy én?!

azt kívánom, hogy mindenki foglalkozzon a saját életével és a saját hibáival mások vesézése helyett. mindenki szépen söprögessen a saját háza körül, mert bőven van mit és próbáljon meg elgondolkodni azon, hogy a kedvességgel mennyivel többre megy.

de az ember mérhetetlenül önző lény. minden nemes célon túlmutat a vágy, hogy beleszólhassunk a másik életébe, hogy okoskodhassunk - bármit bevállalunk, még azt is, hogy örökre megbántjuk, csak hadd mondjuk a magunkét.

hát kapjátok be mind.

********************************

és így most sokkal több kedvem van leírni, hogy a pár napos wellness CSÚCS szuper volt :)

 a környezet (tiszafüred) csodás volt, a szálloda (www.balneum.hu) lenyűgözően gyönyörű, a szolgáltatás és személyzet sajnos messze 4* alatt, az időjárás pedig konkrétan siralmas volt - és lám, mi mégis elképesztően élveztünk mindent - mert minden csak hozzáállás kérdése! :)

hallottuk, hogy van, aki körülöttünk nyíg, hogy a kaja így, az időjárás úgy...  mi vállat vontunk és pont leszartunk mindent :) esőben kirándultunk, madarat mentettünk, ha nem tudtak pedikűrössel szolgálni, hát elmentünk és kerestünk egyet a városban, ettük, ami volt és nem kínlódtunk azon, ami nincs (amit kitettek az szuper volt, épp csak néha elfogyott, ehhe), jókat dumáltunk, társasoztunk (azaz összevesztünk, majd kibékültünk a scrabble fölött, mert ezt a játékot is csak szenvedéllyel lehet játszani), első alkalommal, hogy nem esett, pokrócba burkolózva kiültünk este a tisza mellé és (koffeinmentes) capuccinoztunk...

így valahogy. és megérdemeltük, mert hétfőtől beköszönt a külföldi állás... hétköznap bé kint, hétvégén itthon... de kicsit folytatva a fenti gondolatot: mi már kitaláltuk azt is, hogy mire kell fordítani ezt az időt :))))))

attitude, attitude... :o)

életkép

alma és bé még mindig kinn gubbasztanak a kertben, már kicsit jobban beöltözve, alma az apja ölébe vackolva, zizit rág és közben néha megkérdezi égnek álló, szélben repülő hajjal: "ez a vihar?" - majd eszik tovább.

megzabálós.

B2

azaz bé még egyszer.

ül kinn, nézi almával a vihar kezdetét, mert az olyan szép (és tényleg - én is ezt tenném, ha nem dolgoznék éppen). közben már csöpög az eső, kiordítok:
- "te most kinn ülsz az esőben?!"
- "csak csöpörészik még! max. növök egy kicsit!"
- "arra aztán nagy szükséged van!" (190cm)
- "ja. a fogyás nem jött be, ezért gondoltam ehhez a súlyhoz inkább nyúénék még egy kicsit, hogy jobban eloszlassam a felesleget!" :o))))))))))))))))))))))))

(most hogy fordítsa visítva nevetve? :)

:o)

bé most kiszúr a madarakkal, akik az utólag (a kopasz részekre) szétszórt fűmagokat akarják felszedegetni: locsol.

az eső és vihar ELŐTT. jeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee vízdíííííííííííííííííj :o)))

egy aprócska észrevétel

ma három "randit" bonyolítottunk le délben az allee-ban. (spórolunk a benzinen, ehhe - ki nem?) meg aztán még egy kis ez meg az...

és a végső konklúzió?
nos, csak egy kérdés:
aki hülye, az miért veri ezt nagydobra?
aki pedig okoskodik, miért nem olyan tollal próbál ékeskedni, ami a sajátja?

kicsit olyan ez, mint amikor a NEM kutyás elméleteket sző a kutyatartásról és ezeket pont a KUTYÁS embernek sikerül előadnia - aki pedig néz bambán, hogy te meg mijafaszról beszélsz, amikor nem is élsz együtt kutyával?

elmélet és gyakorlat.
nem érdemes összekeverni őket ugyebár.
szerintem.

... és akkor...

az ember kívánjon pontosan. még annál is pontosabban :)
de az azért vicces, hogy bé 3 napja leült a másik laptophoz és viccből azt mondta: "megnézem nem jött-e egy spontán állás hétfői munkakezdéssel..." - majd tegnap, azaz pénteken felhívták egy álláslehetőséggel: hétfői munkakezdéssel egy másik orszgában :))))) ennyit a kiszámítható tervekről. remélem legalább elutazni el tudunk :) és gőzöm nincs milyen lesz ez a "másik országban hétköznap" dolog, hmmm. majd kiderül.

de azért érdekes és vicces az élet, nem? :)

két jó nap

olyan nehéz szavakba önteni a fáradtságot néha...
és akkor csak ülök és filózom, hogy és még mit, és még mit...
esküvői meghívók, pótlapok, fordítás, takarítás... áááh, nem hiszem, hogy ez meglesz, mindenképp vinni kell majd a gépet magunkkal és még picit dolgozni a pihenés közben... de ez legyen a legkevesebb.
a holnapi napomat sem látom át teljesen, de legalább már ismét látszik a konyhapult felülete, ehhe.

egyébként a mai nap (azaz délelőtt) - és a tegnapi, arról is emlékezzük meg - olyan felhőtlen volt. amikor valóra váltod egy tök primitív álmodat, amit nem kellene persze, de ettől valahogy még jobb is az egész és örömet adsz és örömet kapsz és nem filózol, hogy ezt hogy is kellett volna jobban - mert ez jó volt és a mi titkunk marad úgyis. bé egy tündér és én is az vagyok. jó volt ez a kis (kis???????) kilengés, igenis jól esett... megadta a szabadság illúzióját két napra, még mielőtt visszatérünk a valóságba. és egyébként én most ott is optimista vagyok :)))))

na így. éjszakai fordító műszak bekapcs. inkább aludnék pedig. király :)

a székhez láncolva

ön-tuning... ön-tuning... ön-tuning...
(a lakás szalad és nem tudom utólérni - sőt, el sem indultam utána, mert annyi a dolgom a hétfői elutazás előtt... grrrr... valaki meglephetne egy egy éves heti-takarítónő-bérlettel, ehhe :))))

egyébként ez a sok fordítás egészen érdekes emlékeket ébreszt bennem... olyan jó kis finom nosztalgiát a kalandos életem után... :o) ezzel most nem tudom mit akartam mondani, de mindenesetre lecseréltem a számítógép háttérképeit. mert talán mégis sokat segít, ha felidézünk bizonyos dolgokat...

a rózsaszín bili és a hozzáállás

nem is tudom mit írhatnék... mert mégsem konkrétan a fióknak írom ezt a naplót, ugyanakkor persze kevesebben olvassák mint a korábbit - de nincs bennem az a vágy, hogy magánéletem minden részét aprólékosan kifejtsem másoknak...
egyszerűen csak kereszteződésekhez érünk az életünkben és miközben ott toporgunk, hogy merre tovább, érezzük, hogy kicsit betelt a pohár... és nem tudjuk, hogy tényleg sok bántás ért-e vagy csak ama bizonyos pohár űrtartalma csökkent vajon?

én sem leszek már fiatalabb, lassan olyan középkorú leszek, amelyet régen elképzelhetetlenül öregnek tartottam, de most bebizonyosodik, hogy tényleg annyi idős mindenki, amennyinek érzi magát. ezért kussban ülök és úgy döntök inkább, hogy bevonzom a jót meg ilyenek, de azért be-becsúsznak olyan napok, amikért nem vagyok hálás, mert nem szeretem, amikor megbántanak - ugyan, ki szereti?

és kicsit meg is csömörlöttem már sok mindentől, sokkal jobban vágyom a nyugalomra, ami viszont tuti a koromra fogható, de tényleg nem hoznak már lázba a viták, a veszekedések, nem érdekel, hogy másnak jobb lesz-e az élete, pedig szívesen mondom el a véleményem, hátha segítek... talán kevésbé vágyom megváltani a világot, nem tudom, inkább a saját világomat kéne ehhez előbb helyre rakni.

és kényszerülök széttárt kézzel tudomásul venni, hogy bazira nem vagyok tökéletes, ahogy sosem voltam az, hogy néha nem tudom hogyan kezeljem a gyerek hisztijét, mert ez nem a nanny műsor, ez a való világ és nem mindig csinálom jól, ugyanígy gőzöm nincs, hogy hogyan csillapítsam magamban az apu halála hozta félelmet attól, ami eddig mindig csak mással történt, sőt, a következő terhességtől is félek, bár soha senki nem kérdezte tőlem, hogy milyen nyomokat hagyott bennem alma veszélyes születése... az a lényeg, hogy itt van és tüneményes, tudom. de az emlék néha kicsit fojtogat és nem szeretem kimondani azt, hogy voltaképp szerencsénk volt, mert egyfelől bíztató, hogy odafönn csípnek ezek szerint, másfelől a szerencse esetlegessége nagyon ijesztő kimondva, főleg ha életekről van szó és nem is máséról, mint a saját gyerekedéről... de ez egy rossz nap, ne feledjük el, a jobb napokon csak arra gondolok, hogy csupa-kaki-alma a szerencse szülötte volt és mindig az lesz, mert ezt kívánom, ámen.

szóval az ember nem mindig tudja megoldani a saját életnek a buktatóit, vagy ne adj isten nem mindig jól csinálja. nem mindig vagyunk képesek az okos elméletet virágzó gyakorlattá tenni, néha mondjuk a szavakat, de nem cselekszünk, vannak rossz szokásaink és olyan hóbortjaink, amelyek pénzbe kerülnek akkor is, amikor nincs rá keret.

én mosolyogva hallgatom azokat, akik kinevetnek az én mániáimért, azaz inkább fejüket csóválva mosolyognak - és már nem érint meg. egyszerűen azért, mert aki mondjuk dohányzik, azt természetesnek vesszük. ha én egyszerr elköltök pl. egy halom pénzt az ÉN szememet gyönyörködtető ruhára (mert ne feledjük, ez az ÉN mániám itten, nem a gyereké, neki tök mindegy, amíg pörög), szóval még mindig a nyomába nem érek annak, aki egész évben minden nap dohányzik és/vagy iszik egy pohár bort. na ennyi. és mégis rám csóválunk. hagyjatok már bazdmeg.

kicsit magamhoz tértem ilyen kérdések tekintetében: én biztosan nem azzal fogom tölteni az időmet - bármennyire is vannak, akik erről igyekeznek meggyőzni néha - hogy ostorozzam magam az ilyen jellegű hibáimért és azért, mert nem mindent csinálok jól. ugyanmár. kereten belül vagyok: nem érzem magam szar embernek a kicsapongásaim ellenére sem. ami bántott, azt pedig elmondtam.

szóval voltaképp ez utóbbi mondat tükrében eljutottam odáig, hogy mindenképp JÓL kell hogy érezzem magam éppen, ehhe. na látod, ilyenkor van értelme az írásnak :)

inkább csak fáradt lehetek szerintem. de idebenn, legbelül azt érzem, hogy most egy olyasfajta jó periódus jön, amikor igenis csupa szép dolog fog történni és csomó fejfájást számolhatunk föl, mindennapos szorongásokat akár... érzem és tudom.

olyan érdekes TUDNI egyébként. mert én néha nem kívánok, hanem kijelentek. és nem azért, mert beképzelt vagyok és udvariatlan az egek felé, hanem néha biztosan tudok dolgokat legbelül, hogy úgy lesznek - és tényleg úgy lesznek.

************

pocsékul indult a vasárnap is, hiába volt jó a társaság, cukik a gyerekek és szépek a fények - ha nekem egyszer elrontották a kedvemet... aztán szép csendben mindenki bocsánatot kért és rengeteg gömbölyű szeretetet kaptam a nap folyamán (nemtom, valahogy igenis gömbölyű volt aznap a szeretet :) és helyrekerült a kicsi lelkem. nem, határozottan nem szeretem, amikor megbántanak. és sértődékeny egy hülye vagyok, az is biztos. ja nem, ezt mostanában úgy divatos mondani: "érzékeny vagyok". ja. meg sértődékeny és néha hisztis, de ez kétségtelenül nem trendi.

szóval szép lett végül a vasárnap is. és bár lekonyult az idő meg a hangulatom is pár napja, szép lesz a mai este is, mert meggyőztem saját magam arról, hogy attól, hogy bizonyos folyamatok nem végig pozitívak és komoly, mély éjszakai beszélgetéseket is rejtenek magukban, nem biztos, hogy rosszak nekünk és semmi baj nincs, ha kicsit elfáradunk az úton, senki előtt nem kell erősnek mutatkoznunk, bátran leülhetünk kicsit pihenni...

************

alma szerint ő pedig nem fosott szombaton. megnézte tüzetesen a végterméket a rózsaszín biliben, majd vidáman közölte: "nem fosiztam! csak a pisi és a kaki egy kicsit ÖSSZEBÚJCIZTAK!"

na így. látod, hogy mindössze hozzáállás kérdése minden? :o)

hülye nő virraszt... :-/

napok

kicsit olyan volt ez a négy nap mint egy nyaralás...
azért egy KERT nem semmi kincs az ember életében.
a gyerek pedig mezítláb és koszosan a legboldogabb, nyakig a homokozóban - ámen :o)

azért a tegnapi UTCAI közös bográcsozás nem volt semmi, kicsit olyan szívmelengető volt. ilyenkor arra gondolok, hogy inkább a szomszéd telket kéne megvenni és porig rombolni a házat, majd odaépítkezni, mert a jó környék egy dolog, de ilyen jó szomszédok közt lakni - megfizethetetlen.

(igen, lottózunk :)))