néha az ember fejben fogalmaz napközben... aztán mire a gép elé ér, nagyjából az egészet elfelejti. pedg olyan sok mindenen szoktam töprengeni, olyan hülye pillanatokban. és - ez biztos korral jár - ha akkor azonnal nem osztom meg, később már nem ugyanolyan, mert a gondolat talán megmarad, de a pillanat hangulata száll el.
az imént legyűrtem a fordítás új részének az első negyedét, majd gondoltam ezt megünneplem egy jó kis kávézással a kertben. kb. két perc múlva jött egy nagy fekete felhő és hatalmas cseppek kezdték el a vállamat verdesni, szinte a semmiből, nagyon gyorsan. és tudod mit? visítva nevetve rohantunk be artúrral, egyetlen percig nem jutott eszembe, hogy "jellemző - pont amikor kiültem", hanem szép volt és élveztem, hogy kicsit eláztam :o)
a lakást apránként rendberakom, a munka is készül folyamatosan, előbb-utóbb csak megszáll a nyugalom, hogy minden rendben lesz. (bár ha az előttem álló délutánra gondolok, ez korántsem olyan biztos - az egyik végtelennek tűnő munkám újabb végtelen darabja, jaaaj...)
döbbenetes dolgot fogok ma este csinálni: szerintem vasalni fogok. az a nagy helyzet, hogy a gyerekruhák szeretete még erre is képessé tesz :) ez tényleg lenyűgöző. és ha már kivasalom neki, akkor magunknak is. igen, én is le vagyok zsibbadva magamtól néha.
tegnapelőtt két és fél órát ültünk a hagyatéki tárgyaláson. ma délben pedig elsírtam magam egy csomó öreg néni láttán, akik az eurovízión énekeltek... nem mondom, hogy gyorsan ér agyat nálam az információ. de valahol mindig megvisel, hogy milyen lelki teher egy ember halála és mégis milyen gyakorlati problémák jelentkeznek utána: "mi legyen a kanapéval?" - és ezt a kettőt mire az agyad és aszíved összeegyezteti... hát nem csoda, hogy nem megy azonnal, na.
egyébként meg. szerintem mégis elviszem ma magammal a mancit. basszus. hiányzik a kis lüke feje :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése