a rózsaszín bili és a hozzáállás

nem is tudom mit írhatnék... mert mégsem konkrétan a fióknak írom ezt a naplót, ugyanakkor persze kevesebben olvassák mint a korábbit - de nincs bennem az a vágy, hogy magánéletem minden részét aprólékosan kifejtsem másoknak...
egyszerűen csak kereszteződésekhez érünk az életünkben és miközben ott toporgunk, hogy merre tovább, érezzük, hogy kicsit betelt a pohár... és nem tudjuk, hogy tényleg sok bántás ért-e vagy csak ama bizonyos pohár űrtartalma csökkent vajon?

én sem leszek már fiatalabb, lassan olyan középkorú leszek, amelyet régen elképzelhetetlenül öregnek tartottam, de most bebizonyosodik, hogy tényleg annyi idős mindenki, amennyinek érzi magát. ezért kussban ülök és úgy döntök inkább, hogy bevonzom a jót meg ilyenek, de azért be-becsúsznak olyan napok, amikért nem vagyok hálás, mert nem szeretem, amikor megbántanak - ugyan, ki szereti?

és kicsit meg is csömörlöttem már sok mindentől, sokkal jobban vágyom a nyugalomra, ami viszont tuti a koromra fogható, de tényleg nem hoznak már lázba a viták, a veszekedések, nem érdekel, hogy másnak jobb lesz-e az élete, pedig szívesen mondom el a véleményem, hátha segítek... talán kevésbé vágyom megváltani a világot, nem tudom, inkább a saját világomat kéne ehhez előbb helyre rakni.

és kényszerülök széttárt kézzel tudomásul venni, hogy bazira nem vagyok tökéletes, ahogy sosem voltam az, hogy néha nem tudom hogyan kezeljem a gyerek hisztijét, mert ez nem a nanny műsor, ez a való világ és nem mindig csinálom jól, ugyanígy gőzöm nincs, hogy hogyan csillapítsam magamban az apu halála hozta félelmet attól, ami eddig mindig csak mással történt, sőt, a következő terhességtől is félek, bár soha senki nem kérdezte tőlem, hogy milyen nyomokat hagyott bennem alma veszélyes születése... az a lényeg, hogy itt van és tüneményes, tudom. de az emlék néha kicsit fojtogat és nem szeretem kimondani azt, hogy voltaképp szerencsénk volt, mert egyfelől bíztató, hogy odafönn csípnek ezek szerint, másfelől a szerencse esetlegessége nagyon ijesztő kimondva, főleg ha életekről van szó és nem is máséról, mint a saját gyerekedéről... de ez egy rossz nap, ne feledjük el, a jobb napokon csak arra gondolok, hogy csupa-kaki-alma a szerencse szülötte volt és mindig az lesz, mert ezt kívánom, ámen.

szóval az ember nem mindig tudja megoldani a saját életnek a buktatóit, vagy ne adj isten nem mindig jól csinálja. nem mindig vagyunk képesek az okos elméletet virágzó gyakorlattá tenni, néha mondjuk a szavakat, de nem cselekszünk, vannak rossz szokásaink és olyan hóbortjaink, amelyek pénzbe kerülnek akkor is, amikor nincs rá keret.

én mosolyogva hallgatom azokat, akik kinevetnek az én mániáimért, azaz inkább fejüket csóválva mosolyognak - és már nem érint meg. egyszerűen azért, mert aki mondjuk dohányzik, azt természetesnek vesszük. ha én egyszerr elköltök pl. egy halom pénzt az ÉN szememet gyönyörködtető ruhára (mert ne feledjük, ez az ÉN mániám itten, nem a gyereké, neki tök mindegy, amíg pörög), szóval még mindig a nyomába nem érek annak, aki egész évben minden nap dohányzik és/vagy iszik egy pohár bort. na ennyi. és mégis rám csóválunk. hagyjatok már bazdmeg.

kicsit magamhoz tértem ilyen kérdések tekintetében: én biztosan nem azzal fogom tölteni az időmet - bármennyire is vannak, akik erről igyekeznek meggyőzni néha - hogy ostorozzam magam az ilyen jellegű hibáimért és azért, mert nem mindent csinálok jól. ugyanmár. kereten belül vagyok: nem érzem magam szar embernek a kicsapongásaim ellenére sem. ami bántott, azt pedig elmondtam.

szóval voltaképp ez utóbbi mondat tükrében eljutottam odáig, hogy mindenképp JÓL kell hogy érezzem magam éppen, ehhe. na látod, ilyenkor van értelme az írásnak :)

inkább csak fáradt lehetek szerintem. de idebenn, legbelül azt érzem, hogy most egy olyasfajta jó periódus jön, amikor igenis csupa szép dolog fog történni és csomó fejfájást számolhatunk föl, mindennapos szorongásokat akár... érzem és tudom.

olyan érdekes TUDNI egyébként. mert én néha nem kívánok, hanem kijelentek. és nem azért, mert beképzelt vagyok és udvariatlan az egek felé, hanem néha biztosan tudok dolgokat legbelül, hogy úgy lesznek - és tényleg úgy lesznek.

************

pocsékul indult a vasárnap is, hiába volt jó a társaság, cukik a gyerekek és szépek a fények - ha nekem egyszer elrontották a kedvemet... aztán szép csendben mindenki bocsánatot kért és rengeteg gömbölyű szeretetet kaptam a nap folyamán (nemtom, valahogy igenis gömbölyű volt aznap a szeretet :) és helyrekerült a kicsi lelkem. nem, határozottan nem szeretem, amikor megbántanak. és sértődékeny egy hülye vagyok, az is biztos. ja nem, ezt mostanában úgy divatos mondani: "érzékeny vagyok". ja. meg sértődékeny és néha hisztis, de ez kétségtelenül nem trendi.

szóval szép lett végül a vasárnap is. és bár lekonyult az idő meg a hangulatom is pár napja, szép lesz a mai este is, mert meggyőztem saját magam arról, hogy attól, hogy bizonyos folyamatok nem végig pozitívak és komoly, mély éjszakai beszélgetéseket is rejtenek magukban, nem biztos, hogy rosszak nekünk és semmi baj nincs, ha kicsit elfáradunk az úton, senki előtt nem kell erősnek mutatkoznunk, bátran leülhetünk kicsit pihenni...

************

alma szerint ő pedig nem fosott szombaton. megnézte tüzetesen a végterméket a rózsaszín biliben, majd vidáman közölte: "nem fosiztam! csak a pisi és a kaki egy kicsit ÖSSZEBÚJCIZTAK!"

na így. látod, hogy mindössze hozzáállás kérdése minden? :o)