saját korlátaink

akkor megfogalmaztam. a vécén. mert mindig ott jönnek a jobb gondolatok. előtte dumáltunk bé-vel és valahogy ott ért a felismerés, hogy el tudom mondani mi zavar.
van, amikor az ember még számszerűsíteni is tudja, hogy mekkora kárt okoztak neki... én ki tudnám számolni és százezrekben tudnám mérni, hogy mekkora gondot okozott nekünk az az egy és egynegyed év, amit a tátika utcában töltöttünk a házra várva... de most már el tudom mondani azt is, ami mindezek mögött áll, mi az a bizonyos érzés, amit most is érzek nap mint nap, lassan két éve...

amikor az ember belevág valami nagyba, a cél érdekében sok mindent elvisel, mert rálegyint, hogy csak X időt kell így vagy úgy kibírni, utána jó lesz, ezért pillanatnyilag nagyon is megéri. nem baj, hogy félig a föld alatt lakunk vagy a wc-n át vezet az út a konyhába, nem baj, hogy mind egy szobában alszunk (ami mellesleg egy gardrób), nem baj, hogy a fél életünk dobozokban... majd túl leszünk rajta és minden jó lesz... és így hónapok, majd több mint egy év megy el. utána költözés és bár a körülmények jobbak, az érzés megmarad: előbb-utóbb lesz otthonunk, addig meg majd leszünk valahogy.

na ez az. az "addig kibírjuk". így NEM szabad élni. hogy szinte várod minden nap végét, ami közelebb visz a célodhoz - ami egyébként olyan hétköznapi, hogy majdnem nevetséges: egy saját otthon. ezeket a napokat sem volna szabad "túlélni" és "eltűrni", mert ez is a mi időnk, a mi napjaink...

és ez az, amit a zsuzsa elvett tőlünk, ami sokkal jobban fáj nekem, mint a sok százezernyi kár: az lemúlt majdnem 2 év mindennapi élvezete. iszonyatosan nehéz az elvesztegetett időn túllépni, mert visszahozhatatlan. tetézve volt ugye a bolttal, ahol még a napi rutinért is esdekelni kellett, annyi volt a teendő.

négy hét telt el azóta, amióta nem a miénk... és én megvadultam a szabadságtól. első héten fodrász (kétszer is), műköröm, 6 pár új cipő (mondom, hogy megbolondultam), rucik, szabadság, repkedés. második héttől intézkedés és újabb öröm a felszabadultság miatt. (harmadik-negyedik héten szembesülés az okozott anyagi károkkal, arc visszavétel és lapos kúszásban közlekedés, de ez most mindegy :))))

most kezdem megint érezni, hogy élek. egy és háromnegyed év "TÚLélés" után a körülményektől függetlenül is elkezdtem megint MEGélni... ennél felszabadítóbb érzésben pedig azt hiszem még nem volt részem.