hazaérni a nyaralásból eléggé lohasztó. már hisztérikus állapotban voltam az indulás előtt, minden perc várakozás egy órának tűnt, el akartam merülni nyakig a vízben abban a biztos tudatban, hogy nincs semmi, de SEMMI dolgom aznap... és így is volt. olyan szép volt a környezet és olyan jó volt a társaság. mégis azt érzem most így itthon, hogy nem emlékszem, hogy valaha elrepült-e volna ilyen gyorsan egy kis pihenés, ráadásul nem tudom, hogy ez most hiszti-e vagy tényleg így van, hiszen mire belejössz abba, hogy tényleg ki lehet kapcsolódni, már csomagolsz is és jössz haza. hmmm... tehát a tanulság: legközelebb tíz napra megyünk, nem ötre. de azért olyan nagyon jó volt nyakig a vízben ülni egy koktéllal vagy frappéval a kezemben, a kacsákat etetni a gyerkőcökkel, jókat dumálni a kis tó közepén... és úgy egyáltalán. olyan meleg volt, hogy sikerült úgy eltöltenünk ezt a kevéske időt, hogy ki sem mozdultunk a szőlőszem farm falai (azaz kerítései közül), mert minden autóút egy kegyetlenség lett volna a gyerekekkel szemben 35 fokban. csoda idő - épp, ahogy rendeltük :)
sok olyan benyomás ért azonban, ami azóta is elgondolkodtat. olyan sok minden változott. és olyan furán viselkedett az én kislányom. hisztisen. állítólag ez a dackorszak. erről már olvastam, hogy van ilyen, de soha nem tudtam elképzelni, hogy mi olyan nagy szám benne. lehetek őszinte? most úgy kiszállnék egy kicsit a világból, amíg ez el nem múlik... :)))))))))))
és hát annyit változtak a viszonyok, az emberek, régi és új családok alakultak ki, rengeteg minden van, amivel kapcsolatban az az érzésem, hogy megállt az idő és ezek mindig fix pontok lesznek, de sok olyannal is találkoztam, ami elszomorított kicsit, ami kérdéseket vetett fel bennem, hogy ez most miiii?
ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy minden kapcsolatban és barátságban vannak magaslatok és mélypontok. a gyerekek, a családok nyilván nem teszik lehetővé azt, hogy a kapcsolatok ugyanolyanok maradjanak. és nem azért, mert nem akarod, ez nem annak a kérdése, hogy arra van időd és energiád, amire akarod, blabla. hiszen ez a sok kis dolog is felemészti a 24 órát egyszercsak. nem. ilyenkor a kapcsolatok megváltoznak és sajnos pont a mélyebb beszélgetések tűnnek el legelőször... mert már kevesebb az idő együtt, valahogy olyan necces lenne, ha azt a keveset azzal tölteném, hogy nyavalygok... de ezáltal pont a dolgok mélysége vész el. hmmm.
de szerintem ez így normális talán, mert tök mindegy mit olvasol a magazinokban, el kell fogadni ezt a tényt, hogy az emberek az életedben folyamatosan változnak körülötted, azoknak akik állandók pedig meg kell bocsásd azt, hogy a korszakaitok nem mindig érnek egybe. el fognak telni az évek, amikor már könnyebb lesz megint és több időnk marad egymásra is, ez így van rendjén. szóval teljesen elfogadom, csak kicsit mellbevágott, hogy már így, amikor együtt vagyunk valahol is nehéz tényleg EGYÜTT lenni, hiszen valakinek mindig a szavába vág egy cérnahang és egyik gyerek tutira elszalad valamerre, lehet menni utána.
hát ilyesmi és még sok minden más, ami mind felerősíti bennem a hiányérzetet, a régi nagy beszélgetések iránti nosztalgiát és a "még több idő" iránti olthatatlan vágyat. én ettől függetlenül büske vagyok magunkra. a telefonhívásokra, a csajos estékre, a közös nyaralásra. mert addig, amíg legalább próbálkozunk, minden rendben van - és attól barátok a barátok, hogy az ilyen kapcsolati "mélypontokat" is túléljük együtt.
*************
tűz a nap megint, két napja mosok, most legalább egy napig fogom leszedni a tiszta ruhákat, de jó és még a két kocsit is ki kellene takarítani. már csak az a kérdés, hogy a gyereknek mit mondok ezekre az "izgi" programokra :)))))
*************
egyébként meg. alig alszom. a hétvégi esküvőkön pörgök folyamatosan, csak legyünk túl rajtuk rendben, minél hamarabb - elképesztő hét áll előttem és az a nagy mákom, hogy még lesz ovi a jövő héten, így legalább eygy pici esélyem van rá, hogy mindennel kész legyek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése