de legalább kész vagyok mindennel... hát, majdnem mindennel. de a maximalizmusomnak ezennel vége. aludni vágyom. kiteregettem közben két adagot és a paradicsomokat is meglocsoltam. még a muskátlikat is meg kéne, de kizárt. megyek bújok be az ágyba, jézusom, de várom.
ma lehiggadtam - és nem tudom, hogy ez tudatos döntés volt-e vagy volt-e rá hatással a reggeli "ranidim" ex-kedvenc ügyfelemmel a saját házában, ahol minden centit, színt, burkolatot, bútort, függönyt én terveztem... fura volt belépni az "én gyerekembe", kíváncsi voltam mit fogok érezni ennyi idő elteltével. ez a naplóm és lehetek őszinte: büszkeséget. jó érzés volt nagyon. rég áhítottam.
aztán amikor ovi után a kispockot elvittem fagyizni, összemosolyogtunk egy nővel. na nem "úgy", hanem valami azonnali szimpátia lehetett, nem tudom, csak éreztem. aztán ő, a barátnője és a gyereke elmentek, mi meg ott maradtunk a fagyinkkal és pogácsánkkal. és a nő telefonja is az asztalon, kifele menet vettem észre, így beadtam a pultba. amikor kisétáltunk és mentünk a kocsihoz, akkor láttam, hogy a nő lélekszakadva fut befelé, szóltam neki, hogy megvan a telefonja, leadtam a pultba. azon a két méteren, ami még hátravolt szerintem tízszer kiabált oda, hogy nagyon köszöni. amikor jött ki a telefonjával, akkor azt éreztem oda akar jönni, de mi már indultunk és valami jó kis érzés motoszkált bennem, hogy nnnnnna, megvan a mai jócselekedetem is, éljen és én tulajdonképpen minden nap szeretném, ha lenne egy ilyen jó kis érzés, hogy valakinek segíthettem vagy örömet okozhattam. banális, de így van.
és akkor most beájulok a kiscsaj mellé, aki kivételesen ott aludhat mellettem és odabújok hozzá, mert ő egy kis csoda. nappal és éjjel is. (említettem már, hogy ez a dac-korszak vagy mi több mint kemény...? :o))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése