alma keresztben fekszik a nagyágyon és mélyen alszik. olyan édes a kis szívecskés takarója alatt... alig várom, hogy bebújjak mellé. ez megy hónapok óta: minden második éjjel, azaz inkább hajnaltájt megjelenik mellettem és csendben bekúszik közénk. simán elalszik a saját szobájában, de már nem is kérdez, amikor megjön, van hogy olyan csendben csúszik be közénk, hogy csak reggel veszem észre, hogy ő is ott szuszog velünk.
általában visszaviszem az ágyába, mert hát mégse alugjon ott meg minden. de azért itt titokban bevallhatom, hogy pedig olyan jó, olyan édes, szeretem amikor ott göndörödik a haja az orrom előtt (a talpa pedig bé arcán, ehhe :)))))
ma kiszúrta azonnal, hogy apa nincs itthon. szempillarezegtetés: ilyenkor "hivatalosan" velem alhat. cserébe megígéri, hogy más alkalmakkor nem jön ki hajnalban, mert hát a gyereknevelés meg minden. áh, ki nem szarja le. annyira, de annyira édes, hogy már az is egy öröm, ahogy néha felmegyek hozzá, nem mintha tudnám mit "ellenőrzök", hiszen nem csecsemő már, de kicsit meghallgatom, hogy szuszókál, kicsit megsimogatom, kicsit beszívom az illatát... kicsit imádom. nem kicsit!!!!
elképesztő, hogy ennyi szeretet létezik a földön, amit egy ilyen kis csöpp kivált belőled, nem győzök betelni vele, lehetetlen!
ps. gondolkodtam. egyszer le fogok ülni egy "szakemberrel" és kikezeltetem magamból ezt a halálfélelmet, ami azóta ül rajtam, amióta végignéztem apu halálát. tudom, hogy "egész jól viseltem" (frászt, majd beledöglöttem, csak már nem emlékszem rendesen, mert jótékony az ember memóriája) és tudom, hogy nem lenne normális, ha nem hagyott volna bennem nyomot. vazze, de kemény dolgok ezek... na mindegy, nem is filózom ezen. majd egyszer valakivel beszélgetek róla pénzért, mert az úgy egészen más, úgy több mindent mond el az ember...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése