itt ülök, letörve mint a bili füle. elég rendesen belenyúltam a szarba a saját igazságérzetem által vezérelve. tegnap kényszerültem egy szinttel magasabbra lépni a reklamációval, holott közben arra gondoltam, hogy inkább kiszállnék ebből az egészből, mert semmi mást nem érzek, csak végtelen szomorúságot amiatt, hogy magyarországon még mindig mennyire evidens az, hogy ha külföldi kér árajánlatot, akkor ő spontán dupla árat kap. meg úgy egyáltalán, az egész hozzáállás.
ráadásul mindeközben gondolom egy adag gengszter áll a hely mögött, tehát baromira nincs kedvem elüttetni magam egy nagy fekete mercédesszel - de a helyzet akkor is felháborító :(
itthon ülök és próbálok elszakadni az egész helyzettől. pár óra a kutyával, a gyerekkel, bé-vel... és olyankor mindig rájövök, hogy mennyire nem ezek a dolgok kellene, hogy meghatározzák a lelkiállapotunkat. persze minden csoda három napig tart, nyílván ez az ügy is el fog dőlni valamilyen irányba és egyszer túl leszünk rajta.
ezért én most leveszem a kardigánomat, felveszek egy kényelmesebbet és nekiállok egy szép kis fát pingálni a falra... tegnap mondtam bé-nek - ismét - hogy én oda arra a tátongó barna helyre odakívánnék egy szép krém színű fát, piros levelekkel... persze ismét a fejét rázta. aztán azt mondtam, hogy de hát úgyis nemsokára elköltözünk innen, nem mindegy? hadd próbáljam ki magam. ezen aztán úgy elkezdett nevetni, ahogy a fájó hasa bírta (elkapta vmi fosós vírus ugyanis) - nevetett az optimizmusomon. én nem, szimplán kész tényként kezelem a saját kívánságomat, hogy még ebben az évben eladjuk azt, amit el szeretnénk és találjunk egy nagyobb, kényelmesebb házikót magunkat lehetőleg itt diósdon, ami jobban megfelelne az életvitelünknek. (kétségtelenül olcsóbb megoldás lenne venni ide egy ajtót mondjuk :o))))))))))))
na mindegy. szóval megállítom egy kicsit a világot és kiszállok belőle egy ecsettel a kezemben, mert tudom, hogy ettől meg fogok nyugodni... aztán majd lesz valahogy minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése