2012. február 20., hétfő

gondolatok

9-kor ültem a forró tejeskávémmal a kezemben és bámultam ki a diósdi körforgalomba. gyerek leadva az oviban, kutya megsétáltatva, én meg lazítok egy kicsit mielőtt hazajövök dolgozni...
sűrűn töröm a fejem olyan haszontalan dolgokon, mint például "mi lesz". ennek legalább annyira nincs értelme, mint azon töprengeni, hogy "mi volt" vagy még rosszabb: "mi lehetett volna". ez van és kész. ez utóbbiról legalább leszoktam, az elsőről viszont úgy tűnik kicsit nehezebb.

azt vettem észre mostanában, hogy hiába akarom elsunnyogni a dolgot, de határozottan szöget ütött a fejemben, hogy valamit nem jól csinálok és abban lesz a dolog nyitja, ha megfejtem pontosan mi is az... mint amikor úgy érzed, hogy a megoldás az orrod előtt van, de van valami ami akadályoz abban, hogy tisztán meglásd. van egy utolsó lépés, amit még nem tettél meg felé.

na ilyen és ehhez hasonló dolgok kergetőztek a fejemben az ablakon kifelé bámulva.

időközben hazajöttem és nekifeszültem mindannak, amit ma meg kéne csinálnom mielőtt elhozzuk almát. (közben imádkozom, hogy össze ne fossa magát az oviban, mert épp megy a hasa a kis drágámnak :)

de munka helyett még mindig filózom. ezen az agy dolgon. hogy pontosan mennyi mindenre is vagyunk képesek és vajon miben rejlik a titok, hogy bevonzzuk azt, amire vágyunk. mert hogy ezt megtesszük, az biztos. kell merni kívánni és pontosan kell azt tenni. és el is kell képzelni magunkat a kívánt helyzetben.
olyan sok apróság erősíti ezt meg, hogy már-már ijesztő néha. legutóbb pl. pénteken...

besunnyogtam a dm-be és minden anyagi tiltás ellenére vettem egy új púdert magamnak, mert muszáj volt, alig van a régiben. közben szemügyre vettem az alapozókat is, de nem emlékeztem arra, hogy mi is a pontos színe annak, amit használok. alig egy kicsi van már csak az alján, de gondoltam ennek most nem futok neki, mert ennyit amúgy sem akartam költeni, majd kitalálok valamit.
délután, este vittük almát anyuhoz, aki egyszercsak bement a fürdőbe és kijött egy maréknyi dologgal: szempillaspirállal (pont nincs), szemrénckrémmel (pont nincs) és AZZAL AZ ALAPOZÓVAL, amit én is használok, csak ez félig teli! majdnem leestem a kanapéról.

ezek apróságok, de közben mégsem. apró jelei annak, hogy voltaképp minden kívánságunk teljesül a végén. (csak baromi pontosan kell kívánni :)))

*************

anyunál voltunk, anyu kezébe nyomtam egy almát és egy narancsot, majd néztem rá nagy szemekkel.
- "vágjam föl?" - kérdezte meg végül. és én hálásan lelkesen bólogattam.
én is fel tudnám vágni, de valahogy más érzés, ha megint gyerek lehetek öt percre és az anyukám vágja fel nekem a gyümölcsöt. hülyeségek, de láv :)))))

************

réges régen olvastam egyszer egy cikket "time management" címmel. akkoriban csóváltam a fejem, hogy ki az az idióta, akinek erre szüksége van, miért kellene listákat írogatni, egy intelligens ember igenis képes beosztani az idejét, stb. stb.

na, én nem vagyok képes, úgy tűnik.

hetek, sőt lehet, hogy hónapok óta foglalkoztat a kérdés, hogy vajon hogyan cseszem el az időt ennyire könnyedén? miért van az, hogy olyanokra sem találok sokszor időt, amelyekre azért kéne jusson és miért érzem állandóan, az utolsó percben kezdve mindent, hogy nem érem utól magam?

vannak olyan helyeztek az életben, amikor szigorúnak kell lennünk önmagunkkal szemben. amikor igenis kritikát kell megfogalmaznunk és át is kell gondolnunk ezeknek a dolgoknak minden következményét. nem vet rám pl. túl jó fényt ha azt mondom, hogy az alatt a fél óra alatt, amíg lecsekkoltam a facebookon az ismerőseim nem túl izgalmas híreit, addig bátran kivikszolhattam volna a konyhát. mert az az igazság, hogy az egyik legnagyobb időrabló az életünkben az internet.

a naplók, a facebook, mind fals módon azt a képzetet kelti bennem, hogy ha nem nézem át a "híreket", akkor lemaradok valamiről. na de miről is? hogy ki hogy ébrdt aznap? kinek játszott a gyereke a hóban? ki milyen képet tart viccesnek? ez tényleg fontos? fontosabb mint rendberakni magam és több időt hagyni más dolgokra, hogy a végén ne kergetőzzek körbe egy végtelen mókuskerékben a saját feladataimmal? pedig mennyivel jobban érezzük magunkat, amikor minden rendben van körülöttünk, nem?

tudom-tudom, nem nagyon van ilyen ember, valahonnan mindenki elvesz, ez másképp nem megy, legalábbis addig nem, amíg csak 24 órából áll egy nap és ebbe bele kéne passzírozni munkát, magánéletet, családod, háztartást és pár intim percet saját magunkkal is.

csak kíváncsi lennék, hogy miért érzem azt, hogy bár van, akinek ez szemmel láthatóan annyira sem megy mint nekem (bár a prioritások mindenkinél mások, ezt ne hagyjuk figyelmen kívül!) addig határozottan érzem, hogy valamit iszonyatosan elcseszek ezen a téren...

lehet, hogy pont ebben rejlik a megoldás az első felvetésemre... lehet, hogy pont ez az, amit meg kéne látnom (és oldanom) ahhoz, hogy sokkal jobban érezzem magam a bőrömben nap mint nap...

és lám, máris adtam magamnak egy kis gondolkodnivalót a meghívók pöttyözése közbenre :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése