kövér vagyok - és?

hát az van, hogy tegnap dumáltam zs-vel egy kávé fölött (alatt, mellett), amíg a kiscsajok balettoztak és olyat mesélt, hogy még mindig szedem fel az államat a földről. és tök őszintén le is fogom írni. mert a lényeg nem az, hogy rosszul esett-e vagy sem. hanem az, hogy soha nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen ilyesmivel fogok találkozni...

szóóóóval. nem akarom boncolgatni ezt a társaságot, ahogy legutóbb sem írtam le, hogy ez az ominózus ember nem is olyan rég mennyire felhúzott. eddig nem nagyon szóltam be semmiért, egyrészt, mert fölöslegesnek ítélem legtöbbször, nem én fogom megváltoztatni felnőtt emberek viselkedését nyilván... másrészt, mert nem éreztem, hogy olyan mély kapcsolatok ezek, ahol érdemes lenne ugrálnom. ráadásul ominózus hölgy viselkedése belefért volna akkor, ha bejön, levágja magát a kanapéra és annyit mond, hogy "szar napom volt csajok." - és ki sem kellett volna fejtenie. de az, hogy ennyi idősen rajtam tölti ki az adott gondját... ez már kevésbé ment át és nagyon berágtam. rajta kicsit látom, hogy sajnálja, mert azóta feltűnően kedves. de az ember ilyenkor legbelül egy gyűrűvel távolabb helyezi az illetőt a szívétől, még ha nem is mutatja, "mindössze" ennyi történik...

az indokokat nem értem (lévén többször segítettem neki már), a lakhelyem burkolt méltatását nem értem, úgy általában véve a sznobizmus bizonyos árnyalatait nem értem. én is sznob vagyok bizonyos értelemben, hát hogyne volnék, amikor a gyereken szinte csak a legújabb nextek vannak, ez is valahol az szerintem. de emberi vonalon nem vagyok az és soha nem is voltam, ezt bizton állíthatom. sem anyagiak, sem külsőségek nem vezéreltek engem soha a kapcsolataim megválasztásában, mindegy, hogy barátokról, vagy szerelmekről van szó. sőt, emlékszem általános iskolában még külön megvédtem a-t és r-t, amikor valamiért csúfolták őket. mert nem is értettem az okokat. és ha valaki duci, ahogy a. volt az, az kit érdekel?!

szóval az van, hogy engem nem sért meg az, ha valaki azt mondja dagi vagyok. soha nem is voltam különösebben vékony, mindig kaptam kritikát a súlyomért (sajnos korábban inkább otthonról...), és az is tény, hogy ilyen duci sem voltam még soha. épp ezért, ha valaki ezt észrevételezi - bár nem tudom minek, mert nem titok :))) - akkor nem sértődöm meg, sőt, ha ezen vergődik hónapok, évek óta (lásd r.), engem az sem zavar, max. nevetek az irigységén. (nem a seggemet irigyli nyilván. max. azt, hogy képes vagyok adott körülmények között is a lehető legjobban érezni magam, míg ő a kisebb seggével semmi ilyesmire nem képes...)

mégis tegnap, amikor zs. elmesélte ezt az egy szem mondatot, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez komoly. szóval ominózus hölgy még a kezdetek kezdetén méltatott minket. ennek a mondatnak persze soha nem kellett volna kiderülnie, mert azt is sejtem, hogy azóta ezen felülkerekedett már magában és tudom, hogy zs. pletykás kicsit, de mondjuk ezzel párhuzamosan baromi egyenes ember is, ezért biztos nem bírt magával és egyszer csak kiböffentette nekem oda az asztalra a habos kávé mellé, hogy a legelején, amikor az oviban még senki nem ismert senkit, akkor ez a leány megkérdezte őt, hogy miért barátkozik velünk, amikor a gyerekünk verekedős (ezen mondjuk csak nevetni tudok, mert annyira nem az, ezt hajlandó vagyok valami anyaorsozláni-félreértésnek betudni...) - és különben is: "hogy néznek már ki..." (mármint mi...)

ezt elhiszed? ez egy alap a véleményalkotásra? az befolyásolja, hogy milyen ember vagyok, hogy nagy-e a fenekem vagy nem? köpni-nyelni nem tudtam. (mellesleg magamért nem érzek sértettséget továbbra sem, de a többesszámban benne van bé is és azt nem tűröm, hogy rá bárki is rosszat mondjon!) azt is tudni kéne a teljes képhez, hogy ez a hölgy már előre leosztotta a lapokat, hogy ki kinek lesz a barátnője. ő kijelölt magának egy nagyon csendes és kedves lányt, akit én is nagyon bírok egyébként, magát a személyét nem vitatom... de a tulajdonságai között az is fellelhető, hogy nagyon tehetős család... igen kellemes körülmények között. közben viszont úgy hozta a sors, hogy a kettő helyett négy család jött össze, így szoktunk külön is találkozni. amit ő sértésnek vesz! ez nekem eddig csak vicces volt. tehát amikor elmentünk 4-en lányok moziba, és én felhívtam az ő által kiszemelt lányt telefonon, hogy merre jár, mert mi már itt vagyunk a parkolóban, majd a lány engem hívott vissza (nyilván, mert én voltam autóval és így is beszéltük meg), akkor ő kiugrott a kocsiból és azonnal számonkérte (!! csendben megjegyzem, hogy ne felejtsük el, harmincas nőkről beszélünk, nem az általános iskolában vagyunk...), hogy miért engem hívott vissza, miért nem őt... hát ez hülye, gondoltam magamban és baromi jól szórakoztam. hiába mondta már akkor is zs., hogy ez a nő sznob és nem véletlenül e-vel barátkozik... nem akartam elhinni, hogy túl azon, hogy a lányaik barátnők, vezérelheti egy olyan ok is, hogy e. egy elég szép, csinos lány, akik nagyon gazdagok...

azt kell mondjam, hogy a tegnap elhangzott dolog óta elhiszem mégis. sok minden ugrott a helyére a fejemben ezzel kapcsolatban egy pillanat alatt. én viszont még mindig olyan vagyok mint egy újszülött. rácsodálkozom. de komolyan rácsodálkozom arra, hogy vannak ilyen emberek. tényleg léteznek. napi szinten bírom ezt a csajt, de tudom azt is, hogy ma délután, amikor mind együtt elvisszük a csajokat moziba, tök másképp fogok ránézni. és azt is tudom, hogy - mivel azért én is emberből vagyok minden észérvem ellenére - óhatatlanul fel fog bennem merülni, hogy ha én kövér vagyok, akkor velem most kínos itt megjelenni...?

neked már eszedbe jutott VALAHA egy barátoddal kapcsolatban, hogy elég SZÉP-e ahhoz, hogy megjelenhessetek együtt? gondoltál már valaha arra, hogy kínos a jelenléte egy olyan embernek, akit kedvelsz, mert nem egy bombanő/pasi? bennem eddig soha nem merült fel, hogy valaki ilyet gondolna rólam. és ez a része bánt. nem a seggem terjedelme. hanem, hogy valaki ez alapján ítélne meg engem, akár egy percig is...

ugyanakkor sz. múltkor elmesélte, hogy a játszótéren megkérdezték tőle, hogy a down-kóros kislányától ez a betegség elkapható-e... ha ilyen emberek márpedig vannak, akkor persze, hogy ennyire sznobok is. és nem akarom azzal tölteni az időmet, hogy azon filózom, hogy elég "jó" vagyok-e valakinek... puszta külsőségek alapján. mert emberileg nem érzem, hogy szégyellnivalóm lenne közöttük.

sokat segítettünk már nekik és ők is nekünk, nem mellesleg az ő férjével vagyok a legjobban, aki ennek ellentéteként az oviban az első nap már olyan feltűnően szimpatizált velem, hogy majdnem félreértettem. és mi azóta is nagyon kedveljük egymást. ő maga is elnézését kért már a felesége viselkedéséért, pl. a legutóbbi alkalommal, de nem tudom őelőtte valaha elhangzott-e ez a mondat... mert sejtem, hogy ezért is elnézést kérne...

szóval nagyon megbántva érzem magam és nagyon elszomorított ez az egész... miközben nyilván felszínen tart sok más barátom és kedves ismerősöm, akik pont az ellenkezőjéről igyekeznek mindig meggyőzni - és ez mindig olyan jól esik. nem számít ennek a lánynak a véleménye (aki mellesleg lehet, hogy vékony, de nem egy matyóhímzés, ezt azért lássuk be...) - tudom. de most komolyan. soha, soha nem gondoltam volna, hogy 37 évesen ilyet hallok... és tényleg mélységesen elkeserített... :(