félúton

tegnap ilyenkor otthon voltam és a szabadba vágytam.
most (egész nap, több menyasszonyra várva) ülök a gáton és haza vágyom.
mindez azért, mert g. épp mossa az ablakokat és ellenállhatatlan vágy tört rám, hogy én is ablakot mossak! :) na ez gáz. biztos valami tavaszi bizsergés teszi. hétvégén szolgálatba állítjuk a kertet is, tökre várom!

tegnap azért volt egy szontyi beszélgetésünk. teljesen jól indult, én vagyok a hülye, hogy hülye kérdéseket teszek fel :) de amiről előtte beszéltünk még mindig fejtegetem, hogy vajon miért idegesített fel. nem is az idegesség a jó szó és nem is az irigység. lehet, hogy inkább az zavar, hogy ennyire "közel" (fizikailag) vannak olyan megoldások, amelyek életem egy részét feltétlenül előmozdítanák - de ezek nem az én kezemben vannak. ráadásul mi nem vagyunk olyan emberek, akik ezzel visszaélnének bármilyen szinten is. (bár olyanok lennénk? nem tudom. nem hiszem.)

örök dilemma lesz az életemben az "elégedetlenség" témája. mert egyfelől kötelesek (!) vagyunk annak örülni, amink van, pláne ha az - nem csak anyagi értelemben véve - SOK. kifejezetten sok. mégis az elégedetlenség az, ami előre viszi az embert, ami hajtja, hogy megvalósítsa azt, amit szeretne, tehát nem is olyan rossz az...

de vajon hol a határ a kettő között? 38 éve foglalkoztat ez a kérdés, de nem lelem a választ. maximum arra jövök rá mindig, hogy mennyivel egyserűbb az élet, ha az ember nem gondolkodik ennyit, pláne nem ennyire elméleti síkon. menni kell előre és kész.

(hangsúly azon, hogy előre.)

akkor most hátradőlök, mert várom az első hölgyet és addig aktívan gyakorlom a BEVONZÁST, hogy ne érezzem már magam állandóan félúton - jó lenne már odaérni, mert csak, mert megérdemeljük :)