még mindig várok

már megint a kávét várom... olyan romantikus estéket töltünk együtt, hogy elkezdtünk nézni egy filmet a takaró alatt bújva, majd egy olyan 5 perc múlva aludtunk el mindketten, éjfélkor keltünk, felmentünk az ágyba és ott folytattuk. na ennyi. a minidig későn fekvő páros. egyetlen óra átállás a suli miatt és végünk van :)
csak azt magyarázza el valaki, hogy miért kell ilyen korán kezdődnie a sulinaaaak???? lehet, hogy visszamegyünk oviba. én is.

a gyerek itt hagyta a dörmi maciját... én ezt most megeszem, vahahahahahahahahahaaaa.

hébe-hóba

a minap valaki megjegyezte, hogy olyan "hébe-hóba" írok... ja. persze. és hébe-hóba is élek. néha alszom is. egyébként meg igyekszem megvalósítani mindenkinek minden esküvői álmát... megjegyzem sok sikerélmény ér és ez nagyon jó. de azért nagyon nagyon nagyon várom már, hogy elutazzunk majd pár napra és ott csak bámulhassak ki a fejemből mindenféle gondolat híján.

szóval ezért nem írok. mert fogpiszkálóval kitámasztott szemekkel várom, hogy lefolyjon a kávé és hátha segíteni akar rajtam. a suli miatti fél 7-es kelés fél 8 helyett nem segít :) gondolataim néha vannak. néha. de hogy összeszedjem és képernyőre vessem őket... ez most nem megy.

addig inkább olvasom másét.

minden nap

reggelente kapok egy óra szabadságot. ez most a mindenem. mivel pillanatnyilag nincs megállás... minden nap pörög tovább, ezerrel próbálok intézni mindent, ragasztópisztoly a kezemben, a szemeim fogpiszkálóval kitámasztva, az agyamban ezer és ezer dolog, amit próbálok megjegyezni, kiokoskodni, rámolás jobbról balra, balról jobbra és egyébként meg a garázsból az autóba ki és be... és pontosan tudom, hogy ez fog menni szeptember végéig, de most valahogy besokalltam.
háztartás nincs, családi percek nincsenek. kialvatlanság, idegeskedés, fáradtság van helyettük.

hasat behúzni, melleket kidülleszteni, hát egyenes. és mész tovább. szeptember végéig...
utána szerintem alszom két napig.

ha most a szívemre tenném a kezem, akkor ahelyett, hogy itt benn rohadok, hazamennék és mondjuk programszerűen bőgnék. fizikai és lelki összeroppanás előtti napok ezek és most nincs is kedvem ecsetelni, hogy miért. egyszerűen robotpilótára állítom magam és valahogy átvészelem a következő napokat is... és az azután következőket is. nehezemre esik elhinni, hogy mi ennyire nem érdemeljük meg a nyugalmat. mintha eszerint működne a világ... hogy ki mit érdemel meg...
de ja. most úgy jólesne egy kéz, ami lenyúl a felhők közül és kicsit megsimizi a fejem. csak úgy, tudod? mindenféle indoklás nélkül. mert jól esne. nagyon jól esne.

a fizikai részt meg ki kéne pihenni... épp csak nincs mikor :( akármennyire próbálom, akkor sincs :( bé a lehető legjobb pillanatban lép le vitorlás versenyre, itt hagyva két esküvővel és egy iskolát kezdő gyerekkel... komolyan mondom, sírni szeretnék. nem a terhekkel van csak a gond. hanem az egyoldalúsággal, ahogy az ember próbálja magát átvágni a sűrűn, de vazze, nem jöhetne már legalább egy kiba. tisztás a következő rengeteg előtt????? csak egy pár csepp jó, ami erőt ad folytatni?!

szeretnék eldőlni és olvasni puha párnák között... szeretnék puha párnákat... ehhez kéne egy kanapé... amihez kéne egy otthon. tudod, mindaz, ami mögötted van bármikor, minden körülmények között. ami annyira alap, hogy észre sem veszed hétköznapi szinten. csak amikor nincs...

és ilyenkor eszembe jut bé tesója, miszerint mi nyerészkedünk.... holott a szülők miatt nem tudunk semerre sem lépni már hónapok óta, olyan kötöttségek vannak miattuk az alaprajzban... miközben ő ül kinn a pénzén... és mi nyerészkedünk. néha egyszerűen a sírásig el tudok keseredni a világ igazságtalanságán... :( és onnan ugat. nehezen hiszem el. de ez is van.

és még sok minden más is.

úgy látszik nincsenek normális napjaim. vannak a sírást visszafojtó hisztis napok és vannak a magam elé bámulós mindenmindegy napok... ma fáradtnak érzem magam. nagy hévvel nekiláttam a szalvétáknak, majd mégis leültem ide. egy kicsi írok, egy kicsit kávézom...
a tegnap jó kis mozis estével úgyis csináltam magamnak pár szar estét, mert már rég csinálnom kellett volna a dekort... de megérte. (mondtam tegnap. holnap éjjel nem tudom mit fogok mondani :))))

nem annyira vágom, hogy miért ülök és álmodozom, amikor több éjszakányi munkám van még hátra :D :D

őrületes gondolatok kergetőznek az agyamban. kicsit tini lettem megint. de gáz.

spíler

muszáj folytassam az előző bejegyzést... az elmaradt számlafizetés. pénzügyi viharfelhő a fejem fölött... erre bejön legnagyobbügyfél, aki tök aranyos, tök jót beszélgetünk, közli, hogy feszült vagyok, mondom igen, de nem örülök, hogy látja rajtam, mert általában nagy energiát fektetek abba, hogy ne látszódjon. 10 perc múlva ül, néz maga elé és azt mondja, hogy ő olyan jól érzi itt magát, hogy el sem akar menni. na mondom ez az én érdemem vagy a légkondié? :D azt mondja nagyon pozitívak az energiáim... wow. közben bejön egy nagyon ismert ember, vásárol, nagyon boldog és nagyon kedves. ez is feldob. majd végül legnagyobbügyfél indul, megkérdezi, hogy mennyivel is tartoznak nekem és ő inkább odaadná egy részét. én meg állok tátott szemekkel miután mindenki elment, hogy mekkora játékos az élet. nem maga a pénz. hanem a VÁLASZ... wow. wow. és még egyszer wow.