2012. október 31., szerda
nyííí
gyökérkezelés, fúrás, faragás, reszketés, remegő kéz - dr.p-t még mindig imádom (holnap utazik el, de előtte még "befejez" - édes). de a ma estét nem imádom. antibiotikum és cataflam. takaró alatt sebnyalogatás és duzzogás. imádom bé-t.
off
nemtom eldönteni, hogy ebben a pillanatban mi az erősebb bennem: a félelem a fogorvostól vagy a vágy, hogy minél előbb odaérjek és megszüntessük ezt a fájdalmat. az egyetlen fogorvos, akitől nem félek, mert nem lehet tőle félni, annyira jó fej. begubózós estére vágyom. nagyon.
2012. október 30., kedd
nekem, tőlem
szóval ma betolakodtam a saját intim szférámba és látszólag a kávét kevergetve, az újságokat pedig szórakozottan lapozgatva arra jutottam, hogy itt bizony valami bűzlik. nem, nem én, mert én rendesen illatosra fürödtem magam tegnap este :)
az ember fel kell, hogy ismerje azt a pillanatot, amikor szét van esve. ha nem is azonnal, de legalább egy éven belül. oké. pár éven belül. a szétesés mértéke persze eléggé változó és vannak olyan időszakok, amelyek olyanok "mintha". mintha minden rendben lenne. de ilyenkor azt hiszem kicsit elnagyoljuk a dolgokat.
pedig a lényeg az apró részletekben rejlik. a tönkremenő kapcsolatokra sem akkor kell felfigyelni jó esetben, amikor már egy másik nő/férfi áll a párunk mellett, hanem amikor mondjuk egyszer csak nem tesz már fogkrémet a mi fogkefénkre is. az extra ölelések már valahol ott elkezdődhetnek.
ugyanígy van ez saját magunknál. néha olyan aprók a jelek, alig észrevehetőek, hogy hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nem is lényegesek - pedig nagyon is azok, sőt... apránként, óvatosan próbálják a tudtunkra adni, hogy rossz időszakunk van...
és a megoldás is talán ugyanebben van. amikor szétesünk és kikészülünk, akkor mindig valami hatalmas, megváltó csodára várunk. de nagy mértékűre ám. óriásira. ami jön mint a forgószél és kisöpör minden rosszat az életünkből, mindent megoldva (helyettünk). minimum egy új állás, komoly munkafelkérés, teherbeesés, új ház vagy lottó főnyeremény az elvárásunk.
de miért ne lehetne ezt is kicsiben elkezdeni? miért ne lehetne apránként változtatni és kis örömökkel segíteni magunkat a nagyobb sikerekhez? miért kéne újracsempézni a fürdőszobát ahelyett, hogy rendet raknánk a fürdőszoba polcon vagy befestenénk a hajunkat...?
nem kell azonnal lebontani a házat: elég ha rendet rakunk egy kicsit magunk körül, és magunkban...
a minap pont nyavalyogtam egy kicsit. igyekszem egyébként nem nyavalyogni, mert bé-nek lássuk be, van most elég baja ezen kívül is... és nem, nem enged. simán azt válaszolja nekem, hogy milyen könnyű eldönteni (!), hogy minden szar, sokkal egyszerűbb mint tenni elenne valamit.
na vazze. először megsértődtem. szarul esett. de mondjuk kereken két napja ezen gondolkodom. még mindig rosszul esik, persze, de kénytelen vagyok belátni, hogy van igazsága... (baszki. jobban szeretem, amikor nekem van igazam.) az a kurva nagy igazság, hogy az ember csak saját maga tudja magát kirángatni a szarból, akármi is az. és mivel hatalmas dolgokra max. csak tétlenül tudunk várni, sokkal jobb, ha apránként kezdjük...
hát valami ilyesmi foglamazódott meg bennem, mire a kávé végére értem. kb. két sort olvastam el az újságból, inkább magammal voltam elfoglalva. és ez sokkal jobb mint bármi. mert az első dolog, amiről le kéne szokni az az, amit a magazinok "multi-tasking"-nak neveznek. hogy egyszerre akarunk mindent csinálni, ily módon egyikre sem figyelünk igazán. egyszerre kávézom, olvasok, telefonálok és netezek a telefonon. ugye, milyen szánalmas leírva? pedig mindannyian ezt csináljuk minden nap...
STOP. hát ki szeressen engem, ha nem én magam?
na láv eszterke, irány egy aspirin a holnapi fogorvoslásig :)

2012. október 28., vasárnap
artúr
a kutyának van egy "lefekvési rutinja". ezt ma este figyeltem meg. azt sem tudom hány óra van az óra átállítás miatt, ezért még fenn vagyok, majd most éjjel kihasználom azt a plusz egy órát, amit előzőleg nem sikerült.
szóval a tévé előtt vagy a lépcsőn szokott szundikálni. aztán, amikor már "élesben" megy az alvás, tesz egy tiszteletkört. először megáll a gyerek szobája előtt, az orrát bedugja, vár. mint, aki ellenőriz. utána átsétál bé oldalára és ott is "ellenőrzi", hogy minden rendben van. végül pedig lefekszik az én oldalamon és briósba tekeredve kezd el aludni... (újdonság: biztos hiányzik neki bé hétközben, nemtom, de néha az ő oldalán is szundikál hajnalban, holott eddig mindig csak mellettem, a lépcsőn, az ajtóban és az asztal alatt tette.)
ma suttyomban felengedtem az ölembe a kanapéra. na még az én ölemnél is nagyobb ám kicsit, így persze félig lelóg a tilosba, azaz magára a kanapéra, de tojok rá. olyan szánalmas hangulatban voltam és olyan jól esett a közelsége. érdekes, hogy soha nem jöhetett egyébként fel a kanapéra - és soha nem is akart. ilyenkor fekszik egy kicsit az ölemben, röfög - de konkrétan röfög - ami azt jelenti, hogy most nagyon boldog, fészkelődik, örül, hogy simogatom, odabújik... majd egy olyan 4-5 perc múlva feláll és távozik. ennyi, anya - köszi :)
hát imádom ezt a dögöt na. a pokolba kívánom, amikor behozza a fél kertet és az éjszaka közepén felébreszt, hogy kimenjen pisilni. de valójában a világon a legjobban szeretem. hiányozna, ha nem urgana fel "harmadiknak", amikor bé-vel ölelkezünk :))))
láv.

2012. október 25., csütörtök
kell ez nekem?
nincs ihletem, bocsi :)
ellenben ma kettérepedt a fejem, úgy fájt, majd spontán elaludtam a kanapén - még bé előtt, holott neki lett volna indokolt :) később végighallgattam a kocsiban a rádióban, hogy kb. mindenki így érezte ma magát valami front hatás miatt és megnyugodtam, mert már azt hittem nyugdíjas klubban a helyem.
egyébként meg. a gépet semmi értelme szervizbe vinni az ünnepek alatt, addig meg semmi értelme áttenni a file-okat rá. tehát a fényképeim továbbra is másutt vannak... grrrrrr... na mindegy, ami késik, nem múlik, előbb-utóbb csak meglesz az anyagom mindehhez.
most itt ülök a csendben. mindenki alszik és nem, nincs is csend, mert beindítottam a mosogatógépet, így jobb is lenne lassan felkotródni inkább aludni. temérdek érzés van bennem - mégis arról lenne kedvem írni, hogy egy laptop/ultrabook táska tízezres nagyságrend, de ma szembejött egy 2ezerért, amitől bé kitért a hitéből, én meg azt mondtam, hogy most jó lesz ez is, de vazze, legalább pont méret! (mert van 13"-ig és 15"-tól. enyim persze 14-es. király :) és a rózsaszínt választottam, mert kemény vagyok mint a vídia. (nyugi, pasztel színű.) aztán kaptam engedélyt cipőt is venni. ki is néztem már régebben. a mammutban. 27ezer. amikor megismerkedtünk, akkor is 27 ezres cszimám volt. (8-9 éve) - na, akkor én erről most spontán lemondtam és szépen beballagtam a deichmannba, a lerongyolódott magyar sznobok utolsó mentsvárába és ott vettem egy "majdnem olyat".
ennek egyébként már szerettem volna szentelni egy bejegyzést egyszer. na nem annak, hogy de jó lenne megint tiszta bőr cipőt venni bármennyiért, és nem is annak, hogy egyébként úgy örülök ennek a cipőnek, hogy majd' kiugrom a bőrömből, mert egyébként gyönyörű, a "majdnem olyan"-nak. hogy mennyiszer belemegyünk a majdnem-megoldásokba, sokszor kényszerből, de gyakran, mert el sem hisszük, hogy megérdemeljük az "olyat"... és ezen nagyon sürgősen változtatni kéne, mert a majdnem olyan, soha nem olyan, ez ökölszabály.
(ez a cipő viszont a nem tiszta bőr versenyzők között "olyan"!!! :))))))
valami ilyesmi, ha már ennyit pofáztam róla, de persze csokibarnában - persze nincs fenn a neten és csak a második helyen volt a méretemben, jeeee.
a cipő
holnap reggel jól fel is veszem és átgondolom, hogy a korábbit, aminek konkrétan kilyukadt az orra megtartsam-e vész esetére (mijaf.sz lehet a vész? hogy randa akarok lenni hirtelen???) vagy vágjam ki egy konténerbe?
egyszerű, de nagyszerű (rendkívül mély és tartalmas) eszmefuttatásomat olvashattátok :)))))

2012. október 24., szerda
map
ma kaptam - azaz elhoztam - több fotóalbumot, gondoltam holnap este jót fogunk nevetni bé-vel a 10 évvel ezelőtti fotókon...
valójában nekem is nagyon jót tesz ezeket látni... mintha egy térkép lenne... vissza önmagamhoz.

2012. október 21., vasárnap
feeling
hazafelé alma és bé is elaludtak mire a bah cosmópontra értünk.
ez mennyire cuki már? :)))))))))))))))))))))))))))
párbeszéd hazaérkezéskor:
- "manóóó... ébresztő... alma elaludt és te is, de valahogy mégis csak be kéne jutnunk... mit csináljunk?"
válasz félálomban motyogva:
- "aludj te is nyugodtan..."
köszi :))))))))))))))))))))))))))))
ps. csak almát kellett becipelnem végül, höh.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)