sorsfordító

van ez a sorsfordító c. műsor a life network-ön... takarítom el a hétvégi romokat és közben hallgatom... mindig bőgök rajta, ahogy családok egyesülnek újra... elképesztően megható.
közben eszembe jut az elmúlt pár év, ami sajnos pontsan alma éveiben mérhető, a saját kis "történetünk" és majdnem elnevetem magam, hogy lassan mi is szerepelhetnénk egy ilyen műsorban és igen, tökéletesen értem, amikor valaki azt mondja, hogy a születésnapján azon gondolkodik, hogy vajon eszébe jut-e az elveszett családtagjának. vagy annak, aki elhagyta... holnap lesz alma születésnapja és nekem is eszembe jut, hogy vajon a bátyám gondol-e rá. de nem szeretek erre gondolni, mert mindig ott van az a keserű tény mellette, hogy a testvérem még sosem látta a kislányomat... aztán nemsokára lesz az ő születésnapja! és kíváncsi vagyok rá, hogy ő gondol-e arra, hogy én gondolok rá aznap. utána meg jön az én születésnapom, amin ugyanúgy néma marad a telefon mint minden más ünnepen, de nekem akkor is titokban eszembe fog jutni, hogy vajon gondol-e rám aznap...?

az élet nem egy fáklyásmenet... tudom. közben leparkoltam a kocsival a házunk elé és nem tudtam kiszállni, mert eszembe jutott a korábbi rossz hír, amit hallottam innen a saját környezetemből és annak ellenére, hogy alig van kapcsolatom ezzel az emberrel, hiába élt itt a közelemben eddig, annyira megrendültem, hogy délutn is csak ültem és néztem magam elé, azon töprengve, hogy ezt még így kívülállóként is nehéz átgondolni, de ott a két gyerek és a szerető férje... jézusom. mi alapjá osztja az élet a lapokat vajon...? ráadásul ez a történet felhozott bennem csomó nagyon mélyen eltemetett emléket az intenzív osztályról, apuról, a halál érezhető közelségéről, de még nagyiról is, amit láttam az arcán, ahogy végig kellett kísérnünk egy olyan úton, amiről pontosan tudtuk, hogy mi áll a végén... és fáj, hogy bárki, még olyan ember is, aki nem áll olyan közel hozzám, át kell essen bármi hasonlón, mert én tudom, hogy mit érezhet és ez rémes...

vannak dolgok az emberben mélyen eltemetve, amelyeket nem tud elfelejteni, tehát feldolgozásra várnak, de feldolgozni sem lehet, ezért ezeket egyszerűen eltemetjük mélyen... és akkor vannak ilyen napok, amikor ezek valamiért felszínre törnek és a nap csendes bőgéssel telik, ami most nem olyan jó, de tudom, hogy engedni kell, mert csak rosszabb lesz, ha visszatartom. majd holnap jobb lesz, tudom...

szeretnék megint gyerek lenni. ártatlanul és várakozással tekinteni mindenre, ami csak van az életben... ezek nélkül a rossz élmények nélkül. de már nem vagyok gyerek, ezek idebenn vannak és az élet... nos, nem könnyű.

akkor iszom egy kávét. hátha az változtat valamin.

:-/

biztos elfáradtam az elmúlt napok buli előkészületeiben és biztos kell egy kis pihenés a sok "ma csak jó kedvem lehet" nap után is - de egyelőre csak ülök és nézek ki a fejemből, aminek az oka sokkal inkább egy tegnap esti beszélgetés...

vannak a kemény és a kedves beszélgetések. a kemény beszélgetések szükségesek. a kedvesek meg jót tesznek a lelkemnek és sokkal többre sarkallnak, mint a kemények. de amikor simogató szavak jönnek, majd alig pár nappal később ennek az ellenkezője jön szóban... az nekem elég az összezuhanáshoz. ha azt érzem, hogy valaki nem hisz bennem, akkor elfogyok. mert vannak emberek, akiknek a véleménye igenis nagyon fontos.

még nem tudom mivel fakaszthatnám magamat mosolyra ma.
de igyekezni fogok. (a magam kedvéért.)

kávé előtt egy perccel

tyűha. olyan a mosolygók csoport mint egy blog, legalábbis kiélem magam és ritkábban támad vágyam, hogy írjak :) ezen változtatni fogok, mert ezek teljesen különböző dolgok.

most épp a kanapém kedvenc szegletén pipiskedem és hoztam egy döntést... tudom mivel szeretnék foglalkozni jövőre :))))) ez egy érzés. remélem, hogy egy MEGérzés is. de a dolgok remélhetőleg egyszer csak elkezdenek jó irányba haladni.

ma délig nagy dolgokat műveltem, sok volt a sikerélmény, majdnem mindent beszereztem, amit szerettem volna... és még egy jövő évi esküvős is felhívott. háááát :))) most ettem és elkókadtam, de mindjárt kapok egy kávét magamtól, összerámolok, megpróbálom elrejteni alma ajándékát, ami nagy és feltűnő (a teszveszről zsákmányoltam egy széket neki az íróasztalhoz - amit egyelőre kinn hagytam a kocsiban, mert lapraszerelve úgysem felismerhető, de legalább nehéz, majd bé behozza... a széket meg szerintem letakarom majd a kisszobában vagy valami. izgulok! :))))

az a rémes, hogy az íróasztalt semmi értelme fenn elhelyezni, mert mindig velünk van... akkor megy fel a kiskonyha és megint jön 3 nap átrendezés, hogy valamelyest megoldjam az összes bútort a kicsi helyen... szóval nagyon vágyom a HELYRE. de most ez van, így ebből kell a legtöbbet kihozni, nincs mese.

kávé. most.

friss levegő

rámolom el az esküvős cuccokat... kicsit úgy érzem ennek sosem lesz vége... de ha minden igaz, akkor ma este szépen kirámoljuk a cuccokat a volvo fenekébe és kész, elmennek isten hírével bé szüleinek pincéjébe, a "helyükre"... a lakás szerintem hangosan fel fog sóhajtani és nem sokkal kisebbet fogunk mi is. az étkezőasztal például már előkerült a hobby kellékek alól és már most mintha több levegő volna.

elképesztő, hogy néha mennyire egyszerű dolgokon múlik egy jó érzés...

(és most halálra bőgöm magam közben a sorsfordítón a life network-ön. tök ciki vagyok, komolyan :))

költői kérdés

amikor már konkrétan ki van támasztva a szemhéjam, olyankor miért nem megyek el aludni vajon?

ma

most ezerrel dolgozom azon, hogy RENDET rakjak magunk körül... nem annyira látom a fényt az alagút végén ebben a szent pillanatban, de bízom benne, hogy holnap ilyenkorra már teljesen letisztul a lakás és eltűnik (konkrétan bé szüleinek pincéjébe) az elmúlt nyár munkájának minden nyoma és ezzel lehetőségem nyílik végre szépen elpakolni... azt érzem, hogy ebben a káoszban sem dolgozni, sem pihenni nem tudok, ezért van dolgom bőven.

egyébként meg. ma voltam ritáéknál bébizni... és azon túl, hogy r. milyen remekül csinálja a dolgokat és a mini milyen édes, az volt az egyetlen gondolatom, hogy EZ az élet értelme, ez a kis csöppség, ez a kis csoda. minden más lényegtelen. minden gond és stressz megszűnik, csak ezek az édes kis új életek számítanak.

nnnna. szerintem megiszom egy liter kávét és rombolok tovább :)

na

jól megfáztunk és megjött. ismét fenn vagyok hajnalban, mert alvás helyett agyalok az esküvőkön. nem tudom van-e még valami, amivel tetézni tudnám ezt a hetet. de szépen meglesz ez is valahogy...

tegnap az az abszurd helyzet állt elő, hogy már hívtam valakit, aki kicsit segítene nekem mindeközben rendbe rakni a lakást és miközben ő tett-vett, én megállás nélkül centiztem, rendeltem, számoltam, terveztem háromfelé - így végül ő állt meg előttem és mondta azt, hogy ő ezt nem bírná csinálni. hmmm. roppant édes egyébként és nagyon boldog vagyok most vele - no meg azzal, hogy a tisztaság ismét kilépett a félhomályból :)

bé - totál betegen - itt horkol lenn a kanapén. úgy látszik lejött felpolcolni a fejét, mert nem kapott levegőt... neki is isteni éjszakája lehetett. megyek és lezuhanyzom... aztán bepattanok az autóba és elmegyek 5 helyre, majd minden szalvétát és ültetőt megcsinálok ma estig. rájöttem, hogy ezt csak így lehet... konkrét célokat kitűzve minden napra és egyszer csak kész lesz minden... (remélhetőleg :)))

aztán jöhet a tegnap esti program: elalvás a kanapén. bé szerint egyszerre horkoltam és nyögtem és ez cuki volt. szerintem a horkolás valami mélypontot jelez nálam, de sebaj :)