2015. szeptember 19., szombat

szombat délelőtt van

néha szaladnak el a napok, hetek, hónapok... néha meg úúúúgy tud vánszorogni az idő, hogy szinte látom magam előtt, ahogy lassan biceg el a távolba egy-egy perc... persze visszanézve mindig könnyű okosnak lenni és olyan baromságokat kántálni, hogy "miért vártunk eddig"... miért? szerinted számoltunk közben? nem, mert mindig adsz egy utolsó utáni esélyt. még a búcsú után is. deháthamégis... (csendben megjegyzem, van, amikor ez bejön.)

most felugranék szívem szerint és elszaladnék a napfénybe, mert még mindig szépen ragyog minden... na nem mintha érdekelne az időjárás, délután buli vár, szeretem-társaság, feloldott és - részemről - elfeledett konfliktusok, sok nevetés, remélem jó kaja és különben is szeretem-környezet. majd legeltetem a szemem egy kicsit és irigykedés nélkül fogok arra gondolni, hogy de jó is lenne egy otthon végre... aztán nem fogok belegondolni, hogy ha történetesen minden jól is megy a jövő héten, mennyire rettenetesen messze vagyunk mi még ettől...

időnként azon kapom magam, hogy konkrét hálaimákat rebegek el a bajszom alatt, mert tényleg végtelenül hálás vagyok mindenért, ami nekem van. egyszerűen nem lehet azzal tölteni az életünket, hogy folyamatosan nyígunk azután, ami nincs. egyébként sincs lehetetlen, nem? vagy ez egy old spice reklám volt?

előrántottam egy szuper kis terepszínű rucit, amit szerintem két hónapja turkáltam és most nagyon tetszem magamnak. alapvetően nem árt a rendrakás. ennyi erővel már jóval korábban is előránthattam volna :) játszom a gondolattal, hogy almára is terepszínűt adok, hogy egyformák legyünk, mert legbelül ilyen végtelenül egyszerű vagyok, hogy jól esne "összeöltözni". szerintem már megint keveset aludtam. (férj hajnalban ér haza és onnantól horkol. én azóta nem alszom. majd iszom sok sok kávét.)

tegnap ötször sírtam. ha nem menstruálnék éppen azt hinném terhes vagyok. egy kicsit megsirattam egy barátnő sztorit, utána elkönnyeztem magam egy kutyám-meghíváson (kicsit unom az "én imádom a kutyákat, de persze ne hozd magaddal. akkor nem imádod őket bazdmeg. ennyi.), aztán írtam egy love lettert a férjnek, majd sírtam egy műsoron, végül a mozifilmen is, amit megnéztem. néha komolyan úgy érzem tök fölösleges sminkelnem. (dehogy fölösleges.)

1 megjegyzés: