telnek a napok, a hetek és a hónapok és én megértettem végre, hogy a dolgok nem úgy vannak ám, ahogy én azt gondoltam. nem úgy van ám, hogy megbeszéljük, kezet rázunk, hanem levelezünk, találkozunk, alkudozunk... nem úgy van ám, hogy nesze itt egy alaprajz, oké akkor ezen változtassuk meg ezt ezt és ezt és akkor kezdhetjük is építeni, nagyon nem így...
de most már kezdem látni - ha nem is a fényt az alagút végén, de legalább azt, hogy talán tényleg létezik maga az alagút.
vannak napok, amikor programszerűen csapkodnám a fejem a falba az elvesztegetett idő miatt, miközben az agyam ott kiabál, hogy ennek semmi értelme, ez a hajó már elment, nincs értelme egy percet sem ezen filózni és tényleg nincs és tényleg ritkán teszem... csak néha, de akkor nagyon bánt.
a többi napon egyszerűen és közhelyen örülök annak a sok mindennek, amink van. mert ez a legfontosabb és ezt még én is értem, minden hisztim közepette.
szóval akkor iszom egy kávét és igyekszem elrendezni a gondolataimat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése