2012. április 11., szerda

töprengés a seggek méretén

néha eltöprengek - pl. felmosás közben - hogy az emberek milyen tévesen definiálják maguknak a szabadságot és mennyire rabjai a saját szorogongásaiknak. ismerek valakit, aki az álmait simán valóra váltja, egyszerűen csak azért sikerül neki talán, mert mindig kész az első lépést megtenni és túlfilózás helyett inkább arra figyel, hogy mire is vágyna, majd aszerint cselekszik. ennyire egyszerűnek tűnik - és van, akinek az is, mert tényleg nem bonyolult.

szerintem néha már odáig is nehéz eljutni, hogy felismerjük ama bizonyos álmot, amit szeretnénk megvalósítani. mert van, aki már ott elakad, hogy mi van, ha ez a dolog nem megszokott, az emberek furcsán néznének rá, nem biztoságos és jaj, mi lesz ha... és ha ezen nagy nehezen túl is lendül és ki meri mondani, hogy mire is vágyik, akkor is ott van a következő lehetőség, ahol elbukhat a dolog megvalósítása: ismét ott a lehetőség ráparázni. hogy túl vékonyak, vastagok, magasak, alacsonyak, nyitottak, zárkózottak vagyunk hozzá... és nem történik semmi.

néha szeretném ezt a sok energiát, amit egyesek a szorongásaik palástolására emésztenek fel, összegyűjteni és mondjuk ellátni belőle a házunk (vagy diósd?) teljes áramfogyasztását. még mindig értetlenül állok az előtt, hogy mitől ennyire különbözőek az emberek, hogy az egyiknek a saját nemével támad kedve lefeküdni, akkor simán megteszi, akkor is ha nagy a feneke, míg a másik a strandon a fürdőkendőjét a víz partjáig nem képes levenni, mert jaj mi lesz akkor és az egész napját szorongással mérgezi.

értem a másik oldalt.: a örök kritikus pocakos férfiakat, a magazinok irreális címlapjait - mindent. de sokkal inkább lenyűgöz, hogy erre mennyiféleképpen és milyen szintig reagálunk, mennyire vagyunk képesek vagy képtelenek elfogadni önmagunkat - és ennek megfelelően mit sugárzunk mások felé.

most ide kéne biggyesztenem valami frappánsat a végére, holott valójában a padlót lesem közben, hogy felszáradt-e már és gőzöm nincs mit is tehetnék még ehhez hozzá. rengeteg mindent. például azt a kaján örömöt, amit skorpió énem érzett tegnap, amikor kimondva hallotta: azért piszkál (igaz, a hátam mögött, mert az úgy szép), mert irigy. a magabiztosságodra.

igen. a magabiztosság sokkal messzebbre visz és több mindent tesz lehetővé egy elfogadottan nagyobb seggel, mint az állandó szorongás az egyébként egész jó fenék miatt, hogy az miért nem tökéletes - így töltheti egy helyben toporogva az életét az illető.

nevezzem ezt eszter törvényének? :)

2012. április 9., hétfő

bakancslista

azért ez a film mindig elgondolkodtat...
és talán minden alkalommal másképp. a húsvéti családi körút után jóleső melegség van bennem. mert szerencsések vagyunk. mert szeretet vesz körül minket, így tulajdonképpen mindenünk megvan, bármennyire is bárgyún hangzik ez. és ez a puha ölelő érzés gyakorlatilag automatikusan szüli bennem az ellenállást a stressz felé. ösztönösen, zsigerből érzem, hogy a legnagyobb kár, amit tehetünk az életünkkel az az, ha hagyjuk, hogy mások befolyásolják és elrontsák. gyönyörű elmélet, ami nem mindig kivitelezhető persze.
de én vágyom törényen kívülinek lenni, az egyetlennek, aki ezt idejében megérti.

legbelül érzem, ahogy közeledem valami mérhetetlenül távoli cél felé, ami mégis teljesen közel van, annak megértése, hogy bármi is történik a hétköznapokban, mi is számít igazán. és nevetséges, hogy ezt leggyakrabban a játszótéren állva vagy ilyen filmek után, és a jövő héten rám váró munka megbeszélések előtt értem meg, ha pusztán rövid pillanatokra is.

artúr erre idejött és idebújt.
láv lájf. megyek aludni ;o)

2012. április 5., csütörtök

relaxálás UTÁNI gondolat

teljesen ellazultam zsanni csodamasszázsától :)
érdekes, utána ültem dunaharasztiban a napon egy padon és vártam, hogy bé is "elkészüljön" és valahol az olvasás és a telefonálás között félúton sokkal jobban hallottam a madarak csicsergését is. hát valahogy így.

komoly beszélgetésekre készülök holnap és a jövő héten, de az a megdöbbentő, hogy érzelmileg ezúttal kívül helyezkedem el a dolgokon és ez egyszerűen csodálatos.

nemsokára elmegyek a manciért az óvodába - ami egy olyan hely, ahová belépsz és simán elhiszed arra a negyed órára amíg odabenn vagy, hogy a világon igazából semmi más nem IGAZÁN fontos, csomó dolog, amit annak vélsz vagy véltél valójában nem sokat tesz hozzá az életedhez és teljesen fölösleges energiát pazarolsz arra, hogy parázz rajta.

a családom, a barátaim,a gyerekek - és még a kutyám is - ilyen hatással vannak rám :)

2012. április 3., kedd

és

ez itt a felpofozás helye.
ideje kicsit magamhoz térnem! *

* játszótér előtti gondolat :) 

---

most azt hiszem azt várom, hogy lenyúljon a felhők közül egy nagy kéz, megsimogassa a fejemet és úgy mellesleg meg is mentsen. vagy biggyessze előre a MUTATÓujját és mutassa az irányt. arra, amerre mennem kéne, mutasson rá arra, hogy mit is kellene tennem. feladni vagy nem, új lendületet venni vagy beadni a derekam az aktuális anyagi helyzetnek. mert néha az álmaink megvalósítása nem puszta elhatározás kérdése. mert mindez pénzbe kerül. dödörgök és dödörgök. miközben tudom, hogy mit diktál az ész, a megélhetés és mit diktál a szívem. jaj, de nyálasan hangzott.

egyszerre szoktam magamat baromi alkalmasnak és teljességgel alkalmatlannak érezni - a világra, az anyaságra, a munkámra, a párkapcsolatra - mindenre egyszerre. és amikor épp alkalmatlan vagyok a saját szememben, akkor kicsit összedől a világ, hiába tudom, hogy az önsajnálat nem visz előre. lásd most sem. itt pampogok magamban titok-könnyekkel a szememben, mint amikor a somorjaiból el kellett költöznöm, de NEM tettem meg a leglogikusabb lépést, ami az lett volna, hogy visszaköltözöm a visegárdi utcába, nem, mert az visszalépésnek tűnt volna és inkább mentem tovább, holott azt sem tudtam mi lesz... (nem is volt semmi, csak évekig a tépelődés egyedül, de erről most ne beszéljünk :)))

szóval amikor az ember meg is hozza a maga döntését és ki is áll mellette, akkor sem garantált a fejsimi az élettől, hogy de jó fej vagy eszterke, hogy kiállsz az álmaid mellett, még ha éhen is pusztulsz közben - maximum te magad érzed jobban magad. és igen, közben éhen halsz belőle, de szabad vagy.

most akkor mondja meg őszintén valaki, hogy mi a jó? meg sem próbálni? "csak" a pénz miatt? bevágódni egy olyan állásba, amit nem szeretünk és lenyesni a szárnyainkat cserébe a biztosabb megélhetésért?

napok óta dödörgök, bé-vel sokat beszélgetünk és tudom, hogy megérti, mert ő is volt már így. és akkor én is megráztam őt. most ő rázkod engem, mert ez a dolga. én is ezt tenném a helyében.

de ettől még nem lesz jobb kedvem... mert valójában nem ezt akarom :(

2012. április 2., hétfő

-

és egyszer csak arra ébredsz, hogy elvesztetted a lelkesedésed, már nem hiszel magadban és azt sem tudod mit csinálj. hát ez nem jó érzés.

(és milyen nehéz beismerni, amikor valamit nem jól csinálunk. vagy nem elég jól. mittomén.)
a fura hangulatok arra valók, hogy kialudjuk őket magunkból. asszem.

az ideális napkezdet :)

ovi, kutyasétáltatás, kávézás, munka egymással szemben egy asztalnál, közös főzés abból, ami van a hűtőben (csirkemell kockák sörös-szójás-citromos-mézes szószban ropogós cukkinival, hagymával és gombával - szerinted??? :), edzés együtt (kaptunk kölcsön egy elipszis trénert vagy mit - nekem tökre bejön, amíg bé súlyzózik :), közös ebéd kint a kertben, munka...

elégedett mosoly :)