egy gondolat az "ajándékozásról"

én most neked adhatnám a telefonomat. szép és drága.
mondhatnám azt, hogy
- "tessék, fogadd szeretettel, szeretném, ha a tiéd lenne..."
de még külön be is csomagolhatnám, hogy szép is legyen ÉS szeretetteljes egyszerre...

ezek mind RÓLAD szólnának. hogy szeretlek és fontos vagy TE.

vagy a kezedbe nyomhatnám és hozzáfűzhetnék annyit, hogy
- "figyelj vazze. ez egy bazi drága telefon, vigyázz rá mint a szemed fényére, mert olyan jó fej vagyok, hogy most neked adom..."

így máris RÓLAM szólna az egész. hogy mennyire jó fej vagyok ÉN.

én adnék egy telefont, te kapnál egy telefont.
mindhárom esetben ugyanez lenne a végeredmény, ugye?
és mégis mennyire MÁS lenne a hozzá fűződő érzés...

(van egy kis hiányérzetem bizonyos területeken az életemben. szokás szerint csak virágnyelven.)

szombat délelőtti felismerés

a nagy titok mindig a következő: jól válogasd meg, hogy kivel osztod meg az örömödet és a bánatodat. bizonyos emberek és helyzetek nem változnak meg pusztán attól, hogy egy szebbik arcot mutatnak feléd.

38 éves leszek idén. legutóbb a 29 viselt meg, most valamiért ez is szíven ütött. mindenesetre hiába az éveim nem csekély száma, érzem, hogy mindig van új tanulnivalóm. de az a vicc, hogy mindig ugyanazt tanulom, amit pl. i. már kb. tíz éve megmondott: vannak igazi barátaid és vannak, akik bármikor elárulnának.

hát igen. az a poén, hogy - lehet, hogy csak azért, mert épp egy tök más helyzet van porondon - nem érzek csalódottságot, sokkal inkább csak azt, hogy "vazze, ez nem először fordul elő, én ezt tudtam" - ezért az is elég képmutató lenne, ha most meglepődnék :)))

tekintettel arra, hogy az életem nyitott könyv, én magam tartom a céltáblát: "ide lőjetek". ezért azt hiszem nem vagyok kellőképp kiakadva ezen, ahogy a hátam mögött elhangzó szavakon sem. sokkal inkább azt érzem, amit szintén megmondott már i. - szintén úgy tíz éve (vagy ami elég ciki, még annál is több éve). azt, hogy mindenkit a helyén kell kezelned. a saját helyén, önmagához viszonyítva. és figyeljem meg, hogy ezek a pozíciók ritkán változnak...

nos. 38 évesen jelentem: amit ő már kb. 20 évesen tudott, az mind igaz. ennyi :)
(még szerencse, hogy senki nem lát bele a szívembe.)

egy levél

- cenzúrázva -

egy őszinte bejegyzés

megnéztem a next oldalát... angliából már rendelhető az őszi kollekció... konkrétan majdnem megállt a szívem. az van, hogy mindenkinek van VALAMI, ami betalál. nekem, ki tudja miért, ennek a márkának a gyerekruhái azok. amelyek betalálnak. de annyira, hogy nagyon. nem hogy nem állt meg a szívem, de sokkal inkább éreztem, hogy hevesebben dobog. ezt nem szégyellem, sokkal inkább szórakoztat engem, hogy ilyen hatással legyen rám egy ruhakollekció, ami még csak nem is rám jó. de a kombinációi... fejet hajtok előttük. mélyen meghajolok, komolyan.

love next. (érdemes végiglapozni.)

alma mondta

négyésféléves alma vakarja az apja hátát (aki ezt nagyon élvezi), majd halál komoly fejjel ránéz: "apa, te HEDONISTA vagy? :o))))))))))))))))))))

ja, bocs :)

*************

nézi az aktívot a tévében, benne gombos edináék és miranda lányuk, akivel egy oviba jár... nézi, nézi, majd ismét komoly fejjel, kezével gesztikulálva felém fordul:
"hogy lehet az, hogy valaki igaziból létezik és a tévében is????!"

:o)))) (még jó, hogy szoktunk a telefonnal videót csinálni, így ezt viszonylag könnyű volt elmagyarázni neki :)

*************

esti komoly arc:
"apa. én most már nagyon szeretnék a nagyágyban aludni, mert három-egy-tizenkettő napja nem aludtam ott!"

:o))))))

24

"tudtam, hogy nem ismersz lehetetlent..." - ezt az imént kaptam egy levélben. pedig frankón nem tudom hogy fogom megoldani ezúttal... valahogyan. holnap megyünk medencézni a telekre a gyerekekkel, így holnap biztosan nem... ez azért elég laza. (vagy hülye?)

ugyanakkor stresszelek. a korom miatt. már egy ideje. nem történt semmi, ami ezt egyértelműen indokolná. egyszerűen csak felfedeztem, hogy idén 38 éves leszek. nincs gondom a matematikával és nem is hiszem azt, hogy 16 vagyok még mindig. de valahogy letaglózott ez a felfedezés.
évekig 24 éves voltam. mármint hosszú évekig. már 20 évesen is 24 voltam, de 29 évesen még mindig. szerintem 30 évesen is. aztán egyszer csak feltűnt, hogy ez már nem stimmel és hirtelen 32 lettem. már évek óta annyi vagyok. egészen a mai napig kitartott ez. ma mutattak egy embert a tévében, aki 32 éves és én mosolyogtam, majd lassan leesett, hogy a 38 az 6 évvel idősebb mint a 32... ami azért durva, hogyha azt vesszük, hogy mennyi minden történhet ennyi idő alatt.

úgy döntöttem, hogy inkább vissza kéne térnem a 24-hez. mert most úgy érzem magam, mint aki egy zárt dobozban ül és titokban középkorú felnőtté válik. legutóbb a 29. szülinapom viselt meg ennyire. pedig akkor még elvileg 24 voltam. hát nem tudom. mindenesetre kicsit ijesztő ez a november így július elején.

mélypont

kiültem bé-hez a kertbe. kussban. azt mondtam beszélgetni sincs most kedvem. nekem. aki ismer, érti. hogy ez már tényleg gáz.

egyébként ma remek napom volt. abból a szempontból, hogy végre nem vergődtem azzal, hogy úgy csináljak mintha minden rendben lenne. ültem mint egy lefosott kilométerkő és élveztem, hogy nem áltatom magam a szokásos lelki terrorral, hogy minden rendben lesz, majd lesz jó időszak is, a rosszból majd születik valami jó és hasonló f.szágok. mert a tököm tele van és ezt hadd éljem ki legalább egy szaros napon.

)remélem azért holnap jobb lesz a hangulatom.)