a minap egy bkv busz mögött álltunk. jót nevettem, ahogy felidéztem, hogy friss jogsisként eleinte lelkesen követtem a buszokat, mert csak azok útvonalában voltam biztos. de már régen autózom... egyfelől fel tudom húzni az ablakot és zenével külön világot tudok teremteni egy dugón belül is. senki nem nyomakodik, senkivel nem kell összepréselődve állnom és sokkal könnyebben tudok tervezni, diósdról főleg könnyebb így közlekedni. másfelől viszont?
bé elgondolkodva ült az autóban és kimondta egy mondatban azt, amit én próbáltam épp megfogalmazni, csak még nem körvonalazódott: hogy az autózás türelmetlenebbé tesz. pont azért, mert gyorsabb, mert te uralod és nem a bkv-ra hagyatkozol. ott aztán vagy jön a busz vagy nem, nem tudod befolyásolni. vannak olyan távolságok, amelyek az átszállás miatt többszörösei időben az autóval megtett útnak. de vajon jó-e ez a felgyorsulás? nem azt eredményezi, hogy egyre türelmetlenebb leszel és még ennél is kevesebb időt szeretnél utazással tölteni...? de igen. mert lassan hozzászoksz, hogy te vagy az út ura és szemernyi türelmed nem marad már semmire, sem emberre, se járműre.
az ember néha oda nem illő pillanatokban döbben rá, hogy mennyire nem stimmel már ez az egész világ. sok minden, ami jó kezdeményezésnek indult (autó, tévé, stb.) az emberi kapcsolatokat zúzza szét... (ez a mondat olyan roppant közhelyesre sikerült, hogy nekem is földig lóg a nyelvem, de nem érdekel.) ugyanakkor jó érzés volt ilyenekről beszélni a kék autóbusz mögött állva, kivételesen türelmesen, azzal a jóleső érzéssel, hogy épp sehová nem siettünk... ritka alkalmak egyike.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése