(nemjókedvűn...)

hazarohantam ebédet főzni, aztán robogok tovább. tegnap idegileg kivoltam. tök égő ilyet leírni, kimondani, nem állíthatnám, hogy sűrűn fordul elő ilyesmi, de nagyon rám telepedtek a gondjaink, egyszerre mindannyian és hirtelen nem láttam át, hogy mi hogy fog megoldódni, pedig tudhatnám tapasztalatból, hogy előbb-utóbb minden lesz valahogy. addig nyomasztottak, míg ott nem találtam magam a takaró alatt vacogva. egész nap úton voltam textília ügyben (sok bolt, sok anyag, kevés siker), de nem találtam a helyem sehogy sem.

ma sem. ültem a kávémmal reggel, ahol szoktam és csendben hallgattam a mellettem ülő bácsikat, ahogy az időjárásról beszélnek. az épület üveg falai csak úgy nekifeszültek a szélnek. mozgott minden és én inkább arrébb ültem. elolvastam, hogy mindenkinél milyen csuda ünnepi készülődés zajlik, csendben örültem, hogy én is feldíszítettem a lakást és megértettem, hogy a tények makacs dolgok és nem mindig a hozzáállásunkon múlik minden. ettől függetlenül holnap biztos jobb kedvem lesz majd. sőt, lehet, hogy akár délutánra is, ki tudja.

megvárom míg a leves elkészül, utána elpakolok és szépen elmegyek venni pár karácsonyi ajándékot. ki kéne kapcsolni az agyam, mert a feszültség az egészségem rovására fog menni. és a mobilomat is. (biztos, ami biztos.) néha nagyobb erő kell ahhoz, hogy belásd ha kicsit össze vagy omolva, mint tettetni, hogy minden rendben.

(...demajdholnap)

aztán jön a többi nap

megrázod magad és minden megy tovább, mert muszáj neki. például elviszed a gyereket a vörösmarty térre karácsonyi vásárba. ahol annyian vannak mint az oroszok. (mellesleg mi is egy orosszal, dimmel megyünk :) a gyerek nem élvezi. nyíg és cipelteti magát. azt mondja a tömeg nem tetszik neki. a fél órán át nyalogatott mézeskalács sem. azért lecsúszik a ragacsos hóember is. hazaérve közli, hogy fájt a hasa és kakilnia kellett csak nem szólt, ezért nem érezte jól magát. király.

asszem ma kicsit túlpörögtem. két óra erőltetett menet a virágpiacon, utána rohanás egy rendezvény helyszínt megnézni. nem teljesen értem a feladatot. végülis van rá pár napom... "időben" kezdtek el ezen is filózni. utána sprint a gyerekért az oviba, itthon teljes lakás feldíszítése girlandokkal, fényekkel, díszekkel. gyerek teljes izgalomban várja a mikulást. és lerogyás előtt még kikönyörgi a mézeskalácsot is. így pihi helyett gyúrás, szaggatás... fürdés után pedig mikulás ellátó megnyitása. alma egy bögre tejjel és egy tál mézeskaláccal várja a mikulást, gondosan kihelyezett csizmával. kicsit keverjük az angol és a magyar szokásokat, mert nekem ez így jó. gyerek alig várja a reggelt. én meg alig várom az éjszakát, hogy kicsit pihenjek végre :)

így

amikor egy jó nap rossz véget ér, akkor nem igazán van kedved összefoglalni.
rendeződött. de azt érzem kezdek egy kicsit belefáradni.

viszont azt mondják, hogy ami nem öl meg az megerősít.
ámen.

ködben

tegnap reggel egy kávé fölött kiönthettem a lelkem a-nak... jó volt nagyon. hatalmas piros lámpák alatt ültünk, míg odakinn lógott a köd a levegőben és kiskanállal kevertük a habos kávét. kell-e ennél több?

utána anyuval lerongyoltunk nagyihoz... a telefonban azt mondták, hogy egy lehelletnyivel jobban van. a nővérke szerint reggel még beszéltek is vele, evett, ivott... amikor mi megérkeztünk sajnos épp bealudt megint, ebédhez sem tudták felébreszteni, infúzióra készültek és ment az oxigén az orrába. tátott szájjal horkolt, kis drágám és hiába szólongattuk és simogattuk az arcát, nem kelt föl. én ennek ellenére örültem, hogy ott voltunk. anyu pityergett kicsit - teljesen érthető, én már előtte egy nappal megtettem - de én valahogy próbálok a lehető legjobban hozzáállni ahhoz, hogy esetleg elalszik örökre... 86 éves és pár hete már meg sem ismert. meg kell tanulnunk elengedni embereket... (kurva nehéz.)

aztán esküvő megbeszélés, majd mivel anyu elkunyizta (!) almát a hétvégére, így beszabadultam a mammutba és lévén bé épp a fellépésen / videoklip forgatáson volt, gondoltam megnézek egy filmet. érdekes volt, mert megfordult a fejemben, hogy jó lenne valakivel találkozni, kihasználni ezt az alkalmat, na de ki érne rá ennyire hirtelen, áh, inkább legyintettem és előre engedtem saját magam. ritka pillanatok egyike így estefelé a ködben. nézzük csak a moziműsort... egyszercsak csöng a telefonom: dr.v. akivel idestova két hónapja nem tudunk összehozni egy találkozót. mondom neki csak úgy mellesleg, hogy a mammutban vagyok, tök egyedül és NINCS programom, mire ő: kb. ugyanerre jár autóval, gyorsan leparkol, mert van egy kis ideje! na így sikerülnek a dolgok, amikor az ember nem erőlködik :)))) kb. 2 órát dumáltunk egy piros tálca és csípős csirkecsíkok fölött egy eldugott kis asztalnál, mindent megbeszéltünk, nagyon jó volt...

aztán ezek szerint olyan fáradt voltam, hogy itthon elaludtam a kanapén 10 körül, éjjel kettőkor felkeltem, felkúsztam az ágyba és ma reggel negyed 10-ig folytattam... isteni volt, nagyon jól esett. bé még alszik, én meg ülök a csendes nappaliban és pillanatnyilag semmi más dolgom nincs, mint eldönteni, mit reggelizzek... éjjel a lakásnézésről álmodtam. (ja, mert du. jön valaki megnézni :) no para.

mellesleg ugyanúgy lóg a köd a levegőből... hol a tíz fok?
baromira hiányzik a gyerek.

off

így estére jól elkezdett fájni a lábam, amire estem ma és állandóan fázom.
kakaóval takaró alatti dundózás és ennyi pont elég most nekem.
körülöttem mindenhol a kicsi lány által elvágott és ragasztgatott papírok...
a fiatal és az öreg. az élet és a halál.
(félek a holnaptól.)

elég

azt hiszem így, hogy a vége felé tipegek lassan, kimondhatom, hogy valóban pocsék napom volt. és délután még nem is tudtam mennyire... gondoltam biztos meg fog jönni és érzékeny is vagyok ma, de "remek" kezdet volt egy bizonyos levél, ami mélységesen elszomorított és megadta az alaphangulatot... aztán gondoltam kicsit feldobom magam azzal, hogy elköltöm a bónjaimat a c&a-ban. kicsit hatásosra sikerült a belépő, mert rég estem ekkorát. a biztonsági őr majdnem szívinfarktust kapott, úgy kapart össze a földről. majdnem elsírtam magam, de persze mosolyogtam, mert remek színésznő vagyok. semmit, azaz semmit nem találtam. egy könyvesbolt előtt ültem vagy húsz percet, de annyira szét vagyok esve, hogy azt sem tudtam volna elmondani, hogy mit is olvasnék (ha egyáltalán lenne időm olvasni). inkább elbújtam a nők lapjával és magamba burkolóztam. végülis minden rendben, nem? a cégemet úgy tűnik 12 év után meg kell szüntetnem, kaptunk egy apeh büntetést, úszunk az adósságban, az anyám képtelen elfogadni olyannak, amilyen vagyok, bé-t napok óta nem is láttam a videoklip forgatás miatt és úgy összességében... elegem van.

alma köszönésképpen az oviban a hasamba harapott, majdnem sírtam már addigra. végighisztizte a teljes délutánt, pedig elvittük sütizni is. csúcs volt.

épp tankoltunk, amikor csörgött a telefonom... nagyi megint nagyon rosszul lett... de most olyan nagyon nagyon... amikor mondták, hogy mennyire leesett a vérnyomása, azonnal beugrott a kép, ahogy apu feküdt a kórházban egy nappal a halála előtt, gyakorlatilag nulla vérnyomással... és úgy hirtelen nem érdekelt se az esés, se a pénz, se semmi... bőgtem egy kicsit a cukrászdában, de ki sem látszottam az oszlop mögül, senki nem látta, csak bé simogatta a kezem. pont a napokban találtam meg a kerekded mosolygós nagyi képeket... köszönőviszonyban sincsenek a jelennel... nem tudom. az összes nagy szó bennem rekedt mára. az összes nagy gondolat ezzel kapcsolatban. holnap délelőtt elmegyek hozzá... addig meg. egyszerűen szeretnék nyakig betakarózni a kanapén és irigyelni egy kicsit a felhőtlen gyerekkort, ami most alma sajátja. nemtok értelmeset, sem meghatót írni. csak úgy vagyok. és kurvára fáj a fejem.

(sikítás helyett)

azért ha most szépen megkérne valaki, ki tudnék szaladni a világból is...

kicsit kezd ELÉG lenni. sok minden. a torlódás. a lélegzetvételnyi szünet hiánya.
egy jobb időszak feltöltene. egy olyan időszak, amikor nem telik minden percem azzal, hogy aggódom valamin: életen, halálon, anyagi biztonságon, hivalatos ügyeken, családi zűrökön, megbántáson...
ezt értem lélegzetvételnyi szüneten.

szerintem meg fog jönni és ez nem segít elviselnem a mai napot és aktuális lelkiállapotomat.
ezért nyígás helyett most inkább kussolok, mert ez sem visz előre.
inkább megyek és jól megvarratom a pszichonak a díszpárnáit és utána eltűnök abban a bizonyos áruházban felhasználni a szülinapi bónjaimat :o)