hazarohantam ebédet főzni, aztán robogok tovább. tegnap idegileg kivoltam. tök égő ilyet leírni, kimondani, nem állíthatnám, hogy sűrűn fordul elő ilyesmi, de nagyon rám telepedtek a gondjaink, egyszerre mindannyian és hirtelen nem láttam át, hogy mi hogy fog megoldódni, pedig tudhatnám tapasztalatból, hogy előbb-utóbb minden lesz valahogy. addig nyomasztottak, míg ott nem találtam magam a takaró alatt vacogva. egész nap úton voltam textília ügyben (sok bolt, sok anyag, kevés siker), de nem találtam a helyem sehogy sem.
ma sem. ültem a kávémmal reggel, ahol szoktam és csendben hallgattam a mellettem ülő bácsikat, ahogy az időjárásról beszélnek. az épület üveg falai csak úgy nekifeszültek a szélnek. mozgott minden és én inkább arrébb ültem. elolvastam, hogy mindenkinél milyen csuda ünnepi készülődés zajlik, csendben örültem, hogy én is feldíszítettem a lakást és megértettem, hogy a tények makacs dolgok és nem mindig a hozzáállásunkon múlik minden. ettől függetlenül holnap biztos jobb kedvem lesz majd. sőt, lehet, hogy akár délutánra is, ki tudja.
megvárom míg a leves elkészül, utána elpakolok és szépen elmegyek venni pár karácsonyi ajándékot. ki kéne kapcsolni az agyam, mert a feszültség az egészségem rovására fog menni. és a mobilomat is. (biztos, ami biztos.) néha nagyobb erő kell ahhoz, hogy belásd ha kicsit össze vagy omolva, mint tettetni, hogy minden rendben.
(...demajdholnap)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése