2011. december 20., kedd

vannak olyan napok...

... amelyeken csak nevetek, nevetünk. amikor reggel kinyitjuk a tértivevényes levelet a tigáztól, miszerint ki akarják kapcsolni a gázt, ha nem fizetjük be, bla bla bla. közben cseng a telefon, bé felveszi, a bank kérdezi, hogy hát mi lesz a hitel törlesztő részlettel. miközben beszél, egy sms érkezik a telefonjainkra, hogy 48 óra múlva letiltják a kimenő hívásokat, ha nem fizetjük be a legutóbbi számlát. majd csöngetnek, a postás meghoz egy karácsonyi ajándékot (amiért fizetek neki utánvéttel), majd átnyújt egy tértivevényes levelet, ezúttal az elműtől, aki sizntén kikapcsolná januárban, tökéletes évkezdésként... :o) te nem nevetnél ha ez így, ebben a sorrendben, egy órán belül mind lezajlana?

juszt is baszódjon meg az élet alapon ezek után összekapartuk minden maradék pénzünket, szoros költségvetést készítettünk - majd elmentünk ebédelni egy nagyon kellemes helyre megünnepelni a megünnepelhetetlent a nem létező pénzünkből, igazi komoly felelősséget vállalva. még kávét is ittunk nagy kemény fehér habbal a tetején, mert megédemeltük és halál komolyan kuncogtunk a villogó karácsonyi fények mögött a kirakatban. élni tudni kell, vazze.

*****************

és akkor eljön a másnap, azaz a mai... amin már nem annyira tudsz nevetni. se. nemrég kiszálltam a kocsiból és azt éreztem, lassan felfordulok. pedig akkor még hátra volt a java...

temetéssel kezdtünk. nem fárasztottam magam reggel a komoly sminkeléssel, mert sejtettem, hogy nem lesz sok értelme... ugyanaz a ravatalozó, ahol apué is volt... már a láttán elkezdtem könnyezni. és nem is tudom. nem egy urna látványa az, ami az embert padlóra küldi. sokkal inkább ahogy körülnézel a családtagok között, ahogy a nyakadba borul a kishúg, ahogy az egyik jó barátodat látod ingatagon állni a fekete kabátjában és bőgni... és ahogy felcsendül a hotel california meg a scootertől (!) a break it up. na igen, ilyen volt pont a rita apukája... és már bőgök is, a kevés barna szemfestékem is folyik le a szemem körül. jó lenne nem tudni mit éreznek. jó lenne nem állni a sírnál és látni, ahogy élete egyik legszarabb napját éli át a család... érdekes, nem emlékszem, hogy apunál is ásóval betemették volna az urnát? vazze, ennyire nem voltam képben? ilyeneken akadok fenn és közben folyamatosan sírok, mert eszembe jut az apukájuk - és az enyém is...

innen egyenesen a kocsihoz megyünk és felvisszük a karácsonyi csokrokat... kismárti sírja teljesen üresen árválkodik. kiteszem a díszes gyertyát, az almákkal dekorált fenyőágakat és meggyújtom. mindig elmélázok... 21 évesen halt meg. most mondd, csoda, hogy nagyi élete végére inkább elrugaszkodott a valóságtól? ismeretlenül is megkönnyezem. (nem mellesleg én most nem lennék a világon, ha az nem úgy történik, ebbe még soha nem is gondoltam bele.) onnan át apu sírjához, kicsit letakarítom, kiteszem a díszt, meggyújtom a gyertyát és ismét menthetetlenül elsírom magam. király.

mosott szarhoz hasonló állapotban szállok be a kocsiba, kicsit rendbe szedem magam és ó.cs-re gondolok, aki ott volt apu temetésén és ma eljött rita apukájáéra is, pedig beteg. annyi jó ember van a világon. (erre most jó visszaemlékezni, mert így pár órával később már nem pont ugyanígy gondolom...)

utána vissza a főbejárathoz és az időközben megérkező é-vel be az irodákba, nagyi temetését intézni. ez már csak egy ilyen nap, úgy látszik itt töltöm a temetőben... potom három órával később távozunk, készen. közben emelkedett hangulatomban visszatartom magam, hogy ne kapjam le a tíz körméről azt a fiatal lányt, aki a temetkezési irodában hangosan kürtöli szét a véleményét, miszerint minek várni egy órát arra, hogy valaki elintézze a temetést, miért itt az irodában nézegeti az urnákat és a kocsikat, miért nem otthon (!) tervezi meg és itt akkor sokkal gyorsabban végezne. ugye te is azt éreznéd, hogy járt volna egy pofon. hát én csak ültem és néztem a falat szemben. majd megtanulja...

ráadásul ma lezajlott egy olyan beszélgetés is, amit már hetek óta halogattam, de túl kellett esnem rajta. megkönnyebbültem. mindent el tudtam mondani őszintén, jó volt ezeket a szavakat és érzéseket a számon kívül tudni. aztán rongyolás az óvodába almáért, haza bé-hez, estebéd, szaladás a kutyaközmetikus előtt bevásárolni az ovi óta kicsit felturbózott almalánnyal. és végül, amikor már majdnem itthon voltam, egy igazán "üdítő" telefonbeszélgetés.

tudod, az a fajta, amit külön megköszönsz: köszönöm, hogy ennek az egyébként "szuper" napnak a végén még a maradék hangulatomat is elbasztad. köszönöm, hogy így karácsony előtt ezt fel kell emlegetnünk. köszönöm szépen, hogy ismét mindenki jobban tud mindent rólam mint én magam. és úgy általában. köszönöm, hogy az unatkozó emberek a pletykafészek utcában úgy gondolják, hogy én egy érdemes téma vagyok arra, hogy rajtam csámcsogjanak a tények ismerete nélkül.

de nem is ez az egészben a legszarabb. mert nyugodt voltam és vagyok. nem szólok hozzá. mert baromságokhoz nincs mit hozzászólnom és nincs miért magyarázkodnom. inkább csak végtelenül elszomorít ez az egész. olyan méltatlan az egész helyzet. és már nem gondolom azt, hogy az emberek alapvetően jók. egyetlen egy gondolat maradt bennem így estére, ami kristálytisztán fogalmazódott meg, kétség sem férhet már hozzá: az emberek konkrétan megőrülnek, ha pénzről van szó. minden határt átlépve.

megkérdeztem almáról, hogy milyen napja volt és miről fog álmodni. visszakérdezett, hogy én miről... mondtam neki, hogy arról, hogy kijár már nekünk egy kicsi nyugalom. egy olyan időszak, amikor csupa jó dolog történik velünk. mert azt hiszem ez volt az a csepp abban a bizonyos pohárban, ami elgondolkodtatott, hogy vajon mennyit is bír el egy ember és egy-egy kapcsolat. hogy miért marják el maguk mellől az emberek azokat, akik pedig törődnek velük? miért teszik tönkre a kapcsolataikat azért, mert nem tudnak uralkodni az érzéseiken? és vajon mit jelent az, hogy ezúttal ilyen nyugodt tudtam maradni? távolságot...?

artúr úgy néz ki mint egy vattapamacs és én szerintem teljesen igaz az a mondás, hogy minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem a kutyámat. ma este ismét csalódnom kellett olyan emberekben, akik ha tippelnem kellett volna, azt mondtam volna, hogy szeretnek. ehelyett inkább a szart kavarják. mert az embereknek mindig előbbre valók a saját érdekeik. és ha pénzről meg gyereknevelésről van szó, akkor mindenkinél okosabbak.

ugye nem baj, ha most kicsit úgy érzem, hogy elég volt. sok mindenből és sok mindenkiből. ma végignéztem az ikeában egy ikerpárt. az anyuka kanállal etette az egyiket. az apuka gyomorszondán át fecskendezte be a másiknak ugyanazt az ételt, de azért ez a kisfiú is kapott egy (üres) tálat és egy kanalat, hogy úgy érezhesse minden rendben van. na ez a probléma bazdmeg. nem a szaros pénz. hanem ez.

mélységesen csalódott vagyok.

6 megjegyzés:

  1. ilyenkor szoktam arra gondolni, hogy innen szép nyerni...

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. valamiért az jutott eszembe, hogy talán kicsit jobb kedvre derít, ha megmutatom, hogy "szerepelsz" a desktopomon.. :) http://www.flickr.com/photos/32388575@N04/6552205791/lightbox/

    VálaszTörlés
  4. és előtte mi csúnyát mondtál, cila, hogy töröltek:)?

    VálaszTörlés
  5. én töröltem, mert rossz linket tettem oda :)

    VálaszTörlés