ma azért néztem nagy kerek szemekkel. gyorsan le is teszteltem a dolgot - többszörösen meglepetést érve el. na igen. nem mindenki ismeri a saját határait. még mindig ezen agyaltam délután, amikor hazaértünk, hogy ez mennyire gáz, amikor csörgött a telefon és harminc másodperccel később megtudtam, hogy r. apukája egyszerűen összeesett ma a céges orvosnál és meghalt. ennyi, érted?
azért ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy valóban fontos dolgon töri-e a fejét éppen vagy sem...
vagy sem.
nem érdekel engem semmi. és ha vége a cégemnek? na és. majd lesz másik. és ha most minden nehéz? majd lesz könnyebb. erre a felismerésre már délután is eljutottam egyébként valahol az M0-s közepén.
de ez? ez micsoda? imádtam azt az embert, olyan jófej és vidám és aranyos volt... ő csinálta nekünk régen a szalámis szendvicseket a bulikban... vazze, gyerekkorom óta ismertem...
az lenne a legjobb, ha nem tudnám hajszál pontosan, hogy most mit érezhet... :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése