egy

egy, csak egy kutya van talpon a vidéken...
és ez artúr, aki megőrülve TÁMADJA kint a tűzijátékokat :) :)

a macsó!

ma is

este fél tízkor vége az egyik vendégségnek, alszunk, reggel jön a következő. most mentek el (imád-imád) és nemsokára megyünk a jam-be fellépésre. kicsit feszített a tempó, de szerintem mindketten szeretjük ezt a fajta fáradtságot, ami nem is igazi fáradtság, a sok szeretem-embert, a gyerkőcöket, a kutyákat, a finom gyertyafényes ebédeket és vacsorákat... :o)

az anyagi dolgok közben úgy feltorlódtak, hogy már nem is tudtam /akartam lereagálni, hogy mindehhez képest tegnap este tudta meg bé, hogy decemberre mégiscsak fél fizetést kap... na most jön az, hogy nincs hová nyúlni és tényleg kölcsön fogunk kérni, hiszen január végéig nincs semmi. de még nem érdekel a megoldás. majd csak hétfőtől pörgök ezeken. szerintem bé kicsit korábban kezdi az idegeskedést, mert ő már napok óta nem normálisan horkol. úgy lelkileg. stresszileg. de majd lesz valahogy, mindig van.

a lakás minden pontján vidám gyerekjátékok és azok (kevésbé vidám, elveszett) darabjai pompáznak. már látom magam előtt mekkora meló lesz mindennek a hiányzó részét vissza csoportosítani :)

de ma este koncert és az én agyam nem terjed tovább ennél.
mert így akarom látni a jót.
punktum.

így

ez a karácsony tele volt halállal. és élettel. egyszerre.
elgondolkodtatott.

épp ezerrel sertepertélek, hogy legyen valami a mai buliból és mondjuk a lakás is nézzen ki valahogy.
a kevés alvás nem gyorsít fel. sőt.

az ünnepek alatt nem sokat pihentünk. a nők lapját még nem sikerült ki sem nyitnom.
de az agyamat sikerült teljesen kikapcsolnom és ez gondolom így is marad január másodikáig, amikor újra bekapcsolom és elkezdek ezerrel teperni, hogy behozzam a lemaradásomat.

álmos vagyok.

in the end

minden jó ha a vége jó - már reggel éreztem, hogy ez a nap már lázmentes lesz. (szinte szokatlan, basszus :)
ezért kis is használom az alkalmat manci legújabb szövegeinek megörökítésére, bár az istenért nem akar mind eszembe jutni...

tegnap délután nézi nézi a halászlevet, amit bé anyukája küldött, majd halál komolyan megkérdi:
- "anya. ez igazi HORGÁSZLÉ?"
áááááááááááááááááááááááááááááááhhhhhhhhhhh :)

ma együtt főzünk, közben énekelek... két kezét széttárja és igazán olaszosan magyaráz:
- "ez így nem jó anya! riszálni kell hozzá a popsidat!" - és lám, már riszál is a kis székén a konyha pult előtt. megzabáloooooooooooooooom :)

bé és a tesója kutyája vadulnak a szőnyegen (ahová kutya elvileg nem is mehet) - alma karjait a levegőben lóbálva magyaráz felettük egy jóbarátunk szavait ismételve:
"hagyjátok már abba FIÚK!" :))))))))))))) (bár ezt inkább látni kellett volna :)

ha eszembe jut a többi, pótolom. most filmnézés nyugiban. éljen éljen.

B terv

naná, hogy még mindig beteg. így maradunk. hosszú évek, vagy tán évtizedek óta az első karácsony, amikor nem rohanok. régen apuhoz, majd anyuhoz, később bé-ékhez és anyuékhoz. én szeretek így rohanni, mert ehhez vagyok hozzászokva, nem tudom milyen az egész 24-ét nyugalomban tölteni. majd ma jól megtudom :)
ki tudja, tán nem is baj, hogy így alakul. almát lefektettem (bár valami hangok vannak...), én meg szépen összepakolok, felmosok, fürdök, szépítkezem (mivel bé átment anyukájáékhoz du.ra, én meg csak este megyek anyuékhoz két órára - kettő között ajándékozás a kispuncissal), a vörösboros marhapörkölt rotyog és nemsokára leülök megnézni egy karácsonyi filmet egy finom kávéval. szerintem jó lesz.

láv :)

lázban

nem szeretem, amikor alma lázas. annyira sajnálom a kis cuki manó fejét. két napja nincs változás, ugyanolyan mint szokott lenni, csak forróbb a homloka. estére azért persze lefittyed szegénykém, olyankor olyan édes kis elveszett orrfolyós, köhögős...

szeretem, amikor alma lázas. mert akkor hosszú hosszú percekig képes hozzám bújni, kicsi meleg feje a mellkasomon és közben fésüli az ujjaival a hajamat és nagyon hangosan cumizik. éjszaka (mert bizony betegen az éjjel közepén kicsattog és bebújik hozzánk, ha én nem hoztam ki korábban, biztos ami biztos) odabújik és megfogja a kezem, hajnalban lehet nézni a kis tökéletes arcát, ahogy félig kiesett cumival mélyen alszik, mi meg percekig csak csodáljuk - jaj, de nyálas. (és tényleg :)

drukkolok, hogy holnapra már sokkal jobban legyen, mert így nagyon le fogja fárasztani a holnapi menet...
a fa már áll, égősorunk nincs, díszünk van. király. valami mindig kiderül az utolsó percben :)
ajándékok becsomagolva, spontán három tepsi mézeskalács a szomszédoknak megsütve este tízkor. bé próbálkozott, hogy hagyjam már, úgyis leszarják. én szeretném hinni, hogy örülnek a kerítésükre aggatott meglepetés csomagnak.

hát most így. ha lesz nagy házam, lesz egy teregető szobám. vazze :)

szösz

és ömlik a hó. felnéztem a gép mellől és olyan csodaszép hullik a szomszéd fenyőjére... kivételesen szeretnék visszaváltozni gondtalan hatévessé és mindössze abban reménykedni, miközben a karácsony már itt toporog a küszöbön, hogy essen a hó szombat este és borítsa be a puha fehérség az egész környéket.

a felnőtt énem erre rögtön azt reagálná, hogy annyi felé kell mennünk a kicsi lánnyal aznap, inkább ne essen, ne csússzon az út. látod mennyivel egyszerűbb volt kiskorodban? akkor nem kellett minden létező észérvet figyelembe venned, egyszerűen csak vágyódtál a fehér karácsony és a sok ajándék után. nem voltak "felnőtt problémáid". nem láttad magad körül a sok szomorúságot, a tönkrement kapcsolatokat, a rosszindulatot, a pénz körüli őrületet. megkockáztatom, azt sem tudtad mi is a pénz, azon túl, hogy fagyit adnak érte. idén azon kaptam magam, hogy nem érdekelnek az ajándékok. pedig imádok adni és kapni is. nem tudom, valami szelepet kéne leengedni magamban, hogy eltűnjön egy csomó olyan feszültség a mostani napjaimból, amiket mások gerjesztettek nekem (külön köszönet érte ismét). miért jó ezt csinálni? miért nem lehet élvezni a nyugalmat, miért kell ott is problémát teremteni, ahol azelőtt nem volt?

és legfőbbképp a bennem lakó kicsi gyerek nem érti... miért én vagyok a hibás azokért a dolgokért, amelyeket nem én csináltam? miért én kapom meg azért, amit a bátyám csinált? miért pont engem kell elmarni? mivel érdemeltem én ki azt, hogy ezt kapjam? akárhogy is lesz, ezeket sosem fogom megérteni. soha. ha nagyon racionálisan akarok hozzáállni, akkor talán fel tudok mérni egyes lelki folyamatokat. le tudom vezetni őket és ezáltal már elvileg értem is. de mégsem. mert ez annyira igazságtalan és nem tudok elvonatkoztatni tőle, hogy mennyire mélységesen bánt.

nem, most nincs kedvem ajándékokkal foglalkozni. pedig muszáj lesz. faarccal fogok az autóba beülni nemsokára és szaladgálni az áruházak polcai között, hogy azt a pár hiányosságot még pótoljam gyorsan.

én tudom, hogy már soha nem lesz, nem is lehet olyan, hogy minden stimmeljen, mert ez a világ rendje, mindig vannak gondok. de nem lehetne mégis azt kérni a télapótól idén, hogy történjen pár nagyon jó dolog így szép sorban? és hogy ne legyen körülöttem ennyi feszültség?

egyébként tök érdekes az, hogy bé már nem dolgozik ezen a héten ugyebár. kíváncsian vártam, hogy vajon lesz-e változás, ha már kipihentebb, ha már nem kell éjszakáznia. és azt kell mondanom, hogy ijesztő MEKKORA ez a változás. annál kevésbé ijesztő, hogy ez nekem mennyire jó :) :) :) sokkal kevesebb a veszekedés, szinte eltűnt az (ezek szerint javarészt a) fáradtságból táplálkozó ingerültség, feszültség, esténként kikapcsoljuk a tévét és ahelyett, hogy húzna be dolgozni, késő éjszakáig beszélgetünk... legalább ez most olyan jó. hazajönni. hazavárni. hazavárva lenni.

tehát mégis csak megtaláltam azt a kis békét, ami kell most nekem. itthon.
és illene ezzel a pozitív gondolattal zárnom ezt a szösszenetet, hogy ez maradjon meg...