mindennapos bölcsesség

a szar minőségű vécépapírral többször találkozol egy nap mint hinnéd.
légy jó magaddal és ne ezen spórolj.

na én ma - kényszerből - valami ilyesmit vettem. két perc alatt fog elfogyni a silány minőségű tekercs, némi halk káromkodást hagyva maga mögött, hogy most akkor melyik is a drága? az, amelyikből keveset használsz, mert olyan jó, vagy az, amelyik olyan mintha a kezeddel törölnéd a segged, ezért kétszer annyit tekersz a fele olyan vastag gurigából?

na ugye. én köszönöm, hogy megoszthattam eme fontos kérdést érintő értekezést.
(egyébként tényleg fontos, ha már naponta többször ülsz a klotyón, nem?)

apró örömök

amikor egy váratlan inkasszó miatt kétezer forintunk marad, akkor mi a teendő? elmondom: megfogod a gyereket, a kutyát, beteszed őket a tankolandó autóba, áthajtasz velük budaörsre és beülsz a kedvenc kávézódba fagyizni és jegeskávézni. borravalóval együtt pontosan kétezer. élni tudni kell - érted, vazze :)

hát valahogy így gondoljuk mi és ne kérdezd meg miért, valamiért ez nagyon jó érzés.

aztán bé elmegy a gyümölcsökért, a gyerek alszik és én a kanapén olvasom az éva magazint, elvégre vasárnap van és én pont valami ilyesmi csajos programra vágytam. az élet apró örömei, na :)

nyaralás utáni gondolatok

hazaérni a nyaralásból eléggé lohasztó. már hisztérikus állapotban voltam az indulás előtt, minden perc várakozás egy órának tűnt, el akartam merülni nyakig a vízben abban a biztos tudatban, hogy nincs semmi, de SEMMI dolgom aznap... és így is volt. olyan szép volt a környezet és olyan jó volt a társaság. mégis azt érzem most így itthon, hogy nem emlékszem, hogy valaha elrepült-e volna ilyen gyorsan egy kis pihenés, ráadásul nem tudom, hogy ez most hiszti-e vagy tényleg így van, hiszen mire belejössz abba, hogy tényleg ki lehet kapcsolódni, már csomagolsz is és jössz haza. hmmm... tehát a tanulság: legközelebb tíz napra megyünk, nem ötre. de azért olyan nagyon jó volt nyakig a vízben ülni egy koktéllal vagy frappéval a kezemben, a kacsákat etetni a gyerkőcökkel, jókat dumálni a kis tó közepén... és úgy egyáltalán. olyan meleg volt, hogy sikerült úgy eltöltenünk ezt a kevéske időt, hogy ki sem mozdultunk a szőlőszem farm falai (azaz kerítései közül), mert minden autóút egy kegyetlenség lett volna a gyerekekkel szemben 35 fokban. csoda idő - épp, ahogy rendeltük :)

sok olyan benyomás ért azonban, ami azóta is elgondolkodtat. olyan sok minden változott. és olyan furán viselkedett az én kislányom. hisztisen. állítólag ez a dackorszak. erről már olvastam, hogy van ilyen, de soha nem tudtam elképzelni, hogy mi olyan nagy szám benne. lehetek őszinte? most úgy kiszállnék egy kicsit a világból, amíg ez el nem múlik... :)))))))))))

és hát annyit változtak a viszonyok, az emberek, régi és új családok alakultak ki, rengeteg minden van, amivel kapcsolatban az az érzésem, hogy megállt az idő és ezek mindig fix pontok lesznek, de sok olyannal is találkoztam, ami elszomorított kicsit, ami kérdéseket vetett fel bennem, hogy ez most miiii?

ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy minden kapcsolatban és barátságban vannak magaslatok és mélypontok. a gyerekek, a családok nyilván nem teszik lehetővé azt, hogy a kapcsolatok ugyanolyanok maradjanak. és nem azért, mert nem akarod, ez nem annak a kérdése, hogy arra van időd és energiád, amire akarod, blabla. hiszen ez a sok kis dolog is felemészti a 24 órát egyszercsak. nem. ilyenkor a kapcsolatok megváltoznak és sajnos pont a mélyebb beszélgetések tűnnek el legelőször... mert már kevesebb az idő együtt, valahogy olyan necces lenne, ha azt a keveset azzal tölteném, hogy nyavalygok... de ezáltal pont a dolgok mélysége vész el. hmmm.

de szerintem ez így normális talán, mert tök mindegy mit olvasol a magazinokban, el kell fogadni ezt a tényt,  hogy az emberek az életedben folyamatosan változnak körülötted, azoknak akik állandók pedig meg kell bocsásd azt, hogy a korszakaitok nem mindig érnek egybe. el fognak telni az évek, amikor már könnyebb lesz megint és több időnk marad egymásra is, ez így van rendjén. szóval teljesen elfogadom, csak kicsit mellbevágott, hogy már így, amikor együtt vagyunk valahol is nehéz tényleg EGYÜTT lenni, hiszen valakinek mindig a szavába vág egy cérnahang és egyik gyerek tutira elszalad valamerre, lehet menni utána.

hát ilyesmi és még sok minden más, ami mind felerősíti bennem a hiányérzetet, a régi nagy beszélgetések iránti nosztalgiát és a "még több idő" iránti olthatatlan vágyat. én ettől függetlenül büske vagyok magunkra. a telefonhívásokra, a csajos estékre, a közös nyaralásra. mert addig, amíg legalább próbálkozunk, minden rendben van - és attól barátok a barátok, hogy az ilyen kapcsolati "mélypontokat" is túléljük együtt.

*************

tűz a nap megint, két napja mosok, most legalább egy napig fogom leszedni a tiszta ruhákat, de jó és még a két kocsit is ki kellene takarítani. már csak az a kérdés, hogy a gyereknek mit mondok ezekre az "izgi" programokra :)))))

*************

egyébként meg. alig alszom. a hétvégi esküvőkön pörgök folyamatosan, csak legyünk túl rajtuk rendben, minél hamarabb - elképesztő hét áll előttem és az a nagy mákom, hogy még lesz ovi a jövő héten, így legalább eygy pici esélyem van rá, hogy mindennel kész legyek...

éjjel egy óra

de legalább kész vagyok mindennel... hát, majdnem mindennel. de a maximalizmusomnak ezennel vége. aludni vágyom. kiteregettem közben két adagot és a paradicsomokat is meglocsoltam. még a muskátlikat is meg kéne, de kizárt. megyek bújok be az ágyba, jézusom, de várom.

ma lehiggadtam - és nem tudom, hogy ez tudatos döntés volt-e vagy volt-e rá hatással a reggeli "ranidim" ex-kedvenc ügyfelemmel a saját házában, ahol minden centit, színt, burkolatot, bútort, függönyt én terveztem... fura volt belépni az "én gyerekembe", kíváncsi voltam mit fogok érezni ennyi idő elteltével. ez a naplóm és lehetek őszinte: büszkeséget. jó érzés volt nagyon. rég áhítottam.

aztán amikor ovi után a kispockot elvittem fagyizni, összemosolyogtunk egy nővel. na nem "úgy", hanem valami azonnali szimpátia lehetett, nem tudom, csak éreztem. aztán ő, a barátnője és a gyereke elmentek, mi meg ott maradtunk a fagyinkkal és pogácsánkkal. és a nő telefonja is az asztalon, kifele menet vettem észre, így beadtam a pultba. amikor kisétáltunk és mentünk a kocsihoz, akkor láttam, hogy a nő lélekszakadva fut befelé, szóltam neki, hogy megvan a telefonja, leadtam a pultba. azon a két méteren, ami még hátravolt szerintem tízszer kiabált oda, hogy nagyon köszöni. amikor jött ki a telefonjával, akkor azt éreztem oda akar jönni, de mi már indultunk és valami jó kis érzés motoszkált bennem, hogy nnnnnna, megvan a mai jócselekedetem is, éljen és én tulajdonképpen minden nap szeretném, ha lenne egy ilyen jó kis érzés, hogy valakinek segíthettem vagy örömet okozhattam. banális, de így van.

és akkor most beájulok a kiscsaj mellé, aki kivételesen ott aludhat mellettem és odabújok hozzá, mert ő egy kis csoda. nappal és éjjel is. (említettem már, hogy ez a dac-korszak vagy mi több mint kemény...? :o))))

megörökítendő

amikor nyomot hagysz. amikor látod, hogy van egy nem fogadott hívásod és mellette egy üzenet: "csak eszembe jutottál" és elmosolyodsz, mert ez a gondolat az általad elhintett magvakból nőtt ki, egyszer te említetted, hogy "sokkal többször gondolok rá, hogy hogy vagy, mint amennyiszer valójában felveszem a telefont és felhívlak, csak akartam, hogy tudd." és mostmár én is tudom és ez olyan édesen rövid, de sokat mondó üzenet, ami megmelengeti az én fáradt szívemet.

azt gondolom, hogy egy közös múlt valakivel komoly alapot biztosít. olyat, amit tényleg évekig, évtizedekig tart felépíteni és ezek egy eltéphetetlen kapcsot alakítanak ki két ember között. de a jövőért nem lehetnek felelősek. azt építeni és ápolni kell. például ilyen kis apró gesztusokkal :o)

nyí

most hadd nyígjak egy kicsit, mert nincs itt senki, akinek mondhatnám. csak tudnám, hogy miért találok ki olyan dekorációt, ami egy komplett ember hadot igényelne, hogy időben elkészüljön (vagy az én éjszakáimat) - mindezt azért, hogy a saját kedvemre tegyek a külcsínben. szánalmas, komolyan :) olyan feszült vagyok, hogy az nem igaz, már én is unom magam... még mindig sok a tennivaló, de közben egyedül vagyok almával, a kutyát el kell vinni állatorvoshoz, holnap el kéne mennem kőbányára és még éjszakai műszakban befejezni mindent... vááááá. a helyzet tehát változatlan. pisiszünet és teregetés. a lakás szalad, de már nem szaladok utána, mert nincs mikor. előbb legyen meg az esküvő. utána lesz egy estém és egy reggelem becsomagolni hármunknak és kitakarítani az egész lakást. szerinted erre mennyi esélyem van?

éhes vagyok.

(nnnnna. sokkal jobban érzem magam így, hogy leírhattam, ehhe. most szépen eszem valamit, iszom egy kávét és elviszem a kutyát a dokihoz - aztán újult erővel hozzáfogok mindenhez. ebből a pénzből meglesz a nyaralás. ezt mantrázom magamban közben: vasárnap már pihenhetsz, varsárnap már pihenhetsz... :o))

sikítófrász

na most van az a pillanat, hogy össze kell szednem magam, mert elhatalmasodott rajtam az úr isten, hogy leszek kész ennyi mindennel szombatra fíling, ráadásul bé sem lesz itthon segíteni, mindjárt sírok, komolyan. persze nem, de mégis. épp feszülök. és most akkor vissza az újságokhoz... (olyan, de OLYAN újságpapír virágot rittyentettem a menyasszonyi csokorba, hogy csak na :))))