dagadt szemek

a mai napom tinédzserkorom legmélyebb bugyrainak reinkarnációja volt...
nem a jó értelemben véve.
ráadásul nem áll módoban kifejteni sem...

a megbántásnak vannak aranyfokozatai, na...
(ez minimum gyémánt fokozat volt akkor.)

kapaszkodó

én tényleg próbálom megérteni. hogy az emberek külünbözőek. hogy nem mindenkinek azonosak az értékei, nem mindenki látja azonosan a világot. és azt is értem, hogy pénz nélkül a világ kerekei kicsi csikorogva forognak csak... tapasztaltunk hasonlót. (csendben megjegyzem, hogy a saját életünkön belül, a saját viszonyítási alapunk szerint, ami nyilván fényévekre áll attól, amit a világban igazi "szegénységnek" neveznek...)
szóval tényleg próbálom megérteni, hogy más-más embereknek más-más szempontjaik vannak az életben. hogy mindenkinek más az empátiás készsége és az önzőség foka is igen eltér...

az pedig, hogy amikor örökségről vagy pénzről van szó, akkor az emberek 99,9%-a kifordul önmagából, sajnos saját tapasztalat, amihez csak egyetlen egy hozzászólásom lenne... az, hogy örülök, hogy a 0,1% része lehetek. mert nekem így jó...

de az, amit az elmúlt napokban tapasztaltam a tágabb értelemben vett családon belül... ez átlépett nálam olyan határokat, amelyek végül egy roppant egyszerű döntéshez vezettek engem, egy olyan dologhoz, ami már régebb óta működik bennem: ha valami nem jó, akkor nem szabad kapcsolatba kerülni vele. akkor kerülni kell a találkozást. mert egy életünk van és amennyiben a "találkozás" nem visz előbbre és a helyzet nem megoldható, akkor tök fölösleges ilyennel elrontani a mindennapjainkat... szóval bármennyire is igyekeztem megértéssel lenni, próbálni a másik ember életén keresztül szemlélni, amit mond, hogy hátha megértem azt a végtelen - és nagyon tudatos - önzést, ami mindemögött lapul... de tudod mit? nem értem. vagy ha értem, akkor nem akarom tudni. hogy ilyen is van. hogy vannak emberek, akiket csak az mozgat, hogy min nyerészkedhet, slussz.

egy ideális világban azt szeretném hinni, hogy az emberek nem ilyenek... de számomra kiderült már többször, hogy sajnos ilyenek. csörög a pénz és csorgó nyállal taposnak át egymáson, hogy odaérjenek a mézes csuporhoz minél hamarabb...

a kapcsolatot a minimumra csökkenteni. a minimum nálam és a szeretteimnél nem ugyanaz. nálam a nulla lenne. de ezzel szomorúságot okoznék másoknak. tehát a végén nem lennék semmivel sem jobb. de az a kis valami is ritkán. és rövid ideig. és ha akarom, akkor elmondom a véleményem... mert most sem magam miatt nem teszem...

ezek az emberek ugyanúgy élnek mint te vagy én. reggel felkelnek, pisilnek, lehúzzák, kezet és fogat mosnak... majd elméláznak egy kicsit a tökörben. hogy azon gondolkodnak-e, hogy vajon ők jó emberek-e? hogy eszükbe jut-e, hogy mennyire végtelenül és szánalmasan önzőek? nem. maximum eligazítanak egy kósza tincset és nagyot ásítva a kávéról ábrándoznak. nem azért nem néznek a saját szemükbe, hogy le ne köpjék magukat.

hanem, mert annyira szánalmasak, hogy eszükbe sem jut, hogy bármiben is hibáznának...

sikít.

én most akkor leülök és sírok egy kicsit. vagy ordítok. vagy valami.
egész nap szuggeráltam magam, hogy ne döntsem el, hogy rossz a kedvem és ilyen baromságok. ez egészen addig tartott, amíg valaki jól meg nem lökött a virágpiacon és a két perce vásárolt horror drága fehér rózsa fejet ugrott a sáros földre... konkrétan azt hittem elbőgöm magam. amúgy sem tudom mi volt ma ott kinn, de EZREN voltak és sárban tapicskoltunk, én gésa léptekkel araszoltam, hogy el ne csússzak a papucsban... ááááh.
az imént nekivesekedtem, összeszedtem magam, betettem egy mosást... ennek örömére észrevettem, hogy a mosógép mögötti csap szivárog ezek szerint (???) és egy kisebb tócsában állt alatta minden: a porszívó és a szennyes is...

nem tudom miféle feszültség dolgozik most bennem, de azt érzem felrobbanok. a rendrakásra szánt energiáim nagy része kimerültek abban, hogy rendberakjam a mosogép melletti területet... és közben kivagyok. nem tudok mit hová pakolni, pedig valamiért elhitettem magammal, hogy mivel ma van ez a szabad másfél órám, akkor ez alatt rendbevágom a teljes lakást és teraszt... ha-ha-ha. azt se tudom hol fogjak hozzá... :(

lehet, hogy tényleg sírni és sikítani kellene egy jót és akkor megkönnyebbülnék. rábólintottam erre a mai főzős programra, de közben ezer dolog lenne mégis, de már nem mondhatom le, csak közben pörög az agyam, hogy mit is KÉNE csinálnom éppen... félek, hogy az éjszakai lefekvésem és a hajnali ébredésem kb. össze fog érni :(

sikít. sikít. sikít.

morgós

ma szar napom van. valószínűleg javarészt azért, mert már reggel elhittem, hogy szar napom van. hiszem, hogy a dolgok nagyobb részben azon múlnak, hogy milyen a hozzáállásunk. így ennek a napnak a kimenete egyértelmű volt.
épp próbálom átprogramozni magam - egyelőre kevés sikerrel, mert ma valahogy mindenért morgok, minden zavar, semmit nem találok, mindent elejtek... és úgy összességében tök szívesen venném, ha senki nem szólna hozzám.
mindenesetre megpróbálom sminkkel eltűnteni az összeráncolt homlokomat. egyébként meg valaki jöjjön ide és tegyen rendet.

ma spontán vettem egy csoda édes farmerruhát almának. előre látom, hogy ő kevésbé lesz lelkes, de majd meggyőzöm. az én őrületem legalább ártalmatlan.

ma úgy gondoltam, hogy mivel nem találok pár cipőt, egyszerűen elmegyek és veszek magamnak két újat. az milyen már, hogy még ez sem jött össze? nekem? egy cipőboltban??? üres kézzel jöttem ki három helyről is?

mondom én, hogy ez nem igazán az én napom... megpróbálom megcsinálni a körömlakkomat mondjuk. hátha az sikerül. (bár ez lassan varázslat lesz...)

a és még valami

tanulj meg elszakadni.
másoktól.

home2

vazze, már egy hónapja nem írtam? megvolt az indok ám :)
lement a költözés és rá 2-3 napra a 100 fős esküvő... a fáradtságnak egészen új dimenzióit ismertem meg, de kjözben azt mantráztam, hogy sebaj, teher alatt nő a pálma meg hasonló baromságok. mellesleg sok munka miatt sose nyígjon az ember, a költözés meg? hát ezt akartuk!!!! tehát most nagyonboldog. igaz, sok sok minden van még előttünk, mire elnyeri azt a formáját, amilyet megálmodtunk... de sebaj. az ilyen alakítás a legnagyobb öröm. a kis lakás pedig? szerintem mi kihoztuk belőle a maximumot. nem mellesleg ismét olyan sok szeretetet kaptunk, hogy csak na, sok önzetlen segítséget... már csak ezért is megéri egy-egy ilyen esemény :D

gondoltam ezen a héten nekiállok akkor kirámolni mindent, takarítani, rendezkedni... majd belémnyilalt, hogy de mégsem. hiszen pénteken és vasárnap is van esemény... így irány a virágpiac, most itt ülök teli hassal és lövésem nincs hogyan oldjam meg a mosógépet. konkrétan mindjárt sírok. már nagyon nagyon kéne mosni... a rumli továbbra is uralkodik, de egyelőre szó nincs arról, hogy lenne idő akár csak a széleit megpiszkálgatni... amíg nem lesz 2 nap szabadom egymás után, addig a káosz lesz az úr a háznál.

alma szabályszerűen berepült pár napja, imádta, mindenre azt mondta, hogy gyönyörű, majd simán elaludt egyedül külön emeleten, ismeretlen helyen... basszus. szétesem a büszkeségtől. van olyan szeretet, amitől már lassan kipukkadok! imádom a kiscsajt :)

egyébként meg? még nem teljesen rendeződtek el az agysejtjeim, ezért nincsenek komoly, mélyenszántó gondolataim. a net csak úgy megy - jó lassan - ha a telefon a wifi, tévé még sehol, talán ma megoldódik és én igyekszem felvenni a harcot az álmossággal szemben. megmondom őszintén, hogy szívesen elmennék moziba, megnéznék egy jó krimit, vagy olvasnék egy nagy párnás kanapén egész nap. ilyen szintű vágyaim vannak. amelyek most teljesen elérhetetlenek ráadásul. ja és egy kávé. ez legalább megoldható.
az sem lenne rossz, ha megtalálnám a piros körömlakkom. vagy egy másik cipőt...

ma egyszerre ért pár jó és néhány kellemetlen élmény. azon gondolkodtam a virágok vízbe tétele közben, hogy tulajdonképpen nem tudom minek tárolunk szemetet. hiszen a kukát is elvitetjük minden héten, nem? akkor miért van tele az életünk szennyessel? miért nem szanálunk az ismerőseink között is? különben is, milyen szó az már, hogy ismerős? ha valakivel már találkoztam kétszer, azt ismerem? szerintem azt sem, akivel harminckétszer találkoztam. és az, akit én fel szoktam hívni néha, hogy hogy van, de az elmúlt két évben (!) még egyetlen egyszer sem kérdezett vissza: és te hogy vagy, eszter? hát mi a francnak tartok én fenn ilyen kapcsolatokat vajon?! kell ez nekem? szerintem nem.
és most nem az fb-ről beszélek, hogy ki kit jelöl meg. nem, idebenn, abban az izében, ami a mellkasodban dobog. öreg vagyok és önző. én már szeretnék kapni is, nem csak adni. az ilyen mértékű egyoldalúság különben sem egészséges.

de kicsit le is nyugodtam mostanában. igyekszem lépésenként venni minden akadályt, mert egyszerűen tudom, hogy egyszer csak túl leszek rajta. múlt héten is eljött a szombat... két éjszaka alatt összesen 4-5 órát aludtam, az ironman igyekezett meghiúsítani a dekorral való feljutásunkat, de mégis meglett minden. este HAZAjöttem, ettem és eldőltem a kanapén, a világ legjobb érzése volt: vége. megcsináltam. jól sikerült. most már pihenhetek... (éjjel 3-ig, amikor is lehet vissza indulni bontani, de az már kit érdekel térdig érő melegítőben, hálóingben és azon pulcsiban, szemerkélő esőben :))) ilyenkor eszembe jut a másik kurva okos "ismerősöm", akit szintén sokkal korábban kellett volna szanálni a belsőbb körökből, mert kétszínűnek és rosszindulatúnak bizonyult. szóval neki sikerült azt a baromságot mondania, hogy milyen jó nekem (???), mert a rendezvényről az elején leléphetek és nem kell végig maradnom. ez komolyan ennyire hülye? és előtte a virágpiac, a virágozás, a dekor elkészítése, majd hajnaltól a munka, utána a leszedés??? te jó ég. miért nem lett bányász inkább...?

na mindegy. ebben is fogjuk meg a jót: vasárnap délután 3-kor indultunk egy reggelizni (!), szuper hangulatban, mert ez aztán tényleg egyedi és megismételhetetlen volt :D (ill. egy darabig most nem ismételném, hihihi.)

de amikor azt írtam az előbb, hogy "hazajöttem" - így is gondoltam... alig egy hete vagyunk itt. és szeretem. és jókat alszunk és jó érzés és nem tévedünk el HAZA felé... én látom benne, hogy milyen lesz. és ez erőt ad megvárni addig bármilyen körülmények között is.

csak a fránya mosógépet tudnám már használni... hisz végre nem esik!!! :D

ráadásul elképesztő híreket kaptam tegnap - két irányból is :))))) mivel nem nekem kell ezeket megosztani, hanem az illetékeseknek, ezért itt sem írom most le konkrétan, legyen elég annyi, hogy úgy lobog a szívem, mintha a saját történeteim lennének, olyan öröm van bennem! láv láv láv

hasogat a fejem, ömlik az eső, de csak azt látom benne, hogy milyen hangulatos, kéne kakaót inni, mert esőben egyszerűen kell és különben is, végre írtózatosan kellemes a levegő hőmérséklete, imádom. ja, és még "locsolunk" is :D legalább nem császkálok el semerre és már elég jól haladok a sok ruha elpakolásával is... de komolyan filózom rajta, hogy mennyi értelme van költözés előtt nagyon sokat pakolni... nem tudom - de majd beszámolok róla :)))

közben cseng a telefon... nálunk lesz a megbeszélés... ááááááh :))))) irány rendet rakni még jobban :))))