most gondolkodom, mit is írjak...
alapvetően ilyen az élet: fenn és lenn. most éppen lenn. az ijesztő csak az, hogy sosem tudod igazán, hogy hol van az alja a lentnek... remélem nem lesz tovább. tudod, ahogy a mondás szól: ha esik,akkor zuhog... és nem arra gondolok, hogy konkrétan fossá áztam az előbb, amikor kirohantam a kocsihoz, mert ott hagytam AZ ALBUMOT, amibe csinálom m. ajándékát...
bejöttem, leültem és elsírtam magam. úgy érzem, hogy egy évtizednyi hátbaszúrás adagot kaptam most meg... egy adagban és egy időben.

nem haragszom az életre azért, amiért nem engedi, hogy minden álmunk teljesüljön, mert az amúgy is lehetetlen volna... viszont a cél előtt egyetlen lépéssel kipenderülni a versenyből, mert pont az lökött el, akitől nem vártad... az szarabb, mintha soha nem is láttad volna a célt. nem siratom az elmúlt hónapokat, hogy mennyi időnk és pénzünk ment el... mert ezen nem tudok változtatni. és próbálok elszakadni az "álom-megoldástól" - ezen is túlteszem magam. sokkal inkább az emberi csalódást tudom nehezen elfogadni és azt, hogy konkrétan nem látom a megoldást. mi ugyanis kockáztattunk. erre a lapra tettünk fel mindent, mert merni kell lépni. és bár nem mindig sikerül, sokkal nagyobb a felelősséged, ha másokat is magaddal rángatsz... és látom bé fejét minden nap, amikor este hazaér: nyúzott, fáradt, egy merő lelkiismeret-furdalás. konkrétan kirángattuk a biztos házat a szülei feneke alól, mert segíteni szerettünk volna, hogy könnyebb legyen nekik, közel legyenek... (igen, én az a modell vagyok, aki simán összeköltözik az anyósával, persze külön lakásba, de egymás mellé, mert megérdemli és tök aranyos) - muszáj is volt meglépni, de senki nem szerette volna őket ennek a tortúrának kitenni, hogy 80 körül egy albérletben várják, hogy mikor tudunk lépni...
tehát egyelőre (amíg nincs terv) lapítunk mint a xar a fűben, el sem merjük nekik mondani, mi történt. mi rugalmasak vagyunk és minden látszat ellenére nem vagyunk megalománok. minden további nélkül halál boldogan költöznénk be egy ikerház félbe, nem kéne nekünk ekkora ház... de a szülők miatt olyan szinten vagyunk kötöttek alaprajzban és négyzetméterben, hogy - bár már eltelt pár nap - csak pislogok körbe, mert nem tudom hogyan fogjuk megoldani...

ez van. még kicsit sírdogálok az esővel együtt, aztán leülök és csinálom m. ajándékát... eközben is sírdogálni fogok, mert tök megható. szóval úgy összességében kár volt sminkelnem, de már mindegy. minden fronton csak a nehézségek (ennek egy részét itt sajnos nem tudom kifejteni)... és amikor tegnap megjött az apeh 100 ezres büntetése mint pont az i betűn, akkor kicsit úgy éreztem elég. szeretném, ha mégis igazak lennének a tündérmesék és jó,becsületes emberek elnyernék a jutalmukat, míg a rosszak megbűnhődnének, csak az az egy gond, hogy az élet kurvára nem így működik, bármennyire is ideális lenne.

közben néha szemben találom magam a rettenetesen hülye kérdésekkel is, amelyeket próbálok türelemmel kezelni. elmondtam hangosan a kívánságaimat. kibőgöm magam és utána megacélozom magam.

mert muszáj.

szombat délelőtt van

néha szaladnak el a napok, hetek, hónapok... néha meg úúúúgy tud vánszorogni az idő, hogy szinte látom magam előtt, ahogy lassan biceg el a távolba egy-egy perc... persze visszanézve mindig könnyű okosnak lenni és olyan baromságokat kántálni, hogy "miért vártunk eddig"... miért? szerinted számoltunk közben? nem, mert mindig adsz egy utolsó utáni esélyt. még a búcsú után is. deháthamégis... (csendben megjegyzem, van, amikor ez bejön.)

most felugranék szívem szerint és elszaladnék a napfénybe, mert még mindig szépen ragyog minden... na nem mintha érdekelne az időjárás, délután buli vár, szeretem-társaság, feloldott és - részemről - elfeledett konfliktusok, sok nevetés, remélem jó kaja és különben is szeretem-környezet. majd legeltetem a szemem egy kicsit és irigykedés nélkül fogok arra gondolni, hogy de jó is lenne egy otthon végre... aztán nem fogok belegondolni, hogy ha történetesen minden jól is megy a jövő héten, mennyire rettenetesen messze vagyunk mi még ettől...

időnként azon kapom magam, hogy konkrét hálaimákat rebegek el a bajszom alatt, mert tényleg végtelenül hálás vagyok mindenért, ami nekem van. egyszerűen nem lehet azzal tölteni az életünket, hogy folyamatosan nyígunk azután, ami nincs. egyébként sincs lehetetlen, nem? vagy ez egy old spice reklám volt?

előrántottam egy szuper kis terepszínű rucit, amit szerintem két hónapja turkáltam és most nagyon tetszem magamnak. alapvetően nem árt a rendrakás. ennyi erővel már jóval korábban is előránthattam volna :) játszom a gondolattal, hogy almára is terepszínűt adok, hogy egyformák legyünk, mert legbelül ilyen végtelenül egyszerű vagyok, hogy jól esne "összeöltözni". szerintem már megint keveset aludtam. (férj hajnalban ér haza és onnantól horkol. én azóta nem alszom. majd iszom sok sok kávét.)

tegnap ötször sírtam. ha nem menstruálnék éppen azt hinném terhes vagyok. egy kicsit megsirattam egy barátnő sztorit, utána elkönnyeztem magam egy kutyám-meghíváson (kicsit unom az "én imádom a kutyákat, de persze ne hozd magaddal. akkor nem imádod őket bazdmeg. ennyi.), aztán írtam egy love lettert a férjnek, majd sírtam egy műsoron, végül a mozifilmen is, amit megnéztem. néha komolyan úgy érzem tök fölösleges sminkelnem. (dehogy fölösleges.)

. és pont .

annyi mindenen múlik, hogy ki milyennek lát minket.
mindenki kap egy szeletet. van, aki többet.
és akkor jó esetben össze tudnak ebből rakni valamiféle képet.
ami stimmel.

vagy nem.

végrevalaháravégre

na elmondom mi van. SEMMI :D
konkréten mit csinálok ma... SEMMIT!
mert végrevégrevégre van egy szabad csütörtök-péntek-szombat-vasárnapom, éljeeeeen! ez határozottan megörökítendő. ugyan rácsodálkoztam már a jövő heti esküvőre, hogy kicsi ugyan, de eléggé bonyolult lesz a dekor... de sebaj. majd megoldjuk. hangsúly azon, hogy MAJD :D

szóval az imént ujjongtam egyet a hűtő előtt, mert ugyan olaj nincs itthon a főzéshez (mondjuk nem is főzök, nyihha :)))), de találtam egy jegeskávét és azt kívánom ilyen szuper legyen az egész napom amilyen ez a felismerés volt - instant mosoly :)

egyébként hálóingben fetrengek a fotelben, nincs nálam ragasztópisztoly, nincs tele virággal a veranda, nem megyek sehová időre, max. délután az iskolába almáért. hétvégén két buli is lesz és ZÉRÓ esküvőm. nekem most nagyon jó, shallala :D

szóval szépen beteszem a maradék mosást, rendet rakok, kicsit kitakarítok és akkor a környezetem is átveszi végre a jókedvemet. nem járok bokáig a levágott szalagokban, a növények szárában és nincsenek előkészített, felhalmozott dobozok semelyik sarokban sem. milyen hülye apróságok tudják feldobni az embert :))

még tíz perc heverészést (HEVERÉSZÉS!!!!!!) szavaztam meg magamnak, aztán start. éééééés elmegyek moziba is délután :)))))) (igen egyedül, mert én úgy is imádok járni.) és lehet, hogy kiolvasok egy újságot is, vagy elkezdek egy könyvet. (nem, azt nem merem, mert akkor itt ragadok és semmi nem lesz ma :))

összeszorított mindennel várom a jövő hetet... hogy hoz-e nekünk jó híreket és haladást... úr isten, de várom...

relax

pár perc magammal... ha a boltban vagyok így kezdem a napot... szerintem erre szüksége lenne mindenkinek. egyébként én szeretek magammal lenni amúgy is... alapvetően sokkal kevesebb időt töltök el önmagam (megjegyzem teljesen felesleges) ócsárolásával, mint mások és általában véve igyekszem jóban lenni magammal. ezért jó "egyedül" lenni. igénylem. tudom, hogy vannak emberek, akik ezt nem bírják, de minden ember másmilyen. lehet, hogy azért, mert sokat éltem egyedül, vagy mert egyszerűen "ilyen vagyok" - de nekem kell. az idő. magammal. az a fajta csend, amikor ráérsz egy kicsit kavargatni a kávét és elmélkedni akár könnyed baromságokon, akár komolyabb dolgokon... nagyon kell.

anno azon is csodálkoztak sokan, hogy hogy bírom, amikor bé elmegy napokra versenyekre. köszönöm jól. ha belegondolok, valahogy majdnem mindig sportolókkal voltam együtt, akik állandóan edzettek és/vagy meccseken ültünk. mindenhez hozzá lehet szokni. és amikor ő elmegy, én egyedül vagyok. mert tök jó esténként összebújni, dumálni, stb. de néha olyan jó egyedül lenni és növeszteni a szőrt a lábamon, meg buta újságokat olvasni anélkül, hogy udvariatlannak érezném magam, hogy miért nem a másikkal beszélek vagy ilyesmi.

szóval jöhet a kávé. a gondolataim nem bonyolultak, mert nincs időm kifejteni őket úgysem. nemsokára jön egy kis fellélegzés... annyira várom, hogy már most szabotálom a munkát egy kicsit. olyan szinten vagyok fáradt, hogy néha elgondolkodom megéri-e. ugyanakkor a "miért dolgozol ennyit" hülye kérdésekkel nem tudok mit kezdeni. mert muszáj, azért. mert nem hagyhatom félbe. mert kell a pénz. ezért. amiért mindenki más.

nyugalomra vágyom. kicsit hosszabbra, mint ez a pár perc... de ez is jó lesz.

még mindig várok

már megint a kávét várom... olyan romantikus estéket töltünk együtt, hogy elkezdtünk nézni egy filmet a takaró alatt bújva, majd egy olyan 5 perc múlva aludtunk el mindketten, éjfélkor keltünk, felmentünk az ágyba és ott folytattuk. na ennyi. a minidig későn fekvő páros. egyetlen óra átállás a suli miatt és végünk van :)
csak azt magyarázza el valaki, hogy miért kell ilyen korán kezdődnie a sulinaaaak???? lehet, hogy visszamegyünk oviba. én is.

a gyerek itt hagyta a dörmi maciját... én ezt most megeszem, vahahahahahahahahahaaaa.

hébe-hóba

a minap valaki megjegyezte, hogy olyan "hébe-hóba" írok... ja. persze. és hébe-hóba is élek. néha alszom is. egyébként meg igyekszem megvalósítani mindenkinek minden esküvői álmát... megjegyzem sok sikerélmény ér és ez nagyon jó. de azért nagyon nagyon nagyon várom már, hogy elutazzunk majd pár napra és ott csak bámulhassak ki a fejemből mindenféle gondolat híján.

szóval ezért nem írok. mert fogpiszkálóval kitámasztott szemekkel várom, hogy lefolyjon a kávé és hátha segíteni akar rajtam. a suli miatti fél 7-es kelés fél 8 helyett nem segít :) gondolataim néha vannak. néha. de hogy összeszedjem és képernyőre vessem őket... ez most nem megy.

addig inkább olvasom másét.