az a helyzet, hogy most már vitathatatlanul bebizonyosodott, hogy boszorkány vagyok. sétáltunk vissza a játszóházba, ahol a mai nap kb. egészét töltöttük egy kis megszakítással és beugrott egy kép valakiről. bementünk és két pillanat múlva ott állt - ha nem is ő, de a fél családja... az a fele, amelyet nagyon nagyon szerettem. nem, ez nem volt teljesen valósíznűtlen vagy ilyesmi - egyszerűen csak a látszólag ok nélkül bevillanó kép és biztos tudat volt lenyűgöző előtte. vagy inkább ijesztő. a bizonyosság. hogy valójában mindent tudunk...
közben alma kimondta a kívánságát, amely ezzel együtt azonnal teljesült is: legyen ott egy kislány, akivel játszhat... na igen, ily módon volt. ennyi. kézenfogva elrohantak, mi meg leültünk egy jót beszélgetni.
vannak emberek, akikkel évekig nem találkozol, de mégis olyan szeretettel gondolsz rájuk a múltotok egy közös szelete miatt. és simán megy minden beszélgetés magától mintha sosem hagytátok volna abba. szívmelengető.
meg az információ. ami önkéntelenül is jön. amit talán sokkal korábban kellett volna megtudnod, hogy akkor érezd, hogy mennyit érsz, amikor a padlón fekszel, mert úgy gondolod, hogy ezek után semmit... pedig de. ezek szerint nagyon is... sokkal jobban mint gondolnád. ennyi év távlatában ez már nem számít, mert amit túl kellett, azt túlélted és már nem számít, hogy milyen jól jött volna akkor ez a tudás. ennyivel utólag egyszerűen csak jól esik, nagyon jól esik. emberileg. mert ugyan kinek ne esne jól...
hűha. ez érdekes volt, na...
és egy meghívás is született belőle :)))))
(kíváncsi vagyok bé benne lesz-e)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése