almás

- "anya, mikor lesz anyák napja?"
- "május első vasárnapján..."
- "anya, én nem mondom el, hogy milyen ajándékot csinálunk neked titokban anyák napjára az oviban..."
- "őőő... jó..." :)
említettem már, hogy MEGZABÁLOM?????? :)))))
és ez az érzés a legjobb a világon.

(túlfáradtvagyokírnimenjekmáraludni:)

így kell csinálni

ezt úgy képzeld el, hogy tegnap - azon a napon, amit pihenésre szántunk a másfél hétnyi rámolás után... - egy olyan 5-6 órát voltunk abban az irodában, amit tervezek éppen. mire odaértünk, már vadító szürke volt a fal, de meg KELLETT várnom, hogy felteszik a fotótapétát és lefestik a másik falat majdnemfeketeszürkére... és imádtam az egészet, mert nekem ez maga a kánaán, amikor a folyamatban részt tudok venni. mivel az iroda azonban nem nagy, nem úgy volt ám, hogy ültünk mint a moziban, hanem ide-oda mentünk és hopsz, délután 5 lett, de akkor már pakoljuk gyorsan vissza a bútorokat... hát, nem kicsit voltunk fáradtak hazafelé... itthon pedig nekiültünk a dalírásnak... már csak 1-2 sor hiányzott, hogy meglegyen egy verse és a refrén... de az a sor csak nem akart megszületni - majdnem éjjel 1 volt mire mégis. félholtan feküdtünk le...

oké, akkor majd ma pihenünk egy nagyot, mert tényleg megérdemeljük. elvittük artúrt reggel sétálni, én valahogy még alvó állapotban maradtam, mert nem élveztem, hiába a csodás idő, a ragyogó napsütés, akkorákat ásítottam... itthon aztán elbújtam a takaró alatt és megpróbáltam aludni. ekkorra már persze nem ment. így összeszedtük magunkat és nekiestünk a kertnek... ebből aztán az lett, hogy egy röpke 6 óra nonstop melóval nagyjából el is készültünk (szerintem még holnapra is maradt majdnem ugyanennyi...) - így ez az este ismét keresztben álló szemekkel talált minket... bé felvetette kb. fél órája, hogy akkor folytassuk a dalt. majd lehunyta a szemét és ülve elaludt :) kb. 20 perce a hátán fekve horkol. én meg hősiesen fenn vagyok, mert imádom a lakatos márk műsorát, szeretném megnézni.

szóval hű. viszont szánnék pár sort anti bácsira, aki a helyi "barkács bolt" tulajdonosa. anti bácsit zs. remekül tudja utánozni, de inkább a bolt az érdekes. konkrétan az, hogy MINDEN van benne. bemész a boltba, körbe mindenhol áru. lehet, hogy körülnézel és épp meglátod, amit keresel, de ha nem akkor sincs semmi baj... mert kérdezni kell. és vazze, nem tudsz olyat kérni, ami nincs :) olyan mint egy mini obi és még 2-3 bolt összegyúrva. és hogy ők miből élnek, amikor a szöget nem százasával adják, hanem kilóra és egyet is vehetsz és a mai facsavarom darabja 1,50 volt (és ha páratlan számban veszem, akkor mi van??? :)))))) - de tömeg volt. mindenki lejött VALAMIÉRT. én ma kétszer is voltam. egyszer egy nyeles keféért, vagy mi a neve. nem láttam kitéve. azért rákérdeztem. anti néni (anti bácsi neje?) levett a polcról négy félét (közben leesett még 8, de csak legyintett, hogy majd felveszi, kb. 1 lehet a vérnyomásuk :))) majd kifejtette, hogy miért a fa nyelet vegyem meg hozzá a műanyag helyett. 384 forintért. az áralkotásuk még egy külön eset. utána lerongyoltam egy napernyő talpért, mert a miénkről kiderült, hogy lyukas - hát persze, hogy volt (842 ft) és pár csavarért meg valami izéért, amivel meg tudtam szerelni a kerti asztalt... minden volt. minden. oké, gumi a kerti párnákra nem. az volt "a jutkánál" (két lépéssel odébb).

hát én ezt egyszerűen imádom ezt. azt a nyugalmat és lassúságot, ahogy anti bácsi elgondolkodik, amikor kérdezel és mindig azt mondja: "megnézem hátul..." majd komótosan elsétál... hátra. akárhol is van az. majd egyszercsak megjelenik az adott tárggyal. csúcs. de egyébként ha bábszínház van a művelődési házban, akkor is hozzájuk kell menni a jegyekért :)))) láv diósd.

a nap fénypontja nekem a trambulin takarítása volt egyébként. 180kg-t bír, én mégis hason hatoltam be, mert nem akarom tönkretenni. de gáz. a hasamon ringatózva takarítottam körbe és nagyon élveztem... :)))

a holnapi pihenésről pedig annyit... hogy szerintem holnap én fogok 10 körül kidőlni, már látom előre :)) na így vagyunk mostanában. viszont az iroda... pontosan olyan lett, amilyennek lelki szemeim előtt láttam. brutál jó... alig várom, hogy fényképezhetően kész állapotba kerüljön :)))

ps. megírtam a levelet és beszéltem valakivel... és ezáltal véget vetettem az egyik visszahúzó erőnek. nem vicceltem a múltkor. nekem sosem az nehéz, hogy megtegyem - hanem mire biztosan eldöntöm. de onnan már nincs visszaút.

rossz ki - jó be

bé már lefeküdt, mivel tegnap is alig aludt szegény... horkol. sebaj. majd egyszer elmúlik mindaz a stressz, ami miatt ilyenek az éjszakái. és egyszer ezeken a nehézségeken is túlleszünk.
nehéz lenne jobban megfogalmaznom, ezért inkább ide másolom:

ma azt szerettem... hogy egyszercsak hazaértem. igaz fél 9 körül, de lerúgni a cipőt ma különösen nagy élmény volt, a lábbujjaim majdnem hangosan sóhajtottak fel. a lakás készen, kirámolva, kitakarítva - kiadva. és ezen a héten további "nagytakarítást" tervezek... a körülöttem lévő energiavámpírok terén. úgy érzem meg kell szabadulnom attól, ami visszahúz és ezáltal helyet kell csinálnom az újnak, a jónak... hogy aztán majd jól azt mondhassam, hogy mindezzel miért vártam idáig?! :)

annyi időt töltünk úgy általában olyan dolgokkal, amelyeket valójában nem szeretünk és olyan emberekkel, akik csak elvesznek tőlünk. és ezeket a kapcsolatokat ugyanúgy tudni kell mérlegelni, mint egy szerelmi kapcsolatot és fel kell ismerni mikor billen át az a bizonyos mérleg és honnantól érezzük úgy, hogy ezáltal a kapcsolat által nem hogy nem építkezünk és fejlődünk, vagy kapunk valami pluszt, de még kevesebbek is leszünk... és ilyekor muszáj tovább lépni. nincs bennem most harag senki iránt, sokkal inkább érzem azt, hogy szeretnék haladni tovább a saját utamon és nem megrekedni. mert mások egy helyben toporgása sokszor kényszerített engem is ugyanerre közben, és alig vettem észre, hogy ez is lehet az egyik ok, ami engem visszahúz. sok időt és energiát szántam ezekre a dolgokra és szívemre tehetem a kezemet bátran, hogy nem rajtam múlott a megtorpanás. az én munkám ráadásul egyben szerelem is és úgy érzem eljött az idő, hogy - pénz ide vagy oda - tovább lépjek.

néha maga a döntés meghozatala olyan felszabadító önnön magában, hogy szinte szárnyakat ad. aztán később majd felteszem a kérdést, amit mindenki más is feltenne: mire vártál eddig? 

(nemtom. tapsra? :))))

bízom benne, hogy valami újnak és jónak tudok így teret adni. és abban is, hogy sok más területen meg tudom ezt valósítani. valami ilyesmi ma éjszakára. és most megyek én is aludni... nagyon megérdemeljük :)

és akkor most még ez is... átléptem egy percre az fb-re mielőtt kikapcsolom a gépet és látom, hogy egy ovistársunk egyik golden retrievere...

"Budaörsön szombat de. az Odvas-hegyen kutya sétáltatás közben az egyik sűrű bokorban Dean-t megsebezte egy kapitális vaddisznó. A vad előbújva Timi felé vette az irányt. Szerencsére 100 méterre tőle megtorpant-szemeztek egymással majd irányt változtatva Don-nal a nyomában menekülni kezdett. Dean-t apró 3cm-es sebbel a mellkasán az állatorvoshoz vittük. Feltárás után derült ki, hogy a tüdeje is sérült-bevérzett. 2 órás küzdelem alatt kétszer is újra élesztették de végül nem ébredt fel a műtőasztalon.

Don és családom elvesztette újdonsült barátját.
Élt 4.5 évet.
Igazi vadászkutyaként távozott el.
Nyugodj békében."

csak nemrég vették magukhoz, mert a "gazdái" elmentek külföldre és őt itthon hagyták (????????) - és olyan édes és okos és gyönyörű kutya volt!!!! doni és dini... néha együtt sétáltunk velük ovi után, artúrral is nagyokat kergetőztek... vagy csak ültek ketten az ovi előtt és várták a gazdit...

nyugodj békében drága james-dean. 
nem bírom abbahagyni a bőgést.

nincs címe

a youtube-on bgt és x-factor videókat bámulok és közben bőgök folyamatosan. tudom, fáradt vagyok, minden pocikám fáj mára, teljesen elmaradtam minden mással, menstruálok, álmos vagyok... tök érhető, hogy kínomban bőgök. de én közben ezen a sok lehetetlen emberen sírok, akiknek a sikere olyan megható nekem, még ha nem is ismerem őket személyesen. szoktam ezt csinálni néha. órákon át. és nem céltalan, nem oktalan. szép élmények ezek is.

két napja elbőgtem magam nagyi lakásában is. szegény zsani épp a sütőt pucolta (mondjuk úgy két órája), amikor bé behívott, mert a pincében talált egy teli bőröndöt, szerette volna, ha együtt nézzük át. hát, nekem nem kellett volna... azt tudni kell, hogy nagyi, nem vér szerint a nagyi, de nekem mindig is az volt, egész életemben: a nagyi. és mindannyian tudjuk, hogy ez nem a vérrokonságon múlik. apukám első feleségének a szülei voltak ők. ferike pilóta volt. légiparancsnok... a lányuk, apukám első felesége pedig egy repülőgépszerencsétlenségben hunyt el 21 éves korában, 5 hónapos terhesen.

ez az egész mindig egy nagy kérdőjel volt előttem, soha nem tudtam hogy lehet ezt feldolgozni, túlélni... amióta van alma, még jobban érint. karácsonyfát többé nem állítottak és ott voltunk nekik mi: apu új családja, így lett "unokájuk"... (amikor nagyi tavalyelőtt decemberben (úr isten, nemsokára másfél éve lesz...) meghalt, akkor a bátyám állítólag csak annyit mondott, hogy neki nem volt senkije. hát nem a frászt nem...) szóval nekem ő volt a "nagyi" és kész. és nincs is kedvem magyarázkodni sem hivatalokban, sem máshol. minden barátom ott volt a temetésén. mert ők is tudták, hogy ő volt a nagyi. és akkor ott volt az a pincébe száműzött kis bőrönd, benne dolgok... bé vette elő őket szép sorban: újságkivágások a balesetről, kismárti első levágott hajtincsei... "anyukámnak" feliratú doboz kis ákom-bákom betűkkel... egy száraz rózsa zsebkendőbe csomagolva, mellette kis cetli "mártika 21. születésnapjára"... az esküvői ruhája és cipője... megkértem bé-t, hogy pakoljon vissza mindent és vigye vissza. nem ismertem soha (különben én nem lennék a világon), de olyan mélyen érintett, hogy magam is meglepődtem.

volt ott egy másik kis bőrönd is. az a fajta, amit mostanában igyekeznek utángyártani, tele matricákkal a világ minden tájáról... benne rengeteg levél, főleg aputól... érdekes, én soha nem beszélgettem vele erről. hogy neki ez milyen volt. elveszíteni a feleségét, aki a gyerekét várja... megható egy-egy levelet elolvasni, amiket nagyiéknak írt...

ami azt illeti, sok mindenről nem beszélünk emberekkel. szeretném ha apu élne és ezt megkérdezhetném tőle. szeretném, ha felnőtt fejjel ismerhetném apukám anyukákát vagy anyukám anyukáját, hogy beszélgessek vele, hogy meséljen nekem anyuról, amikor kislány volt és a kisfiú apukámról. olyan sok mindent szeretnék, amit már nem lehet és tudom, hogy telhetetlen vagyok és közhelyes, mert mindez persze lehetetlen, de gondolj bele mennyire másképp beszélnél velük felnőtt fejjel, mennyire más dolgokat mondanál, kérdeznél...

aztán ma találtam egy csomó fényképet. és hirtelen megelevenedett minden... nagyi lakása két éve állt üresen... és ott a képeken virult. az ő kis életüket nekünk most zacskókba és dobozokba kellett rendeznünk, sok mindent ajándékoztunk el és vannak bútoraik, amelyeket szeretnénk eladni, míg ferike egyenruhái mennek a múzeumba, akik nagyon örültek ennek... és közben én lapozgattam egy albumot, benne ferike mindenféle egyenruhában, mindenféle fogadásokon, idős korában is fessen... és más képeken ők ketten fiatalon, de egészen fiatalon, 16-17 évesen, nagyi ferike katonai kabátjában mosolyogva... majd egy kép, amin ferike egy repülőgép szárnyán ül (őőő... axe reklám hatás vazze, mint az asztronauta a reklámban, komolyan, még nekem is egy hangosa vaúúúú hagyta el a számat :))) - és ők ketten fiatal párként, fiatal felnőttként, velük a kislányuk a képeken (a szívem szorult minden egyes kép láttán), esküvői képek apuval, apu milyen fiatal (a szívem szorult megint), majd képek az új" lakásról - arról, ami akkor új volt. most meg belezzük és takarítjuk, hogy senkiföldje legyen (a szívem...), majd balatonakali képek, a nyaraló körül még semmi, alig pár ház... (és most ott van lenn a tábla a kapun, hogy "ELADÓ" - ma is ketten hívtak...) ők meg közben a képeken vidáman kutyáznak (drága andi), boroznak, napoznak, vitorláznak, vendégeket hívnak, locsolják a kertet... majd képek kicsi rólam anyuval, apuval, gyurival (és ismét a szívem szorult el, ahogy néztem: öleli kishúgát - és hol van most?), én ülök andi kutyával a csodálatos balatonakali gyepen... hol van már a gyep? eladjuk, mert muszáj, holott ha tehetném, megtartanám inkább, pedig nem vagyok nyaralópárti, de a gyerekkori emlékek kedvéért...

ha valaki megkérdezi mit csinálok lassan másfél hete és miért vagyok ennyire fáradt, azt elmesélem, hogy hétfőn jön egy albérlő, ezért muszáj gyorsan majdnem üressé és nagyon tisztává varázsolni a lakást... minden nap ilyen fáradtan jöttünk haza és tudtuk, hogy másnap reggel ez csak folytatódik. de már csaknem kész, hiszen az ember mindenen túllesz és meglesz az eredménye... a lakás félig üres és illatozik - pont ahogy kérték.

de ugyanakkor ez az egész nem ilyen egyszerű. persze, az élet megy tovább. ezt kötelező elmondani. de én valami időutazáson veszek részt vagy érzelmi hllámvasúton ülök éppen, mert potyognak a könnyeim, ahogy arra gondolok, hogy az embernek kutya kötelessége pont azoktól megszabadítani egy lakást, ami korábban a lényegét adta és úgy egyáltalán... ez az egész elmúlás kérdés...

persze senki nem mondta, hogy ez könnyű. ez nem az. de az ember meglepődik néha, hogy mennyire gazdag a benne lévő érzelmek skálája egy-egy emberrel és történéssel kapcsolatban és mennyi mindent érez, amiről önmaga sem tud és ezek ilyen lehetetlen pillanatokban törnek föl... ezért nem alszom még, bármennyire is sajog mindenem és vágyom a pihenésre. alma a "nagyágyban" vár. alig láttam az elmúlt napokban. egész éjjel fogni szeretném a kezét.

egy egész életen át.

na szép

az imént épp kutyultam össze a kutya kajáját, majd véletlenül bezártam az ujjam a hűtőbe... úgy fájt, hogy majnem betojtam. és erre elkezdtem bőgni, sőt zokogni... amit azóta sem tudok abbahagyni... közben látom magam előtt kirstálytisztán, hogy nem azért, mert fáj, vagy mert megjött és mindenre érzékeny vagyok, de még csak nem is a fáradtság miatt... hanem egyszerűen elkeseredésemben az elmúlt hónapok kilátástalansága miatt... ijesztő, hogy valójában legbelül mennyi feszültség bújkál...

reggelre bart simpson szemeim lesznek. nem érdekel. a sírástól néha megkönnyebbülsz.
(még ha ugyanolyan kilátástalan is marad minden.)

világvégehangulat... :(

ma is.

most azt ünneplem, hogy leültem egy kicsit :) ma legalább kicsit változatos volt a lakás pakolás - elvégre a nap nagyobb részében falat festettünk... olyan koszos vagyok mint a szar, de ezt jobban élveztem mint az eddigieket, mert a ragyogó fehér fal legalább tükrözi azt, hogy valamelyest haladunk. holnap pl. hideg zsíroldóval fogom pucolni a konyhát és a fürdőt - kevésbé jó kilátások :))
aztán csupa festékesen bementünk az oviba, haza és egészen mostanáig takarítottam itthon. hát nem mondhatnám, hogy ez éppen kikapcsol, miután 3-4 napja mást sem csinálok a nárciszban... de mindegy, holnap jön valami vevő megnézni a házunkat és mi pont akkorra fogunk hazaérni, így muszáj volt most megcsinálnom... még egy olyan hat köbméter ruhát kell elpakolnom és kész is vagyok... miért van az az érzésem, hogy ennek a napnak sosem lesz vége? :)

szerintem betámadom a manci megmaradt fürdővizét...